Patikamúzeumok és gyógyszerészeti gyűjtemények új hálózata
MúzeumCafé 47.
Vidéki erkölcsök alcímmel jelent meg 1857-ben Flaubert Bovaryné című regénye, amely két normandiai faluban, többek között az ottani orvosi rendelőben és patikában játszódik. A főszereplő Emma Bovary egy alkalommal emlékezetes látogatást tesz a gyógyszerész Homais családnál, amikor kicsik és nagyok barna kőedények között a leszemezett ribiszkével bajlódnak. Emma hallja, ahogy a papa éppen jelenetet rendez, amiért a családtagok a patika edényeit is befogták a konyhában. „Hisz akkor már fűszeresnek is elmehetnék!” – zsörtölődik a gyógyszerész. A korabeli, sőt a még régebbi patikák megmaradt berendezése pont erről a különbségről beszél: hogyan differenciálódtak a különböző családi üzletek egy településen belül, hogyan alakultak ki a ma is ismert polgári foglalkozások, miként integrálódott egy patika egy kisváros társadalmába, hétköznapi életébe, milyen pluszszolgáltatást, lehetőséget nyújtott a helyieknek. A régi, míves berendezésű gyógyszertárak ugyanis jóval többet kínáltak, mint orvosságot: találkozóhelyet, ahol beszélgetni lehetett, amíg megvárták a gyógyszer elkészítését, életmód-tanácsadást, a nagyvilág üzenetét. Ez egyrészt jelentette azt az egyetemes tudást, amelyet a tanult gyógyszerész képviselt, másrészt a gyógyszertárak elegáns, divatos berendezése azt a nagyvárosi miliőt idézte fel, amelyről többek között Emma Bovary is csak ábrándozhatott.
A patikák, patikusok a magyar kisvárosok társadalmából, infrastruktúrájából sem hiányozhattak, a régi gyógyszertárak éppúgy, ahogy Európában és a tengerentúlon is, értékes művelődéstörténeti emlékek. Bár a patikák világa középkori előzményekre tekint vissza – II. Frigyes császár már 1224-ben szétválasztotta az orvosi és a gyógyszerészeti tevékenységet a nápolyi egyetemen, sőt az apotheca elnevezést is az ő rendelete terjeszti el, Magyarországon 1244-ben szabályozták a budai gyógyszerészek jogait, az első magyar patikus nevét 1303-ból ismerjük – a reneszánsz korszakot megelőző időszakból nem maradtak fenn patikaberendezések. A patikamúzeumokból jól ismert beépített laboratórium (ahol a gyógyszerek elkészítése történt), a tárasztallal és állványzattal felszerelt officina (a gyógyszerkiadásra szolgáló helyiség) és a raktár elkülönítése ekkoriban alakult ki. A 17. századi, főleg főúri alapítású patikák már a Kárpát-medencében is ezt a megoldást képviselik, éppen úgy, mint az egyházak által a 18. században létrehozott intézményeké, amelyek Mária Terézia 1738-ban kiadott, vármegyénként legalább egy gyógyszertár felállítását előirányzó rendeletét követően jöttek létre. Miután a gyógyszerészképzést is felvállaló nagyszombati egyetem 1777-ben Budára költözött, polgári alapítású gyógyszertárakból is egyre több lett. A 19. század első felében folyamatosan nőtt a hol klasszicista, hol empire, hol biedermeier stílusban berendezett gyógyszertárak száma, amelyek officinája, bútorzata, laboratóriuma, edényei, eszközei, könyvtára a fennmaradt patikák tanúsága szerint lokális jelentőségükön túl nemzetközi értéket is képvisel. Ez az állítás igaz a későbbi eklektikus, szecessziós stílusú berendezésekre is, amelyek országszerte megtalálhatók.
Magyarországon a múzeumi jogszabályok mellett 1965 óta miniszteri utasítás szabályozza a régi gyógyszertári berendezések megóvását, amelyben kiemelt szerepet játszott a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár (SOMKL), illetve részben az Iparművészeti Múzeum is. Ebben az időszakban komoly problémát jelentett, hogy a megváltozott fogyasztói szokások hatására országszerte modernizálták a patikákat, ami sürgette a régi berendezések védelmét. Antall József, Szigetvári Ferenc, majd Vida Mária 1968-tól kezdve többször megfogalmazták a történeti és iparművészeti értékű gyógyszertárak védelmének irányelveit, különválasztva a múzeumi tulajdonban lévő patikaberendezéseket és helyiségeket (patikamúzeum), a működő védett gyógyszertárakat (múzeumpatika), illetve azokat a patikaházakat, amelyekben egykor ilyen üzletek, laboratóriumok működtek. A magyar múzeumi palettán külön színfoltok azok a kiállítóhelyek, amelyek in situ mutatják be a fennmaradt emlékeket, és azok az állandó kiállítások, amelyekben önálló patikaenteriőrök emlékeztetnek a magyar gyógyszerészet és a szakma által használt eszközöket, berendezéseket formába öntő iparművészet múltjára.
Budapesten a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár állandó kiállításában most is megtekinthető a minden bizonnyal Pollack Mihály tervei alapján készült pesti Szent Lélek patikaenteriőr (alapítás: 1786, berendezés: 1813), a várban látogatható az Arany Sas Patikamúzeum (alapítás: 1687), valamint az Ernyey József 1882-ben alapított patikájából az 1978-ban kialakított Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Könyvtár. De számos más városunkban is várja a közönséget patikamúzeum, például Kecskeméten a Katona József Múzeum Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Gyűjteménye, benne a Szentháromság patika 18. századi bútorzatával. Jelentős Pécsen a Szerecsen Patika és Múzeum (alapítás: 1697), Mezőberényben a Patikamúzeum (1899), Székesfehérvárott a Fekete Sas patika (1746), Győrben a Széchényi Patikamúzeum (1654), Sopronban az Angyal Patikamúzeum (1601 körül), Kőszegen a Fekete Szerecseny Patika (1667 előtt) és az Arany Egyszarvú Patikamúzeum (1743), Egerben a Telekessy, volt jezsuita patika (1713) a debreceni Déri Múzeumban az Arany Egyszarvú patikaenteriőrjének (1772) anyaga. Majkon és Szegeden tavasszal, a nyár elején nyílik egy-egy újabb patikarekonstrukció, előbbi a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagának kölcsönzésével és rendezésében. A gyógyszertárak koruk, stílusuk, alapítóik, fenntartóik (egyházi, főúri, polgári) tekintetében egyaránt leképezik a magyar gyógyszerészet történetét, azt az időszakot, folyamatot, amikor a gyógynövények, természetes gyógymódok helyét fokozatosan átveszik a szintetikus hatóanyagok és a modern orvosságok. Ugyanakkor a patikatörténeti kiállítások a kultúra és a tudománytörténet egyes elemeit egységben láttatják, és ezáltal a látogató más összefüggésbe helyezheti korábbi ismereteit.
Szinte adja magát, hogy az ország különböző pontjain fellelhető patikamúzeumok hálózatot hozzanak létre, aminek segítségével hatékonyabban működhetnek és érhetik el közönségüket, céljaikat. Nem véletlen, hogy a SOMKL kezdeményezésére az idén elindult egy ilyen típusú szerveződés. A hamarosan létrehozandó Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Gyűjtemények Szövetségének céljai között szakmai, képzési, pedagógiai, gazdasági, turisztikai és marketing jellegűek egyaránt szerepelnek. Annak ellenére, hogy a patikamúzeumok, -enteriőrök kiállításként továbbra is nagyon látványosak, az utóbbi évek muzeológiai szemléletváltása, a látogatói igények változása, az eddigi komplex szakmai hátteret nyújtó megyei múzeumi intézményrendszer megszűnése miatt számtalan problémával néznek szembe. Alapvetően a patikamúzeumok ugyanazokra a kérdésekre keresik a választ, mint a hasonló típusú kiállítóhelyek. Milyen pluszt nyújthatnak a látogatóknak azon túl, hogy bemutatják az adott gyógyszertár és esetleg a gyógyszerészet történetét és a nívós enteriőrt? Hogyan bírják hosszabb ideig maradásra a viszonylag kis terekben a látogatókat, hogyan kössék le a figyelmüket, miként vegyék rá őket, hogy újra és újra visszatérjenek, ne csak bekukkantsanak? Hogyan segíthetik az eltűnő gyógyszerész-generáció műveltségének továbbélését, azokét, akik lokálpatriótaként, önkéntesként szaktudásukkal és saját gyűjteményükkel segítették a kiállítások működtetését, a muzeológusok munkáját. Az elmúlt években azt láttuk, hogy nemzetközi szinten is megváltozott az orvos- és gyógyszerészet-történeti múzeumok helyzete, nagyobb szerepet játszanak a kulturális életben. Be tudnak-e ebbe a trendbe kapcsolódni, ki tudják-e az újfajta lehetőségeket aknázni a hazai patikamúzeumok?
Lokális szinten már történtek kezdeményezések: a SOMKL-ban múzeumpedagógiai programok, beszélgetések, előadások teszik vonzóbbá a kiállításokat minél szélesebb kör számára, Kőszegen a múzeumpedagógiai kínálat kiszélesítése mellett közérthetően definiálták a városban található két autentikus patika között található különbséget, Székesfehérvárott előadásokat tartanak, többféle gyerekfoglalkozást, meséket, színdarabokat adnak elő, Egerben összekapcsolták a programkínálatot a gyógynövények, gyógyteák iránt megnőtt érdeklődés kielégítésével. Ez azonban, bármennyire is előrelépés a korábbi, passzív múzeumlátogatókra építő múzeumi praxishoz képest, nem elegendő.
A jelen pillanatban is formálódó, a gyógyszerészeti, orvostörténeti gyűjteményeket, patikamúzeumokat, a Magyar Gyógyszerészettörténeti Társaságot is összefűző hálózat jóval összetettebb programot szeretne. Egyrészt olyan új szellemi tartalmat kívánnak létrehozni és azt kamatoztatni, amely a szóban forgó, hasonló gyűjtemények tudásbázisára épül. Ennek egyik legfontosabb eleme egy olyan, a tervek szerint az idén ősszel, legkésőbb 2016 tavaszán induló akkreditált (valószínűleg a Szabadtéri Néprajzi Múzeumi Oktatási és Képzési Központ keretei között megvalósuló) képzés, amelynek segítségével a gyűjtemények dolgozói korszerű szaktudásra tehetnek szert, legyen szó muzeológiáról, a gyűjtemény feldolgozásáról, orvos- és gyógyszerészet-történetről, műtárgyvédelemről, múzeumpedagógiáról, kommunikációról és marketingről. Az együttműködő intézmények ugyanakkor nagyobb eséllyel indulhatnak nemzetközi és hazai pályázatokon, mélyebb szakmai háttérrel szervezhetnek konferenciákat, kutatóprogramokat, rendezvényeket, új kiállításokat, illetve a médiában és a turisztikai kínálatban nagyobb hangsúllyal jelenhetnek meg. Ezért az egyenrangú felek együttműködésén alapuló szakmai közösség kétszintű komplex tájékoztató rendszert kíván kialakítani. Az egyik a szakmai működést erősíti, azaz a szakmai információellátást és együttműködést gyorsítja fel, a másik pedig a hazai és nemzetközi közönséget tájékoztatja. Ennek forrásoktól függően része lehet közös tanulmánykötetek, elektronikus és nyomtatott kiadványok, szóróanyagok kiadása, közös gyűjteményi adatbázis, közös honlap, sajtószolgálat, egységes kedvezményrendszer kialakítása. Az együttműködésnek és az azon alapuló új típusú programoknak, tevékenységeknek köszönhetően nőhet a patikamúzeumok ismertsége, látogatószáma és társadalmi elismertsége, a turizmusban betöltött szerepe. Azaz a hálózat munkája a részt vevő intézményeket globális és lokális szinten is erősítheti.
Ahogy az egykori patikák többet jelentettek egy gyógyszerész műhelyénél és üzleténél, a tereket fenntartó múzeumoknak is meg kell találniuk azokat a módszereket, amelyek segítségével a lehető legmélyebben integrálódhatnak a fenntartó közösség életébe. Ha nem is konkrét betegségre kínálnak gyógyírt, meg kell találniuk azokat az üzeneteket, amelyeket a leghitelesebben ők közvetíthetnek. Ebben lehet támasz a közös munkával létrehozandó Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Gyűjtemények Szövetsége.