Várnegyed, múzeumok, kiállítóhelyek: félig üres

A Budavári Palota hauszmann-ni állapotának rekonstrukcióját a kormányzat azzal indokolja, hogy túl kevés a látnivaló a budai Várban. Megnéztük, valóban így van-e? Áttekintésünkből kiderül, hogy számos múzeum, kiállítóhely van itt ugyan, ám az intézmények többségében nem történtek az elmúlt évtizedekben nagyobb fejlesztések. Az állami múzeumokon kívül van kritikán aluli és példaadó magánkezdeményezés is. Azt majdnem mindegyik hely panaszolja, hogy hiányzik a pénz és a koordináció, pedig néhány százmillióból virágzó múzeumi élet lehetne itt, az ország szívében, egyik legfontosabb turisztikai központjában.

A legnagyobb és legtöbb látogatót fogadó múzeum a Magyar Nemzeti Galéria, amelyet nagyjából kétszázötvenezren keresnek fel évente, ebbe a számba a nagyszabású és költséges időszaki kiállítások nézői is beletartoznak. A Budapesti Történeti Múzeum esetében a 2015-ös év jelentős, mintegy húszszázalékos növekedést hozott, így százezer látogatót vonzott. Rostás Péter főigazgató-helyettes szerint ennek egyik oka az lehet, hogy 2014 végén megnyílt a múzeum Várkert Bazár felé néző bejárata, de erősítették a marketingmunkát is, és a Mátyás-templomról szóló tárlat is sikeres volt. A múzeum az utóbbi években szinte teljesen megújította állandó kiállításait, és megnyílt a régóta hiányzó palotatörténeti tárlat. A BTM a vár rekonstrukciójának egyik nagy nyertese lehet, hiszen megtörténik az Oroszlános udvar feltárása, és a királypincékhez hasonlóan – ezúttal felülvilágító ablakokkal ellátott – új múzeumi terek jönnek létre, sőt a tervek szerint a visszaépített Főőrség a múzeum új bejárataként, akár kiállítótereként is szolgál majd, bár ez utóbbi terv még ma is meglehetősen képlékeny. Bizonyosnak tűnik azonban, hogy a BTM metszettára és egy apró kiállítóterem helyén rekonstruáljak a Szent István Termet, mely a múzeum új látványossága lesz.

Jól járt a Várkert Bazár megnyitásával a vele szomszédos Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM) is, bár az elmúlt időszakban csak a homlokzata újult meg, a hatvanas évekbeli megnyitásával egyidős állandó kiállítása sajnos nem, ennek ellenére növekedett a látogatószám. Bár rendre a Mátyás-templom vezeti a múzeumi látogatói statisztikákat, és valóban látható a templomban egy egyháztörténeti kiállítás, de ezt maga a plébánia sem tartja annyira fontosnak, hogy bármiféle információt megosszon róla a honlapján, holott ott a zenei élettől kezdve az épület történetéig és a templomban betartandó szabályokig sok mindenről olvashatunk. A tavalyi látogatószámra és a múzeumi működésre vonatkozó megkeresésünkre sem az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ, sem a plébánia nem válaszolt. Valószínűleg azért nem, mert jól tudják, a látogatót elsősorban nem a múzeum érdekli, hanem az állami forrásból nemrég teljesen felújított egyházi tulajdonú műemlék.

A leggyengébb látogatószámokat a Hadtörténeti Múzeum tudhatja magáénak a nagyobb költségvetésű állami közgyűjtemények közül. Közlésük szerint az utóbbi öt évben hatvanötezren voltak kíváncsiak a múzeum tárlataira, ám csupán negyven százalékuk a fizető vendég. Pedig a múzeum évente tucatnyi időszaki kiállítással készül, és az utóbbi tíz esztendőben az állandó kiállítások is megújultak, ám kevés innovatív kezdeményezést tudnak felmutatni. (Az új, első világháborús állandó kiállításról e lapszámunkban részletesebben szólunk.)

Egyenlőtlen pályák

2014-től új versenyző is akad a nagyobb múzeumok, kiállítóhelyek között, ez pedig a Várgondnokság Nkft. A Miniszterelnökséghez tartozó cég a felújított Várkert Bazár úgynevezett Testőr- és Déli Palotájában, illetve a Honvéd-főparancsnokságban üzemeltet kiállítok rendezésére alkalmas helyeket. Ez azért is pikáns, mert a palota közterületeinek jelentős részét épp a Várgondnokság kezeli. Gyakori panasz a múzeumok munkatársai és látogatók részéről, hogy – a hely rangjához időnként méltatlan rendezvényei miatt, különösen nyáron – megnehezítik a palota közgyűjteményeinek megközelítését. Arról egyetlen közintézmény sem számolt be, hogy a Várgondnokság akár most, akár a múltban segítette, akár támogatta volna a működésüket. Most pedig saját projektjeivel immár a többi múzeum versenytársaként is fellép. Így fordulhatott elő, hogy a Várkert Bazár útvesztőiben botorkáló turisták csak saját projektjének, a Csontváry-kiállításnak az útbaigazító tábláival találkozhattak.

Bár a Honvéd-főparancsnokságot kiállítóteremként állították helyre, funkciója nem tisztázott, most épp a Miniszterelnökség építkezésének felvonulási épülete lett, és félő, hogy később is a hivatal használja majd. Eddig Gulyás Gábor projektjeit valósították meg itt, így a tizennyolcezer főt vonzó Zsolnay-kiállítást –amelynek bekerülési költségét nem árulták el – és a több mint százezer főt vonzó, kétszázötvenmillió forintba kerülő Csontváry-kiállítást.

A Várkert Bazárt lezáró két „palota” épületében párhuzamosan akár két-három kiállítás is futhat egyszerre. Ezeket általában külön állami támogatásból rendezik, ilyen volt a húszezer látogatót megmozgató Csók István-tárlat, amely már máshol, kicsit eltérő formában látható volt korábban. De leginkább a Várgondnokság partnerei hozzák létre a tárlatokat, jelentős állami támogatásból, és a tereket térítésmentesen bocsátják a cég rendelkezésére. Az Andrássy úti Kogartban komolyabb kiállításokat már rég nem rendező, 3,6 milliárd forintos tőkéje ellenére anyagi gondokkal küzdő Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a szakmai kompetenciák hiányával küszködő Várgondnokság egyaránt jól járt azzal a 2014 decemberében kelt kormányhatározattal, mely évi kétszázmillió forintot adott az alapítványnak. A Várgondnokság és a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány közötti szerződés 2015. július 20-án köttetett meg, és 2018. június 30-ig érvényes – tudtuk meg a Miniszterelnökségtől. A kontraktus szerint az alapítvány köteles 2015-ben és 2018-ban egy-egy, a közte lévő években pedig három-három kiállítást megszervezni, amelyeknek az időtartama legalább három, legfeljebb öt hónap hosszú kell legyen. Az alapítvány köteles „a műtárgyak rendelkezésre állását biztosítani és megszervezni a műtárgyaknak a kiállítás helyszínére történő szállítását és visszaszállítását” – tartalmazza a szerződés. A Várgondnokságot terheli a PR-, a marketingtevékenység és a kiállításokkal kapcsolatos rezsi- és működési költség, cserében a jegybevétel is őt illeti. Az első ilyen kiállítás a Hódmezővásárhelyen már bemutatott Koszta József-kiállítás volt.

A 2015 júliusától a Déli Palotában látható Új világ születik című tárlatot mintegy háromszázmilliós állami forrásból, a Schmidt Máriát is tagjai között tudó Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megbízásából a szintén általa vezetett XX. Század Intézet készítette. A Schmidt Mária vezető kurátor által megálmodott kiállítást a Várgondnokság közlése szerint szűk egy év alatt tizennégyezer fő tekintette meg, és tizenhárommillió forintot termelt.

Zenetudományi Intézet és Múzeum

Érdekes és igen veszélyeztetett színfoltja a várbeli múzeumoknak a Zenetörténeti Múzeum. Az 1750 és 1769 között gróf Erdődy György országbíró által építtetett, majd 1912-ben Hatvany-Deutsch József cukorgyáros tulajdonába kerülő reprezentatív épületet az 1970–80-as évek fordulóján Aczél György személyes gyámkodása mellett kifejezetten a Zenetudományi Intézet és Múzeum céljaira alakították át. Az Akadémia legutóbb 2001 és 2009 között mintegy hatszázmilliós forrásból korszerűsítette, elsősorban azért, hogy kiállítóterei és raktárai megfeleljenek a műtárgyvédelmi és biztonsági igényeknek. Az intézet igyekszik egyfajta zenei központként üzemeltetni a házat – a Bartók Teremben például rendszeresen tartanak hangversenyeket – ám nincsenek sem forrásai, sem innovatív elképzelései a múzeum tartalmi megújítására. Ezért csekély, mintegy tizenkétezer fős az éves látogatottság. Pedig a múzeum kilenc teremben, több állandó és időszaki kiállításon mutatja be ötszáz darabos hangszergyűjteményét. 1969-től fogva gyűjtik a Magyarországon fellelhető zenetörténeti tárgyi emlékeket, mindenekelőtt hangszereket, valamint a zenei élethez kapcsolódó képzőművészeti alkotásokat és zenei témájú érmeket. A 20. század első fele egyik legnagyobb magyar zeneszerzőjének, Lajtha Lászlónak kiállítást és emlékszobát is berendeztek itt. Ugyancsak itt található a Bartók Archívum, amely őrzi a magyar zeneszerzőre vonatkozó összes eredeti vagy másolatos dokumentumot. A zenei életben hatalmas tiltakozást váltott ki az a terv, amely szerint az MTA többi (bölcsészeti és társadalomtudományi) intézetével együtt az archívumnak és a múzeumnak is költöznie kellett volna a Soroksári út mellett jövőre megépülő új épületbe. Az intézet valószínűleg azért úszta meg a költözést, mert az új épületet túl kicsire méretezték, így a muzeális tárgyak raktári és kiállítási igényei miatt viszonylag nagy helyet igénylő Zenetudományi Intézet kihagyásával nyertek a legtöbbet.

A magyarság törékeny háza

Az egykori Pénzügyminisztérium épülete hiába áll a Szentháromság tér 6. alatt, az ország turisztikai középpontjában, a legtöbben legfeljebb az előcsarnokba kukkantottak be, pedig mostanában izgalmas kiállítás is várja őket.
A királyi kamara, majd 1867 után Pénzügyminisztérium jezsuitáktól örökölt szűkös és korszerűtlen épülete helyén 1901 és 1904 között emeltek új palotát a pénzügyigazgatás részére. Fellner Sándor építész a Szentháromság téri főhomlokzatot a Mátyás-templomhoz való alkalmazkodás érdekében késő gótikus stílusúra tervezte. Fónagy Zoltán történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa szerint „a Pénzügyminisztérium épületét a századforduló építészetére jellemző bizonytalanság példájaként emlegeti a művészettörténet, amely ráadásul arányaival is kirítt a polgári negyed kisvárosias léptékéből”. Mások már saját korában hibájaként rótták fel, hogy robusztusságával konkurálni igyekezett a Mátyás-templommal. Ezért aztán a legtöbb építész helyeslésével találkozott, amikor az 1948 és 1962 közötti helyreállítás során Rados Jenő jelentősen visszabontotta, és megfosztotta legfontosabb külső és belső díszítőelemeitől.

Évtizedekig a Műszaki Egyetem kollégiumaként használták, klubja 1968 után a budapesti diákélet legendás centrumának számított. Az épület hátsó szárnyaiban jelenleg az Országos Levéltár egy részlege működik, továbbá számos alapítvány székhelye, illetve az egykori karmelita kolostor épületéből, amelyet a Miniszterelnökség céljaira építenek át, ide költözött néhány hivatal, például a Nemzeti Örökség Intézete. A Magyarság Házává átkeresztelt épület gazdája a 2011-ben megalapított, a határon túli magyarsággal kapcsolatos kormányzati politikát koordináló Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA). Az épület felújítása 2014-re készült el 488 millió forintból – a BGA tájékoztatása szerint. Az épületet, számos korábbi gazdájához hasonlóan ők is igyekeztek megnyitni a közönség előtt. Már az intézményt létrehozó kormányhatározat feladatukká tette, hogy a Magyarság Házaként a külhoni magyarság központi találkozóhelyévé alakítsák azt. Csibi Krisztina igazgató szerint céljuk, hogy az intézményt a nemzeti identitást erősítő kulturális és módszertani központként tartsák számon, amely élen jár a magyar-magyar kapcsolatok ápolásában és előmozdításában, és nagymértékben hozzájárul a magyarság értékmegőrző képességének és egymás iránti felelősségérzetének kialakításához. A ház rendszeres, többnyire ingyenesen látogatható programokkal várja az érdeklődőket. A legnagyobb projekt a teljes első emeletet elfoglaló Mi, magyarok című állandó kiállítás, melyre szerény tábla hívja fel a figyelmet a kapuban. A kiállítás a Kosztolányi által kiválasztott tíz legszebb magyar szó köré épít egy izgalmas, interaktív programot, amely segítségével a látogató belekóstolhat a magyar sport, történelem, nyelv és gasztronómia egy-egy szeletébe. A 143 millió forintba kerülő tárlat látványvilágát a Narmer Kft. hozta létre, a szakértők között neves szakembereket, többek között Kalla Zsuzsát és Hermann Róbertet is megtaláljuk. Csibi Krisztina szerint elsősorban diákcsoportokra fókuszálnak, egyenként megkerestek tanintézményeket, de a Klikkel is felvették a kapcsolatot. Szednek belépőjegyet, de áraik alacsonyak. A 2014. októberi megnyitás után hétezren, 2015-ben húszezren, idén áprilisig további tizenháromezren érkeztek hozzájuk. Látogatottságukat azzal is sikerült növelni, hogy a magyar diákcsoportok határon túli tanulmányútjait pályázataikkal segítő Határtalanul programban részt vevők számára a pályázatban pluszpontot jelent a Magyarság Háza meglátogatása. Alighogy megismerte volna a közönség a szerényen megjelenő Magyarság Házát és kiváló kiállítását, máris költözniük kell. Egy 2015. novemberi kormányhatározat arról rendelkezik, hogy 2017. december 31-ig a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell az épületbe költöznie, a jövő évi költségvetésbe erre huszonhatmilliárd forintot szán a kabinet. Azt nem tudni, hová költözik a BGA, és ott sikerül-e az eredeti formájában felépíteni a tárlatot.

Halló, itt a belügyminiszter!

A háború utáni rekonstrukció óta az MTA kutatóintézetei által lakott Úri utca és Országház utca közti mintegy húszezer négyzetméteres épületkomplexumban is megbúvik egy közgyűjtemény, a Postamúzeumhoz tartozó Telefónia Múzeum. A magyar történelemben fontos szerepet játszó épület a 18. század elején épült ferences és a század második felében felhúzott klarissza kolostor és kolostortemplom összeépítéséből jött létre II. József idején, aki kormányzati funkciót adott az elkobzott ingatlanoknak. A ferences kolostor celláit nem is kellett átalakítani, kiválóan megfeleltek 1794-ben az itt raboskodó magyar jakobinusoknak, a tárgyalást a refektóriumban tartották (ez ma rendezvényeknek ad otthont). Az Úri utcára néző klarissza templom tornyát elbontották, a hajót szintekre osztották; itt működött a Magyar Királyi Kúria, később pedig a Helytartótanács.
Az épületet a másik oldalról határoló utca nem véletlenül viseli az Országház nevet, hiszen ebben a traktusban három rendi országgyűlést tartottak (1790, 1792, 1807). A tömbben a 19. században rendezkedett be a Belügyminisztérium. Az épület fenti értékei miatt a vár hosszú távú fejlesztési koncepciója műemléki felújítással és a tömb megnyitásával számolt. Ám az egykori országgyűlési termeket vagy a Régészeti Intézet lépcsőházában található Történelem című Bernáth Aurél-freskót továbbra sem láthatja egyszerű földi halandó, mert egy kormányhatározat szerint a Belügyminisztérium költözik ide. Kérdés, mi lesz az 1991 óta itt működő Telefónia Múzeummal. A múzeumot hivatalosan senki nem tájékoztatta a döntésről – mondta Kisfaludi Júlia, a Posta Múzeum igazgatója. Ugyanakkor hónapok óta tervező, beruházó szakemberek – előzetes értesítés nélkül – többször megjelentek a kiállításban, felméréseket végeztek, vizsgálódtak – elvben arról, hogyan lehetne megoldani a múzeum „leválasztását”, egy új bejárat nyitásának lehetőségét. Ezekről a bejárásokról csakis az ott szolgálatot teljesítő teremőrtől értesült a múzeum igazgatója. A szakma, beleértve természetesen a múzeumot is, aggódva figyeli a témában születő híreket, mert nyilvánvalóan összeférhetetlen a gyakorlati életben a belügyminisztérium és egy nyitott múzeum ugyanazon ingatlanban – mondja az igazgató. A kiállítás magját képező 7A1 típusú, Rotary rendszerű, a magyarországi Standard Rt.-ben gyártott telefonközpont egyetlen a világon, mely eredeti helyén, üzemképesen áll. Távközlés-történeti kuriózum, ha itt leszerelésre ítélik, soha senki nem tudja működőképesen felépíteni máshol – mondja az igazgató. A gépteremhez csatlakozó helyiségekben a magyar telefónia több mint százharminc évét, a magyarországi távközlés legfontosabb berendezéseit, a Magyar Távközlési Rt. szerepét ismerhetik meg a látogatók. A beszélgetési idő 3 perc című időszaki kiállítás, amely a nyilvános telefonálás eszközeit, berendezéseit és dokumentumait gyűjtötte egybe és tárja az érdeklődők elé, 2015. végén nyílt meg.

A „Forster”

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, ma Forster Központ Táncsics Mihály utca 1. alatti székházának aulájában rendes nyitvatartási idővel működött az ingyenes kiállításokat kínáló Örökség Galéria, majd az Építészeti Múzeum látványraktára került ide. Bizonyára kevés látogatót vonzott mindkettő, de mára eltűntek az épületből, nincs nyilvános kiállítás itt. A legnagyobb műemlékes szervezet egyébként tart fenn a várban egy kiállítóhelyet a Dísz téren, a De la Motte–Beer-palotát. A korábban a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának hivatali helyiségeit befogadó, az 1780-as években épült egyemeletes barokk palota igazi értéke a budai házak között páratlan, az emeleti térsorának eredeti, késő rokokó és kora klasszicista, bibliai jeleneteket ábrázoló díszítőfestése. A palotát a francia származású De la Motte des Aulnois Ferenc császári mérnökkari alezredes vásárolta meg, aki a budai vár rekonstrukciós mérnöki munkait vezette. 1773-ban a De la Motte család eladta az épületet Beer József Kajetán katonai gyógyszerésznek, akinek Beer János Nepomuk nevű orvos fia Budán gyűjtött növényekből összerendezett préselt növénygyűjteménye (Flora Budensise) a magyar botanika kezdetét jelentette. Minderről a gazdag és izgalmas történetről a ma látogatója csak egy másfél oldalas, sűrűn gépelt szövegből értesül, amit a pénztárnál a kezébe nyomnak. Pontosabban a padláson és egy barokk szekrényben mindenféle magyarázat nélkül elhelyezett gyógynövény-csokrokból asszociálhat rá.

Az „állandó kiállításon” feliratok, tájékoztatók nélkül, láthatóan koncepció nélkül elhelyezett, különböző korokból származó bútorokba botlunk. Van köztük olyan hivatali szekrény is, ahol a KÖH már-már muzeális értékű régi kiadványai porosodnak. Rendeznek itt időszaki kiállításokat is. A Forster Központtól nem kaptunk látogatószámokat, de bizonyára csak a legelszántabbak jutnak fel az eléggé eldugott emeleti kiállítótérbe. Ugyanis lent, a legalább nyitott kapuban lévő tábla csak annyit árul el, hogy kiállítás látható a házban nyolcszáz forintos belépőjegy ellenében. Aki meg akarja tekinteni, arra egy feladat vár: még fel kell csengetni a lépcsőházban egy üvegajtón és bebocsátást kérni.

Patikamúzeum

A SOM-hoz tartozik a Tárnok utca egyik ódon, falfestésekkel díszített, boltíves házában található Arany Sas Patikamúzeum. Autentikusabb helyszínt aligha találhattak volna számára, hiszen a 18. század közepétől kezdve, egészen az első világháborúig patika működött a falai között. Többszöri átalakítás után, a 18–19. század folyamán nyerte el mai elrendezési formáját, s jött létre az officina (a vevők kiszolgálására szolgáló helyiség) és az átadóablakkal összekötött laboratórium egysége – olvasható látványos honlapjukon. A kiállítás is a két fő helyiségben kialakított enteriőr köré szerveződve mutatja be a gyógyszerészet tudományának fejlődését. Egy ajtón bekukucskálva pedig egy valódi alkimistaműhelyt is megszemlélhetünk. Aki rászánja az időt, sokat megtudhat a gyógyszerészet kultúrtörténetből az 1974-ben átadott kiállításból. De azért ráférne egy kis korszerűsítés, s akkor bizonyára többen betérnének a tavalyi hétezer-nyolcszáz főnél. Ugyanakkor, különösen a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak köszönhetően évről évre növekszik a látogatószám, az apró múzeum 2012 óta csaknem megduplázta a vendégek számát.

Zsinagógák, mikve

Az Európa egyik legnagyobbjának tartott 15. századi zsinagógát 1964-ben találta meg Zolnay László régész a Táncsics Mihály utcában. Mendel Jakab zsidó főúr építtette 1461-ben késő gótikus stílusban, az akkori zsidónegyedben. Az épületet 1686-ban a keresztény seregek gyújtották fel egy pogrom kíséretében, a romokat és a holttesteket pedig betemették. A 26 × 11 méteres alapterületű, kilenc méter belmagasságú épület padlószintje öt méterrel van mélyebben a jelenlegi Bástyasétányénál, így csak el kellene távolítani a betöltést, és a helyükre rakni a megmaradt kőemlékeket. Ám erre sem akkor, sem később nem volt pénz. Kovács Olivér, a műemlékem.hu-n azt írja, hogy Budai Aurél építészmérnök továbbra is szorgalmazza a feltárást, amihez szerinte négyszázmillió forintra volna szükség, itt lehetne elhelyezni a középkor idején Európában élt askenázi zsidóság múzeumát. Úgy tudjuk, a zsinagóga helyreállítása nem vetődött fel a Hauszmann-terv során. Ugyanakkor a BTM honlapján azt olvassuk, hogy a beruházás szerepel a Várnegyed Általános rendezési tervében. Van viszont a Táncsics Mihály utca 26. földszintjén egy ma is látogatható, 14. század végén épült imaház, az úgynevezett „kis zsinagóga”. A déli oldalán gótikus pillérrel osztott, az északi oldalon a nők egykori imahelyének keretes ablakát őrző boltozott imatermet 1964-ben tárták fel, ma a BTM üzemelteti. Az épület kapualjától délre nyíló helyiségben a Budán előkerült középkori és török kori zsidó sírkövek láthatók, az imaház falain elhelyezett tablósorozat pedig a budai zsidóság életére, történetére emlékeztet. Itt helyezték el a „nagy zsinagóga” rekonstrukciós képét, egy késő gótikus zárókövet és hatalmas pilléreinek kiemelt köveit is. Az állandó nyitvatartási időben látogatható zsinagógában az EMIH közösség istentiszteleteket is tart.

Medgyessy Péter miniszterelnök 2004-ben nagyszabású, nyolcéves várrehabilitációs tervvel állt elő, amit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2006-ban készült tanulmánya is megtámogatott. A 2011-ben kiegészített koncepció egészen a hivatal megszüntetéséig érvényben volt, e szerint felújították volna a Várbazárt, a Honvéd-Főparancsnokságot, a Szent György tér nyugati térfalán új, kortárs épületet emeltek volna. Nos, ebből a grandiózus tervből nyolc év alatt annyi valósult meg, hogy 2007-ben megnyílt a Szent György tér északnyugati részén feltárt középkori pincerendszer. Ám az ezerháromszáz négyzetméteres, sok tucat apró és érdektelen helyiségből álló építmény az egymilliárd forintos rendezés után is alig használható. Az itt megnyílt „bormúzeum” hamar bezárt. A Várgondnokságnak nincs elképzelése a kezelésében lévő épületről, ami nem is csoda. Egy héten egyszer a járatrendszer legmélyebb pontján lévő zsidó rituális fürdőt, a mikvét meg lehet látogatni, ám valljuk be, kevés látnivalóval szolgál.

Barlangok

A budai vár épületei alatt többszintes barlang- és pincerendszer húzódik. A házak alatt húzódó pincék összekapcsolódnak a tizennyolcezer négyzetméterre becsült természetes barlangrendszerrel. Zádor Judit történész egyik írása szerint az állandó veszélyforrást jelentő vári mélypincék megmentésére csak 1932 és 1936 között tettek kísérletet. A Magyar Barlangkutató Társulat Kadić Ottokár vezetésével feltárta a rendszer egy részét. 1935. augusztus 17-én a Szentháromság utca 2. számú épület alatt megnyitották az első Barlangtani Múzeumot. 1936-ban további két teremmel bővült a látogatható tér. Némi ízléstelenségért és öncélú ijesztgetésért a harmincas években sem mentek a szomszédba, ekkor alakították ki ugyanis a jelenlegi Szentháromság utca 9. alatt az üregek feltárása és takarítása közben előkerült ember- és állatcsontok felhalmozásából a mára meglehetősen lerabolt „csontkamrát”, – ez a szakasz jelenleg elzárt terület. 1943 májusában a főváros megszüntette a Barlangtani Múzeumot, hadi célokra lefoglalta a barlangot, és létrehozták a mintegy négy kilométer hosszú Nagylabirintust. Az 1950-es években – a hidegháborús készülődés során – óvóhellyé építették át, de 1961 és 1975 között újból látogatható volt, felújították és megnyitották a Barlangtani Kiállítást is. 1975-ben pénzügyi nehézségek miatt azonban ismételten bezárták a pincerendszert. Jelenleg két vállalkozás igyekszik kiaknázni a vár alatti barlangrendszert, A Budavári Labirintus és a Sziklakórház Múzeum.

A Budavári Labirintus nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is a vár legmélyebb pontja. Csiricsáré honlapja például ezzel indul: „Elég bátornak érzi magát egy szellemvadászatra a Labirintusban? Eredjen holt lelkek, vámpírok nyomába, fedezze fel a Fekete gróf tanyáját a Labirintusban. Legendák és a valóság találkozása, ahol kiderül, ki volt a Labirintus leghírhedtebb lakója, mi köze Mátyás királynak Drakulához.” Ennek a stílusnak megfelelően épült a kétezer-ötszáz forintért megtekinthető kiállítás is. A barlang láthatóan elhanyagolt, a falak nedvesek, a világítás gyér, az installációk közepébe elhelyezett háztartási elektromos ventilátorok, fűtőberendezések igyekeznek csökkenteni a páratartalmat, kevés sikerrel. A kiállításban valamilyen érthetetlen okból ismert operák jeleneteit állították be viaszbábuk segítségével. Ám mind a bábukon, mind a ruházaton rajta hagyta a nyomát a nedvesség és a kosz. A barlanglátogatás vélt csúcspontja Drakula „terme”, ahol színes lámpákkal megvilágított működben botorkál a látogató, hogy közben kedvére rémüldözhessen, amikor a szó szoros értelmében belebotlik a különböző vámpírkellékekbe, a koporsóba, a karóba húzott fejekbe, a falon elhelyezett láncokba vagy a sírkőbe. A barlang egyéb pontjain feltűnik néhány, a BTM tulajdonában lévő faragvány, kell egy kis idő, mire rájövünk, hogy ez egy kiállítás lenne, amely a „budai kőfaragó műhelyt” mutatja be. Az érdektelen szövegeket láthatóan szakember írta, ám semmiféle koncepció nem bontakozik ki belőlük. A barlang utolsó termeibe, ahová már nem jutottak sem a viaszbábuk, sem kövek, sem Drakula rémségei, néhány képet helyeztek el a világ különböző barlangjairól. A labirintusban látható rémségeknél még kínosabb az, ami körülötte történik. Az Átlátszó.hu beszámolója szerint a rendszerváltás óta húzódó jogi tisztázatlanság bő két évtizede alatt a barlangrendszert a Budavári Labirintus Kft. lakta be. 2008-ban a Heti Válasz közölt látleletet az Erdélyi Gábor ügyvezette cég főszereplésével, valamint a Budapest I. kerületi önkormányzat, az állami szervek és persze a helyi lakosság részvételével akkor már évek óta zajló küzdelemről, amelynek legmélyebb pontját talán a járatokban ismeretlenek által forgatott pornófilm kapcsán kibontakozó vádaskodás jelentette. 2011-ben aztán az illetékes hatóság, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség emberei tették ki a bérlőt, arra hivatkozva, hogy a fokozottan védett barlangrendszer használatáért a Budavári Labirintus Kft. nem fizetett bérleti díjat, barlanghasznosítási engedélye nincsen, és kárt tett a fokozottan védett természeti értékekben. A barlangászszakma fellélegzett, ám – minden pályázat nélkül – hamarosan meglett az újabb bérlő, a Budavári Labirintus Kft. egykori munkatársa, az akkor még a Vidékfejlesztési Minisztériumban Illés Zoltán politikai tanácsadójaként dolgozó Tamási Róbert. Az ő és testvére tulajdonában álló Budai Grotta Kft.-vel kötött szerződést a barlang vagyonkezelője, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága (DINPI) 2011. szeptember 1-jén a Labirintus üzemelésére. Különös, hogy Budapest egyik népszerű turisztikai látványossága 2012-től 2014-ig évi 24, 23 és 21 millió forintos nettó árbevételt hozott csupán, és az Opten adatbázis szerint minden évben veszteséggel zárt. Miután nem múzeum, nem kell statisztikát készíteni, de becsléseink szerint több tízezer fő bizonyára megfordul itt évente. Az is érdekes, hogy három fővel hogyan tudta üzemeltetni Tamási a céget? Mi azonban már nem a Budai Grotta Kft.-től, hanem a már egyedül Tamási birtokában és vezetésével működő, frissen alakult Rubinstein Kft.-től kaptunk számlát ottjártunkkor. A cég nem is a Labirintus címére, hanem a Hajadon utcában van bejegyezve. Miután az üzemeltető azt válaszolta, hogy nem tudja fogadni írásbeli megkeresésünket, mert betelt az elektronikus postaládája, ezért közérdekű adatigényléssel fordultunk a DINPI-hez. Válaszukból kiderült, hogy nem kötöttek szerződést a számlát kiállító Rubinstein Kft.-vel. Továbbra is a Budai Grotta Kft.-vel állnak szerződéses viszonyban, amely az elmúlt években ötszáz-, idéntől havi hatszázezer forintot fizet számukra Budapest egyik ismert látványosságának használatáért. Az is kiderült, hogy a 2011-es zártkörű pályázatra a Bor & More italkereskedő céget és a – főtevékenysége szerint „egyéb sokszorosításban” utazó –
Belvárosi Oktatási Iroda Kft.-t hívták csak meg.

Sziklakórház Múzeum

Más a helyzet a labirintusrendszerhez kapcsolódó másik vállalkozással, a Sziklakórház Múzeummal. Itt egy professzionális, informatív kiállítást lát az, akinek sikerül megtalálni a létesítményt – mert túl sok útbaigazító táblát nem találtunk róla a Vár területén. A kétezer-négyszáz négyzetméteres, az Úri utca–Szentháromság utca alatt tizenöt méter mélyen elhelyezkedő bunkert 1939 és 1944 között alakították ki, és Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza néven nyílt meg a város ostroma idején. A háború után leszerelték a kórházat, és egy magáncég oltóanyagot gyártott itt, majd az ötvenes évek elején titkosították.
A LOSK 0101/1-es rejtjelszám egészen 2002-ig egy kórházat rejtett. Annyira azért nem lehetett titkos, mert az 1956-os forradalom alatt ismét megnyílt, majd börtönkórházként is üzemelt, a hatvanas években pedig atombunkerré bővítették. 2007-ben a HM Hadtörténeti Múzeum kezdeményezésére számos szakmai szervezet bevonásával egy magáncég, a Sziklakórház Közhasznú Nonprofit Kft. látogathatóvá tette az állandó karbantartás miatt alapvetően jó állapotban fennmaradt épületet. Az ingatlant az államtól bérlik, cserében folyamatosan karbantartják azt, és látogathatóvá teszik. De ezzel nem elégszik meg az eredeti szakmájára nézve informatikus Tatai Gábor, a cég egyik tulajdonosa és ügyvezetője, a múzeum igazgatója. 2008-ban megszerezték a muzeális gyűjtemény és kiállítóhely minősítést, 2014-ben pedig országos gyűjtőterületű tematikus múzeum lettek. Miután Tatai szerint a kórház felszerelésének javát – néhány ágy, bútor, a röntgengép és néhány műtőfelszerelés kivételével – már régebben elszállították más intézményekbe, gyűjtőmunkába kezdtek. Leszerelt kórházak eszközei, működő kórházak selejtezései, magánadományok, internetes vásárlások jelentik a legfőbb gyarapodást. Az igazgató szerint nemcsak az egykor itt szolgálatot teljesítők, hanem más orvosok is szívesen adományozzák hagyatékukat a kórháznak. Tatai szerint szigorú letárt vezetnek csaknem négyezer tárgyukról, és a Digitár-projekt keretében folyamatosan kerül fel a gyűjtemény az internetre, hamarosan elérhető lesz több mint ötszáz tárgy leírása, képe. Kutatómunkát is végeznek, ennek köszönthetően ismerjük a kórház múltját, számos itt dolgozó vagy itt ápolt beteg történetén keresztül. Harmincöt munkatársuk van, ebből csaknem húsz idegenvezető, ők legalább két nyelven felsőfokon beszélnek – tudtuk meg az igazgatótól. Tatai és csapata nagyon hatékonyan vezeti a múzeumot. A belépő látogatókat ízléses látogatói tér és bolt fogadja, majd egy rövidfilm megtekintése után egyórás vezetett túrán vehetnek részt a háromezer-hatszáz forintjukért a látogatók. „Szeretnénk bemutatni a béke értékét és a háború poklát, valamint a valódi hősiességet, ami egyszerű vagy nemesnek született embereket változtat át valódi, lelki nemesség gyakorlásával igazi hősökké” – foglalja össze az igazgató a kiállítás „üzenetét.” Mindezt többek között százas nagyságrendű viaszbábuval érik el, amin persze mosolyoghatnak egyes muzeológusok vagy finnyás látogatók, ugyanakkor valóban működik. Egy pillanat alatt érthetővé válik az egyes helyiségek funkciója, szinte tapintható a háborús üzem zsúfoltsága. Bár valószínűleg elsősorban a különleges épület atmoszférájáért érkeznek a látogatók, időszaki kiállításokat is szerveznek. Júniusban nyílt meg a hirosimai és nagaszaki múzeumok segítségével készített emléktárlatuk, az atombomba bevetéséről és hatásairól, melyet negyvenmillió forintból, önerőből valósítottak meg. Rendszeresen tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Az eredmény nem is marad el, a borsosnak számító jegy-árakat évente több mint százezren hajlandók kifizetni, hatvan százalékban külföldiek. „Külföldi látogatók számát tekintve az ország első tíz múzeuma között voltunk 2013-ban, míg a fizetős látogatókat tekintve az első húszban” – mondja az igazgató, aki különösen büszke arra, hogy több mint kétezer értékeléssel 2012 óta a Tripadvisoron az első tucat látnivaló között van a múzeum Budapesten. Sokáig nem pályázhattak, mert a földalatti ingatlan telekkönyvezése megoldhatatlan feladat elé állította a földhivatalt. Tatai szomorú emiatt, mert nem részesülnek állami támogatásban, és pályázati lehetőségeik is igen korlátozottak. Sőt az ingatlanért még bérleti díjat is fizetniük kell. Igaz, a bérleti díjukból leírhatják a rekonstrukcióra költött összegeket, és a Sziklakórház Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. nem áll rosszul, 2014-ben 176 milliós árbevétel mellett csaknem 23 milliós adózás előtti eredményt ért el, és 118 millió forintos saját tőkével bír. Igaz, csak magukra számíthatnak.