Csillagászból lett orientalista
Az utolsó magyar polihisztor
MúzeumCafé 22.
Csillagászból lett orientalista – Az utolsó magyar polihisztor
Rezsabek Nándor nem véletlenül nevezi könyve címében Mahler Edét (1857–1945) az utolsó magyar polihisztornak, hiszen a kötet „főhőse” – miután Budapesten matematikából doktorált – Bécsben előbb csillagászként, majd térképészként dolgozott, hogy aztán Magyarországra visszatérvén előbb régészként és muzeológusként működjön, s mindezen munkái megkoronázásaként végül ő legyen a magyar egyiptológia és assziriológia megalapítója. Nemzetközi és hazai elismerést kiváltó kutatásainak középpontjában a történeti kronológia állt, ugyanis itt kamatoztathatta mind matematikai tudását, mind az ókori keleti nyelvekben való alapos jártasságát. Ezt a sikerekben gazdag, a budapesti egyetemi tanárságig és a Magyar Tudományos Akadémia tagságáig vezető életpályát tekinti át Rezsabek Nándor könyve.
A szerző a családi hátteret tárgyaló részben a rabbi édesapa, a gimnáziumi tanár báty és a gyermekorvos öcs életrajzain keresztül egyúttal egy Monarchia-korabeli, polgárosodó zsidó család történetét is megmutatja olvasójának. Külön fejezetben tárgyalja a több más szerző által tényként említett, Gustav Mahlerrel való rokonság lehetőségét, amelyet azonban végül elvet. A szakmai pályát bemutató rész elsősorban Mahler Edének a csillagászat és a kronológia területén végzett munkásságát tárgyalja (és ezáltal remekül egészíti ki a MúzeumCafé 19. számában megjelent cikket, amely elsősorban Mahler Ede iskolateremtő egyiptológusi működésére tette a hangsúlyt; lásd: Irsay-Nagy Balázs: Százéves a hazai egyiptológiai és assziriológiai egyetemi oktatás; itt jegyzem meg, hogy annak a cikknek a végén a Mahler eddig ismeretlen hagyatékának felbukkanásáról közölt örömteli hír sajnos időközben kacsának bizonyult).
Rezsabek Nándor könyvének érdeme, hogy szerzője számos eddig ismeretlen levéltári dokumentumot kutatott fel. Míg az eddigi Mahler-biográfiák elsősorban az ELTE Levéltárára és a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárára hagyatkoztak, a szerző ezt a kört most főleg a Nemzeti Múzeum Irattárának eddig mellőzött anyagával bővíti eredményesen. Ennek révén nemcsak a Mahler-életrajzot tudja számos új részlettel kiegészíteni, hanem az egyiptológia magyarországi történetének néhány epizódja is más megvilágításba kerül (az utóbbiból származó következtetések levonása azonban már a további kutatás feladata lesz).
A források alapos felkutatásán túl a szerző végiglátogatta a Mahler életéhez kötődő helyszínek nagy részét is: szülővárosát, bécsi és budapesti lakásait, bécsi munkahelyét, Theodor von Oppolzer csillagvizsgálóját és végül sírhelyét a Kozma utcai temetőben. Egy jelentős tudós életének helyszínein keresztül az elmúlt korok szellemének megidézésében is segítenek az ezeken a helyszíneken készült, a kötetben közölt korabeli és mai fényképek.
A kiadvány értékét a tekintélyes dokumentummelléklet is emeli: egyrészt a Mahler által írt vagy az ő működésére vonatkozó különböző irattári anyagok – levelek, jegyzőkönyvek, jelentések stb. –, amelyek a függelékben kaptak helyet (egy részük fakszimile kiadásban); másrészt a kötetben található számtalan fénykép, amelyek a Mahler Edéről és családjáról az eddigi legteljesebb nyomtatásban megjelent képanyaggyűjteményt jelentik. Utóbbi jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a könyv megjelenésének évében az MTI fotóarchívumában egyetlen Mahler Edét ábrázoló arckép sem volt fellelhető.
Rezsabek Nándor: Az utolsó magyar polihisztor
– Mahler Ede kronológus emlékezete
Aura Kiadó, Budapest, 2010