“Barczi Gyulának és Tímea Mátéovának, a betléri Andrássy-hagyaték példaértékű gondozásáért”
Laudáció
MúzeumCafé 105-106.
Kedves Díjazott, Tisztelt Vendégek és Kollégák!
Egy szubjektív szállal kezdem a történetet. Éppen tíz éve,
a Szondi utcai hajdanvolt irodánkban hetente hallottunk és beszélgettünk a „bezzeg Betlérről”, a felkeresésre mindenképpen érdemes felvidéki Andrássy-kastélyról, ahol az évtizedek óta ki nem húzott fiókok mélyéről, a legalább fél évszázada háborítatlan (értsd: szerencsére elhanyagolt) padlásról páratlan kincsek kerülnek elő, fotóalbumok, dokumentumok, relikviák Andrássy Manó, Dénes és családjuk hétköznapjairól. És mert a szakmai munka mellett a marketingtevékenység is dicsérendő – amit persze mi sem bizonyított jobban, mint hogy állandóan erről volt szó a budapesti, terézvárosi Szondi utcában. Felkerekedett hát családostul a szerkesztőség, Betlér közel sincs, hideg is volt, végül nem azért éreztük magunkat egészen fantasztikusan, mert a szerkesztőség tagjai szeretnek egymás közelében lenni (ezt jóval kevesebb megtett kilométerrel is megtehetjük), hanem mert az erdő közepéről kiragyogott egy irigylésre méltóan kiváló állapotú kastély, körötte egy romantikus park, benne éppen egy családi kirakodóvásárral. Vagyis élettel. Ez a kastély az erdő közepén, a késő délutáni megnyitóra bőven megtelt, vendéglátónk, Barczi Gyula pedig minden megszeppenés és különösebb emelkedettség nélkül, a világ legtermészetesebb módján két nyelven volt házigazdája az eseménynek, nem uraként, hanem elkötelezett szolgálójaként a kastélynak. De ez sem jó kifejezés, inkább otthon volt, mert, mint megtudtuk Betlér Budapestig meghosszabbított kezétől, Basics Bea szerkesztő kollégánktól, már középiskolás korában a kastélyban önkénteskedett, már akkor jelezve a világnak, hogy valamilyen rejtélyes, de mindenképpen elszakíthatatlan kötelék fűzi össze az Andrássyakkal. És ekkor már ott volt Máté Tímea is, túl a Sisi-kiállítás megrendezésén – a tárlat pont arra volt jó, hogy feltegye Betlért azok térképére is, akiknél hiányzott, és megmutassa, hogy a Habsburgok és az Andrássyak kapcsolata mennyivel több „a szép akasztott” romantikus legendájánál. Működésük inspiráló volt azok számára, akik beleláthattak.
¶ Ha egy évvel hamarabb járunk ott, egy bútormúzeumot találunk. Irigylésre méltó bátorság, magyarországi tudattal is elképesztő forradalmi tett, hogy egy 28 éves embert neveznek ki igazgatónak, aki pont azt teszi, amit egy ennyire fiataltól elvárunk: lomtalanít. A bárhonnan összehordott bútorok helyett „Andrássyasítja” a kastélyt. Szerencséje is van, mert a padláson megtalálja az eredeti tárgyakat és dokumentumokat, az életük kellékeit éppúgy, mint a gyűjteményeket, festményeket, vadászfegyvereket, családi fotóalbumokat. (Most őszintén: erre mennyi az esély, hatvan év elmúltával?)
¶ Az pedig önmagában is figyelemre méltó, hogy nincs „hamarosan nyitunk” vagy „work in progress”: amíg zajlik a kutatás, a kastély átrendezése, a kiállítás kitalálása, a látogató, a sajtó, a szakma jöhet. A múzeumi háttérmunka nincs háttérben. A kiállítás tárgya maga a kiállítás felépítése, Andrássy Manóék életének rekonstrukciója. Ami nem lezárható, mert egy ilyen rekonstrukció az újonnan előkerülő adatokkal és a változtatás igénye szerint folyton mozgásban van, vagy mindig más szelete kerül előtérbe. Folyton dolgoznak, és ennek minden részlete folyton nyilvános.
¶ Gyulával 2021-ben készítettem interjút a krasznahorkai vár állapotáról és sorsáról. Határozott koncepciója volt arról, hogyan lehetne életet lehelni a katasztrófa után újjászülető várba, hogyan lehetne egyszerre hagyományos és kritikai szemlélettel megmutatni egy 19. század végi, 20. század eleji állapotot, egyben annak recenzióját. Az interjúban már azt is felvázolta, hogy baj van, baj lehet. Hogy hiába a bátorság, ha nincs meg a szabadság hozzá.
¶ Miért most és miért alternatív díjat adunk át Máté Tímeának és Barczi Gyulának? A két legfontosabb oka: lezárul egy korszak, a betléri Andrássy-múzeumé és a krasznahorkai Andrássy-váré, és mi valamiféle demonstrációként szeretnénk jelét mutatni aggodalmunknak és szomorúságunknak a projekt jövőjét illetően. Tehát most ünneplünk is, de nem felhőtlenül.
¶ Közép-Európában vagyunk. Amikor ezt a szöveget írom, egy bizonyos időpillanatban egy bizonyos helyzetet ismerek. Lehet, mire sor kerül a díj átadására, már semmi sem úgy van – vagy lesz. Bármi megtörténhet. Ezért aggodalom helyett ismerjük el a teljesítményt, azokat a kutatási eredményeket, amelyekkel Máté Tímea és Barczi Gyula hozzájárult az Andrássy család örökségének megőrzéséhez, kutatásához és széles körben való megismertetéséhez.
¶ A MúzeumCafé szerkesztőbizottsága és szerkesztősége nevében szívből gratulálok a díjhoz.