A gazdálkodó festőművész háza és műterem-szentélye
A Kunffy Lajos Emlékmúzeum Somogytúron
MúzeumCafé 38.
Kunffy Lajos a köztudatban a jó kezű, de másoktól nehezen megkülönböztethető, nem elég karakteres kismesterek közé tartozik. A művészről alkotott kép azonban egyszer csak megváltozik, ha az ember felkeresi a somogytúri Kunffy-villát, annak parkját és a hangulatos műteremházat – a hely szellemétől Kunffy egyszeriben virtuóz mesterré, kiváló nemzeti festővé válik. Az emlékházak többnyire az életműnek egy kis szeletét mutatják be, a legtöbbször nélkülözik a főműveket, és az is gyakori, hogy a művész halála és az emlékmúzeum megnyitása között egészen más funkciókkal működik a lakás vagy az épület, így a rekonstrukció olykor kevés eredeti berendezést tud felhasználni. A Kunffy-ház esetében ez nincs így: itt van az oeuvre lényege mennyiségben (az olajképekről van szó) és minőségben egyaránt, a ház pedig már a művész életében is múzeumként működött, és ezen szerencsére a történelem fordulatai és a fenntartócserék sem változtattak.
A Somogyi-dombságban meghúzódó, néhány száz lakost számláló település a főútvonalaktól és a nagyvárosoktól távol esik, de mindössze negyedórányi autóútra található a Balatontól, a kúriát pedig keresni sem kell, hiszen a felújított épületek, a szépen gondozott park és az épület rangjához méltó kapu azonnal feltűnik (de táblák is mutatják az utat már a Balatontól). Kevesen tudják, hogy mind a település, mind az emlékmúzeumnak helyet adó Kunffy- (vagy ahogyan inkább számon tartják: Bosnyák-) kúria egy másik művészhez, Zichy Mihályhoz is köthető: nagyszülei Somogytúr katolikus templomában esküdtek, az udvarház pedig valamikor az anyai nagyszülők, Eperjessyék birtokában volt, és 1888-ban vásárolta meg tőlük Kunfi Simon gazdálkodó, Kunffy Lajos nagyapja. (Somogytúr és a Zichy Múzeumnak helyet adó Zala falu légvonalban úgy húsz kilométerre van egymástól, autóval azonban jóval nagyobb a távolság.) A házhoz tartozó birtokon először Simon fia, Kunfi Adolf (az utolsó „garibaldista”) gazdálkodott, tőle kapta ajándékba 1905-ben fia, az akkor már Münchent és Párizst is megjárt festő, aki a már korábban is virágzó gazdaságot kibővítette, és értő módon működtette. A nemesi címet – a Somogytúri előnévvel és az új írásmóddal együtt – nem Lajos kapta, noha művészeti és művészetközvetítői munkáját számos kitüntetésre érdemesítették, hanem a család, személy szerint Adolf érdemelte ki példaértékű gazdálkodói tevékenységéért. Bár a halastavak száma, a sertés-, ló- és marhaállomány mérete, a szántó, szőlő, kaszáló és legelő területe nem tartozik szorosan egy festőművész életrajzához, ám hogy ezek felügyeletét, fejlesztését és fenntartását 1909-től maga végezte, az bizonyára hatással volt arra, hogy Kunffy festői pályájának íve a lendületes indulás után némileg megtört; kétségtelenül meglátszik egy életművön, ha sem kiállítani, sem megélni belőle nem kell. A témaválasztás is beszűkült, noha a birtok körül felbukkanó cigány családok ábrázolása – a némi romanticizáló hajlamot leszámítva – a kortárs szociofotó alakjait is idézhetné.
Az előkelő somogyi családok belterjességére már a Zichyekkel való kapcsolat is ékes példa lenne, ám az is jellemző, hogy az ifjú Kunffy gimnáziumi tanárának fia az iskolai szünetekben hazajárván szívesen mesélt a rajz iránt fogékony fiúnak a budapesti mintarajz-tanodában tanultakról. Ő volt Vaszary János. Később Rippl-Rónai is meglátogatta Kunffyt különböző lakhelyein, Somogytúron is, ahol többször és hosszabban is időzött.
Kunffy előbb Pesten – itt még jogi tanulmányaival párhuzamosan –, majd Münchenben és Párizsban, a Julian Akadémián tanult festészetet, és már itt látni lehetett, hogy az akadémikus művészet iránt nagyobb az affinitása, mint a modern irányzatokhoz; Rippl-Rónai progresszivitásánál közelebb állt hozzá Munkácsy konzervatív festészete. A Bretagne-i tengerparton című művével majdnem letért ugyan erről az útról, ám miután maga Ferenc József jelentette ki róla a Műcsarnok 1901-es téli tárlatán, hogy „nagyon szecessziós”, ez a „kritika” elég volt Kunffynak, hogy más irányba tartson tovább. (A kép valóban szecessziós – és ezzel együtt az életmű egyik legragyogóbb darabja.) Még ugyanebben az évben megházasodott, a zongoraművésznő Tiller Ellával Párizsba költözött, ahonnan francia művészek budapesti kiállításait szervezte – ezért 1905-ben megkapta a francia Becsületrendet. Ekkor került hozzá apjától a somogytúri birtok, amelyre a gazdasági épületek mellett 1909-ben egy timpanonnal és dór oszlopokkal díszített, görög templomot idéző műtermet is felhúzatott; a terveket mindehhez saját kezűleg készítette. Ekkor még mindig főleg Párizsban laktak, a nyarakat töltötték itt, mégpedig Rippl-Rónai társaságában, aki számos művet készített Kunffynéról, Kunffy pedig Rippl-Rónairól.
Jászi Oszkár, az ismert politikus, jó barátja lévén a festőnek, mindig jó előre megsúgta neki a várható politikai fordulatokat, így 1919-ben Kunffy a föld egy részét házhelynek eladta, illetve később, 1945-ben szintén földosztásba kezdett a birtokán. A család Zoltán fiuk születése után hazaköltözött, illetve egészen 1934-ig ingázott Budapest és Somogytúr között, Kunffy műveit viszont mindvégig a somogyiak, közülük is elsősorban a munkások, az aratók, a cigány családok ihlették, ezekkel a zsánerképekkel több díjat is nyert. 1924-ben rendezték legnagyobb kiállítását a Nemzeti Szalonban: 228 festményét és grafikáját mutatták be, és megválasztották a Képzőművészeti Egyesület alelnökévé is.
1934-től Kunffy Lajos végleg Somogytúron telepedik le, és felajánl egy adagot a műveiből a Rippl-Rónai Ödön hagyatékára épülő és éppen ekkor induló kaposvári múzeum számára. 1944-ben – zsidóként – feleségével együtt a tabi gettóba kénytelen vonulni, onnan próbálja zár alá vont műveit Kaposvárra eljuttatni. Pár hónappal később Horthy Miklós közbenjárására mindketten kiszabadulnak, Budapesten, a Gellért Szálló légópincéjében vészelik át a háborút, ám a birtokot kifosztják, sok kép eltűnik vagy megsemmisül, az addigra már ezer holdon elterülő gazdaságot pedig pár évvel később államosítják, egyedül a házát, a műtermét és az azt körülvevő kertet tarthatja meg. Korábbi témaválasztásainak köszönhetően az ötvenes években elismert művész, noha igazából sosem művelt szocreál festészetet. Háza 1958-tól, tehát még életében lett nyilvános képtár. 1962-ben, 93 évesen bekövetkezett halála után az állam megvásárolja a kúriát, a művek és a berendezési tárgyak a művész fia jóvoltából a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumhoz kerülnek. Az emlékmúzeum 1979-ben nyílt meg, 2004-től az épületeket felújították, az idei évtől pedig a megyétől a településhez került a fenntartás feladata, annak minden örömével és nehézségeivel.
Az életmű nagyjából kétezer képből állna, ennek feléről jelenleg nem tudni. A Rippl-Rónai Múzeum birtokában háromszáz mű van, a somogytúri két épületben (lakóház és műterem) százhúsz festmény, olajkép és pasztell kapott helyet. A többi egyéb közgyűjteményekben (főleg a Magyar Nemzeti Galériában), külföldi és hazai magángyűjteményekben található. Az emlékmúzeum berendezése eredeti, köszönhetően a helyieknek, akik a háború idején igyekeztek menteni a tárgyakat és a bútorokat. Az ebédlő festett-faragott garnitúráját helyi mester készítette 1920 körül, a falon a tízes években készült művek láthatók. Az itt kiállított gobelint tíz évig készítette Kunffyné. Kunffy hálószobájában a családi vonatkozású művek sorakoznak a falon, a feleség és a gyermek portréja, illetve azok az apró, képeslapszerű tájképek, amelyeket főleg a mediterrán tájakon (Tunisz, Sevilla, Velence, Cordoba) tett utazásai során készített falapokra. A dolgozószoba az oklevelekkel elismert gazdálkodó Kunffyt idézi meg, a művész feleségének szobája pedig a zongoraművészként induló asszonyra emlékezik, akinek a szüléskor károsodott a hallása, így fiatalon felhagyott a pályával. Egy zongora (nem eredeti) azért utal a zenészi múltra, és itt lóg az egyik portré a több festő és szobrász által megihletett zongorista Ticharich Zdenkáról, a kettő egyike, amit Kunffy készített róla. A vendégszobában olyan nagyságok fordultak meg annak idején, mint a már említett Rippl-Rónai vagy Iványi-Grünwald Béla, Szlányi Lajos, Edvi Illés Aladár.
A műtermet valóságos szentélynek építette Kunffy, és ezen az atmoszférán az évtizedek sem változtattak. Itt függnek a művész monumentális munkái, a Jób, amelyet a millenniumi pályázatra készített, a naturalista Somogytúri gyermektemetés 1907-ből, illetve a főműként számon tartott realista Mezőgazdasági munkás család című triptichon 1926-ból (erről szokták mondani, hogy Kunffy huszonöt évvel megelőzte a szocreált). A bejárattal szemben függ a Fiam lóháton című festmény, amelynek érdekessége, hogy a vásznat sokáig szalmazsáknak használták, és csak 2006 óta, a restaurálást követően lett ismét megtekinthető. Ugyancsak itt kapott helyet Huszár Vilmos 1920-ban készült portréja. A műteremben elhelyezett képekkel megpróbáltak keresztmetszetet nyújtani az életműből, az egyes korszakokra jellemző főművekkel, szemben a lakóház falain látható festményekkel, amelyeken inkább a művész intimebb környezete, a családtagok, barátok jelennek meg.
A műterem oldalában helyezte el még Kunffy Luca della Robbia Madonnájának 20. századi, mázas terrakotta másolatát. Errre egy 1913-as olaszországi utazása során tett szert, s a művel csak tovább fokozta a műterem templomhatását. És itt, a kertben található Kunffy és felesége sírja. A parkban több védőszent, így a koronás Mária, Szent Flórián és Nepomuki Szent János szobra bújik meg, több más díszítőelem, például virágtartó kőváza mellett. Bár az egykori birtoknak csak a töredéke tartozik ma a házhoz, a dús növényzetnek és a dombos teleknek köszönhetően a háztól a kert végeit alig lehet látni.
Egy helybéli házaspár látja el húsz éve a múzeum körüli gondnoki, teremőri, idegenvezetői, jegyárusi és kertészeti feladatokat, és bíznak abban, hogy ez még sokáig így marad, hiszen a faluban kevés a lehetőség egyéb munkára. Az önkormányzat igyekszik fenntartani az intézményt, de szakmai segítséget nem kapnak, mióta a működtetés feladata elkerült Kaposvártól, pontosabban Somogy megyétől. Korábban a kiállítások esetleges átrendezése, a művek restaurálása a Rippl-Rónai Múzeum hatáskörébe tartozott, de hogy mi lesz ezután, azt nem tudni biztosan. (A megyei múzeumról levált kisebb települési múzeumok, mint a szárszói József Attila, a szemesi Latinovits Zoltán, a zalai Zichy és a somogytúri Kunffy Emlékház ma is fent vannak a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum honlapján, de csak mint „turisztikai kitekintés”.) A múzeum, pontosabban Kunffy életműve 2006-ban, az épületek felújítását követően elnyerte az Örökségünk – Somogyország kincse elismerést, ennek bizonyítványát a művész egykori dolgozószobájában meg is lehet tekinteni. Hogy mit jelent a helyieknek Kunffy, azt jól jellemzi, hogy készültek mozgóképes beszélgetések olyanokkal, akiknek még volt személyes emlékük a családról és a gazdaságról, ezek az „oral history” anyagok remekül kiegészítik a művész szépirodalmi igénnyel megírt és a múzeumban könyv formájában kapható önéletrajzát. A jövővel kapcsolatban pedig a közeli zalai Zichy Múzeum példája lebeg mint lehetséges megoldás a somogytúriak szeme előtt, hiszen az ma már a Szépművészeti Múzeum filiáléja, így annak fenntartása és szakmai felügyelete biztos kezekbe került.