Kalligráfia és médiaművészet Dél-Koreában

Egy magyar művészcsoport képviseletében – médiaművészként is – 2015. októberében lehetőségem nyílt Dél-Koreába, a Távol-Kelet egyik legfejlettebb országába látogatni. A kinti kiállítás kapcsán betekinthettem az ottani művészéletbe s azon keresztül a kulturális és művészeti intézményrendszer működésébe.

Az előzmények 2014-re nyúlnak vissza, amikor a budapesti Koreai Kulturális Központban megnyílt az Interconnection Daegu–Budapest Nemzetközi Művészeti Cserekiállítás. Ezen a Daegu Fine Arts Association és a magyar Hussart művészcsoport tagjai vettek részt. A kapcsolat a két fél között egy németországi művészeti rezidensprogram ideje alatt jött létre An Eunji koreai festőművész és Horváth Csongor grafikusművész felvetése nyomán. An Eunji tagja a Daegu Képzőművészeti Egyesületnek, amelyben nemzetközi projektkoordinátori és menedzseri feladatokat is ellát műterem-használati lehetőségért cserébe. A koreai emberek közül kevesen beszélnek nyugati nyelveket, a latin betűs írást is nehezen értelmezik, mivel írásképekben tanulták meg gondolataik kifejtését. An Eunji viszont jól beszél németül, és angolul is megérteti magát, mindez a kapcsolat és a program kialakítása során jól hasznosult. A Daegu városát képviselő művészeti szervezetek 1962-ben alapították a Daegu Képzőművészeti Egyesületet, amelynek már 1975 tagja van. Széles körű tevékenységei között megtalálható a koreai festészet, szobrászat, médiaművészet és dizájn mellett a nyugati művészetek hatását tükröző áramlatok is, de a hagyományos kézművesség és modern formái, valamint a kalligráfia és az „irodalmi festészet” is.

A Budapesten 2014. szeptember 4. és 13. között megvalósult kiállítás a 2013 óta működő Hussart autonóm művészcsoport tíz, valamint a koreai egyesület nyolcvan tagjának munkáit mutatta be. Byung Koo Park egyesületi elnök vezetésével négy koreai művész repült ide a magukkal hozott alkotásokkal. A magyar festők, szobrászok, médiaművészek többsége a fiatal generációból került ki (Babos Bertalan, Buda Gábor, Horváth Csongor, Kismartoni Marcell, Keeler Ranvig, Koszits Attila, Navratil Judit, Schumy Éva, Szemző Zsófia és e sorok írója). A két társaság eltérő művészeti látásmódját az országok közötti jelentős – főleg kulturális – különbségek is felerősítették, így a tárlat bemutatta, hogyan viselkednek egymás mellett a más identitást, ideológiát és szellemiséget tükröző munkák. A magyarokét a kortárs szemlélet jellemezte, a Hussart név (a huszárból eredően) is előrevágtató, külföldön is új impressziókat szerző, majd hazahozó, a friss elemeket helyben vegyítő látásmódot jelent, míg a koreai alkotók specialitása inkább a tradicionális (mint a kalligráfia) felfogás, illetve ezek nyugatiasabb értelmezése. Az egész mégis úgy funkcionált, mint egy színpadi párbeszéd, diskurzus a két kultúra és művészet között.

A kapcsolat második fázisa a 2015. október 6. és 11. között Daeguban rendezett Interconnection 2. kiállítás, amelynek magyar kurátora voltam. Már az odautazás sem volt egyszerű, hiszen az első tárlat tíz magyar résztvevője tizenötre bővült, s műveiket nekem kellett bőröndben magammal szállítanom. Közvetlen járat híján a repülőutat Pekingben (oda-vissza) meg kellett szakítani, és egy ott töltött éjszaka után folytathattam az utam Daeguba, amely Észak-Kjongszang tartomány székhelye, Szöul, Busan és Incheon után a negyedik legnépesebb város a maga két és fél milliós lélekszámával. Ahogy az egész országra, itt is jellemző a hagyományokat meghaladó, a nyugati mintákat is tükröző gyors modernizáció, a felfokozott technológiai fejlődés, amely a mindennapok valamennyi területén megtapasztalható. Ezért lehet tanulságos összehasonlítani a koreai és a magyar művészeti, intézményi struktúrát, hogy milyen a kultúra és a művészek támogatásának eszközrendszere, elsősorban a kiállítás helyszínéül is szolgáló Daegu Culture and Arts Centerben szerzett tapasztalataimra építve (e területen a koreai nagyvárosban még számos, terjedelmi okokból itt nem tárgyalt jelentős intézmény működik). Kulturális és Művészeti Központjuk méretében és többrétű kultúraközvetítő struktúrájában a Műpa / Ludwig Múzeumhoz hasonló építmény, kortárs művészeti gyűjteménye is van, mégsem nevezhetjük múzeumnak, mivel hatásköréhez – egyelőre – nem tartozik a műtárgyak archiválása, védelme (például a restaurálás). A nálunk ismert múzeumpedagógiai tevékenység is hiányzik, inkább a művészetoktatás egyéb területeire helyeznek hangsúlyt.

Az impozáns Kulturális és Művészeti Központot Daegu város tartja fenn. A gyönyörű természeti környezetben elhelyezkedő, erkélyes homlokzatú épületben hangverseny- és színháztermek szolgálják ki az évente háromszáz koncertet, előadást a zene, a tánc, a koreai klasszikus zene és az opera műfajait, valamint az egyéb kulturális programokat. A hatszögletű méhkaptárra emlékeztető csarnok tizenhárom hatalmas kiállítótérnek ad helyet. Itt rendezik az éves kiállításokat, a Daegu Képzőművészeti Egyesület tagjainak bemutatóit, a regionális művészeti tárlatokat, a velük együttműködő országokét (például Kína, India), illetve a művészeti versenyeket is. A kiállítótér külső falain gyakran integráltan jelennek meg a különböző médiaformák: többek között az építészet és a különféle művészeti ágak, a hangszobrászat és a fényshow. A médiamunkákat központba helyezve a bemutatók az építészeti szerkezetekre digitális jeleket vetítve hordozzák az információs világra jellemző kódokat. Ilyen eseményeken koreai és nemzetközi médiamunkákat mutatnak be, s ez Korea médiaművészete számára ideális lehetőség, hogy szembesüljön a műfaj jelenével és jövőjével. A központ, mint múzeum-pláza előtt rendezett, jövőbe mutató „médiakoncertek” alkalmából különböző múzeumi és művészeti szervezetek is kitelepülnek. Például a helyi művészeti közösségek dekorálta színpadon népszerű tánccsoportok mutatnak be hagyományos és modern utcai táncokat. A Daegu Kulturális és Művészeti Központ Media Facade rendezvényeit koncertjeivel, különböző műfajú tartalmaival Korea vezető nyári fesztiváljának tartják. Mindemellett tágas pihenőhelyek, tóparti pavilonok teremtenek lehetőséget a szabadtéri előadások, koncertek, valamint a művészek és a közönség találkozására, párbeszédére. Az intézmény folyamatosan bővülő, komoly műgyűjteményében számos művészeti ág alkotásai kaptak helyet, különösen a médiaművészet területén nő ezek száma, de egyedülálló a helytörténeti gyűjteményük is. A Kulturális és Művészeti Központ otthona több hagyományos zenekarnak, énekkarnak és táncegyüttesnek, tradicionális (gugakdang) színháznak, fiú- és lánykórusoknak, és hat önkormányzati művészeti szervezet is itt tevékenykedik. A tanulóifjúság számára a központ évente több mint száz alkalommal biztosít magas szintű kulturális rendezvényeket, valamint ingyenes elérhetőséget az egészségileg és társadalmilag hátrányos helyzetű embereknek. Az intézményi struktúra csúcsán az igazgató áll, alá a művészettervezési osztály, az előadó-művészeti osztály, a kiállítási osztály, a (színpad)technikai részleg és a szabadtéri zenei programok működtetői tartoznak. A másik nagy egységhez, a művészettámogatási osztályhoz az általános ügyek, a világítástechnikai osztály, valamint a folklór és történeti, a modern történeti és a bronzedények múzeumának (utóbbiak a város más pontjain találhatók) menedzsmentjei tartoznak.

Visszatérve az Interconnection 2. Daegu–Budapest Nemzetközi Művészeti Cserekiállításra, irányításommal az óriási bemutatótér bejáratával szembeni falra helyezték fel a Hussart csoport médiamunkáit, az oldalfalakra kerültek a grafikák, festmények és egy installáció. A magyar anyag tartalmilag és formailag hasonló volt, mint a budapesti kiállításon, egy érdekes kivétellel, ami az interaktivitásra, a kiállításlátogatók bevonására épült: Babos Bertalan félkész grafikáját a kép mellé kihelyezett rajzeszközökkel be lehetett fejezni. Ezt a megoldást azért is alkalmaztuk, mivel az intézményből hiányzik a múzeumpedagógiai tevékenység. A koreai művészek munkái itt – a budapestivel szemben – inkább a modern, nyugati áramlatok hatását tükrözték, a festmények, szobrok mellett videomunkákkal, installációkkal. Érdekes, hogyan zajlott le a megnyitó: sem a kiállítótérben nem tartottak beszédet, sem a protokollesemény másik helyszínén, a város étteremnegyedében. Maga a ceremónia a vacsorát tartalmazta. Ez is jelezte, hogy az étkezésnek, az ételeknek a koreai kultúrában óriási a szerepe, az evésnek gyógyító erőt is tulajdonítanak, és úgy tartják, hogy az evés maga a mennyország. A vendéglői vacsorán az egyesület néhány idősebb és fiatal művésztagja, valamint Byung Koo Park elnök is megjelent. A koreai etikett szerint külön ültették a fiatal és az idősebb művészeket. Elsőként az idősebb résztvevők kezdtek el enni, azután láthattak neki vacsorájuknak a többiek, majd az étkezést az idősebbek is fejezték be. Amikor ők elhagyták a helyüket, akkor illett csak felállni, hiszen Dél-Korea az ősi kultúra és a modern világ különleges elegye. A művészet tükrében sem beszélhetünk lineárisan előre haladó kronológiáról, a technikai médiumok fejlődése sem azonosítható párhuzamosan a koreai művészet hagyományos és kortárs műfajaival. A kalligráfia, illetve annak mai kifejező eszközökkel való kombinálása, valamint a „nyugatias festészet” ugyanúgy a művészet kifejezési eszközei, mint akár a médiaművészet.

Kint tartózkodásom idején két művészeti stúdióba (Daegu Art Square Studios, Gachang Art Studio) is ellátogattam. A Daegu Képzőművészeti Egyesület velük együttműködve vállal szerepet a város és más régiók, valamint országok közötti művészeti csereprogramok megvalósításában. Mind a két stúdió a város határában, természeti környezetben helyezkedik el. Az Art Square Studios különleges építészeti adottságaival is – például a műtermek közötti kertbe kihelyezett hangszórókból szóló komolyzenével –, kirekesztve a város zaját, egyfajta elmélyülésre ad lehetőséget a művészeknek.