Szobáról szobára a Zemplén tájain

A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum fogadta be a korábbi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei biológiai gyűjteményt, amely mára 180 ezer példányt számlál. A múzeum 2013-ban lett a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléja, amire a Kazinczy név és Széphalom közelsége predesztinálta, hiszen sokrétű gyűjteménye mellett itt található a Kazinczy Mauzóleum és a Magyar Nyelv Múzeuma is. Így most irodalomtörténészek gondja (is) lett, hogy mikor, hogyan lesz itt új természetrajzi kiállítás az elavult, bezárt régi helyett.

Először is: el kellett dönteni, hogy ki legyen a megcélzott közönség. Egyfelől adva van a város tizenhatezer fős lakossága, azon belül hangsúlyosan az iskolás korosztály, a közeli Széphalom, Kazinczy egykori otthona, illetve a Zempléni-hegység az iskolai kirándulásoknak jelenleg gyakoribb célpontjai, mint maga a múzeum. A Zemplén az egyéni (családi) turizmusnak is felettébb kedvelt terepe, s – lévén a természetrajz a szakterület – a természetjárók, a természetet kedvelők általában is lehetnek a kiállítás fogyasztói.

A múzeumnak – jelen esetben a város múzeumáról felelősen gondolkodó budapesti irodalmi múzeum munkatársainak és a városban élő munkatársaknak, köztük a természetkutató muzeológusnak – megvannak a maga prioritásai, a kettőt kellett összehangolni, hogy jó, eredeti, hiteles és a látogatók számára releváns, érthető, kedvelhető kiállítás szülessen. Hegyessy Gábor kurátor eredeti, alapos, tudományos koncepciója felöleli a természettudományoknak a múzeum anyaga által lefedett területeit: a geológiát,a botanikát, a zoológiát, és kitér az ember hatására a zempléni táj és élővilág kialakulásában. Egy ilyen kiállítás vonzóvá és élvezhetővé tételének egyik lehetséges módja, hogy a természetet nem steril tudományos vizsgálatok tárgyaként, hanem az emberi mindennapok részeként mutatjuk be. Lássuk, hogyan sikerült ez Újhelyen!

Mihalkov György grafikus-tervező agyából pattant ki az ötlet (Kalla Zsuzsával tervezgetve), „hogy ne legyen olyan kínos” a természettudományokat összesen száz négyzetméteren, négyszobányi méretű, alacsony terembe bezsúfolni, vállalni kell a tér lakásszerűségét, legyenek a témák a lakás megfelelő helyiségében bemutatva, mintegy otthoni környezetben. Az installáció tehát eleve tartalmazza ember és természet kapcsolatának, egymásra hatásának gondolatát. Az amatőr természetbúvár jellemző megnyilvánulásain keresztül – varródobozban gyűjtött ásványok, dísztárgyszerűen polcra tett szép gombák, kitömött madarak – láthatjuk a tárgyi anyag egy részét. Természetesen itt is szűkszavú szakmai szöveg mutatja, hogy nemcsak esztétikai szempontok szerint kerültek be a tárgyak, mint a rendes tengerparti nyaralás végére összegyűlt legömbölyödött kavicsok, csiga- és kagylóhéjak, amelyeket emlékül hozunk haza. Nem, itt a tervezés során ismételten felvetődött az az etikai kérdés, hogy mi tesz jobbat a természetnek: ha a könnyen, jelentős károk okozása nélkül összeszedhető tárgyak gyűjtését realitásként fogadjuk el, vagy pedig az, hogy a természetben is létező „mindent a szemnek és semmit a kéznek” gondolat jegyében a látogatóknak eszükbe sem juttatunk ilyesmit. Nehéz kérdés ez, természetvédelmi területeken és védett fajok esetében ráadásul nemcsak etikai, hanem törvényi akadálya is van a gyűjtögetésnek. Pedagógiai szempontból nézve akkor tudunk bensőséges kapcsolatot kialakítani egyén és természeti környezete között, ha közel engedjük a gyerekeket a természethez, ha természetes a viszonyunk a természettel.

Más formákban is megjelenik ez a viszony, annak többféle aspektusa. Az előszobában például a fogason és a cipőtartón a természetjáró felszerelését látjuk, ami más, mint amit a városban hordunk, ahol a nem vízhatlan cipő s a könnyű széldzseki is megteszi, és nincs szükség távcsőre. Ugyanitt az egyik kőzettípust nem szabálytalan alakú lelet, hanem a belőle faragott termetes malomkő képviseli – ami ráadásul a Vár-hegy ásatásából került elő! A konyhában az ehető – tápláló vagy fűszerként, esetleg orvosságként fogyasztott – növények és gombák bemutatása kapott helyet. Térképek, fotók és szöveg magyarázzák a szőlő és a természeti környezet kapcsolatát, a szőlőművelés tájformáló hatását. Végül eredeti tálalásban utal a kiállítás egyes állatokhoz szorosan fűződő hiedelmekre, ismeretekre: a tolvaj szarka csillogó tárgy, a változatos hangokat megtanuló (és szajkózó) szajkó pedig egy táskarádió mellett ül.

Minden tájnak az alapja a földtörténeti múltban gyökerezik, minden életközösség alatt ásványok és kőzetek vannak. Jogos hát, hogy az első teremben – az Előszobában – a geológiai ismeretekről legyen szó. Hogy ez a táj vulkáni működés eredményeképpen jött létre, azt az egyszerű vonalú bútorzatra ragasztott, izzó láva fényképéből készült tapéta mutatja érzékletesen. Vulkanikus kőzeteket és az utóvulkáni működés eredményeképpen létrejött ásványokat, féldrágaköveket látunk itt. Az élővilág őstörténetét tengeri és szárazföldi kövületek és egy szépen illusztrált régi könyv kőnyomatos ábrái idézik. Ez a terem állít emléket a zempléni táj egyik neves tudósának, Cholnoky Jenő geológusnak is. A második terem, a Konyha, Tokaj-Hegyalja leghíresebb produktumát, a szőlőt, a szőlőművelést és a szőlő számára alkalmas élőhelyeknek az élővilágát mutatja be. Mi más lehetne a bútorzat tapétáján, mint a szőlősorok fényképe? Ebben a teremben a leggazdagabb az ember és természet kapcsolatának bemutatása, és itt a legtöbb az interaktív elem. Említés esik itt a különleges éghajlatról és a természetvédelemről is, utóbbiról például az egyetlen veszélyes marású kígyónk, a védett keresztes vipera kapcsán. A hüllőket remek preparátumok és litográfiák mutatják be. A konyhapult fiókjaiban a növény- és az állatvilág néhány fontos csoportjának képviselői láthatók – és adalékok a kutatók és a múzeumok munkájának megismeréséhez: a gyűjtés, preparálás, identifikáció, névadás és a gyűjtemények haszna.

„Fürdőszoba, ahol megtudjuk, igaz-e, hogy ahhoz, hogy valamit kimossunk, másvalamit be kell szennyezni?” Így kezdődik a harmadik terem ráhangoló szövege, előre vetítve, hogy a természetes vizek beszennyezése is téma lesz. Idevágó, lényegi gondolatot tartalmaz a kiállítási szövegnek ez a töredéke: „Azokat a természetes vízfolyásokat, vízállásokat, amelyekben élőlények tenyésznek, élővizeknek nevezzük. Ez természetesen nem jelent tiszta, emberi fogyasztásra vagy akár fürdésre alkalmas vizet. Minden természetes vízben élnek egysejtűek, algák, különféle férgek. Még a hegyi források vizében is vannak apró élőlények – de ettől nem piszkosak!” Itt található az egyik legerősebb látványelem: a zuhanyfülkében összegyűlt gázlómadarak csoportja. Ez szerintem választóvíz is: aki ezen sem neveti el magát, azaz aki nem neveti ki a kiállítási koncepciót, az belülről mosolyogva, mély humort élvezve mélyebben élheti át a természettel való összetartozásunk misztikáját és pőre valóságát.

A negyedik terem a Nappali. Nappali, ahol időzünk, megpihenünk, ahol emelkedett gondolataink támadhatnak. Az erdő is ilyen hely, még megilletődötté is tehet. Ezt a nappalit megszállta az állatvilág, szemben vadkan, balra farkas, a polcon megannyi madár, kisemlős, a benyílóban békászó sas ül a fészkén, abban meg két pelyhes kicsinye. A vadak összemászkálták a szőnyeget is, a csapásokat (lábnyomokat) követve a gazdájukhoz jutunk. Ez utalás arra, amit a teremben több exponátum mutat még, hogy a természetben igen gyakran nem találkozunk az állatvilág tagjaival, hanem csak a nyomaikkal: lábnyomokkal, rágásnyomokkal, fészkekkel, ürülékekkel. Az igazi természetbúvár ezekre is figyel, és következtet. Ha sok faj jelenlétét regisztrálja, örülhet, mert a fajgazdagság az életközösségek stabilitásának egyik alapja. Konkrét eseteket is megismerünk itt az aktív, cselekvő természetvédelem sikereiből – de ha úgy jobban esik, ejtőzhetünk a kényelmes („erdőbevonatú”) kanapén, és nézhetünk egy szép természetfilmet a nagyképernyős tévén. Ez a terem a biodiverzitás pozitív élményét, hangulatát árasztja, alkalmas arra, hogy növelje a biofíliát.

Vannak, akik az „interpasszív” kiállításokat kedvelik; ez a kifejezés a múzeumi szakmában évődőn el-elhangzik. A gyermekek, a gyermekes (és gyermeklelkű) felnőttek szeretni szokták, ha valamihez hozzányúlhatnak (hands-on), ha valamit manipulálhatnak, akár új ismeret birtokába jutnak ezáltal (minds-on), akár nem. (Valószínűleg ez utóbbi eset borzolja leginkább a tradicionális múzeumi kedélyeket.) Az interaktivitás kifejezés már általánosan használt, és a múzeumokkal kapcsolatban is szinte elvárásként emlegetik. Ez a kiállítás is gondolt az erre fogékony közönségre, elsősorban Gécziné Nagy Mária munkájának eredményeképpen.

A konyhában – amelyet a nagyobb alapterület, a nagy központi konyhapult predesztinál csoportok múzeumpedagógiai célú megállóhelyének szerepére – van hűtőszekrény, amelynek ajtaján hűtőmágnesek, egy puzzle darabjai fogadják a látogatókat. Bent a hűtőben jelenleg szaglással azonosítható növényeket találunk (fűszerek, teák alapanyagai). Az egyik falon lévő fülhallgatóban állathangokat hallgathatunk, a gazdáikat pedig megkereshetjük a teremben. Egy másik falon néhány madárfaj biológiai jellemzőire tippelhetünk egy mágneses táblán. Alatta vászonzacskók lógnak, s hogy milyen termés lehet bennük, azt tapintással kell megállapítani (a szem, az orr, a fül után már a negyedik érzékszerv: a bőr). A konyhapult fiókjai, szám szerint 26, kihúzhatók. Ez a gesztus önmagában már mozgósítja a látogató figyelmét, aki a mozdulatért mint befektetésért ellentételezést, hasznot vár, ezért is figyel a megnyíló tartalomra: ez az ilyen típusú interaktivitás sikerének egyszerű titka. Maguk a fiókok plexivel fedettek, legfeljebb kézi nagyítóval való vizsgálat hozhat további aktivitást a szemlélődésbe. A pulton magán pedig bélyegzőnyomda-játék van, de stilizált és bugyuta állatkafigurák helyett itt három gombafaj hiteles képét lehet az egyedileg legyártott bélyegzőkkel több darabból összenyomtatni. A játékhoz természetesen itt is tartozik leírás és a gombák fényképe.

Összefoglalóan: kognitív, affektív és motoros tanulásra („ésszel, szívvel, kézzel”) is egyszerre kínál lehetőségeket ez a kiállítás. Minden teremben vannak gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek szánt elemek. Minden teremben vannak egyszerű tárgyak és vannak szenzációs preparátumok, vannak mozgófilmek, átélést segítő hanganyagok, fotók, térképek, és mindenütt ott az egyedivé tett bútorzat. Remélhetőleg minden teremben lesznek látogatók is, élvezve a nekik eredeti módon feltálalt természetet.