„Pillanatfelvétel” a gyűjteményről – imho
Kozák Gábor képei Szentendrén
MúzeumCafé 46.
Kozák Gábor a kortárs műkereskedelem egyik jól ismert szereplője, akinek neve nemcsak a Godot Galériával forrt össze, hanem az elmúlt húsz évben létrehozott gyűjteménye révén a jelentős gyűjtők sorába is bekerült. Nagyon fiatalon és alapvetően a gyakorlati tapasztalatszerzés útján kezdett megismerkedni a művészeti élettel a kilencvenes évek második felében. A középiskola befejezése után a Casus Művészeti Intézetben folytatott művészetmenedzseri tanulmányokat, a praktikus tevékenységet azonban az édesanyjával, Illár Erzsébettel közösen megnyitott Illárium Galériában sajátította el. Kozák itt ismerkedett meg azokkal a művészekkel, akikkel a későbbiekben is szoros munkakapcsolatot ápolt. Az idősebb generációból többek között Hermann Zoltán, Tölg-Molnár Zoltán, Baksai József és Szikora Tamás voltak az Illárium kiállítói, míg a Képzőművészeti Egyetemen végzett fiatal festőgeneráció tagjai közül Kósa János, Csáki Róbert, Deli Ágnes, Fuchs Tamás, Hajdú Kinga, Nagy Kriszta, Szűcs Attila, Wächter Dénes. Nem véletlen az sem, hogy Kozák első, 1998-ban megvásárolt műve, Kósa János Hackerek című festménye egy olyan ikonikus alkotás, amely gyűjtői ars poétikáját megelőlegezve a 20. és 21. század között húzódó ellentmondásokról, az ember jelenkorban elfoglalt problematikus helyéről és helyzetéről szól a festészet nyelvén. A kezdeti véletlenszerű vásárlások után Kozák Gábor gyűjteményének valódi kiteljesedése 2005 környékén következett be; a korán kialakított művészkapcsolatok és szakmai tapasztalat nagyban meghatározták későbbi tevékenységét.
Kozák 2000-ben csatlakozott művészeti vezetőként a Godot Galériához [1], amely tizenöt éves működése alatt meghatározó szereplője lett a kétezres évektől egyre kiterjedtebb magyarországi kortársgaléria-hálózatnak, miközben működésének íve pontos látleletet ad a hazai kortárs műtárgypiac egészének 2000 utáni tendenciáiról. A lelkesedésből induló, majd egyre inkább szakmai kritériumok alapján a művészkört tudatosan kiépítő galéria egészen 2008-ig szárnyalt, párhuzamosan annak az új gyűjtőgenerációnak a megjelenésével, amely az olykor provokatív hangvételű, a nemzetközi mainstreamtől távolabb eső, lokális sajátosságokra reagáló kortárs művészetben látta meg a gyűjteményépítés izgalmas lehetőségeit. A Godot, sikerei csúcsán, 2009-ben már a külföldi piaccal is kacérkodott, azonban két kevésbé eredményes vásári szereplés után (Berliner Liste és Art Vilnius) azt a következtetést vonta le, hogy a magyar művészet a hazai piac stabilizációja nélkül aligha számíthat külföldi sikerekre. Gazdasági és szakmai szempontok vezettek oda, hogy mára a Godot valóban azokkal a művészekkel dolgozik, akik koherens életművel, múzeumi kanonizációval és bizonyos nemzetközi reputációval rendelkeznek. „Nézegetjük a fiatalokat is, de nem elég nekünk, ha az első pillanatban tetszik, csak akkor kezdünk el foglalkozni vele, ha a sokadik alkalommal is hatást tud ránk gyakorolni. A képzőművészet hosszútávfutás. Mindegy ki vezet az első száz méteren, lényeg, hogy 42. kilométernél ki fog beérkezni.” [2]
Kozák gyűjteményének alakulása nem választható el a Godot Galéria történetétől. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy a munkája a hobbija és fordítva. Sokat elárul a kollekció építésének módszeréről és bizonyos óvatosságról gyűjtői credója is: „Egyebek mellett ezért van szükség sok időre és alapos utánajárásra: ha valakit egyszer meglátsz, nézd meg újra és újra, hogy biztos legyél benne, tényleg szükséged van a munkáira.” [3] Azaz a művész hitelessége a gyűjtemény hitelességének záloga.
A jelenleg csaknem kétszáznegyven művet [4] számláló Kozák-gyűjtemény elő ránézésre sokszínű és szerteágazó képet nyújt, alaposabb áttekintéskor azonban nagyon markáns irányvonalak rajzolódnak ki benne. A túlnyomó többségében festményekből, kisebb számban szobrokból és asszamblázsokból (Mata Attila, Drabik István, Bogdándy Szultán, Ujházi Péter) álló gyűjtemény műfajilag klasszikusnak tekinthető. Az eredeti mű és az egyediség alapvető szervezője, ezért sokszorosított grafikát, videót és intermediális műveket nem találhatunk benne, fotót is csak elvétve (Erdei Krisztina, Sziládi Mónika, Boris Duhm). Viszont eddig kevés figyelmet kapott Kozák papíralapú kollekciója, amely intimebb hangvételű grafikák sorával bővíti az egyes életműveket. Tematikai és stiláris tekintetben a fotórealista megközelítésű alkotásoktól a geometrikus vagy a gesztusokon alapuló absztrakcióig széles spektrumba sorolhatók a művek, a válogatás gondolati íve azonban egyértelmű: Kozák olyan alkotásokat gyűjt, amelyek az emberi létezés problematikáját állítják középpontba, egzisztenciális kérdéseket feszegetnek, mindezt progresszív, önreflexív és kritikus módon, olykor ironikus, humoros vagy éppen sötét és provokatív felhanggal. A gyűjtemény figuratív dominanciája egyértelmű, és fontos megemlíteni azt a különleges szeletét, amely művész-önarcképeket vonultat fel.
Kozák gyűjteménye folyamatosan változik és alakul, bár 2009 óta egyáltalán nem vásárol műtárgyat [5], csak csere útján formálja és szélesíti a művésznévsort. Egyes művek provenienciája pont arra az izgalmas jelenségre világít rá, hogy a hasonló habitussal és gyűjteményi profillal rendelkező gyűjtők intellektuális játékként miképpen cserélgetik egymás között műveiket.
A Kozák-gyűjtemény az elmúlt három-négy évben finomhangoláson ment keresztül: a törzs-anyagot képező művészek életművének reprezentálása mellett a hiányokat pótló építkezés jegyében egyre szélesebb kitekintést nyújt egy-egy mű erejéig a kortárs művészet figuratív és filozofikus mondanivalójú alkotói felé, amely művek ráadásul a gyűjtői szándék szerint dialógust is kezdeményeznek egymással (Csurka Eszter, Roskó Gábor, El Kazovszkij, Fehér László). Kozák egyre tudatosabb ízlése a kvalitáson kívül azt sem hagyja figyelmen kívül, hogy az újonnan érkező művek megfelelő pedigrével rendelkezzenek: értéknövelő tényező, ha a műtárgy korábban már katalógusban, könyvben volt reprodukálva, vagy életmű-kiállításon szerepelt [6], de ugyanígy a tárgy személyes vonatkozásai, mögöttes történetei is lényegesek.
Ahogyan minden gyűjteménynek, úgy Kozákénak is van egy olyan markáns magja, amelynek jelentősége abban rejlik, hogy egész életművek koherens áttekintését nyújtja. A belsőben dúló erők, az ego és a külvilág között feszülő ellentét konfrontációja mint elvi platform köti össze ezeket a művészeket: feLugossy sajátos, asszociációkban gazdag, neoprimitív, illetve expresszív hangvételű festészetének szinte minden periódusa felbukkan Kozák Gábornál, de performer tevékenységének dokumentumai kívül esnek a gyűjtő érdeklődésén. Gaál József is több műfajban alkot, jellemzően sorozatokban dolgozza fel az ember önmagára rótt küzdelmét. Sokszor groteszk és gnóm formavilága éppúgy (ön)kritikus hangvételű, mint Bukta Imre teljesen más tőről fakadó, paraszti mítoszt építő és romboló művészete. Bukta 2000 utáni főművei közül több is a Kozák-gyűjtemény részét képezi. Palkó Tibor líraibb festészete és szakrális hangvétele, illetve Szikora Tamás munkássága, aki a mulandóság, az idő és időtlenség paradoxonát a doboz forma univerzális szimbólumába sűrítette, a gyűjtemény kontemplatív és csendes szegmensét képezik (ahogyan Pauer Gyula, Nádler István és Molnár Sándor egy-egy műve is). Nagy Kriszta szintén saját létezésére reflektáló művészete a leginkább provokatív hangvételű, legutóbb éppen 2014 májusában mutatta be gegként értelmezhető Orbán Viktor-portrésorozatát, és hála neki, a kortárs képzőművészettől volt hangos a legszélesebb értelemben vett hazai sajtó. [7] Ujházi Péter egészen sajátos képi fantáziáját nyers, leginkább a gyermeki fantáziából eredő, meseszerű formavilágba transzformálja: a gyűjtemény egyik főműve éppen Ujházi munkája, az Alkimista című asszamblázs.
Művészetről vallott nézeteik alapján, öntörvényű és a besorolásnak ellenálló stiláris sajátosságaik révén a fenti művészek lazán kötődnek egymáshoz. Másik kortárs tendenciát képviselnek Szűcs Attila, Wächter Dénes, Szépfalvi Ágnes és Hajdú Kinga művei, akik a kilencvenes években megerősödő, a festészet klasszikus hagyományait bizonyos posztkonceptualista felfogással ötvöző, új festészeti hullámot prezentálják.
Szinte biztos, hogy tíz év múlva Kozák Gábor gyűjteménye más összképet mutat majd, ezért jelenleg csupán egy pillanatfelvételt kaphat róla az érdeklődő. A folyamatos változás, alakulás, hangsúlyeltolódás pedig a magángyűjtői tevékenység legfontosabb mozgatórugója, ugyanis azt jelenti, hogy a gyűjtő létezik, lelkes és motivált. Nemrégiben Kozák a következő nyilatkozatot tette: „Olyan gyűjtemények lebegnek előttem példaként, mint Antal Péteré vagy Feuer Andrásé, amelyekben jól megférnek egymás mellett nagyon különböző habitusú és művészi hitvallású mesterek.” [8] Az igazodási pontok megnevezése tisztelgés és iránymutató példa lehet, azonban Kozák Gábor már tíz évvel ezelőtt vált alanyi jogon kortárs műgyűjtővé.
[1] A Godot Galéria alapító tulajdonosai Sáfár Zoltán és Kaucsek Bálint, művészeti vezetője Kozák Gábor. Bővebb információ: www.godot.hu.
[2] Jankó Judit: „Ez nem foci, itt a nevelőegyesület nem kap pénzt” – beszélgetés Kozák Gáborral, a Godot Galéria vezetőjével. http://artportal.hu/magazin/kortars/janko-judit—ez-nem-foci–itt-a-neveloegyesulet-nem-kap-penzt—-beszelgetes-kozak-gaborral–a-godot-galeria-vezetojevel.
[3] Kortárs magángyűjtők. Edge Communications, Budapest, 2008. 49. o.
[4] 2005-ben még csak negyvennyolc alkotásról tudósít Oltai Kata cikke (Oltai Kata: Kozák Gábor gyűjteménye. Artmagazin, 2005/4. 62–65 o.), bár valószínű, hogy a művek száma már ekkor is nagyobb volt.
[5] Bár Kozák hiánypótlásra hivatkozva 2012-ben mégiscsak megvásárolta Bukta Imre 2002-es Szilvafák című képét.
[6] Kozák több alkotást (Kósa János: Hackerek, Nagy Kriszta: Love never, 2001 stb.) helyezett letétbe a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Osztályán.
[7] Nagy Kriszta x-T: Portréfestést vállalok, 2014. május–június, Godot Galéria, Budapest.
[8] Emőd Péter: Befektetési tippek közvetlenül műgyűjtőktől! IV. rész (Interjú Kozák Gáborral) www.portfolio.hu 2015. január 20.
A kiállítás május 24-ig tekinthető meg a szentendrei MűvészetMalomban