A városi Közművelődés palotájától a digitalizált gyűjteményig
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum múltja és jelene
MúzeumCafé 42.
A 18. század végén még csak alig tízezer lakosú Békéscsabát a magyar, román, német és zsidó betelepülőknek köszönhetően a 19. század első harmadára már „Európa legnagyobb falujaként” emlegették. 1840-ben mezővárosi rangot kapott, majd több mint száz év múlva, 1950-ben lett megyeszékhely. A 19. század végéig azonban csak elméletben került szóba egy csabai múzeum alapítása, a Gyulán létesítendő Békés vármegyei múzeum ügyét ekkor sokkal fontosabbnak tartották. 1899-ben alakult meg a békéscsabai Múzeum-Egyesület, amely alapszabály-tervezetében megfogalmazta céljait: „…felkutatni és összegyűjteni a város, esetleg a vármegye egész területén található régészeti, történelmi, természeti és néprajzi emlékeket; továbbá megőrizni a népéletre vonatkozó jellegzetes tárgyakat, művelődési eszközöket, könyveket és kéziratokat, művészeti és ipari tárgyakat, valamint a város jótevőinek az emlékét, képeit és családi ereklyéit; végre az általános ismereteket terjeszteni, népkönyvtárakat szervezni és hozzáférhetővé tenni.” Az 1777-ben kiásott Élővíz-csatorna partján áll a ma Munkácsy Mihály nevét viselő múzeum klasszicizáló palotácskája. Tervei már 1909-ben elkészültek, de csak 1914-ben avatták fel. Homlokzatán a Közművelődés Háza felirat volt olvasható; annak is szánták, egyfajta kultúrpalotának, hiszen egyszerre volt múzeum, könyvtár, műterem és a közművelődés otthona. Akárcsak a vármegyei múzeumot, ezt az új intézményt is eleinte a létrehozó Múzeum-Egyesület működtette, 1914-től azonban városi múzeum lett. Az első igazgatók középiskolai tanárok voltak. Még a Közművelődés Háza megnyitása előtt elkészült és meg is jelent a gyűjtemények „lajstroma”. A ma magát a „világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteménye”-ként meghatározó múzeumba csak az 1930-as években kerültek az első Munkácsy-relikviák.
A két világháború közötti időszak az intézmény egyik fénykora volt. Itt működött a vidéki kulturális élet egyik jelentős szervezete, az Auróra Kör, amely a kiállításokat is szervezte. Az „Auróra zenei, irodalmi és képzőművészeti kör” 1913. február 20-án alakult Békéscsabán, magánkezdeményezésre, az igényes kultúra terjesztésére. 1943-ig, megszűnéséig százkilencvenöt hangversenyt, százhuszonöt előadást és huszonegy képzőművészeti kiállítást szervezett. Móricz Zsigmond 1940-es csabai felolvasóestje után „tündérkertnek” nevezte az Aurórát. A Kör könyvtára vasárnaponként nyitva állt a városi közönség előtt. A zenei esteken rendszeresen műsoron voltak Bartók és Kodály művei. A tárlatok mellett képzőművészeti előadásokat is tartottak.
A második világháború után egy ideig városi múzeumként működő intézmény 1950-ben állami tulajdonba került és 1951-ben vette fel Munkácsy Mihály nevét. 1962-től, a megyei múzeumi rendszer létrejöttétől a Békés megyei múzeumi szervezet központja, az 1970-es évektől a magyarországi szlovák és román nemzetiség országos bázis-múzeuma. 1974-ben alakult meg a Békés Megyei Múzeumbarátok Köre. A megyei múzeumi időszak fél évszázada alatt tagintézmények sora kapcsolódott a múzeumhoz. 2000 tavaszán viszont olyasmi történt itt, ami csak 2013-tól lett általános a vidéki múzeumi életben: a Békés Megyei Közgyűlés arról döntött, hogy a megyei múzeumi hálózat múzeumait és a tagintézményeket 2002 végéig fokozatosan átadják a települések tulajdonába. A hivatalos indoklás szerint ez anyagi okból, forráshiány miatt történt, jóllehet abban az évben a múzeumokra fordítható központi támogatás tizenhat százalékkal haladta meg az előző évit. Ezzel a Munkácsy Mihály Múzeum több mint egy évtizeden át sajátos helyett töltött be a hazai múzeumi rendszerben: tag-intézmények nélküli megyei múzeum lett.
Gyűjteményeinek szerkezetét tekintve egyfajta „kis nemzeti múzeum” a békéscsabai: mint a budapesti „példa” országosan, úgy ez az intézmény is természettudományi, régészeti, néprajzi, történeti és képzőművészeti anyagot is gyűjtött a város, illetve a megye területéről. A szlovák és a román nemzetiségek bázismúzeumaként ma is elsődleges szempont ennek a feladatnak megfelelni. Haan Lajos Békéscsaba történetéről írott monográfiájában az 1857. évi „császári királyi népi öszveírás” helyi adatait közölve a lakosság összetételéről tájékoztat (némileg keverve a vallást és a nemzetiséget): a 26 705 lakosból „tót” nyelvű 20 671, magyar 4856, „oláh” 501, zsidó 426, „czigány” 201. Az arányok azóta természetesen változtak, de mindmáig a nemzetiségek jelentős szerepe jellemzi a várost és a megyét is. Zsilinszky Mihály belső titkos tanácsos, államtitkár, tanár, történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1873 és 1885 között a Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat főtitkára és évkönyveinek szerkesztője, parlamenti képviselő Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben 1891-ben megjelent VII. kötetében, a Békés megye történetéről írott fejezetben megjegyzi: „A felekezeti és nemzetiségi viszonyok tekintetében Békés kicsiben az egész Magyarországot mutatja. (…) Fölötte érdekes látni a leányok tarka csoportjait, mikor ünnepi ruhájokban a templomból haza felé mennek, vagy a mikor rendes mulató helyeiket keresik föl. Egész kis eleven néprajzi múzeum tárúl föl szemeink előtt…”
Nehéz eldönteni, hogy a felsorolt gyűjtemények közül melyik a legjelentősebb, hiszen mindegyik különleges a maga nemében. A természettudományi madártojás, rovartani, botanikai, malakológiai (puhatestűek) egységekből és madárpreparátumokból áll. Ennek a gyűjteménynek a létrehozása már az 1899-es alapításkor szerepelt a célok között, és elsősorban adományoknak köszönhette a létét. Ilyen adományozó volt Tarján Tibor is, aki 1925 után a Természetrajzi Tár őreként az első igazi természettudományos muzeológusa lett a múzeumnak. Évente huszonöt-ötven madárpreparátummal gazdagította a gyűjteményt, a második világháborúig összesen kétszázötvennel. Halálát követően csaknem negyedszázadig szünetelt a természettudományos gyűjtés, ami csak az ötvenes években folytatódott. 1980-ban alakult meg a természettudományi osztály, és azóta elsősorban a természetvédelmi területekhez kapcsolódóan folyik a gyűjtés. Hatezer tételes a botanikai gyűjtemény, a régió területéről származó növénygyűjtemény 6040 tételes, húszezer tételt számlál a malakológiai gyűjtemény; bizonyos fajokból, mint például a bánáti csiga, a dobozi pikkelyes csiga vagy a kascsigák kárpáti fajaiból a világ legnagyobb kollekciójával rendelkeznek. A természettudományi anyag bemutatása az egyetlen olyan kiállításrész, amely még a régi, a 2008-as múzeumfelújítás előtti állapotában látható, de így is ez a diákok kedvence.
A néprajzi osztály csak 1977-ben jött ugyan létre, de a gyűjtemény alapjait már az 1900-as évek elején megvetették. Az első adományozás Bartóky Lászlóné nevéhez fűződik, aki a csabai Nőegyletet meggyőzte arról, hogy szőtteseiket mutassák be az 1881. évi budapesti iparkiállításon; ebből az anyagból harminc darab került a múzeumba. A gyűjtemény ma 10 896 egyedi tárgyat számlál. A legnagyobb a szlovákok hagyományos kultúráját reprezentáló anyag, de a román tárgyi emlékek gyűjtése is hangsúlyossá vált; a hetvenes évektől a magyar, szerb és német anyag is gyarapodott. A népi kerámiák, faragott-festett bútorok mellett a textilkollekció is jelentős. Már az 1970-es években elkezdődött, de igazán a kétezres évek elejétől vált rendszeressé a múzeumi néprajzi táborok szervezése, szakemberek és diákok közös gyűjtőmunkája. Az 1990-es évek elejétől a külföldi társintézményekkel történő együttműködés keretében közös kutatások és kiállításcserék is indultak a tőketerebesi (Szlovákia) valamint az aradi és a nagyváradi (Románia) múzeumokkal. Az Aradi Múzeummal 2004-től kezdődően öt közös, néprajzi témájú PHARE CBC-projektet valósítottak meg. Ez nemcsak gyűjtő- és feldolgozó munkát, hanem kötetek kiadását is jelentette.
A régészeti gyűjtemény első tárgyai szintén az alapítás idejéből valók. Az első leletek Haan Antal festő személyéhez kötődnek: 1850-ben a kastélyi szőlők környékén egy szarmata kori sírt talált, amelynek leleteit megőrizte a múzeum számára. Az 1920–30-as években megsokasodtak az ásatások, értékes leletekkel bővítve a gyűjteményt. A múzeum alkalmazásában 1955-től dolgozott először régész végzettségű munkatárs, Kovalovszki Júlia, aki később a Nemzeti Múzeum munkatársaként vált a magyar régészet kiemelkedő alakjává. Később csak az 1970-es évektől lettek ismét régész munkatársai az intézménynek, és a gyorsan növekvő anyag raktározása is egyre súlyosabb problémát jelentett (ami általánosan jellemző nemcsak a vidéki, de az ásatásokat végző országos múzeumokban is). A Múzeum-Egyesület megalakulásának centenáriumi évében új raktárbázissal bővült ugyan a múzeum, de a régészeti gyűjtemény elhelyezésének gondjait ez sem oldotta meg teljes mértékben.
A történeti osztály 1980-ban jött létre, de történeti anyag az alapítás korától folyamatosan került a gyűjteménybe. A korábbi régiségtár jeles személyiségek emlékeit gyűjtötte, továbbá helytörténeti szempontból fontos tárgyakat, dokumentumokat. A helyi Ipartestület által 1900-ban átadott céhiratok és pecsétnyomók voltak a legkorábbiak. Ugyancsak 1900-ban Erkel Ferenc fiának, Erkel Sándornak az özvegye, 1902-ben pedig Damjanich Jánosné ajándékozta a Múzeum-Egyesületnek férje néhány ereklyéjét. Történész muzeológus csak a megyei múzeumi időszak kezdetével került a múzeumba. A történeti gyűjtemény ma mintegy hétezer tárgyat és 51 ezer dokumentumot őriz: kéziratokat (egészen a 16. századtól), kéziratos térképeket, archív fényképeket, plakátokat, újságokat és képeslapokat.
A festményekből és relikviákból álló Munkácsy-gyűjtemény alapját a festő özvegyének végrendelete szerint az 1930-as évek elején a gyűjteménybe került műtárgyak jelentik; ma nyilvánvalóan Munkácsy Mihály neve és a hozzá kapcsolódó anyag az, ami a leginkább ismert a múzeumi gyűjteményből: ez számos relikviát, de viszonylag kevés festményt és rajzot jelent.
A múzeum képzőművészeti gyűjteményét már a kultúrpalota megnyitásakor annyira fontosnak tartották, hogy két kiállítási termet is szántak a bemutatására. A Krammer Nándor által 1902-ben összeállított lajstromban 304 műtárgy szerepelt, közöttük Munkácsy ifjúkori rajzai, egy-két kevésbé jelentős helyi mester művei, illetve különösebb tervezés nélkül vásárolt festmények, szobrok, az akkori művészeti iskolák növendékeinek tanulmányrajzai, faragványai, ötvösmunkái, valamint remekművek után készült másolatai. A képzőművészeti, illetve az alkalmazott grafikai gyűjteményekben jelenleg 5817 műtárgyat őriznek. Fontos szempont a helyi vagy innen elszármazott művészek alkotásainak gyűjtése, de olykor hagyatékokat is ajándékoznak, illetve ajánlanak fel megvételre a múzeumnak. Sőt néhány éve közadakozásból is került egy akkor felbukkant Munkácsy-festmény a múzeumba.
2013-ban a teljes képzőművészeti gyűjteményt meghaladó számú műtárgyegyüttessel gyarapodott az intézmény: a 2003-ban létrehozott Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria, amely addig egy bevásárlóközpont harmadik emeletén működött, 2013. november 29-től szervezetileg a Munkácsy Mihály Múzeum részévé vált, és a múzeumépület melletti galériában újrarendezett, kibővített állandó kiállítással várja a látogatókat, mostantól Jankay–Kolozsváry–Tevan Gyűjtemény néven (lásd: MúzeumCafé 40.). A galériahelyiségek felújítva, a bemutatott anyaghoz méltó külsővel várják a látogatókat, és a megyei hatókörű városi múzeum a Jankay–Kolozsváry–Tevan Gyűjteménnyel olyasmit ad, ami a 20. századi egyetemes művészet kiválóságait hozza közel, magyar és nemzetközi összefüggéseit érteti meg a közönséggel, igazolva a fenntartói döntés helyességét, a múzeumi gyűjtemény bővítését a városnak adományozott hagyatékkal. 1978-tól Békéscsabán rendezik meg kétévente az Országos Tervező Grafikai Biennálét, amely ugyancsak művek sokaságával gyarapította a múzeum alkalmazott grafikai gyűjteményét.
A 2013-tól megyei hatókörű városi múzeum működésének nélkülözhetetlen része a restaurátori tevékenység, jóllehet csak az 1950-es évektől végeztek itt ilyen jellegű szakmai munkát. A restaurálás a nyolcvanas évek elejétől önálló csoport, majd 1997-től önálló osztály keretében zajlott. A múzeum könyvtára több mint negyvenezer szakkönyvet és folyóiratot őriz. Jelentős az archív- és dokumentumfotó-gyűjtemény, valamint az adattári anyag.
A múzeum történetének és gyűjteményeinek áttekintése után nézzük meg, mi lett a sorsa az ezredfordulót követően az 1914-ben, éppen száz éve emelt Közművelődés Házának, illetve hogy mit is láthat ma benne a látogató. A Békés Megyei Önkormányzati Hivatal a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum felújítására és átalakítására 298,3 millió forintot nyert a ROP-1.1.4. pályázaton. A projekt során 2006 júliusa és 2008 januárja között az épületet helyreállították, átalakították, új belső tereket hoztak létre új állandó kiállításokkal. A munkálatok részeként felújították az épület teljes külsejét. Az irodák kiköltöztek (a múzeummal szemben álló, újonnan átadott Csabagyöngye Kulturális Központban kaptak helyet). Az új kiállítóterek és kiállítások mellett a közösségi tér is bővült. Az alagsort a múzeum a rendszerváltáskor visszakapta, korábban azonban csak kis részét használták. A fejlesztésekkel most erre is terjeszkedtek: új állandó kiállítások jöttek itt létre, a földszinti díszterem alatti feltöltött rész kiürítésével, megerősítésével a díszteremmel csaknem azonos méretű, időszaki kiállítások bemutatására alkalmas térrel gyarapodott az épület. A gyermekfoglalkoztató révén lehetőség nyílt kézműves foglalkozások rendszeres szervezésére, agyagozó fazekasműhelyt alakítottak ki, égető és tűzzománc kiégetésére alkalmas kemencékkel. A múzeumépület teljesen akadálymentes, baba-mama szoba, 3D filmvetítésre alkalmas terem egészíti ki a közösségi tereket. A 2008 januárjában átadott „21. század múzeuma” méltó helyszíne az új állandó kiállításoknak.
A városközpont közelében található múzeumépület küllemében is a nagy elődöket utánozza: portikusza alatt nyílik a főbejárat, ahonnan a fogadótérbe jut a látogató. Ruhatár, pénztár, múzeumi bolt, élénkpiros, arany díszítésű falak, kis társalgórész vár bennünket, ha átléptünk a riasztókapun, amelynek az a feladata, hogy a kiállításokban található, egyenként mikrocsippel ellátott tárgyak eltulajdonítását megakadályozza. A főbejárattal szemközt, annak tengelyében található a felső világítású, természetes fényt kapó díszterem, vonzó helyszíne az időszaki kiállításoknak. Innen haladhatunk a földszinten körben, a Haan Antal (1827–1888) békéscsabai születésű festő képeivel díszített folyosón, és betérhetünk az állandó kiállítás termeibe. A történeti rész elsősorban a város és a megye életében jelentős szerepet játszó személyiségek és a hozzájuk kapcsolódó események bemutatója. A Munkácsy Mihályról szóló termek a 19. század végi szalon- és műteremkörnyezetet felidézve illusztrálják a festő életének állomásait, előnnyé változtatva a bőséges relikviaanyag felhasználásának lehetőségét. A természettudományi kiállításegység még a 2008-as felújítás előtti enteriőrt őrzi, de „régimódisága” – azaz a hatalmas diorámák – teszik izgalmassá és vonzóvá. Mára talán már az egykori „legnagyobb falu” gyermekei számára is leginkább innen ismerhetők meg a megye természeti kincsei, flórája és faunája. De berendeztek egy önálló kutató-tanulmányozó termet is, mikroszkóppal, hatalmas akváriummal. Önálló szobát kapott Orlai Petrics Soma (1822–1880), aki a szomszédos Mezőberényben született; az ő műveivel is sikerült vásárlások, ajándékozások útján gyarapítani a képzőművészeti gyűjteményt.
Az „alagsorban” vagy inkább mélyföldszinten néprajzi és régészeti kiállítások követik egymást, az előbbi különösen izgalmas világot mutatva meg, olyat, ami ma is erőssége lehet egyediségében a múzeumnak. Itt található a gyermekfoglalkoztató, a műhely, a baba-mama szoba, az éppen átalakulófélben lévő kávézó és az időszaki kiállítások színtere. És végül az új attrakció, a Jankay–Kolozsváry–Tevan-gyűjtemény teljesen felújított termei, már a kertből elérhetően, a szomszéd lakóépület alsó szintjén.
Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy egy „fiókintézménye” azért maradt a múzeumnak: a Gabonamúzeum szélmalmával, legelő lovaival, hatalmas zöldjével egy kis emlék a múltból a város szélén a megye gabonatermesztésének históriájával, afféle kicsi skanzen.
Ando György igazgató arról is mesélt: Munkácsyt ma inkább Debrecennel kapcsolják össze az emberek az ottani Trilógia miatt, mintsem Békéscsabával, „a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteményével”. Ezen a téren tehát – mint mondja – sok még a teendő: Munkácsyt Békéscsaba emblematikus személyiségévé kell tenni, hiszen ez Munkácsy városa. De az igazgató nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a „csabaiságot” erősítsék: a Minden, ami csabai kiállítássorozathoz megjelentetett első kötetet rövid idő alatt elkapkodta a közönség. Ebben a célkitűzésben a város vezetése is teljes mértékben támogatója a múzeumnak. A megyei hatókörű városi múzeum különösen komolyan veszi a törvényben meghatározott módszertani központ szerepét is. Erről a honlapon is rendszeresen hírt ad, de mint Ando György beszámolt róla, a megyei muzeális intézmények vezetőivel és munkatársaival történő rendszeres találkozás, eszmecsere és stratégiaépítés mindnyájuk számára hasznos és fontos. És ha már közgyűjteményről, a közösséget szolgáló gyűjteményről van szó, az ezzel kapcsolatos egyik kiemelten fontos feladatát is remekül végzi a múzeum: a teljes gyűjteményi anyag adatbázisának elkészítése ez év végére befejeződik, így a kis palota nagy gyűjteménye digitálisan is elérhetővé válik.
irodalom: Rell Lajos: A békéscsabai múzeum. Békéscsaba, 1914
- Vass István: A békéscsabai múzeum története 1899–1979. Békéscsaba, 1979
Száz év műtárgyai a Munkácsy Mihály Múzeumban 1899–1999,
szerk.: Grin Igor–Szatmári Imre, Békéscsaba, 1999
A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat Évkönyve,
szerk.: Ando György, Békéscsaba–Gyula, 2010