Hogyan lett kulturális központ a komáromi várkapitány birtoka?
Óbuda „kis múzeumnegyede” a Zichy-kastélyban
MúzeumCafé 46.
Létezik egy spontán múzeumnegyed Budapesten, amely szűken véve három – bővebben akár tíz – múzeumot jelent, noha nyilván nem teljesen világos sokak számára, hogy mettől meddig is tart az átépítések, területrendezések ellenére Óbuda központjában rekedt Zichy-kastély, hogy mikor működött kastélyként valójában, és hogyan lakták be a múzeumok, kulturális intézmények a hetvenes évektől, miért lett egy barokk épület az avantgárd reprezentációjának egyik hazai központja, milyen titkokat rejt a föld mélye, és hogyan működtethető egy néhol romos, ideiglenes megoldásokkal teli épületkomplexum és park különböző tulajdonosokkal és fenntartókkal.
„Ez a város egy távoli bolygó, Itt élni nem rossz, és itt élni nem jó!” – énekelte az Európa Kiadó 1986-ban a Zichy-kastély udvarán (a koncertet az ellenkultúra eseményeit dokumentáló Galántai György rögzítette egy kazettás magnóra, ezért is jelenhetett meg a kilencvenes években kazettán, később CD-n), és az idézet minden szava nagyjából helyénvaló volt akkor, és ma is az az évszázadok óta funkcióját kereső, az előtte lévő térrel együtt csaknem véletlenül meghagyott, egyik irányból paneltornyokkal eltakart, másik irányból egy vasúti sínpár miatt gátlástalanul megcsonkított épületre. Volt a múlt, ami az eredeti kastélyból megmaradt, „egy darab jövő”, az egykori raktár helyén éppen épülő Vasarely Múzeummal, „egy darab jelen”, Kassák Múzeummal, kerületi intézményekkel: klubházzal, helytörténeti gyűjteménnyel, tanácsi irodákkal, az udvaron felállított színpaddal és nézőtérrel. A kezdetektől szerencsétlen sorsú épület történetének nagy részében méltatlan funkciókat kapott, mára többnyire (de közel sem teljesen) a kultúra lakja, ám kérdés, hogy az egyes, önmagukban példamutatóan működő intézményekkel, a gyógyíthatatlannak tűnő sebekkel, tárgyi emlékek hiányában rekonstruálhatatlan múlttal, szerteágazó fenntartói háttérrel hogyan képes felhívni magára a figyelmet, milyen programot kínál, lehetséges-e ilyen körülmények között valamiféle brandet létrehozni, vagy már az is elég („minimálprogram”), ha egy beázás esetén hozzá lehet nyúlni az ereszcsatornához. Az biztos, az arra vetődő külföldi turista mindent megkap a magyar valóságból, egyben.
Zichy István komáromi várkapitány a török hódoltság időszakának végén (1659) váltotta meg a Királyi Kamarától az óbudai uradalmat, amely ettől kezdve bő egy évszázadon át a Zichyek tulajdonában volt. Unokája, Péter Zsámbékra, az egykori várból átalakított kastélyba tette át a birtokközpontot, majd második feleségével, Bercsényi Zsuzsannával (Rákóczi fővezérének lányával) az 1730-as évektől Óbudát választották birtokközpontnak, ahol Zichy Péter halálát követően a grófnő és fia, Zichy Miklós hozzáláttak az építkezéshez és a terület benépesítéséhez, főleg német és zsidó családokkal. Az 1730 körül épült kisebb, földszintes épületet Miklós megbízásából 1746-tól Bebo Károly szobrász és Jäger János Henrik kőfaragó építette át emeletes, jóval díszesebb kastéllyá. A főépület hamar elkészült, a díszkerten és a melléképületeken még az 1750-es években is dolgoztak, így azt teljes pompájában az 1758-ban utód nélkül elhunyt gróf nemigen használhatta – a Zichy-kastély az uradalommal együtt már 1766-ban a kincstár tulajdonába került. A következő bő két évszázadban a teljes tanácstalanság jellemezte a kastély sorsát, ezáltal az épület állaga is romlásnak indult. Jogilag már 1767-ben, gyakorlatilag 1774-től egy királynői rendelet a katonaság rendelkezésére bocsátotta, ruharaktárként és textilműhelyként „hasznosították” a kastélyt, a kertből az egzotikus növényeket és a kőszobrokat árverés útján, fillérekért értékesítették. A berendezésből sem maradt semmi, mivel Zichy Miklós özvegye annak idején nemcsak életjáradékot kapott az államnak átadott kastélyért, de a megegyezés szerint a teljes bútorzatot (a könyvtárral és a kincseskamrával együtt) elvihette. (A ma szintén múzeumként működő kiscelli kastély is a Zichy-családhoz köthető: a templomot és kolostort Bercsényi Zsuzsanna felajánlott telkén és anyagi támogatásával építette fel a trinitárius közösség Mariazell mintájára.)
A fennmaradt eredeti építészeti terveken, de főleg az Óbudai Múzeumban kiállított, ezek alapján néhány éve készített maketten is jól látható, hogy a Dunával nagyjából párhuzamosan elhelyezkedő díszes főépület köré négy L alakú, különálló, dísztelen földszintes melléképületet terveztek, amelyek a főépület előtt és mögött, a mai Fő tér és a Duna felé is egyforma méretű udvart zártak közre, ezeket faragott kőkapun át lehetett mindkét irányból megközelíteni. A barokk díszkert a főépülettől délre helyezkedett el, teraszokkal, üvegházakkal, amelyet dél felől (ma közel az Árpád híd vonalához) gazdasági épületek zártak le. A faragványokat, szobrokat, díszeket Bebo Károly készítette, a belső falfestés Vogl Gergely munkája volt. A kincstár megbízásából 1774-ben Gföller Jakab kőművesmester felmérést készített az épületről, és mivel a dokumentumok fennmaradtak, így ismert a kastély akkori állapota, amely szerint a mai Vasarely Múzeumnak helyet adó szárny ekkor még nem létezett. (Egy 1810-ben készült térképen viszont már ábrázolták, tehát a két időpont között húzták fel.) Az 1838-as árvíz után rövid időre szükséglakásokat is kialakítottak benne, de legfőbb funkciója a katonai ruharaktár maradt.
Miután kastélyként már nem működött, mindkét oldal díszes kapuzatát lebontották, az L alakú, időközben egy emelettel megtoldott építményeket összekötötték – ez látható ma a Fő tér felől. A 19. században újabb raktárépületekkel körbezárták az udvart, ezzel a díszparkot végleg felszámolták. A főépület megmaradt, ám a középrizalit feletti manzárdtetőt elbontották, timpanont építettek a helyére. Az északi végében létrehozott oratóriumos kápolna falát lemeszelték, a teret egy födémmel kettéosztották. A kocsibejárót befalazták, mögötte szobát hoztak létre, de a díszes lépcsőház megmaradt, ez ma is látható a Kassák Múzeumba menet. Katonai ruharaktárként 1945-ig használták az épületet, ezt követően szükséglakásokat, hoztak benne létre. Az 1950-es évek több változást is hozott: a HÉV sínpárja miatt mintha vonalzóval húztak volna egy vonalat a Dunával párhuzamosan, így az udvart határoló épületekből elbontottak, a maradékot egy vékony téglafallal zárták le. Az 1956-ban elkezdődött ásatások rámutattak, hogy a nyugati szárny és a kastélyudvar alatt húzódott az egykori prépostsági templom, és a Castrum nyomait, az épületek elbontott köveit felhasználták a kastély építkezéséhez.
Az 1970-es években merült fel először (az ötletgazda Kurilla József kerületi tanácselnök-helyettes volt), hogy kulturális célokra hasznosíthatnák a Zichy-kastélyt, ezért 1973-ban Lipták Irén (Fimüv) tervei alapján hozzáláttak a főépület rekonstrukciójához, amit 1976-ban fejeztek be. (A szükséglakásokból a lakók átköltözhettek az újonnan épült panelházakba.) Az időzítés nem véletlen: Budapest centenáriumát a kerületek igyekeztek méltóképpen megünnepelni. Óbuda a Zichy-kastélyban létrehozandó helytörténeti múzeummal tervezte emelni az ünnep fényét, ennek anyagát többek között a szanálásra ítélt régi óbudai háztartásokban végzett gyűjtésekből kívánta bővíteni. Miután a kerület megkapta a kastélyt ingyenes használatra a vagyonkezelőtől, a főépületet klubház céljára alakították át, miután az ötvenes években alapított Frankel Leó Művelődési Otthon épületét felújítás miatt bezárták (ebből lett azután az Óbudai Társaskör). A Zichy-kastély lett tehát Óbudai Klubház néven a kerület kulturális központja: kiállításait a későbbi Pince Galériában tartotta, a kastély díszterme adott helyet az előadásoknak (a jobb akusztika érdekében Gecsér Lujza textilművésztől rendeltek egy hatalmas méretű falikárpitot, ezt ma a Szombathelyi Múzeum őrzi), a földszinten volt büfé és könyvtár, az emeleten táncterem, a kisebb helyiségekben sakk- és műgyűjtőkör, horgászklub, együttesek próbahelyei és sok egyéb működött.
A Kassák Múzeum megnyitása után a dísztermen a két intézmény (a múzeum és a klubház) osztozott. 1977-től a főépület előtti udvart színpaddal és nézőtérrel építették be, ahová a filharmónia hozott komolyzenei koncerteket. A „Zichy” fogalommá vált nemcsak Óbuda, de az egész város kulturális életében. A Társaskör 1988-ban nyílt meg a régi „Frankel” átépítésével, a klubház egy darabig még létezett, ám lényege, a tartalom már átköltözött az új épületbe. Maradt viszont a Társaskör részeként működő, 1994-ben önállósult Óbudai Helytörténeti Gyűjtemény, 1996-tól Óbudai Múzeum, amelynek új állandó kiállítása 2010-ben készült el, már Népessy Noémi igazgató vezetése alatt (filiáléja 2012 óta a Goldberger Textilipari Gyűjtemény). Az alapító-igazgató Janek Éva érdeme, hogy annak idején rengeteg tárgyi emléket sikerült összegyűjteni a bontásra ítélt házakból, a múzeum állandó kiállításának régi korokat idéző részei többek között ezeket mutatja be, a későbbi, „szocreál” időszak rekvizítumait már a mostani igazgató hozta. Ugyancsak Janek Éva nevéhez fűződik a ma állandó kiállítóhely nélkül létező játékgyűjtemény összeállítása: a múzeum gyűjtőköre nem csak a kerület, hanem az egész főváros lehetett.
Az állandó kiállítás megemlékezik a Zichyek Óbudájáról, itt látható az 1774-es felmérés alapján készült makett, amely a kastély rövid fénykorát rögzíti. A múzeum folyosóján két helyen is találkozhatunk a múlt nyomaival. Az ezredforduló táján egy beázás után nagy felújítási munkákat végeztek. A BTM-ből Kárpáti Zoltán végzett leletmentő ásatásokat, ekkor a múlt több rétege is feltárult, mindezek megerősítették, hogy a területen valaha jelentős római katonai és középkori egyházi létesítmények álltak. Az üveg alatt őrzött részleteken ókori és középkori maradványok, vélhetően egy csatornarendszer szeletei és a Zichyek időszakában épített orangerie alapjai láthatók. (Él egy legenda Óbudán, amely szerint valaha Kiscelltől idáig húzódott egy titkos alagút.) A múzeum kényszerű társbérletben él az 1990-ben Újpestről „ideiglenesen” ideköltöző Térszínházzal, a múzeumi irodákat összekötő folyosón díszletdarabok mellett vezet az út, az előadások közönsége pedig gyakorlatilag a kiállításban várakozik, ami nem teszi biztonságossá a működést.
Bár nem a Kassák Múzeum volt az első beköltöző, mégis ennek megalapításával és megnyitásával vált véglegessé az a koncepció, hogy a Zichy-kastélyt kulturális célokra hasznosítsák. A Petőfi Irodalmi Múzeum 1975-ben között adásvételi szerződést Kassák Lajos özvegyével, Kárpáti Klárával: eszerint háromszázezer forintért és havi ötezer forint életjáradékért cserébe a múzeum megkapja a művész négyszáznyolcvannégy alkotását, hatezer-ötszázöt folyóiratot, kétezer-kétszázhatvanhárom könyvet, háromszáztizenhárom fotót és kétszáztizenkét relikviát. A Kulturális Minisztérium és a III. kerületi tanács ellenjegyzésével született szerződés azt is tartalmazta, hogy az emlékmúzeumnak a Zichy-kastély adjon helyet. A helyszín választása meglepő lehet: hogyan kerül egy főúri kastélyba a proletáröntudat mintaképének tekinthető, mindig és mindenkor elkötelezetten baloldali író-költő-képzőművész hagyatéka? Kassák személyét bizonyosan könnyebb Angyalfölddel összekötni, bár 1946-tól Óbudán élt, először Békásmegyeren, 1954-től a haláláig pedig a Bécsi úton: ez a környék állítólag emlékeztette szülővárosára, Érsekújvárra. (Mint tudjuk, éppen ekkor zajlott a főépület rekonstrukciója, ahol eleve kialakítottak kiállításra és rendezvényekre alkalmas tereket. Logikusnak tűnt, hogy Óbuda ezt az épületet ajánlja a gyűjtemény elhelyezésére.) A múzeum és a kerület abban egyezett meg, hogy az épület karbantartását (ebben mintegy háromszáz négyzetméternyi területet foglal ez az intézmény) és a közüzemi díjakat a kerület fizeti, a munkatársak bérét és a kiállításokkal kapcsolatos költségeket a múzeum fenntartója, a minisztérium állja. 1986 tavaszán Kassákné elhunyt, végrendeletében – egymillió forint mellett – újabb hétszáznyolc alkotást, kétezer-egyszáztizenhárom kéziratot, ezerhuszonhat fotót, négyszázhárom könyvet, folyóiratot és három további relikviát hagyott az intézményre, valamint a szerzői jogok kezelésével szintén a múzeumot bízta meg – a jogdíjakból származó bevételből minden év márciusában valamilyen módon meg kell emlékezni Kassák születésnapjáról és gondozni kettejük sírját, de lehet például a múzeum gyűjteményét bővíteni is.
Kassák Lajos személye még a hetvenes évek második felében is megosztotta az akkori kultúrpolitika szereplőit, Csaplár Ferenc, aki a megalapítástól 2007-ben bekövetkező haláláig vezette az intézményt, úgy emlékezett, hogy pártutasításra még az utolsó pillanatban is kellett változtatni az állandó kiállítás anyagán, a múzeum megnyitását is – óvatosságból – a KISZ égisze alatt létrejött klubház megnyitójaként hirdették, és csak Kassákné heves tiltakozása után került egy betétlap a meghívóba, ami világossá tette a valódi programot. Aczél György jelenlétét a megnyitón a párt Politikai Bizottsága nem engedélyezte, így a protokollbeszédek után egy hátsó bejáraton keresztül merészkedett csak be a múzeumba. Az intézmény hamar a korai avantgárd legfontosabb hazai kiállítóhelyévé vált, egymást követték a gyűjteményből a tematikus kiállítások (Kassák reklámművészeti tevékenysége 1977-ben, avantgárd folyóiratok 1978-ben, plakátművészet 1985-ben stb.), Csaplár pedig fáradhatatlan munkával, az összes hazai könyvárverést végigülve bővítette a múzeum könyv-, fotó- és kéziratanyagát. (A múzeum a 2011-ben – már Sasvári Edittel – újraépített állandó kiállítással nemcsak arculatot, de karaktert is váltott, amelyet a rangos Red Dot, illetve a Good Design Award díjakkal is elismertek.)
A minisztérium a kilencvenes években többször is költött felújításra, karbantartásra, az épület állaga mégis rohamosan romlott, és bár a múzeum a főépületben található, a Fő tér felől való megközelítése miatt mégsem közömbös, hogy a bejárat, a tér felőli front és az udvar milyen állapotban van. Ezekben a melléképületekben ekkor már tanácsi (önkormányzati) irodák és egy ÁNTSZ-hivatal is működött, lassan olyan állapotok alakultak ki, amelyek következménye egy 2001-ben kiszabott örökségvédelmi bírság lett, amely a kerületet terhelte. 2002-ben egy Csaplár Ferenc (aki 1997-ben a saját költségén tüntette el egy beázás nyomait) kérésére tett bejáráson a műemlékvédők meggyőződhettek arról, hogy nedvesek a falak, rossz a tető, a leszakadt ereszcsatorna miatt esőben ázik a fal, éppen ezért az egyes épületrészek balesetveszélyesek, a kert rendezetlen, az engedély nélkül felhúzott kerítések kaotikus állapotokat okoztak, és nincs gondnoka az épületnek. Volt akkoriban (sok évig) egy jogcím nélküli lakó is a kastélyban, a Terebessy László szobrászművész nevével fémjelzett Budapest Art Stúdió Alapítvány. (A távozásra többször is felkérték, végül 2010-ben egy bírósági döntés után valóban el kellett hagynia a kastélyt.) Ezek után Óbuda 2003-ban visszaadta az általa nem használt épületrészek ingyenes használati jogát (a főépület földszintjét, az egykori klubház büféjét, könyvtárát és más szobáit ekkor már a Gallup Intézet lakta) a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak, ezzel megszűnt az a kötelezettsége, hogy a múzeum közüzemi díjait fizesse. Felmerült, hogy a múzeum (pontosabban annak fenntartója, a minisztérium) fizessen bérleti díjat a KVI-nek, ám ez azt jelentette volna, hogy az állam az államnak fizet; ennél jobb megoldásnak tűnt, hogy a minisztérium megkapja a használati jogot, és állja a költségeket, ha már az egyik melléképületben a Vasarely Múzeum miatt ezt amúgy is megteszi.
Victor Vasarely 1981 szeptemberében francia nyelven írta meg „elidegeníthetetlen” adományáról (négyszáz mű) szóló ajándékozási levelét Budapestnek, amely egy, a Zichy-kastélyba tervezett „Vasarely Központban” lesz látható (szándékát 1986-ban egy újabb iratban megerősítette). A művek 1982-ben megérkeztek a Szépművészeti Múzeum-ba, és azokat egy kiállításon be is mutatták a nagyközönségnek. Az Agitációs és Propaganda Bizottság egy 1983-ban kelt jelentésében megállapította, hogy a Zichy-kastélyban nem lehet elhelyezni a gyűjteményt, hiszen ott jelenleg az Óbudai Klubház és a Kassák Múzeum működik (látszik, hogy a „Zichy-kastélyt” akkoriban a főépület jelentette), ennek kiköltöztetése túlságosan komoly költséggel járna. Emellett a kis terek nem alkalmasak Vasarely nagyméretű műveinek kiállítására. Viszont az Állami Termékgazdálkodási Igazgatóság által használt déli szárny kétezer-ötszáz négyzetméteres területe befogadhatja a múzeumot. A Művelődésügyi Minisztérium felkérte az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumot a majdani múzeum épületének felújítására, egyben a Szépművészeti Múzeumot az intézmény működtetésére, egy erre a célra elkülönített költségvetésből. A déli melléképületet (korábban katonai ruházati raktár) Molnár Péter és Koris János (Iparterv) tervei alapján építik át 1986 januárjától, az eredeti boltívek megtartásával, az ezerötszáz négyzetméteres tér kialakítását építészeti nívódíjjal jutalmazták akkoriban. Az épület előtt áll Koris János napórája, amelyet szintén ekkor helyeztek el az építtető megrendelésére.
1986 decemberében szállították át a Szépművészeti Múzeum raktárából Vasarely műveit a Zichy-kastélyba. A hetvenes évek kismúzeum-alapítási láza ekkorra már alábbhagyott, a gazdasági helyzet egyre kevésbé tette lehetővé gyűjtemények, hagyatékok megvételét, életjáradékok fizetését, épületek rendbehozatalát. (Ennek lett majdnem áldozata például a szentendrei Vajda Lajos Múzeum, amely már korántsem kapta meg azt a költségvetést, amit a korábban a városban alapított kismúzeumok – ezekről bővebben lásd: MúzeumCafé 22. – a szerk. – még megkaptak.) A Szépművészeti is úgy vette át filiáléként a Vasarely Múzeum működtetését 1987 elején, hogy az anyaintézmény maga is az előző évinél kisebb költségvetésből gazdálkodhatott, ennek ellenére az új múzeum 1987. május 8-án megnyílt. A fennmaradt iratokból az a kép rajzolódik ki, hogy Aczél jelentős, de elsősorban informális szerepet játszott a Vasarely-művek Magyarországra kerülésében és a múzeum létrejöttében, mert bár aláírása egyik iraton sem szerepel (a Szépművészeti megbízását például Pusztai Ferenc miniszterhelyettes írta alá, a megnyitón Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter beszélt), az alapítással kapcsolatos egyes iratok Aczél titkosított hagyatékában, az azt felügyelő kuratórium külön engedélyével kutathatók, emellett egy 1987. április végi keltezésű – párttitkári – levél megköszöni közbenjárását, egyben meghívja a néhány nappal később tartandó megnyitóra. Az esemény – a Kassák Múzeum megnyitásával ellentétben – kiemelt protokollrendezvényként zajlott, több száz meghívottal, költséges cateringgel, itt adták át az építészek kitüntetését, és maga Vasarely is mondott beszédet, bár ez a művész akkori egészségi állapota miatt előzetesen nem volt biztosra vehető.
A Szépművészeti Múzeum modern gyűjteményét ekkor Czifka Péterné vezette, ő felügyelte a művek kiválogatását és átszállítását, kurátora volt az első állandó kiállításnak, miként a Szépművészeti 1982-es tárlatának is, a katalógust Geskó Judit állította össze. A Vasarely Múzeum vezetésével ideiglenesen Tóth Ferencet bízták meg, az igazgatói pályázatra jelentkezők közül a korábban Szolnokon dolgozó, ekkor a minisztériumból érkező Egri Máriát választották ki, aki 1998-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be ezt a pozíciót. Ugyancsak a múzeumban dolgozott amolyan mindenesként, tanácsadóként – Vasarely kérésére – Makk György, aki rokonaként folyamatosan tartotta is a kapcsolatot a művésszel, így ő ily módon haláláig követhette az intézmény programját. 2006-ban az épület egyik részében kapott helyet a Maurer Dóra vezette Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS), amely a mai napig itt rendezi kiállításait.
2007-ben a Műemlékek Állami Gondnoksága, a Szépművészeti Múzeum és Óbuda-Békásmegyer kezdeményezésére született egy értékvédelmi koncepció, amely felmérte az épületek állapotát, és ötleteket adott az állagmegóvásra és a további fejlesztésekre. Mivel múzeumok, önkormányzati hivatalok, független művészcsoportok és színház is működött a kastélyban, nem csoda, hogy nincs a működtetéséről egységes szemlélet – vonja le a tanulságot az iratanyag. Ekkor felmerült, hogy a főépület rekonstrukciójával meg lehetne nézni, hogy az egykori kápolnából (az épület északi végén) és az eredeti falfestésekből (ornamentális díszítések az egykori grófnői lakosztály négy szobájában, figurális ábrázolások a lépcsőházban) mennyi menthető meg, és visszaállítani a díszterem eredeti állapotát, ám ez azzal járna, hogy a Kassák Múzeumnak új otthont kellene keresni, hiszen a rekonstruált barokk környezet idegen lenne az avantgárd mester életművétől. Az 1976-os felújítás tervei talán nem kellő körültekintéssel készültek, igaz, akkor nem is az volt a cél, hogy a barokk kastélyt eredeti pompájában állítsák vissza. Ugyancsak terv született a díszpark helyreállításáról, sőt a Duna felé egy gyaloghíd felépítéséről, ami a Hajógyári-szigetre vezetne. (Az egykori díszparkban működik jelenleg a Kobuci Kert nevű szórakozóhely, amelynek működésével a környezettől látványosan eltérő építmények, ideiglenes beépítések, palánkkerítések járnak, a hely népszerűsége és az az ötlet, hogy évtizedek után ismét felléptette itt az Európa Kiadót, nem oldja meg azt a gondot, ami a jelenlétével jár.)
A problémák megoldására, a „spontán múzeumnegyed” kihasználására máshonnan is érkeztek ötletek. A Zichy-kastély a Fő térrel része a kerület „Óbudai Promenád” fejlesztési programjának, amely a Kolosy tértől az Amfiteátrumig húzódó területet kívánja újjáéleszteni gyalogosbarát környezettel, dísznövényekkel, korszerű utcabútorokkal. Ennek első üteme el is készült Újlakon (a Puskás-szoborral), ám hogy mikor ér tovább, nem tudni. Mindenesetre a kerület hosszú távra tervező kulturális koncepcióiban mindig szerepel a kastély, amelynek életét, működését (a terület nagyobb részén) valójában nem befolyásolhatja az önkormányzat, hiszen egy múzeum és néhány hivatali helyiség kivételével nem kezeli. A városrész ugyanakkor rendkívül gazdag múzeumokban: a közelben található a Goldberger Textilipari Gyűjtemény, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóháza és Varga Imre Gyűjteménye, ezekkel együtt szintén a BTM alá tartozik a Kiscelli Múzeum és az Aquincumi Múzeum, és állandó kiállítóhelyre vár – és pályáz egyfolytában – az Óbudai Múzeum Játékgyűjteménye. Népessy Noémi (Óbudai Múzeum) és Sasvári Edit (Kassák Múzeum) is megerősítette, hogy az összefogás több formáját is megpróbálták, ebből van, ami megvalósult, más csak a tervek szintjén maradt. Az intézmények (a BTM alá tartozók kivételével) összefogtak, és együtt hirdették meg 2011-ben a Múzeumok Éjszakája programjait, nyomtattak leporellót a környék vendéglátóhelyeinek részvételével és támogatásával. Terveztek pontgyűjtő akciót, a Pesti Esttől kedvező árajánlatot kaptak egy különszám megjelentetésére, ám ne felejtsük el, hogy minden szerződéshez sok fenntartó aláírását kell megszerezni, ez pedig szinte lehetetlenné teszi a tervek kivitelezését. Azokban a városokban, ahol a kismúzeumok egyetlen fenntartó alá tartoznak, lehet minden múzeumra kiterjedő, átfogó kommunikációs stratégiát folytatni vagy kedvezményes, több intézményt érintő belépőjegyeket kiadni – itt erre nincs mód, hiába a közös épület, a földrajzi közelség, ha az intézmények más költségvetésből gazdálkodnak.
A szerző köszönetet mond az írásban felhasznált adatokért, hasznos tanácsokért, történetekért és a kutatási engedélyekért a Szépművészeti Múzeumból Geskó Juditnak, Imre Györgyinek, Dörögdi Évának és Csík Tamásnak, az Óbudai Múzeumból Népessy Noéminek, a Kassák Múzeumból Sasvári Editnek és Csatlós Juditnak, valamint posztumusz Csaplár Ferencnek, akivel hajdan hosszú beszélgetéseket folytathatott, amelyek tanulságai ebben az írásban is fennmaradnak.