Egy egész Múzeum az iskolatáskában – önkormányzati segítséggel

MúzeumCafé 22.

Hogyan fér be egy múzeum egy táskába? És ha nem fér be az egész, mi legyen az, ami elhagyható belőle, és mit kell feltétlenül magunkkal vinnünk nekünk, múzeumpedagógusoknak, ha felkerekedünk, és elmegyünk egy iskolába. Mivel és hogyan teremthetjük meg az iskolában azt a múzeumi miliőt, ami nemcsak pótlék és illusztráció, hanem a múzeumot idéző élmény a gyerekeknek.

Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel, amikor a Zuglói Önkormányzat példaértékű gesztusát követően – a gyermekek múzeumi foglalkozásainak költségeit magára vállalva – mi, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársai, felkészülve a foglalkozásokra, jól megpakoltuk a táskát. Így indultunk el a gyerekekhez, hogy meglepjük őket mindennapi iskolai munkájuk közben.

Múzeum és önkormányzat között már régebben megkezdődött a párbeszéd az oktatásról, a múzeumpedagógiáról. Mindketten tudták, hogy közös lépés, pontosabban: közös lépések sora szükséges a sikerhez, hiszen jó ideje annak, hogy iskola- és múzeumpedagógus egyre többet beszél is és hall is a múzeumok által nyújtott szolgáltatások egyik legfontosabbikáról: a tanítási órákhoz kapcsolódó foglalkozásokról. Ám arról kevesebb szó esik, hogy az iskolai oktató-nevelő munkát eddig is segítő múzeumpedagógiától vajon mit várhat az iskola. (Angliában például már évtizedekkel ezelőtt számos úgynevezett „múzeumpedagógiai központ” működött, ezek vitték ki a távolabb fekvő iskolákba a múzeumi foglalkozásokat. Ez azonban csak egy a régi, ám jól bevált példák közül.)

Nálunk több mint harminc esztendeje annak, hogy a fővárosban és szerte az ország kisebb-nagyobb múzeumaiban jól végiggondolt, érdekes kínálat várta, és – természetesen azóta még tovább is bővített kínálattal – várja azt a pedagógust, aki szeretné feltérképezni az adott múzeum pedagógiai ajánlatát, minél többször megtapasztalni annak hasznát, sőt örömmel be is építené a számára leginkább hasznosítható programokat iskolája mindennapi életébe. Ilyenkor persze az is előfordulhat, hogy éppen „csak” saját munkájának szebbé tételére, a gyerekek okulására gondol, de legtöbbször alighanem arra a munkája mellé vállalt feladatra is, hogy sokszor neki kell – a szülőt helyettesítve – múzeumba vinnie a gyerekeket. Tapasztaljuk, hogy nemcsak először, de legtöbbször másodszor, és olykor sokadszor is a pedagógus viszi múzeumba a gyereket, hogy az megláthassa, megsejthesse, és ha lehet, meg is értse: milyen, és egyúttal mire jó egy múzeum.

Mindezek, valamint a múzeumok több évtizedes törekvései, valamint az iskolapedagógusok és a múzeumpedagógusok közötti együttműködés lelkesítően remek eredményei ellenére sem mondhatjuk el, hogy a pedagógusok többsége igazán tudatosan használná a múzeumokat. A sok kivétel, a jó tapasztalatok dacára sem. Pedig közoktatás és múzeum egymás felé törekvése sosem volt időszerűbb, mint napjainkban, hiszen az iskolák sokfélék, s ehhez a sokféleséghez alkalmazkodniuk kell a múzeumoknak is. Hogyan lesz a szándékból jó cél, elérhető, és lehetőleg minél több gyerek számára hasznosuló eredménnyel? Közoktatás és múzeum kapcsolatának és e kapcsolat maradandóságának fontossága megkívánja, hogy a két intézménytípus egymásra találásán túl akár módszertani kérdésekig is eljutva tudjon együttműködni. Ez mindkét részről rugalmasságot, szemléletbeli nyitottságot igényel. Ahhoz azonban, hogy ebből valami nagyon jó süljön ki a gyerekek számára, némi segítségre is szükség van.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum szerencsés volt, és a zuglói gyerekek is szerencséseknek mond-hatják magukat, mert számukra az egymásra -találáshoz a segítség az önkormányzattól érkezett. Elkészült ugyanis a Zugló, a kultúra szigete című, vitára bocsátott anyag, amely módszeresen átgondolva taglalta Zugló művelődési lehetőségeinek megújítását (készítette Kinisch Andrea közművelődési tanácsnok). Ehhez tettük hozzá mi is a múzeum részéről a magunk ajánlatait. Megvolt tehát a „kályha”, ahonnét elindulhattunk. A két intézmény között létrejött együttműködési keretszerződés értelmében ezt követően lehetővé vált, hogy a konkrét kiállítási háttér nélkül is élvezhető múzeumpedagógiai foglalkozásokat – régieket és újakat – „táskába” tegyük, és kivigyük az iskolákba.

De mit lehet kezdeni egy táskányi múzeummal? És egyáltalán: mit tegyünk a táskába? Például jól elfér benne a tojásfesték, az íróka és a méhviasz, jól elférnek a kiállításokhoz kapcsolódó képek, egyéb illusztrációk, a könyvek – s máris minden adott ahhoz, hogy rávezessük a gyerekek kezét arra, hogyan lehet szebbnél szebb, régi mintákkal megírni a húsvéti tojást. Még a kicsit girbegurba, bátortalan vonalak is szépek lesznek – hiszen saját alkotássá válnak –, ha festék kerül a tojásra, s végül szalonnabőrkével kifényesítjük a felületet. Mindenkinek sikerül valahogy, annak is, aki a rajzolástól is húzódozik, így sikerül elérnünk, hogy szomorúan egyetlen gyerek se álljon fel a tojásfestőasztaltól. Az archív fotók az osztályterem táblájára akasztva, a mintalapok a padokra kiterítve, a műtárgymásolatok gyerekkézbe adva mind-mind egy rég letűnt világot idéznek. De ami ennél is nehezebb feladat: meg is kell érteni valamit abból a letűnt világból. Ezt szolgálja a témához kapcsolódó pici kvízjáték, amelyet – csakúgy, mint a szép hímes tojást – eltehet, hazavihet mindenki. Vittük a nagy táskát, kipakoltuk a tartalmát. Mindenütt örömmel fogadtak minket, mintha messze földről érkeznénk. És ahogy az osztálytermet kissé átalakítottuk az odavitt kellékekkel, tárgyakkal, sikerült ünnepélyes pillanatokat szereznünk nemcsak a gyerekeknek, de magunknak is.

Persze mást is tettünk a táskába: azt a múzeumpedagógiai kínálatot – kedvcsináló kiadványokat, szórólapokat, katalógusokat – amelyeket, ha felkerekedik és eljön hozzánk a múzeumba, kérhet a pedagógus is. Élhet vele, számíthat rá.

Az iskolai programok mellett sok gyerek érkezett a zuglói iskolákból is a múzeumba, hiszen az önkormányzat és a múzeum közötti együttműködés révén a múzeum épületében kérhető foglalkozásokat is térítésmentesen látogathatják azok, akik az útiköltséget – ez egy-két átszállásnál már nem is kis kiadás! – ki tudják fizetni. Több száz gyerek jutott így el múzeumi foglalkozásokra. A vadászattörténeti kiállításhoz kapcsolódóan a vadon állataival ismerkedhettek a kisebbek, a nagyobbak az ősmagyarok földművelésével, lakhelyével, ruházkodásával, étkezési szokásaival. A múzeum drámapedagógiai műhelyében rovásírással, tárgyfelismeréssel és egy „parányi” régészkedéssel vártuk őket. Aki akart, nemezelhetett, de bebújhatott egy nemezsátorba vagy az Árpád-kori házba, és megnézhette azt is, mit tanítottak régen a kislányoknak a gazdaasszonyképzőkben. Kóstoltunk lekvárokat, mézeket, megtudtuk, hogy az ételtartósítás fontos és érdekes dolog, és az ízeknek is van történetük. Melegebb időben, tavaszi, kora nyári napokon vártörténeti sétára érkezhettek a gyerekek, akik otthon örömmel mesélték, hogy a máskor lezárt épületrészeket is bebarangolhatták, a könyvtárban pedig különleges, régi könyveket lapozgathattak. Álmélkodtak: valóban megérinthetik a régi könyvek kézzel rajzolt, gyönyörű illusztrációit? Nem kétséges, hogy jobban megszerették szűkebb lakóhelyüket, Zuglót. De nemcsak ők, azok is, akik a Madarak, fák napján ligeti természetismereti sétával járták be a Vajdahunyadvárat és környékét. Sólyomröptetés is volt, láthatták, hogyan cikáznak a kerengő díszes oszlopai között ezek a szép és ritka madarak.

Az intézményeink között létrejött együttműködési keretmegállapodás arra is lehetőséget adott, hogy a Zuglói Tűzfesztivál megszervezésével a Múzeumok Éjszakája részprogramjaként a vár környékét, a Városligetet is „bekapcsolhattuk” a varázslatos, izgalmas programok sorába. Így sikerült és sikerül már több éve kerületünk felnőtt lakosságának is örömet szereznünk, minden nyáron, Szent Iván-nap környékén. Ilyenkor a tüzes programokon kívül – tűzugrás, tűzzsonglőrök pazar játéka és a tüzes mesterségek érdekes bemutatója – tüzes ízek, testet-lelket felvillanyozó ételek és italok is helyet kapnak a múzeum kínálatában.

A nagy táskába, amellyel elindultunk a múzeumból, több kincs fért tehát bele, mint gondoltuk. Olyan kincsek, amelyekkel a zuglóiaknak örömet szereztünk; kicsiknek és nagyoknak, iskolában és múzeumban, hétköznap és hétvégén.