Avantgárdtól „arriéregarde”-ig– művészet a Szent Anna-tó körül
MúzeumCafé 49.
1990. július 29-én öt sepsiszentgyörgyi képzőművész – Baász Imre, Kopacz Attila, Damokos Csaba, Fazekas Gyula és Ütő Gusztáv; valamint egy zenész és két pantomimes – felment a városuktól nagyjából ötven kilométerre lévő Szent Anna-tóhoz, és ott a parton álló kápolnához Anna-napi búcsúra érkező zarándokok előtt különféle művészeti akciókat mutatott be. A kortárs képzőművészet új irányzatai tekintetében igencsak laikus székely közönség persze jórészt értetlenkedve fogadta a látottakat, az aznapi akciókat pedig mindössze néhány fotográfia őrzi, mégis ezek a történések voltak a következő kilenc évben Románia legismertebb nemzetközi élőművészeti fesztiváljává kinövő AnnART művészeti seregszemlék elindítói. És bár az egész dolgot kitaláló-összegründoló kiváló festő, grafikus, illusztrátor és sok más kísérleti műfajban is magát kipróbáló Baász Imre a következő évben egy ostoba baleset, illetve az akkori romániai egészségügyi állapotok szerencsétlen összejátszása folytán elhunyt (pont egy héttel az ekkor már háromnapos második AnnART kezdete előtt volt a temetése), a kezdeményezés mégsem maradt abba: a végül 1999 nyarán a tizedik fesztivállal véget érő rendezvénysorozaton egyre növekvő szakmai érdeklődés mellett kétszáztizenhat megtervezett képzőművészeti akciót és harminc-negyven spontán performance-ot tartottak, a romániai művészek mellett nyolcvankilenc külföldi (többek között magyarországi, ausztriai, svájci, angliai, skóciai, kanadai és japán) résztvevők fellépésével.
Az AnnART szervezésében a kezdetektől részt vevő, ott egyetlenként valamennyi évben fellépő Ütő Gusztáv, aki 1982-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett festődiplomát, 2013-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetemen védte meg doktori disszertációját az erdélyi akcióművészet történetéből és művészeti-társadalmi szerepének elemzéséből, és ezt az anyagot jelentette meg tavaly jórészt az egyes akciókról készített több mint másfél száz dokumentumfotóval kiegészítve könyv alakban is.
Ütő a műfaj alapfogalmainak tisztázása és az erdélyi művészeti központok feltérképezése után sorra veszi a romániai magyar akcióművészet sajátos lokális jellegzetességeit, olyan művészeti-szervezeti előzményeit, mint a temesvári 111 és a Sigma csoportok, a marosvásárhelyi MAMÜ, a nagyváradi Dialógus, a sepsiszentgyörgyi Medium 81, majd a közvetlen előzmények, Baász munkássága és az akciók „társszerző” helyszínének bemutatása után éves bontásban részletesen összefoglalja az egyes AnnART-ok eseményeit. Jelentős teret szentel természetesen a kor társadalmi-politikai viszonyainak a kortárs művészetre és ezen belül is a hatalom által sokáig gyanakvó figyelemmel kísért akcióművészetre tett hatásaira, megállapítva, hogy a máshol „előőrsként” jelentkező avantgárd, majd a későbbi neovanantgárd kezdeményezések Erdélybe csak meglehetős késéssel, gyakorlatilag inkább „arriére-garde”-ként, azaz utóvédként érkeztek el ugyan, hatásuk azonban – éppen különlegességük miatt – így is mennyire meghatározó volt az ottani kortárs művészeti életben.
A kötet végén jelentős irodalomjegyzék ad további támpontokat a téma iránt érdeklődőknek, a Függelékben pedig a szerző több egykori AnnART-résztvevő (sajnos részben csak román, francia, illetve angol nyelven olvasható), valamint a MAMÜ kezdeti tagjainak a szervezet megalakulására vonatkozó (részben egymással vitázó) visszaemlékezését is közli.
Ütő Gusztáv: Akcióművészet Székelyföldön
Sepsiszentgyörgy Kiadó, 2014