Képtörténetek, kétféleképpen
MúzeumCafé 10.
Habent sua fata libelli – írta Terentius Maurus 2. századi római költő a könyvekről és az ő saját történetükről. Csakhogy a szállóigévé lett négy szó az eredeti szövegnek csupán a „fele”: Pro captu lectoris habent sua fata libelli szól a teljes gondolat, amely szerint tehát nem más, mint éppen az olvasói befogadás határozza meg a könyvek sorsát. És, tegyük hozzá, nemcsak a könyvekét, hanem minden művészi alkotásét. Az olvasói-nézői befogadás – és ezzel együtt tehát a művek „történetének” megértése – pedig tanítható. És szerencsére mindig vannak, akik ez a tanítást fontos hivatásuknak is tartják.
Daniel Arasse (1944–2003) francia művészettörténész, italianista, a 15. századi művészetek szakértője, az Ecole des Hautes Etudes en Sciences Sociales művészettörténeti és -elméleti kutatócsoportjának a vezetője volt. És már nagybeteg, amikor a France Culture rádióadó felkérte, hogy egy általa szabadon összeállított adássorozatban beszéljen arról, amit a legjobban ismer és szeret: a művészetről. Arasse a mikrofon elé ült, és huszonöt adást mondott szalagra, amelyek 2003. július 28. és augusztus 29. között hangzottak el, majd megjelentek egy könyvben, s kerültek végül ebben a formában a magyar olvasók kezébe is.
Arasse előadásai két részre oszthatók, bár a kettő között nincs éles határ. Az elsőben inkább egyes – jórészt a 14-15. századi Itáliában készült – képekről mesél, de itt is hatalmas „háttér-információs” bázissal. Ismert és kevésbé ismert festmények során mutatja be például, hogy a perspektíva „feltalálása” hogyan függ össze Cosimo Medici Firenze-politikájával és a mechanikus szerkezetű órák megjelenésével, vagy a Mona Lisa háttere Leonardo térképészeti munkáival. Egy-egy képet elemezve pedig élvezetesen magyarázza el, hogy miért visel Szűz Mária fülbevalót Ambrogio Lorenzetti egyik képén, vagy hogy miért mászik egy festett csiga Francesco dal Cossa Angyali üdvözletének a keretén. A második részben aztán már inkább egyes képek „ürügyén” tesz átfogó képfilozófiai eszmefuttatásokat. Ezek talán legizgalmasabbika az a Vélazquez Las Meninasáról tartott előadása, amelyben az erről a képről írott Michel Foucault-elemzést kiegészítve-átértelmezve számol be arról az átfestésről, ami a legújabb röntgenes vizsgálatok szerint a képen esett, de amiről Foucault a maga elemzésének írásakor még nem tudhatott.
A francia tudóssal szemben máshogyan közelíti meg a „képek történetét” Molnos Péter magyar művészettörténész: ő inkább egyes kevésbé ismert, vagy éppen elfeledett hazai alkotói életművet emel reflektorfénybe, és helyez egyúttal új megvilágításba. Korábban Aba-Novák Vilmos, illetve Batthyány Gyula munkásságát mutatta be egy-egy reprezentatív albumban, „sorozatának” legújabb darabjában pedig Derkovits Gyula festészetét vette alapos, új szempontú elemzés alá. Ennek során a szerző fehéren-feketén (stílusában azonban nagyon is színesen) bebizonyítja, hogy mennyire nem valós az a kép, amelyet a „szegény, elnyomott proletárfestőről” igyekezett sugallni az elmúlt évtizedek szocialista kultúrpolitikája. Molnos hosszan sorolja a művész hazai és bécsi kiállításait, közgyűjtemények által megvásárolt műveit, valamint azokat és műpártolókat, akik rendszeres apanázzsal segítették a persze valóban nehéz sorsú művészt. A kötetből ennek nyomán egy új Derkovits-kép bontakozik ki – amely természetesen nem írja felül az eddig is elismert művészi nagyságot, sőt inkább új vonásokkal színesíti azt. És persze Molnos is bőven beszél írásában az egyes képekről, sőt a kötet gazdag illusztrációs anyagában jó pár eddig egyáltalán nem, vagy csak alig ismert művet is „felfedez”. Vagyis ahogyan Arasse, ő is nézni tanít. Nézni, megérteni a képeket – és ezáltal megfejteni mindegyiknek a maga saját, egyéni történetét.
Daniel Arasse: Festménytörténetek
Typotex Kiadó, Bp. 2007
Molnos Péter: Derkovits – Szemben a világgal
Népszabadság Zrt. – Kieselbach Galéria és Aukciósház Kft.,
Bp. 2008