„A kultúra legyen mindenkié”
MúzeumCafé 2.
A hazai kulturális-múzeumi életben is egyre fontosabb szerep jut a magánmecenatúrának. Az elmúlt években körvonalazódott/körvonalazódik az a réteg, amelyik megengedheti magának – sőt, talán kötelességének is tartja –, hogy támogassa a magyar kulturális életet. Bilibók Botonddal, a Concorde Értékpapír Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával az általuk támogatott Ludwig Múzeumról és cégük ilyen irányú egyéb szerepvállalásáról beszélgettünk.
– Azokban az időkben, amikor mindenki előtt világos, hogy egy cég nagyságrendekkel több pénzt fordít például egy bevásárlóközpont építésére, mint mondjuk a kultúrára, miért döntöttek úgy, hogy támogatják a Lumút?
Alapvetően az az oka, hogy az állami támogatások meglehetősen gyérek Magyarországon. Akinek van lehetősége, annak néhány társadalmi szerepvállalási célt meg kell fogalmaznia magában. Mindenféle körítés nélkül mondhatom: kötelező megtenni, megfontolni; mi is komolyan vesszük ezt a Concorde Csoportnál. Nem verjük ugyan nagydobra, de a Concorde Alapkezelő a Lumún kívül támogatja még a Falk Art Fórumot és az Iparművészeti Múzeum Oszmán-török szőnyegkiállítását is. A Concorde Értékpapír Zrt. pedig a Budapesti Fesztiválzenekart, a Baltazár Színház Alapítványt, a Zene Mindenkié Egyesületet, és segíti a Summa Artium Kultúratámogató Kht-t is.
– Milyennek látják a kultúraközvetítés jelenlegi gyakorlatát, avagy: a kultúra valóban mindenkié?
A cél egyértelműen az, hogy mindenkié legyen. Nyilván nem azt látjuk, hogy nagyon könnyen elérhető például egy borsodi kisfiú számára mindaz, ami Sopronban van. Ezen sokat segíthet a magánmecenatúra. Az utóbbi években a magyar támogatói kör mintha ébredezne csipkerózsika-álmából; ahogyan én látom, egyre többen támogatják a kultúrát azok közül, akik ezt megengedhetik maguknak.
– Tudjuk, nincsenek a magánmecenatúrának nagy hagyományai hazánkban. Ön szerint milyen okai vannak annak, hogy a kultúratámogatás csak az elmúlt években vált gyakorlattá a nagyobb vállalatoknál, cégeknél?
Egy ilyen komoly társadalmi átalakulás, ami az elmúlt tizenöt évben itt végbement, nyomokat hagy. A kultúrán is. Ha végigtekintünk a régión, a Baltikumtól a Balkánig hasonló jelenségekkel találkozunk. Ami nagyon kell a kultúratámogatáshoz, az egyfajta gazdasági bázis kiépítése, hiszen amíg ez nincs meg, addig nehezen tudnak a társaságok költeni a kultúrára. Amint a financiális megerősödés megtörtént, ezek a célok is előtérbe kerülnek.
– A kultúra olyan terület, amely képes bármennyi pénzt magába fogadni. Támogatás esetén milyen szempontok alapján döntik el az érték és a mérték arányát?
A mértékkel kezdeném. Mi néhány éve kezdtük el a szponzorációt. Az első időszak a cég életében nyilván arról szólt, hogy teljesítmény legyen, eredmény legyen, amiből aztán lehet támogatni bizonyos kezdeményezéseket. Pusztán néhány évről van még tehát csak szó, emiatt nem beszélhetünk túlságosan nagy szeletről, ami a cég költségvetéséből kultúra-szponzorációs céllal vándorol intézményekhez, szervezetekhez. Csoport-szinten azonban mégis elmondhatom, hogy több tízmillió forint áramlik ki, ami nem elhanyagolható nagyságrend. A közeljövőben tartunk is egy sajtótájékoztatót, ami ezeket a szponzorációs kérdéseket is a nyilvánosság elé tárja.
– És az értékarányok hogyan alakulnak?
Olyan kezdeményezéseket próbálunk segíteni, ahol azt látjuk, hogy elkelne a mi támogatásunknál lényegesen nagyobb összeg is. Ha a Lumút említem – amellyel egyébként nagyon jó a kapcsolatunk –, két-három évvel ezelőtt azzal szembesültünk, hogy elköltözik egy szuper helyre, a Művészetek Palotájába, Budapest remek, sok tíz év után végre létrehozott közintézményébe – és hatkor bezár. Akkor, amikor az emberek nagy része egy átlagos hétköznapon elkezdene beszállingózni. Azon kezdtünk dolgozni, hogy aki koncertjegyért megy, vagy koncertre vár a MüPában, az ne csak a kávézóba préselhesse be magát, hanem eltölthesse az idejét értelmesen, a múzeumban sétálva is. Ehhez meg kellett hosszabbítani a nyitvatartást. Nem akarunk beleszólni a szakmai munkába, nem a mi feladatunk megszabni, milyen projektek futnak, milyen kiállítások nyílnak a Lumúban, de abban biztosak vagyunk, hogy ha ez a múzeum mindenkié, akkor valóban a közé kell legyen. Az állam láthatóan nem tudta ezt megoldani, így mi próbáltunk segíteni. A másik ilyen kezdeményezés, amiben potenciált láttunk, a Falk Art Fórum. Nyugati fővárosokban, városokban nem szokatlan az, hogy a bizonyos művészeti ágak iránt érdeklődőknek van egy koncentrált helye – ez van kialakulóban a Falk Miksa utcában is. Ezt a művészeti fórumot is hosszú távon virágzó dolognak ítéltük. A megfontolásunk mögött pedig ugyanaz az áll, ami a befektetéseink kapcsán is jellemző ránk: akkor is sok évre előre gondolkodunk, s a kultúrafinanszírozás is ezen elgondolás alapján működik nálunk. A Lumú esetében a múzeum bővülő mecénási tábora, úgy tűnik, igazolja is ezt a döntésünket.
– Szíve szerint mit támogatna még és miért a mai hazai kultúrában?
Az érdeklődésemet külön kell választani a cég szponzo-rációs projektjeitől. Nem az én feladatom állást foglalni például kortárs művészeti kérdésekben, ahogy az adott múzeum sem szól bele, milyen részvényeket vásárolunk az ügyfeleinknek. Nem akarom, nem is tudom meghatározni a támogatottjainknak, milyen típusú kiállítással jelentkezzenek. Magánemberként mindent támogatásra méltónak ítélnék, ami értékes a jelenben – hiszen abból lesz a múlt –, és azokat a hagyományokat, amelyek maradandók, értékállók lehetnek; ilyen például a Vaszary-kiállítás. Van, akit az ízlése, és van, akit a tanácsadói irányítnak. Szerintem, a kultúra-szponzoráció kapcsán nem szabad ebbe beleszólni: azt hogy mi az értékes és mi az értéktelen, eldönti majd a művészetet élvező és szerető közönség.
Bilibók Botond
A Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója. 1970-ben született Marosvásárhelyen. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán, valamint a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karán végezte. Eddigi egyetlen munkahelye a Concorde, ahol 1996 óta dolgozik; a cégcsoporton belül a vagyon- és portfóliókezelési üzletág alapítója.