Szórakozva tanulni a Szórakaténusz Játékmúzeumban
MúzeumCafé 10.
Ami a felnőttek életében a munkában, az alkotásban és a művészetben nyilvánul meg, az a gyerekeknél a játékban. Játszani mindenki szeret – a gyermekkor elmúltával még felnőttkorban is. Értékek megmentéséről, átörökítéséről és teremtéséről beszélgettünk a kecskeméti Játékmúzeumban.
Ha a klasszikus dobókockák párhuzamos oldalain lévő pöttyöket megszámoljuk, hetet kapunk. Ez a szám a hét bolygóra utal. A dobókocka egyik őse a bokacsont, amivel anno a mongol gyerekek játszottak. Mátyás király kedvenc szórakozásai közé tartozott a kockázás, és rendkívül szerencsésnek is tartották. Egyetlen tárgy megismerésén keresztül mátrixszerű ismeretanyaghoz juthatunk. Egy pedagógusnak, aki múzeumban dolgozik, és múzeumi órákat, foglalkozásokat tart, az is az alapvető feladata, hogy a gyerekeket megtanítsa a tárgyakról „olvasni”. Mindegy, hogy az a tárgy egy festmény, vagy egy régi bögre – mondja Belvaracz Ibolya, aki mintegy húsz éve tevékenykedik a kecskeméti Játékmúzeumban múzeumpedagógusként.
A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely a közgyűjteményi hálózat olyan újfajta modelljeként jött létre 1981-ben, amelyben a látogatók aktív részesei az ott zajló eseményeknek. Eleve az interakció miatt hívták életre. A kezdetekkor az intézmény még nem is rendelkezett gyűjteménnyel, csupán műhelyfoglalkozások folytak benne. Alapítói célul tűzték ki a magyar és az egyetemes játékkultúra tárgyi és szellemi érté-keinek gyűjtését és tudományos feldolgozását. Mára 18 ezer darabra tehető a felhalmozott játékok száma, a dokumentumokkal együtt 35 ezer darabból áll a gyűjtemény.
Az állandó kiállítás számos olyan különleges tárggyal rendelkezik, mint például egy 1760 körül készült puzzle, amely a régi angliai megyék térképét ábrázolja, és a megyék mentén illeszthetők össze a részei; vagy az 1930-as évekből való első mechanikus játékok; az 1870-es évekből való két ülő, karcsú hölgybaba, fejük porcelánból, testük finom bőrből készült, öltözetük is a korabeli divatot tükrözi; de olyan ritkaságokkal is találkozhatunk itt, mint a Rodolfo-hagyaték; vagy eredeti mesekönyv-illusztrációkkal az 1910-es évekből. A gyűjtemény őriz háborúban és hadifogságban készült játékokat, így megtalálható egy Szibériából hazahozott mázas cserépsíp, és egy viaszosvászonból kialakított, ronggyá használt kártyapakli, ugyanígy egy édesapa kézzel faragott játékbútora, amelyet gyermekének menekített át tanúságtételként, hogy túlélte a megpróbáltatásokat.
Gyakori a külföldi csoportok látogatása, rendszeresen foglalkoznak autista gyerekekkel és logopédiai foglalkozásokat is tartanak. Előfordul, hogy egy nap alatt akár nyolcvan gyermek is részt vesz a múzeumi órákon, ilyenkor forgószínpadszerűen egymást váltják a csoportok a különböző foglalkozásokon. „A csoportok eltérő tudásszintekkel érkeznek a Szórakaténuszba, nekünk az a feladatunk, hogy kérdésekkel, játékokba burkolt információkkal szélesítsük a gyerekek ismeretanyagát – mondja Bíbor Anna, a Szórakaténusz Játékmúzeum másik múzeumpedagógusa. – Járt nálunk a közelmúltban ének-zenei iskolából egy hegedű-tagozatos osztály és egy szabolcsi településről érkező, szociálisan hátrányos helyzetű csoport. Egészen másképpen kellett megközelíteni őket, de a közös szál mindenkinél ugyanaz: arról kell beszélnünk, ami őket érdekli, hogy jól érezzék magukat, hogy jó volt múzeumban lenni, és máskor is jöjjenek.”
A Munkácsy kiállítás kecskeméti színterén, a Cifrapalotában a Játékmúzeum két múzeumpedagógusa tartott tárlatvezetést kisiskolásoknak. „Ezt ne úgy képzeljük el, mint egy képről képre haladó magyarázó előadást, hanem játékokkal tarkított interaktív foglalkozásként, ahol folyamatos kérdésekkel késztetik a gyerekeket közös együttműködésre. Legfőbb reményünk, hogy aki kicsi korától ismerkedik a múzeumok világával, az már nem idegenkedik soha tőlük. De ehhez a múzeumoknak is változniuk kell – fűzi hozzá Ibolya. – Ma még furcsa a gyerekzsivaj egy múzeumban.”
Jó, ha van múzeumpedagógus a múzeumban, de olyan pedagógusok is nélkülözhetetlenek, akik nyitottak a múzeumok felé. A Szórakaténusz évtizedekre visszanyúló kapcsolatot épített ki a Kecskeméti Főiskolával, a tanító és óvodapedagógus szakon hallgatóknak speciálkollégiumi órákat tartanak, ezen kívül rendszeresen látogatják a tanulók az intézményt, és szakdolgozati témának is gyakorta választják. Az év múzeuma pályázaton 2005-ben a bíráló bizottság elismerésben részesítette a Szórakaténuszt kiemelkedő múzeumpedagógiai és közönségkapcsolati tevékenységéért. „A múzeumpedagógusnak nem feladata a muzeológus munkájának elmagyarázása – teszi hozzá Kalmár Ágnes. – Muzeológusként azért dolgozom, hogy a feldolgozott anyagok közkinccsé váljanak, és nemcsak az utókor számára, hanem a jelenben is. A jelenkorra és a jövőre fókuszál a játékmúzeum időszaki kiállítása, amely a III. Gyermek – Játék. Nemzedékek a gyermekekért országos pályázati kiállításnak ad otthont. A pályázatot harmadik alkalommal hirdette meg a MAOE Képzőművészeti, Iparművészeti, Fotóművészeti tagozata és a Magyar Formatervezési Tanács együttesen tavaly, s például gyermekirodalmi munkával, gyermekbútorral, játszótérrel, készségfejlesztő programmal, animációval is lehetett jelentkezni.
Kalmár Ágnesék a jövőben mindenképpen szeretnék virtuális részekkel is kiegészíteni az állandó kiállítást és egy látványraktárral tágítani a múzeumot. Kecskeméten elavultságról csak az épület tekintetében lehet beszélni. Az Ybl- és Kossuth-díjas Kerényi József által tervezett épület ugyanis felújításra és bővítésre szorul. A három évtizeddel ezelőtt megálmodott múzeumépület ma is egyedülálló. Az egykoron „új múzeumi modell” az idők folyamán speciálisan a Szórakaténuszra szabódott, és éppen ez adja karakterét a szórakozva tanulás színterének.