Kántor kutya és a viszkis parókái
Százéves a Rendőrség-történeti Múzeum
MúzeumCafé 7.
Százhúsz éve áll a rendőrség szolgálatában a Mosonyi utca – Festetics utca – Lóvásár utca által határolt terület. 1888-ban építették fel itt a ma is látható komor épületet, a lovas rendőrök laktanyáját. És bár még ma is él itt félszáz ló a gondozóival, de ez az épülettömb ad helyet rajtuk kívül a rendőrség egyéb egységeinek is, a BRFK Közrendvédelmi Főosztálynak, a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetnek. És nem utolsósorban a hányatott sorsú Rendőrségtörténeti Múzeum is ezek között a falak között működik.
A Rendőrség-történeti Múzeum elődjét, a Bűnügyi Múzeumot 1908-ban alapították, ám anyaga a II. világháború során szinte teljesen megsemmisült, így az intézmény ötvenöt évre eltűnt a nagyközönség szeme elől. Bár 1958-ban oktatói kabinet formájában megkezdődött a múzeum újjászervezése, s 1963-tól mai helyének szomszédságában (a volt Toloncházban) kiállítóhelyet is kapott, csak 1967-ben kapta meg működési engedélyét, mint országos gyűjtőkörű szakmúzeum. Az épület zártsága miatt harminc éven át így is csak szervezett, csoportos formában volt látogatható, meghatározott kör számára. Az intézményt 1997-ben bezárták, anyagát raktárba helyezték. 1999 áprilisától viszont új névvel, megújult tartalommal, nagyobb kiállítóterekkel és kibővült feladatkörrel, már nyilvános múzeumként fogadja látogatóit – Daka Béla megbízott igazgató szerint évi 12-13 ezer főt mintegy ötven országból – a Rendőrség-történeti Múzeum. Bár a világ számos országában létezik hasonló múzeum, az igazgató szerint a miénk annyiban különbözik ezektől, hogy egy szervezet történeti visszatekintése mellett kriminalisztikai bevezetőt is nyújt. S valóban, a múzeumnak ez a része a legizgalmasabb.
Egy hetvenes évekbeli, szétdúlt lakást látunk egy pódiumon berendezve, ahol éppen folyik a helyszínelés. A három tárlatvezető készségesen el is magyarázza a látogatóknak, hogyan találják meg és veszik le az ujjlenyomatokat. Kiderül, hogy a szagmintákat Ágnes pelenkával ejtik csapdába, majd befőttesüvegbe zárják. Hiába az űrtechnika, Daka Béla nevetve meséli, hogy a külföldi kollégák is Magyarországról szerzik be azt a portékát, ami a legjobban tárolja a szagokat.
Persze a nyombiztosításnál izgalmasabbak a híres és hírhedt bűntények. Itt látható az első magyar sorozatgyilkos, Kiss Béla tablója is. Az első világháború frontjain jeleskedő bádogosmester műhelyében hét lecinezett bádoghordóban egy-egy nő holtestét találták meg a bádogért kutató, tetőt javítani szándékozó szomszédok. A mester az egyik hordóban saját feleségének a holttestét is megőrizte. De itt van a perecesi asszony is, aki 1957-ben nikotinnal öt embert tett el láb alól, vagy a martfűi rém, aki megölte és megcsonkította áldozatait. A látogatók kedvence a rendőrség máig legsikeresebb pr-fogása, a Kántor című film főhőse, gondosan preparálva.
Bár múzeumban vagyunk, a látogatók mégis leginkább a közelmúlt bűnügyei iránt érdeklődnek, ezért 2008-ban újabb bűnügyek tablóival egészült ki a kiállítás. Itt vannak a viszkis rabló lefoglalt parókái, a saját maga írt cédulái – például: „Műszaki okok miatt zárva” –, amelyeket a bank ajtajába helyezett ki, hogy ne zavarják a rablás alatt hívatlan látogatók. De a Miskolci Bonnie és Clyde hamisított rendszámai is ide kerültek. Daka Béla elárulja, hogy a jogerős ítélettel lezárt ügyekben a bíróság rendelkezik a lefoglalt bűnjelekről is. A jogszabályok azonban lehetővé teszik a múzeum számára, hogy az illetékes bíróságtól bekérjék a jogerős bírói ítélettel lezárt ügyek bűnjeleit megőrzés és kiállítás céljából. Természetesen csak ha elég szemfülesek, és időben kikérik a jövőnek megőrzendő relikviákat. Mert hát holnapra egy-egy mai bűntény is a múltunk részévé válik: jellemző ránk, hogyan öltözködünk, mit eszünk, mivel díszítjük az otthonainkat, és bizony az is, hogyan bűnözünk. Így aztán a múzeum munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik a közérdeklődésre számot tartó bűnügyeket, hogy egy-egy tanulságos eset tárgyai idővel a kiállítás részévé váljanak.
A múzeum tablói – naturális, helyszíni fotókon – elénk tárják a bűnelkövetés egész burjánzó térképét. Láthatunk itt nyakpreparátumot, ami azt mutatja, hogyan lehet megállapítani, hogy öngyilkosság történt-e, vagy csak azt a látszatot akarta kelteni a tettes. De a mellékelt bűnjelek bemutatják a mackófúrást éppúgy, mint a zsebesek módszereit.
A tárlat másik része a hagyományos rendőrség-történet. A termek falait a magyar belügyminiszterek képei díszítik Szemere Bertalantól Lamperth Mónikáig. Alattuk sorakoznak a rendőr-egyenruhák, kitüntetések, bilincsek, kitűzők, karjelzések a magyar rendőrség 1848-as megalakulásától egészen napjainkig. Itt áll a kakastollas csendőr figurája és a húszas évek fényes nemezsisakú sarki posztja, miként az ötvenes évek szövetkabátos, orosz parolis rendőre is. A két legérdekesebb tárgy kétségkívül Rózsa Sándornak és testvérének a koponyája. A híres betyárt ugyanis – miután 1878 novemberében gümőkórban meghalt a szamosújvári fegyházban – tudományos céllal megvizsgálták, hogy vajon miben tér el a „normálistól” egy ilyen elvetemült rablógyilkos feje belülről. Persze a rosszaságot nem találták meg, viszont az utókorra maradt – a legenda mellett – a betyár koponyája. A múzeum utolsó, félreeső terme a vörös szoba, ahogy az itt dolgozók becézik. Itt állították ki a rendszerváltás előtti évtizedek nem éppen büszkeséggel eltöltő relikviáit. Itt áll a munkásőr bábuja, vagy az önkéntes rendőr szinte soha nem hordott, rém csúnya egyenzakója. A vörös zászlós, intarziás-vöröscsillagos kiállítás felett Dzerzsinszkij és Münnich Ferenc szobra őrködik. Ez is a múlt része, még ha kicsit kényelmetlen is.
Sokkal vidámabb viszont a Múlt és jelen című időszakos kiállítás, ahol egykori rendőrségi felvételek helyszíneit keresték fel a rend őrei, immár a mai eszközökkel és egyenruhákban. A gyerekektől pedig azt kérik egy pályázat kapcsán, rajzolják meg, hogyan képzelik el a rendőrséget tíz, húsz, vagy ötven év múlva.
Aki pedig ki akar mozdulni Budapestről, és kedve támad egy kis utazáshoz. annak minden bizonnyal izgalmas élményt nyújt a tarnamérai Almássy kastélyban berendezett kiállítóhelyük is. Ott a csendőrség- és rendőrség-történeti életképek mellett egyenruha-kiállítás várja a látogatókat: több mint száz ország teljes rendőrségi és csendőrségi egyenruháit, valamint karjelvényeit mutatják be. Az igazgató szerint ez a világ legteljesebb ilyen tipusú gyűjteménye.
Rendőrség-történeti Múzeum
www.policehistorymus.com 1087 Budapest, Mosonyi utca 7.
Telefon: +36-1-477-21-83; Fax: +36-1-477-21-86
Nyitva tartás: kedd-vasárnap: 09.00-17.00, hétfőn zárva