Igaz történetek a műhelyből, avagy egy restaurátor kalandjai
MúzeumCafé 34.
Bármennyire is nyitottá válik egy múzeum, mindig akadnak olyan titokzatos ajtók benne, amelyek kulcsra zárva maradnak a nagyközönség előtt. Ilyen különleges szentély a restaurátor műhelye, ahol a szakemberek az alkimisták szisztematikusságával, a tudósok alaposságával és a művészek érzékenységével tüntetik el az idő nyomait. A közönség számára sokszor felfoghatatlan a varázslat, hiszen a látogató kizárólag a kiállításokon figyelhet fel az újjászületett műtárgyakra, és csak ritkán derül ki a számára, hogy az adott darab mindössze egy tisztításon esett át, vagy többéves, átgondolt restaurátori munka során nyerte el ragyogó formáját.
Szentkirályi Miklós Gránátalma a szárnyas-oltáron. Egy restaurátorművész műhelytitkai című, gazdagon illusztrált kötete pont ezt az űrt tölti be: világossá teszi, hogy a restaurálás a tárgy történetének lényeges epizódja. A Szépművészeti Múzeum főrestaurátora a művészeti albumok reprezentatív megjelenését és a szakmai ismeretterjesztést egyeztetve híres-neves műalkotások kulisszatitkait fedi fel – nem hagyva ki a személyes vallomásokat sem. A többszörösen kitüntetett szerző tizenkét esetet tár a nyilvánosság elé, amelyek között a Munkácsy-trilógia helyreállításának kihívásai mellett kevésbé ismert történetek is kibontakoznak.
A címadó gyümölcs például a Magyar Nemzeti Galériában őrzött, 1510-ben készült kisszebeni Angyali üdvözlet szárnyas oltár szekrényének háttértábláján található. A gránátalma nemcsak a középkori és a reneszánsz művészet szimbóluma lehet, hanem annak az összetett szemléletmódnak is, amelyen a restaurátorok munkája alapul. Hiszen ebben az esetben nemcsak a műtárgy helyreállítása volt kérdés, hanem az is, szabad-e egyáltalán kiegészíteni, rekonstruálni ezt a hátteret. Ugyancsak érdekes a Leonardo da Vinci műhelyében készült Mária a kis Jézussal és Keresztelő Szent Jánossal című alkotás. A festmény olyan romos állapotban volt, hogy hosszú időn keresztül nem kerülhetett kiállításba. A három éven át tartó restaurálás során viszont nemcsak a mű szépsége bontakozott ki, hanem az alakok és a háttér markánsan eltérő előadásmódja is. A kötetben a konzerválás és a restaurálás folyamatain túl megismerhetjük, hogy a restaurátorok milyen fontos szerepet játszhatnak egy-egy kép alkotójának a meghatározásában. A szerző pályájának is fontos eseménye volt, hogy részt vehetett abban a munkában, amelynek során biztossá vált, hogy a Szépművészeti Múzeumban letétben őrzött Mária gyermekével és Szent Pállal című kép minden kétséget kizáróan Tiziano alkotása. Az Idősebb Lucas Cranach Gyermekét tápláló anya című képén végzett munka a lézer restaurátori alkalmazásának eredményeit ecseteli. És ez csak néhány a könyvben feltárt kulisszatitkok közül.
Bár a restaurátorok már évtizedek óta szakítottak azzal a hagyománnyal, hogy elzártan dolgozzanak, és műhelytitkaikat féltve őrizzék, Szentkirályi Miklós nyitottsága, mesélőkedve mégis újdonság. Azon túl, hogy a szorosan összefüggő képes és szöveges tartalom a szakma számára is hasznos, a múzeumi ismeretterjesztés előtt is új csapást vág. Aki fellapozza a könyvet, a bemutatott festmények művészettörténeti tanulságaival és restaurálásuk problematikájával felvértezve magát egészen biztosan a saját szemével is meg akarja majd tekinteni a bemutatott műveket. A rejtélyes múzeumi műhely ajtaján nyitott pici kukucskáló a kiállítás felé irányítja a kíváncsi olvasó tekintetét – akár találkozott már korábban a művekkel, akár nem.
Szentkirályi Miklós: Gránátalma a szárnyas-oltáron. Egy restaurátorművész műhelytitkai
Kairosz Kiadó, 2012