Ábel, a fiókos szobor
Reinhold würth műgyűjtő útja a szereléstechnikától a mecenatúráig
MúzeumCafé 16.
Reinhold Würth német vállalkozó tizenkilenc éves volt, amikor 1954-ben átvette a családi cég vezetését. A vállalat mára 86 országban működő szereléstechnikai-kereskedelmi konszernné nőtte ki magát. Würth úr időközben tekintélyes mecénás és műgyűjtő is lett. Kollekciója ma már sok ezer műalkotást számlál, s a tulajdonos az évek során több saját kiállítóhelyet is teremtett ezek bemutatására. A folyamatosan terjeszkedő vállalat évek óta hazánkban is jelen van, s a magyarországi Würth Szereléstechnika Kft.-t 2009-ben mecénási tevékenységéért a Summa Artium egyik díjára jelölték.
Ma már aligha csodálkozik az ember azon, hogy ha belép egy nagy pénzintézet belvárosi székházába, ott a folyosókon, a tárgyalókban, az irodákban festményeket lát a falon. Sőt egy nagy banktól vagy biztosítótársaságtól már szinte el is várjuk, hogy műalkotásokat vásároljon, mondjuk kortárs magyar művészektől. Mert – miközben persze ez is befektetés, hiszen a megvett műtárgyak az adott cég saját gyűjteményét gyarapítják – a képeket vásárló ezzel mecénási szerepet is vállal: ha kortárs művészektől vesz műalkotásokat, azzal az ő tevékenységüket támogatja. Az ott dolgozók pedig, mivel festmények, esetleg szobrok között dolgoznak, megszokják, hogy képek veszik körül őket, ahogy az oda érkező ügyfelek is.
Ehhez képest az azért még szokatlan, amikor az ember nem egy elegáns belvárosi bankközpontban találkozik műtárgyak egész sorával, hanem egy olyan helyen, ahol ezt nem feltétlenül várná. Ha Budakeszi felől Budaörs felé autózunk, már rég elhagytuk a buszvégállomást, s a szűk út mellett mindkét oldalon hosszan mezőgazdasági területek vannak. Aztán odaérünk az alacsony, alig észrevehető, egyszintes épülethez, amely piros-fehér színei ellenére sem hivalkodó. A szereléstechnikai cég magyarországi központjában nagyobb térbe lépünk be, s ahol nincs ablak, ott a falakon képek függnek. Az érkezővel szemben pedig azonnal feltűnik egy életnagyságú, vicces szobor: Ábel, Sprok Antal fából készült műve. Illetve szoborbútora. Ez a szó pontosan fedi a lényeget: nézegethető, szemet gyönyörködtető, sőt mosolyt kiváltó műtárgyról van szó, amely ugyanakkor bútor is a hasába rejtett kis fiókokkal. (Mint később megtudom, voltak olyan munkatársak, akik üzeneteket dugtak a fiókokba másoknak…)
A fogadótérből induló és oda visszavezető körfolyosón szintén minden szabad falfelületen képek függenek, mint ahogyan természetesen Vörös Ágnes marketingvezető szobájában is. A magyarországi Würth-gyűjtemény ma 134 műtárgyból áll, s éppúgy megtalálhatók benne például Bencsik János, Gerzson Pál, Moldován István, Tenk László, Vilhelm Károly képei, mint a fentebb már említett Ábel, hasában a kis fiókokkal.
Természetesen a magyar képviselet indulásakor is a német anyacég „szellemi irányultsága” volt a meghatározó: Reinhold Würth példája jól érzékelteti, mennyire döntő szerepet játszhat egy vállalat arculatának kialakításában, ha a vezetője szenvedélyesen gyűjt, majd elkötelezett mecénás lesz, és ez a fajta értékteremtés az általa vezetett vállalkozásban is meghatározó szerepet játszik. A német tulajdonos a hatvanas években kezdett művészeti alkotásokat gyűjteni. Kollekciójában ma olyan művészek munkái találhatók, mint Claude Monet, Pablo Picasso, Marc Chagall, Camille Pissarro, Alfred Sisley, Max Liebermann, Edward Munch, Emil Nolde, vagy Victor Vasarely. A gyűjtemény a kései impresszionizmus és az expresszionizmus alkotásaitól indul, és a festmények és grafikák mellett jelentős benne a szobrászati anyag is. A gyűjtőmunkában a tulajdonost művészettörténészekből álló tanács segíti, ennek elnöke a párizsi Pompidou Központ korábbi igazgatója. A legutóbbi száz év képzőművészeti termésének legjavából merítő Würth-gyűjtemény ma már több mint tizenkétezer alkotással büszkélkedhet.
Reinhold Würth 1991-ben nyitotta meg a cég székhelyén, Künzelsauban a 20. és 21. századi modern művészet múzeu-mát, azzal a céllal, hogy a képzőművészet szervesen jelen legyen az ott dolgozók mindennapjaiban. Itt évente három-négy időszaki kiállítás látható, illetve a saját gyűjteményéből is rendszeresen tekinthetők meg alkotások. Tíz esztendővel később, 2001-ben alapította meg Schwäbisch Hallban az akkor már neves műgyűjtő a Würth Művészeti Csarnokot, amely pár év alatt fontos képzőművészeti bemutatóhely lett. (A két nagyobb Würth-múzeumról, valamint az Európában már többfelé megtalálható kiállítóhelyekről és az aktuális tárlatokról a www.kunst.wuerth.com portálon olvashatunk rendszeresen.)
Amikor 1988-ban megnyílt a magyarországi Würth-képviselet, nem sokkal később itt is elindult a gyűjteményépítés, s az indulás utáni első évtizedben folyamatosan bővült az anyag – avat be Vörös Ágnes a részletekbe, majd hozzáfűzi: bár a Würth alapvetően szereléstechnikai termékekkel foglalkozó kereskedelmi cég, mégis fontosnak tartják a kortárs művészet felkarolását. És ahogyan Reinhold Würth is egy művészeti tanácsadó testület segítségével alakította ki a maga otthoni gyűjteményét, úgy a magyarországi képvásárlásokról is az akkori ügyvezető igazgató döntött helyi szakértők és galériák segítségével. A mostani anyag nagyjából tíz esztendő alatt állt össze, ám egy idő után már nem bővülhetett tovább a gyűjtemény, hiszen nem maradt már szabad falfelület, ahová kitehették volna az újabb és újabb képeket.
A tulajdonos mecenatúráját követve a cél Magyarországon is kettős volt: egy saját gyűjtemény kialakítása, úgy, hogy az egyben a kortárs magyar művészet, a művészek támogatását is jelentse. Ami pedig a művek „láthatóságát” illeti: bár az anyag nem egy múzeumban, hanem a cég központjában található, s így az alkotásokat rendszerint csak az itt dolgozók látják, az már többször előfordult, hogy egy-egy időszaki kiállításra kölcsönöztek képeket.
A Würth-gyűjtemény pénzben kifejezhető értékéről nem készült ugyan becslés, de ahogy a németországi anyagot pontosan feldolgozták, úgy természetesen a magyarországi gyűjtemény is szerepel a teljes Würth-kollekció katalógusában. És bár a magyar alkotók műveiből nem jelentettek meg külön kiadványt vagy katalógust, de Németországban a teljes gyűjtemény darabjaival már több kötetben, albumban is találkozhatnak a művészet iránt érdeklődők.
Az idén időszaki kiállításon lesz látható válogatás a már említett Sprok Antal szoborbútoraiból az egyik kisebb németországi Würth-múzeumban. A művész – aki indulásakor még „csak” bútortervező és belsőépítész volt – sajátos humorú, fából készült műveiből 2009 júliusától csaknem három hónapon át láthattak válogatást a szegedi Móra Ferenc Múzeum látogatói Fából faragott világom címmel – szintén a magyarországi Würth támogatásával. A tárlat különlegessége volt az a 2,7 méter magas antilop, amelyet Sprok Antal kifejezetten a szegedi kiállításra készített. Egyébként a szoborbútor elnevezés is magától a művésztől ered: egy kölni bútorkiállításra készült, s akkor fogalmazódott meg benne, hogy olyan „kentaurszerű” alkotásokat hozzon létre, amelyek egyszerre bútorok, de közben szobrok is. Illetve szobrok, mégis bútorok. Tehát használati tárgyak. Így készített például fiókos gazellát, polcos pulykát, padként szolgáló tevét – ezekből a művekből lesz látható válogatás az idén Németországban, az ottani kiállításon.