Múzeumpedagógiai barangolások London művészeti múzeumaiban – imho
MúzeumCafé 48.
Sokak előtt ismert már, hogy a londoni múzeumok ingyenesen látogathatók, azt azonban kevesen tudják, hogy amikor 1997-től ezt bevezették, számos tanulásra irányuló múzeumi projekt is kezdetét vette. Ilyen volt például a Museums and Galleries Education Programme nevű kezdeményezés, amely innovatív oktatási projekteket tartalmazott, illetve a Culture Online, amely iskoláknak és másoknak nyújtott online szolgáltatást, valamint a „Strategic Commissioning”, amely oktatási partnerséget teremtett az országos és a területi múzeumok között. [1] Akkoriban a múzeumi látogatók csupán tíz százaléka volt iskolai csoport. [2] Ez az adat a kétezres években megváltozott. Jelenleg a munkavállalók több mint tíz százaléka, ötszázezer ember dolgozik a londoni kreatív szférában. [3] Ez az egyik legnagyobb és leggyorsabban fejlődő szektor az angol gazdaságban; ide tartoznak a múzeumok is. Jó példaként érdemes megemlíteni az egyik legismertebb londoni múzeumot, a Victoria and Albert Museumot (továbbiakban: V & A), ahol az alapítás óta (1852) meghatározó szerepe van a múzeumi tanulásnak, így nem meglepő módon a látogatók harminc százaléka dizájner, művész, iparművész vagy művészeti hallgató. [4]
Már a múzeum első igazgatója, Henry Cole is kiemelt szerepet tulajdonított a múzeumi tanulásnak; erről tanúskodik 1857-es megnyitó beszéde, amelyben így nyilatkozott a múzeumról: „a múzeum egy könyv, nyitott és nem zárt oldalakkal.” [5] A múzeum és a Tudományos Minisztérium vezetőjeként három fontos célja volt: 1. a művészetet mindenki számára elérhetővé tenni; 2. a művészeti nevelés színvonalát emelni; 3. a gyári dizájn minőségét az Egyesült Királyságban javítani. [6] Ha végigtekintünk a múzeum kiállításain, és végigolvassuk a programokat, azt láthatjuk és tapasztalhatjuk, hogy ezek a célok jelenleg is fontosak az intézmény számára.
A Hyde Parktól délre lévő londoni South Kensingtoni Múzeumban (így hívták korábban a V & A-t) William Morris, az Arts & Crafts mozgalom meghatározó személyisége a kezdetek óta nemcsak kiállító művészként volt jelen, hanem a műtárgyak kiválasztásában is szerepet játszott, hiszen az is foglalkoztatta, hogy a művészetet hogyan lehet mindenki számára elérhetővé tenni. [7] Ez a gondolat nemcsak az akkori, de a mai szemmel is innovatívnak számít.
Nem véletlen az sem, hogy amikor 1989-ben bevezették a brit nemzeti alaptantervet, akkor megnőtt a múzeumok használatáról szóló publikációk száma. Emellett a múzeumi dolgozók szorosan együttműködtek a helyi oktatókkal annak érdekében, hogy a múzeum programjai beilleszthetők legyenek az iskolai tantervbe. [8] „A múzeumok az Egyesült Királyságban mindig oktatói intézmények voltak” [9] – írja David Anderson, a V & A múzeumpedagógiai részlegének egyik első vezetője, 2014-ig a brit múzeumok szövetségének (Museum Association) az elnöke, a múzeumi tanulásról vallott elméletében.
Amikor belépünk a V & A kiállítóterébe, rögtön érezzük és látjuk, hogy mekkora szerepe van a múzeumi tanulásnak ebben az intézményben; a kiállítások valóban oktatási céllal készültek, hiszen lépten-nyomon hands-on elemekkel, interaktív felfedezősarkokkal, különböző szemléltető eszközökkel találkozunk. Az állandó kiállításban beépített interaktív eszközökkel – anyagtapogatókkal, műtárgymásolatokkal, felpróbálható ruhákkal, kiegészítőkkel, érintőképernyős eszközökkel, hanganyagokkal, lapozgatható kérdezz-felelek kártyákkal – ösztönzik a látogatókat az önálló ismeretszerzésre. Ezek természetesen nem helyettesíthetik a kiállított tárgyakat, hanem az azok által közvetített ismeretekre építenek, illetve az egész kiállítás minél teljesebb értelmezésében segítenek. Mivel a kiállítás befogadása önállóan is rendkívül élvezetes, ezért az a jellemző, hogy a pedagógus önállóan, múzeumpedagógus nélkül vezeti végig csoportját a kiállításban a hands-on elemekre építve. Ezt a folyamatot a múzeumpedagógusok abban segítik, hogy a pedagógusok számára különböző segédanyagokat állítanak össze, nyomtatott füzet vagy online kurzus formájában. A füzet érdekessége, hogy a hatalmas kiállítás feldolgozását úgy segítik elő, hogy különböző témákat kínálnak a pedagógus kollégáknak, mint például az öt–tizennégy éves korosztálynak művészet és dizájn; dizájn és technika; irodalom; történelem; vallásos nevelés; matematika. Minden témához tartozik egy rövid összefoglaló leírás, illetve felsorolják a hozzájuk kapcsolódó kiállításokat, és külön jelölik azt, ha van az adott kiállításhoz hands-on részleg. Ezt követően olyan aktivizáló tevékenységeket is felsorolnak, amelyekkel színesebbé, élvezetesebbé tehetik a múzeumlátogatást. Az egyik ilyen izgalmas program a Storyteller (történetmesélő), amikor a kiállításban kiválasztott tárgyhoz kell hangot és mozgást kitalálni. A füzet utolsó részében a múzeumlátogatás megszervezéséhez, a tárlatvezetés lefoglalásához kapunk hasznos tanácsokat.
Mivel tehát a kiállítások az iskolai osztályok számára múzeumpedagógiai foglalkozás nélkül is elég izgalmasak, befogadhatók, nem meglepő módon a programok összeállításakor a hangsúly az önállóan érkező diákokon van. Ezt figyelembe véve kínálnak ruha-, bútor- és ékszerkészítési szakkörön át egészen a színházi workshopig terjedő izgalmas programokat. A V & A volt múzeumpedagógiai osztályvezetőjével, Kara Webscombe-bal (2007-től 2013-ig volt itt vezető, ma a Watts Galleryben dolgozik) folytatott beszélgetésemből kiderült, hogy ez volt az első intézmény Londonban, ahol elkezdett diákoknak és felnőtteknek különböző dizájnkurzusokat (értsd: bútor, ékszer, textil, online stb. szakköröket) szervezni. Meglepődve tapasztaltam, hogy a V & A-ben a múzeumpedagógus feladata nem merül ki a múzeumi rendezvények szervezésében, hanem hozzá tartozik a kiállításrendezés, a kiállításban a hands-on részek, a „felfedezősarkok” kitalálása is, illetve az interpretációs eszközök alkalmazása, a fal- és audioguide-szövegek megfogalmazása, ülőhelyek, pihenőszigetek kialakítása, a nagyobb létszámú csoportok számára a kiemelt műtárgyak előtti kellő mozgástér biztosítása; ezeken kívül szintén a feladataik között szerepel szakmai rendezvények lebonyolítása és tárlatvezetések tartása is.
A kiállításon kívül, amely önmagában is múzeumpedagógiai paradicsom lehetne, számos érdekes program várja a látogatókat; talán azt mondhatjuk, a londoni múzeumok közül ebben a múzeumban található a legváltozatosabb programkínálat. A többnapos, hónapos tematikus művészettörténeti kurzusoktól kezdve az online, mobil, laptop és tablet használatát célzó kurzusokon keresztül a dizájn szakkörökig. Ezen kívül különböző előadások, szimpóziumok, műhelylátogatások, gyakorlatorientált kurzusok és workshopok is várják a vendégeket. A családokról sem feledkeznek meg: különböző típusú és gazdag rendezvényeket kínálnak a számukra a hét minden napján. Érdemes megemlíteni pack back programjukat is: az infópult mellett a hátizsákok a gyerekeknek különböző tematikában szólnak, mint például üvegek, építészet, tengeri felfedezések, bútorok. A hátizsákok tartalmaznak egy vezetőfüzetet, rengeteg képpel illusztrálva, amelyek a feladatokat ismertetik, illetve kis textilzsákokat, amelyekben különböző anyagok, eszközök vannak. A feladatok között számos haptikus módszerre [10] építő feladat is van.
Számomra a legérdekesebb a kiállítótérhez szorosan kapcsolódó, „élő” művészműhely volt; ez szintén Kara ötletéből valósult meg. Mint kiderült, rezidenciaprogram keretében pályázhatnak művészek a műterem bérlésére, azzal a kitétellel, hogy bizonyos időközönként mindenki számára látogathatóvá kell tenniük a műtermüket, sőt a hét bizonyos napjain ott is kell lenniük, és akkor bizony a látogatók úgy nézik őket, mint egy kirakatot. Ezzel közelebb lehet vinni a kortárs művészetet a befogadóhoz.
Menjünk tovább a világ egyik legismertebb és leglátogatottabb múzeumába, a londoni National Gallerybe! Ebben az intézményben tematikus tárlatvezetéseket tartanak, mint például a mitológiai ábrázolások bemutatása a festményeken. A program hasonlóan épül fel, mint egy hagyományos tárlatvezetés, azzal a különbséggel, hogy a múzeumpedagógus többször tesz fel kérdéseket, mint egy átlagos vezetésen.
A múzeum és az iskola együttműködésére találták ki 2005-ben a Take one picture (Készíts egy festményt!) névre hallgató országos projektet. A koncepció az volt, hogy az állandó gyűjtemény alkotásait közelebbről, szélesebb perspektívában ismertesse meg a diákokkal a pedagógus. Fontos azt kiemelni, hogy ebben a programban nem a múzeumpedagógus játssza a főszerepet, hanem az iskolai tanár, ő az, aki különböző perspektívából dolgozza fel az osztályával a National Gallery egy-egy alkotását. A projekt közvetlen célcsoportja az általános iskolák tanulói, valamint az őket tanító pedagógusok. Mindig egy képre fókuszálnak. A diákok egy éven keresztül dolgozzák fel a kiválasztott alkotást az iskolában a pedagógussal – a múzeumpedagógus pedig csak a háttéranyagot biztosítja a felkészítő tanárnak – különböző órák keretében, illetve projektmunkával. Például Georges Seurat híres Fürdőzők című alkotásán megvizsgálják a figurákat, a színeket, a technikát, a kompozíciót, a történelmi kontextust; ebből adódóan a figurák öltözködését érintve különböző színű és formájú kalapokat nemezeltek, majd különböző színű és technikájú portrékat készítettek. A kép feldolgozásának legutolsó állomása az eredeti műtárgy megtekintése volt.
A National Gallery programjai között a családi rendezvényeket érdemes még kiemelni, ezeknél különböző tematikájú programokat találunk. Talán a legérdekesebbek a Magic carpet storytelling (Történetmesélés a varázsszőnyegen) és a Talk and play (Beszélgetés és játék) című rendezvények. Ezeken a kiállított alkotást úgy próbálják közelebb vinni a gyerekekhez, hogy vagy a képhez kapcsolódó történetet találnak ki, és ezt a gyerekekkel játsszák el közösen, vagy a képen megjelenő egyik figura szerepét öltik magukra, és az ő tevékenységét, jellemét mutatják be. Peter Paul Rubens Het Steen-i kilátás a kora reggeli órákban című tájképéhez kapcsolódóan például az alkotáson látható nőalak jelmezébe bújt az egyik múzeumpedagógus, és így ült a múzeum egyik termében. Amikor megérkezett a kicsit hangos, kíváncsiságtól fűtött gyerekcsoport, és meglátták a fehér inget és piros ruhát viselő kosaras hölgyet az egyik padon, természetesen mindenki odaszaladt hozzá. Együtt megkeresték azt az alkotást, amelyen látható, utána mindenki leült a szőnyegre, és kezdetét vette a történet elmesélése a gyerekekkel együtt. Többször előfordult, hogy különböző aktivizáló módszerekkel, zenével, mozgásos játékkal egészítette ki a közös játékot. Így sikerült fenntartani az érdeklődést, és játékosan, élményszerűen, de tudás-alapúan megközelíteni az alkotást.
A másik jellegzetes brit családi nap – több múzeumban is ezt az elnevezést használják – Drop-in family névre hallgat. Ennek az a lényege, hogy bármikor be lehet kapcsolódni, és valamilyen alkotótevékenység is tartozik a programhoz. Magyar szemmel nézve igen meglepő módon az egyik ilyen alkalommal a National Gallery 34. termében (ez az 1750 és 1850 közötti alkotások terme, amelynek nevezetessége, hogy Turner festményei is itt láthatók) kapott helyet ez a rendezvény, ám úgy tűnt, a látogatókat nem zavarja a kevésbé esztétikus sörasztaloknak a terem közepére történő elhelyezése, illetve a tömegesen érkező családok felbukkanása.
A National Galleryből sétáljunk át a National Portrait Gallerybe, ahol csütörtök és péntek esténként beindul az „éjszakai üzem”! A Lift shit (Esti műszak) címet viselő programra tűsarkúban, miniszoknyában, zakóban érkeznek a fiatalok, akik az esti pubozás előtt jönnek egy kis kultúráért a múzeumba. Az épület előcsarnokában már játszik egy DJ, a pultnál koktélt fogyasztanak a kosztümös fiatalok, akik így várják a programot. A tárlatvezető egy igen laza megjelenésű festőművész, a termekben is a megszokottnál barátságosabb a hangulat. A vezetés után a termeket ellepik a rajztáblás fiatalok.
Természetesen itt sem feledkeznek meg a családokról sem: számukra ingyenes vezetőfüzetet kínálnak, izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokkal, amelyekben a gyerekek a kiállított portrékhoz kapcsolódva végezhetnek rajzos, keresős, felfedezős feladatokat. Ingyenes családi napokat is tartanak, ezeken a gyerekeknek felolvasnak, vagy együtt mesélnek, és különböző kézműves tevékenységekben vesznek részt.
Befejezésként álljon itt egy kevésbé ismert, de annál izgalmasabb intézmény, a Geffrey Museum, amely a brit lakberendezést mutatja be az 1600-as évektől a napjainkig. A múzeumhoz egy gyönyörű fűszernövénykert is tartozik, ez a foglalkozások egyik különlegessége. Az egyik, fiataloknak meghirdetett pályázatukban egy állatot kellett tervezniük a múzeum kertjébe, majd a nyertes terveket is elkészítették – ezeket fale-mezből faragták ki művész segítségével, majd kifestették –, mindenki elnevezte az alkotását, illetve egy rövid leírást is írt róla; ma is látható mindegyik a múzeum kertjében.
A múzeumpedagógiai osztályvezetővel folytatott beszélgetés nyomán, illetve a logikusan, korosztályi bontásban felépített programfüzetek tanulmányozása közben arra a megállapításra jutottam, hogy ebben az intézményben a kreatív tevékenység, az alkotás maga játszik meghatározó szerepet. Így szinte mindegyik korosztálynak indítanak különböző kreatív szakköröket, többnyire általában az iskolai szünetekben, például álarckészítő, bögre- és tányérdíszítő, kisszék- vagy táskakészítő szakköröket.
A családokat számos izgalmas rendezvénnyel várják; ezek közül is több olyan program van, amely nem a kiállítótérben, hanem a kertben zajlik, ahol a fűszernövényekhez kapcsolódó feladatokat kell megoldani. Ebben az intézményben is van lehetőség a „hátizsákos vezetést” igénybe venni, sőt teázós kosárral is körbe lehet járni a múzeumot, nem elfeledkezve a 17 órai teázásról; közben olyan dobókockával dobhatnak, amin számok helyett a bútorokról vett motívumokat találnak, amelyeket a kiállításban megkereshetnek. Ezenkívül a gyerekvezető lapokon a múzeum „kutyusa” mutatja be a tárgyakat, az ő segítségével állatos motívumokkal díszített lakrendezési tárgyakat kell megkeresni.
Ebből a korántsem teljes felsorolásból is kitűnik, hogy Londonban is meghatározó szerepe van a múzeumi tanulásnak. Szinte minden művészeti múzeumban működik külön erre a területre szakosodott múzeumpedagógia osztály; feladata elsősorban a családi rendezvények, illetve szakkörök és osztályfoglalkozások tartása, hands-on és interpretációs eszközök készítése.
[1] David Anderson: Learning in Museums. New Perspectives and Policies int he UK. In. Harmut John–Anja Dauschek (szerk.): Museen neu denken. Perspektiven der Kulturvermittlung und Zielgruppenarbeit. transcript. Bielefeld. 2008.
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] David Anderson: Lebenslages Lernen im Museen. Zur Situation der Museumspädagogik im Vereingten Königsreich von Großbritannien und Nordirland. In: Gabriele Rath: Museen für BesucherInnen. Eine Studie. WUV-Univ.-Verl. 1999. 20–21.
[6] Uo.
[7] David Anderson: Learning in Museums. 94.
[8] George E. Hein: Learning in the museum. Routledge, London, 1998.
[9] Uo.
[10] A haptikus módszer olyan gyakran alkalmazott megismerési mód, amely során bizonyos tárgyakat meg lehet fogni, ki lehet próbálni.