Játék a kastélyban

Oravec Éva a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum múzeumpedagógiai osztályának vezetője esetében muszáj megemlíteni, mennyire fiatal, mert épp innen eredezik szakmai sikereinek egyik forrása: még közel vannak a diák-évei, és emlékszik, mivel lehet a múzeumba látogató gyerekek érdeklődését felkelteni. Partnerként kezeli a múzeumi foglakozásokra érkező diákokat, érdeklődő és tudatos információgyűjtő magatartást hív elő belőlük. Hogy mennyire ráérzett az igényekre, mi sem bizonyítja jobban, mint a Gödöllői Kastély múzeumában kidolgozott, „Használd a múzeumot!” sorozatra elnyert Múzeumpedagógiai Nívódíj.

Eredetileg történésznek készültél, hogyan tértél rá a múzeumpedagógiai irányra?

Főként a dualizmus kora érdekelt, de már ott is leginkább az életmódtörténet fogott meg. Nyilvánvaló, hogy izgalmas múzeumpedagógiai foglalkozások sem születhetnek meg ilyen irányú háttérkutatások nélkül, hiszen így lehet érzékeltetni később a gyerekekkel, hogyan éltek, milyen problémákkal néztek szembe egy korszak hétköznapjait élők. A történelem szakdolgozatomat a művelődéstörténeti tanszéken, Kósa László akadémikusnál írtam az 1810-es tabáni tűzvészről, ott is az érdekelt, mi történt, amikor egy egész városrész égett porig, hogyan tudták kezelni a tragédiát, milyen kapcsolatrendszerek működtek, miként igyekeztek segíteni egymáson. Tudatosan választottam egy ilyen, a város életét átformáló eseményt, baj esetén alapvetően látszik egy adott közösség karaktere, az interakciók, együttműködések, barátságok, a kapcsolódások mikéntjei. Ahogy haladtam előre az egyetemi tanulmányaimban, egyre inkább összeállt a kép, hogy talán a múzeumi világban találom meg az utam, ez a terület összefoglalja mindazt, amit szeretek. Most a PhD-dolgozatomhoz a 20. század első felének polgári báljain és mulatságain keresztül kutatom azokat az életmódbeli változásokat és jelenségeket, amelyek az első világháború következtében az emberek mindennapi életét befolyásolták. Szeretném bemutatni a háború utáni időszak változásait: minden másképp alakult, miközben az emberek a korábbi életformájuk megtartására törekedtek.

Ennek a kutatásnak a tapasztalatai akár a mai múzeum-pedagógiai foglalkozásokba is beépíthetők, ha azt az as-pektusát nézzük, hogy a mostani gyerekek is egy gyorsan változó világban nőnek fel. Korántsem egyértelmű, mi lesz hasznosítható később, felnőtt életük során a mai iskola által átadott tudásanyagból, ami jobbára a régi világ megőrzésének szándékáról szól.

A szülők és a tanárok is érzik a változást, de szeretnék, ha a gyerekeik átélhetnék ugyanazokat az élményeket, amiket ők is gyerekkorukban, ezért némileg erőltetik a régi beidegződéseket. Teljes mértékben megértem őket, ennek ellenére nem hagyhatjuk figyelmen kívül a külvilág, leginkább az eszközrendszer átalakulását. Nagy kihívás, mennyire tudják a pedagógusok felkészíteni a gyerekeket a való életre, amikor minden körülöttünk rendkívüli módon felgyorsult. A lexikális tudásanyag felhalmozásáról áttevődött a hangsúly a tapasztalatgyűjtésre, a jelenségek megfigyelésére. A gyerekeknek képessé kell válniuk önállóan leszűrni tanulságokat, döntéseket hozni, elválasztani a fontosat a lényegtelentől. Vizualitásban nagyon fejlettek, a monitoron látott információkkal jól boldogulnak, de a gyakorlati életben segítségre szorulnak. Itt lehet kiemelt szerepe a múzeumpedagógiának, lehetőséget nyújthatunk arra, hogy a vizuális megfigyeléseikkel összefüggéseket keressenek.

A múzeumra sokáig úgy gondoltunk, mint holt tárgyak gyűjtőhelyére, a múlt reprezentálásának intézményére, te pedig most azt mondod, a jelenben való eligazodásban segít a jó múzeumpedagógus.

Egy szűk szakmai kutatóréteg kiszolgálása mellett ma már a múzeumok fő feladatai közé tartozik az élménynyújtás, sőt szerintem kapaszkodókat kell adnunk a közönségnek. A jó kiállítások a kutatás módszertanát és eszköztárát is megmutatják, aki nyitott szemmel, befogadóan nézi ezeket, problémafeldolgozási metodikát is lát, és ki tudja, mikor, még segítségére lehet mindez a saját életében.

Hol és mikor kezdted a múzeumpedagógusi pályafutásodat?

Az egyetem után rövid ideig a pásztói TIT-nél ismeretterjesztő programokat szerveztem, és egy pályázat kapcsán ott kezdtem el egy teljes tanévet átölelő, felső tagozatos diákoknak szóló vetélkedőt kidolgozni a Pásztói Múzeummal együttműködésben. Már a következő munkahelyemen, a Gödöllői Városi Múzeumban dolgoztam, mire befejeződött, de fontos visszajelzést jelentett a sikere, megtapasztaltam, milyen széles hatókörben képes elérni egy ilyen vetélkedő a diákokat. Gödöllőn komplex feladatkört láttam el, itt kezdtem önállóan múzeumpedagógusként órákat tartani, emellett történészként egy helyi polgári kereskedőcsalád teljes hagyatékát dolgoztam fel. Rengeteget tanultam az itt töltött öt év alatt, és sok gyakorlati tapasztalatot szereztem. Jó volt megélni, hogy az egyik évben eljön egy teljes alsó tagozat a pápua kiállításra, a következőben pedig ugyanez a csapat a cserkészet történetét feldolgozó tárlatra. Sok szempontból különleges helyzetű intézmény, rugalmasságot igényelt a munkatársaitól, már azt is komoly feladat volt megoldani, hogy az egymást sűrűn követő turistacsoportok mellett, a szigorúan vezetett kordonok között is megteremtsük az oktató-nevelő munka feltételeit. Feletteseimmel együtt fontosnak tartottuk, hogy a pedagógusok önállóan is használni tudják a múzeumot, még ha épp nincs is az iskolának pénzügyi forrása igénybe venni a szolgáltatásainkat. Ezért kidolgoztunk segédanyagokat, amelyek segítségével a tanárok önállóan is megtarthattak egy-egy órát a múzeumban. Ez volt a „Használd a múzeumot!” program lényege.

Szakmailag ki formálta a szemléletedet, mik voltak a legfontosabb könyvek, képzések vagy élmények, amelyek inspiráltak?

A muzeológia szakdolgozatomhoz múzeumpedagógiai témát választottam, az elkészítéshez pedig amit lehetett, elolvastam a szakirodalomból. Később a Múzeumi Oktatási és Képzési Központban Káldy Máriáéknál több tanfolyamon is részt vettem. Sokat jelentett, nemcsak a szigorúan vett szakmai tartalom és a gyakorlatias megközelítés miatt, hanem mert láthattam, miként kovácsolnak csapatot a különböző helyekről érkező pedagógusokból, szívüket-lelküket beletéve. De sorolhatom még: Vásárhelyi Tamás munkássága, a Múzeumi iránytű sorozat és a MúzeumIskola online is elérhető kötetei, a Múzeumok mindenkinek kiadványok, a múzeumpedagógiai évnyitók, előadások, Sinkó István és Vásárhelyi Tamás könyve, a Múzeum az iskolatáskában. Sokat tanultam Lovas Márta Históriás Történeti Játszóházának módszertárából, a Szépművészeti Múzeumban 2007-ben tartott Múzeumpedagógiai Évnyitón Juhász Liza workshopja alapvetően formálta szemléletmódomat. Hozzájuk hasonlóan fontosnak tartom az érzékszervek bevonását az ismeretszerzési, tanulási folyamatba. Érezzük meg a bőrünkön a tárgyak textúráját, s ha a múzeumi műtárgyakhoz nem lehet hozzáérni, akkor helyettesítsük hasonlóval. Hemrik Lászlóéktól a Ludwig Múzeumban egy friss, művészet felé nyitott és érzékeny szemléletet lehetett tanulni. Drámaképzésen is részt vettem a Néprajzi Múzeumban, kifejezetten arra specializálódva, hogyan lehet a drámapedagógiát a múzeumi nevelés szolgálatába állítani. Most megint gyakran eszembe jut, mert a közelmúltban Londonban járva nagyon hatott rám a Kensington Palota élő interpretációja. A múzeumlátogatás során hol kártyapartiba csöppentünk, hol a turisták közt átsuhant egy korabeli ruhába öltözött inas. Jelenlegi munkahelyemen, a hatvani Vadászati Múzeumban hosszú távú terveink közt szerepel valami hasonló program. A drámára visszatérve, egy szerep felvétele, egy döntési helyzet és szituáció megélése nagyon hasznos lehet egy korszak, egy történelmi probléma vagy akár aktuális kérdések megértése kapcsán.

Londonban hivatalos, intézményi tanulmányúton jártál? Mennyire kí-séred figyelemmel a külföldi mintákat?

Angliában magánszorgalomból jártuk végig az intézményeket egy kollégámmal, de 2013-ban Münchenben hivatalosan vettem részt egy, a természettudományok és a múzeumok kapcsolatát vizsgáló módszertani kurzuson. Igyekszem mindenfelé figyelni, amit csak tudok magamba szívni külföldről is. Angolul és németül beszélek, és hobbiból olaszt tanulok.

2014 tavaszán nyílt meg Hatvanban a Vadászati Múzeum, s te a kezdetektől a munkatársa lettél. Izgalmas egy új intézmény formálásában részt venni, ami ráadásul nemcsak a vadászat történeti bemutatását vállalta fel, hanem a környezettudatos szemlélet elterjesztését is, ám sikerben bőven volt részed Gödöllőn is. Miért váltottál?

Hatvanban szabad kezet kaptam egy új múzeumpedagógiai rendszer kialakítására, egy új szakterület megismerésére, lehetőséget csapatépítésre, ez nagyon vonzott. Első dolgom volt felvenni a kapcsolatot a helyi pedagógusokkal. Igényeik, elképzeléseik feltérképezése sokat segített a programok kialakításában. Itt a vadászattörténet, vadgazdálkodás, természetismeret van fókuszban, ez is tetszett. Magam is természetjáró vagyok, a Mátra lábánál, Szurdokpüspökiben nőttem fel. A gyerekek nagyon élvezik az erdő- és vadgazdálkodással foglalkozó órákat, amelyek egy részét a kastélyparkban tartjuk, de korszerű foglalkoztatótermeinkben kézbe vehetik a preparátumokat, bőröket, csontokat, és megérezhetik, milyen nehéz egy szarvasagancs. Emellett közösségi aktivitásokat, vetélkedősorozatokat, társadalomtörténeti órákat, a múzeum névadójának, Széchenyi Zsigmondnak az életét és a kastély történetét feldolgozó foglalkozásokat is tartunk. Óráinkon szó esik a Hatvany–Deutsch családhoz látogató hírességekről, József Attiláról, Thomas Mannról, szóval széles spektrumú kínálatot sikerült összeállítani, és még bővíteni szeretnénk. Ősszel meghirdettünk egy egész tanévet felölelő vetélkedőt, s meglepetésre – az ország távolabbi pontjairól is – szép számban érkeztek jelentkezők. Minden korosztály elérése fontos, kiemelten kezeljük az önkéntes munkára érkező középiskolás diákok beavatását az intézmény működésébe. Megmutatjuk a munkaterületeket, értsék meg, hogy az egyes munkakörökhöz milyen feladatok társulnak, kívül-belül ismerjék meg a múzeumot, lássák, hogy a muzeológus, a történész, a levéltáros nem csak egy könyvtárban ül, hanem ezernyi dolgot csinál.
A kutatáson túl nemzetközi levelezést folytat, más intézményekkel visz közös ügyeket, órákat tart kamaszoknak, szövegeket ír, egyszóval tapasztalják meg, milyen egy szakma a maga valóságában. És még egy személyes mániám van, amit Széchenyi Zsigmond kapcsán ki is szoktam hangsúlyozni: az elkötelezettség, a hivatástudat kapaszkodót jelent. Neki a vadászat az élet teljességét jelentette: megélte, csinálta, írt róla, és nehéz helyzetében is a hivatástudata segítette ki. Lényeges átadni Széchenyi példáját a gyerekeknek: meg lehet találni a saját utunkat, s ha sikerült, tartsunk ki mellette. Bármi lehet az értelmes élet alapja, csak ne maradjunk vezérfonal nélkül. ¶

Oravec Éva az ELTE-n 2007-ben történelem és 2008-ban új- és legújabb kori történeti muzeológia szakon végzett, majd ugyanitt 2012-ben a múzeumpedagógusi oklevelet is megszerezte. Jelenleg az ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola hallgatója. Pályáját 2009-ben Gödöllőn kezdte a Városi Múzeum történész–muzeológusaként, 2010 és 2015 között a Gödöllői Királyi Kastélyban volt múzeumpedagógus. 2015. májusától a hatvani Magyar Vadászati Múzeum múzeumpedagógiai osztályvezetője. 2013-ban Múzeumpedagógiai Nívódíjat kapott a Gödöllői Királyi Kastély számára a Használd a múzeu-mot! című, pedagógusoknak összeállított online múzeumhasználati segédanyagért. 2013-ban a “School and Science Museum: Cooperation for improving teaching, learning and discovery” programján vet részt a müncheni Deutsches Museumban.