Kis magyar kerti tükör
MúzeumCafé 4.
Jobb volna persze barokk allékban sétálni, vagy egy angolkert kanyargó útjain értekezni mohás szökőkutakról és szépen nyírt bokrokról, ám ehelyett parkoló autókat, biciklistákat, póráz nélkül vezetett kutyákat, kiszáradt vízmedencéket kerülgetünk a főváros történeti kertjeiben. Holott a Nemzeti Múzeum, a Vármúzeum, a Kiscelli Múzeum jobb sorsra érdemes parkjai szerves részei a belső terekben elkezdett történeteknek, a Zsidó Múzeumban pedig a legkatartikusabb élmény talán éppen a kertben vár bennünket.
Dávid Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének főmunkatársa – amikor nekiszegezzük a kérdést: említsen klasszikus múzeumkerteket – rögvest New York-ba küldene bennünket, a Cloiters-be, ahol egy komplett francia középkori kolostort épített fel a fiatal nemzet, múltját pótlandó. A Hudson folyó mellé természetesen középkori kert is került, korabeli növényekkel. Amikor Magyarországra terelődik a szó, kiderül: csak megszorításokkal beszélhetünk idehaza olyan kertekről, amelyek szerves részei a múzeumi funkciónak, illetve ezek a helyek legtöbbször olyan állapotban vannak, hogy alig-alig fedik fel magukat az egyszerű látogató előtt.
Néhányat azért találunk. Például a soproni Lenck villát, ahol a 19. század végi épület kertjébe reneszánsz és barokk síremlékeket gyűjtöttek össze, és mára példásan megújult mind. A Nemzeti Múzeum kertje az antik ligetekre emlékeztet – mondja a művészettörténész –: egyszerre pihenőkert, és ha nem is az istenek, de a nemzet szabadtéri panteonja. A Vármúzeum belső kertjeibe a hatvanas évek során építettek középkori kert-rekonstrukciókat, amelyek ma már önmagukban is műemlékek. Autentikusabbak a sárospataki Gombos-kertek: a 17-18. századi történeti kertek rekonstrukciójára már elkészültek a tervek. A Kiscelli Múzeum körül elterülő park is lehetne múzeumkert, vélekedik a művészettörténész, hiszen az egykori tulajdonos, Schmidt Miksa itt a 20. század elején romantikus angolparkot épített. Egy alapos rekonstrukció után szobrokkal díszített sétányaival és barokk kálváriájával a Budapest régiségeit gyűjtő múzeummal együtt vonzó látványosság lehetne.
Mostanában jövünk rá arra, hogy az épített emlékeken kívül a történeti kerteknek is ugyanolyan figyelmet szenteljünk – mondja Basics Betarix, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatóhelyettese, akitől szintén a múzeumkertek után érdeklődünk. Ő is külföldről, a közeli Szlovákiából hoz példát: a betléri Andrássy-kastély parkját részben magyar szakemberek újították meg. A különböző pavilonok, szobrászati elemek, növények mellé pontos tájékoztatótáblákat helyzetek, így a bonyolult szabadkőműves-szimbólumok is megfejthetők a látogató számára.
Alföldy Gábor, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának főkertésze a dégi kastélypark hatalmas kötetekben tornyosuló dokumentációját teszi elénk példaként, hogy egy kert története is éppen olyan pontosan visszakereshető, feltérképezhető, mint egy épületé. És, teszi hozzá, a helyreállítások előtt minden esetben – akár többéves kutatással – fel kellene tárni a történeti kertek históriáját, hogy tudományos szempontból a legpontosabb módon újulhassanak meg.
A szabadság kertje
Első utunk a Múzeumkertbe vezet, ahol Debreczeni-Droppán Béla, a múzeum munkatársa elmondja, hogy a tervezőnek, Pollack Mihálynak az 1846-ban elkészült épület ötholdas telkének rendezésére is megvoltak az elképzelései: a ma róla elnevezett tér felől például árkádos lapidárium mutatta volna be a múzeum kőemlékeit. A tervezett angolpark építését azonban a forradalom eseményei elsodorták, de legalább a „homokbuczkák, dudva, kóró és vadnövények” között kiváló gyakorlótérre lelt a nemzetőrség.
A múzeum 1848-ban több lett, mint a nemzet legbecsesebb régiségeinek gyűjtőhelye, a márciusi ifjak jóvoltából az alig lebontott állványzatú épület maga is belépett a történelembe. Nem véletlen hát, hogy a Múzeumkert több mint száz év alatt felépült kerti panteonjában a nemzeti és szabadságmozgalom – nem csak magyar – hősei sorakoznak legnagyobb számban. A sors különös kegyeként még a legsötétebb időkben sem kapott szobrot méltatlan személy, csak a feliratokat kellett néha kivésni…
Az első szobor az önkényuralom idején, 1860-ban, titokban felállított Berzsenyi-büszt volt, majd egy évvel később Kazinczyé: ők vigyázzák jobbról és balról ma is az épületet. A nemzeti irodalom másik két alapító atyjának útja göröngyösebbnek bizonyult: Kisfaludy Károly szobrát elsőnek tervezték ugyan, de csak 1875-ben leplezték le; engedély híján majd negyven évig hevert a pincében Ferenczy István már 1836-ben elkészült alkotása. Károly testvérének, Sándornak az emlékműve félszázadot pihent ugyanitt, és csak 1903-ban válhatott a kert díszévé – derül ki Cs. Lengyel Beatrixnak a Múzeumkert szobrait feldolgozó cikkéből. Nagyobb figyelem kísérte az 1893-ban leleplezett Arany szobrot, Stróbl Alajos monumentális alkotása azonban talán túl nagyra is sikeredett…
A múzeumalapító végrendeletében megtiltotta ugyan, hogy képmását megörökítsék, a századik évfordulóra mégis szigorúan unalmas szobrot kapott a parkban Széchényi Ferenc is. Aztán jönnek a tudósok: az első világháború alatt állítanak közös emléket a magyar régészet úttörőinek, Rómer Flórisnak, Pulszky Ferencnek és Hampel Józsefnek. A harmincas években megint megjött a szoborállíthatnékja az illetékeseknek: 1930-ban egy szinte nyersnek ható mészkőtömbbe vésik Herman Ottó arcmását. A bájos emlékről csak a megsérült pacsirtákat cserélik le 1945 után az internacionalistábbnak vélt galambokra. Nagyobb baj, hogy közben eltávolították a Zsolnay-gyár színes eozinkútját; a partján pihenő színes vadkacsákkal együtt egy feneketlennek bizonyuló raktár mélyére került. Így ma már semmilyen játékos elem nem zavarja a komoly férfiak kerti csarnokát.
Az emlékek másik része a szabadságharchoz köthető: 1931-ben Alessandro Monti, 1932-ben Garibaldi kap szobrot. 1929-ben a római nép ajándékaként a Forum Romanumról érkezik egy ion oszlop. Ma már nem olvashatók a fasiszta Olaszországra utaló feliratok ezeken a szobrokon, nem kell mohának sem fednie, hogy épp Horthy és Mussolini őrizte ily buzgón a szabadság hőseinek az emlékét. Pikáns azonban, hogy a szocializmus szintén a szabadságharc nemzetközi vonalán veszi fel a szobrosítás fonalát, így kerül – a lengyel állam ajándékaként – Jozef Wysockinak, a Lengyel Légió parancsnokának az emléke 1976-ban a parkba. És nem is önkényesen cselekedett a politika a szabadságharcos vonal erősítésével: a Múzeumkert ugyanis nemcsak a forradalom nemzeti emlékhelye, hanem a szabadságharcé is, hiszen a kert Pest eleste után kivégzések színhelye is lett. Ezekről a mártírokról azonban nem emlékezik meg tábla. Az utolsó „szabadságharcos”, akinek emléktáblája áll – Petőfiéhez közel – a múzeum lépcsőin, Bauer Sándor ipari tanulóé, aki Jan Palach példáját követve 1969-ben itt gyújtotta fel magát a prágai szovjet beavatkozás ellen tiltakozva.
De térjünk vissza a homokbuckákhoz: az 1850-es évekre a parkosítás valóságos nemzeti üggyé vált. A kertépítésre adott jótékonysági koncertek kapcsán mutatkozott be 1853-ban Erkel Ferenc vezetésével a Filharmóniai Társaság, a múzeumigazgató gyűjtést kezdeményezett, ám az 1855-es fényes kertavató ünnepségen csak három fa kerül a fölbe. Két évvel ezután azonban – a főleg Egressy Sámuel és Sina Simon által adományozott – zöld juharokkal, hegyi szilfákkal, magas kőrisekkel, fekete diófákkal, japánakácokkal lassan valóban belombosodik a Múzeumkert. A Bródy Sándor utca felől talán még ma is áll egy-egy fa ebből az eredetei telepítésből. Ha a kétkoronás padjegyeket megvásárolták eleink az egykori egyenruhájukban feszítő 48-as (később pedig a solferinói) veteránoktól, le is pihenhettek korzózás közben.
A kertnek két arca volt – s van ma is –, elöl elegáns sétatér, hátul pedig gyanús alakok búvóhelye és a környékbeli (például a Pál utcai) gyerekek játszótere. Ennek a „Múzium”-nak a történetét a Molnár Ferenc regényéből ismert egyik Pásztor-fiú írta meg később. Úgy tűnik, mára csak a lépcső őrzi a kert egykori mozgalmasságát. Nem tett jót a park hangulatának a hetvenes évek kertrendezésre sem, amikor játszótér és mára jórészt kikopott, bumfordi betonpadok épültek ide. Emellett a nemrég befejeződött épület-felújítás okozta sebeket is viseli a park. A múzeum Kálvin tér felőli részén alig van fa, murvával felszórt parkoló éktelenkedik legfontosabb történeti kertünkben. Hátul a padokon hajléktalanok alszanak, katonai sátrak alatt, raklapokon pihennek a múzeum becses kőemlékei, amelyek eltűntek a sétányokról. Kovács Tibor főigazgató szerint alapos kutatásokra támaszkodva a múzeum elkészítette a kert rehabilitációjának terveit, ám anyagi forrásaik nincsenek a megvalósításhoz.
Temetőkert
Az egyik legkülönösebb múzeumkert a Magyar Zsidó Múzeumé. A Dohány utcai zsinagóga és múzeum az aranykor jelképei. Ezt az utat akarta folytatni optimistán és naivul a hazai zsidóság a húszas évek végén, amikor az első világháborúban elesett hitsorsosainak monumentális emlékművet állított. A gazdasági világválság kellős közepén épült kert gyújtópontjában a modernista és keleties elemeket vegyítő Hősök Temploma áll. A múzeum és a Hősök Temploma között árkádos kerengő fogja közre a Wesselényi utca vonalában húzódó kertet. Az első világháborús mártírokra egy magyar és héber nyelvű monumentális tábla utal, ám a kert már nem a hős katonákra, hanem a vészkorszak áldozataira emlékeztet. Ez a terület a gettó része volt, felszabadulása után ide hordták a portyázó nyilasok által meggyilkoltak holttesteit. A kertet annak a több száznyi, vagy ezernyi halottnak az emléke szenteli be, akiknek sírjait ma is rejti a föld. Alföldy Gábor, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának főkertészé felhívja a figyelmünket, hogy az egykor a háborús hősök emlékére ültetett, romantikusan lecsüngő ágú, szomorú eperfák ma is állnak – gondozás híján visszavadultak. A főkertész szerint érdemes volna visszanemesíteni őket. A fák körül sír formájú ágyásokat alakítottak ki, ide támasztottak emléktáblákat azok a családok, akik úgy vélik, itt nyugszik hozzátartozójuk – mondja B. Turán Róbert, a múzeum igazgatója. Külön felirat nem tájékoztat a kert történetéről, a turisták elől diszkréten csak egy díszkötél zárja el a temetőt. Aki megszegi a lágy tilalmat, emléktáblák sokaságát betűzheti a falakon is, egyletek, szövetségek, intézmények, magánszemélyek állították őket. Emlék áll itt azoknak, akik az ellenállás hősei lettek: Szenes Hannának, Komoly Ottónak, Kasztner Rezsőnek, a varsói gettólázadás vezetőinek. A kert egy pontján 1985-ben a gettó falát építették fel jelképesen, emléket állítva az azt 1945. január 18-án felszabadító szovjet hadseregnek, noha a fal valójában néhány lépéssel arrébb állt. Sok kérdés marad még egy alapos vezetés után is – vetjük fel B. Turán Róbertnek –, például hogy nem lehetne-e feltárni az emlékezésnek ezt a terét? Egy történettel válaszol: negyven évig nem tudtak fűteni a múzeumban, mert a kert túloldalán lévő Mazsihisz székházban lévő kazán adta volna a meleget, de a kert alatt húzódó csővezeték a háború alatt tönkrement, és senki sem akarta, merte megbolygatni a tömegsírokat. Inkább, nagy sokára, egy másik rendszert építettek ki. „Nemcsak a nyilasterror áldozatainak sírjait őrizzük – fűzi hozzá –, hanem az emlékezés több mint hatvanéves történetét is dokumentálja ez a kert a maga töredezettségében, egymásra rakódó idő-rétegeiben.”
Közben tovább sétálunk a Hősök Temploma mellett, s átlépünk a kert másik részébe, a környékbeli kopár gangok hangulatát idéző Wallenberg emlékparkba. A jórészt kaviccsal borított, a Wesselényi utca felé vaskerítéssel határolt udvar egyetlen dísze Varga Imre Zsidó Mártírok Emlékműve. A szomorúfűz acél-levelei az áldozatokra emlékeztetnek. Sírok híján sok család vesz olyan levelet a fára, amelybe belegravírozzák a meggyilkolt nevét. Így próbálják meg feloldani a temetetlenséget nyomasztó érzést, hogy nincs sírkő, ahová visszatérhetnének, megérinteni azt – fogalmaz az igazgató. A fa mellett fekvő kövekre az embermentők neveit vésték fel, főhelyen a kert névadójáét.
Charta-kertek
„Nem vagyok büszke rá – mutat az ablakából Basics Beatrix, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatóhelyettese ablakából a Vár belső kertjeire –, de azt remélem, az idén már megkezdődik a felújítás.” S valóban, a késő téli szürkeség még láthatóbbá teszi a hatvanas években épített belső kertek sebeit.
A múzeum épületéből meredek kőlépcső vezet le a téglalap alakú első udvarba, ahol a térhez illeszkedő, hosszúkás, kulcs alakú vízmedence évek óta üresen áll, fölé nőve egy valaha gondosan nyírt tiszafa. Mögötte két nagyobb, négyzetes egységből áll a gyilokjáróval és a középkori várpalota épületeivel határolt kert. Kevés a zöld, a terület jóval több mint a fele szilárd burkolatú. A vár felújításának utolsó ütemeként, elbontva a barokk-kori feltöltést (és ezzel eltüntetve a 19. századi parkok maradványait is) a középkori szinten hozzák létre a vár belső kertjeit – magyarázza Alföldy Gábor. Ormos Imrét, a kor egyik legnevesebb kerttervezőjét azzal bízták meg a hatvanas években, hogy középkori kerteket tervezzen. Miután a vár akkori kertjeiről szinte semmit sem tudunk, Ormos különböző középkori és reneszánsz festményekből merített ihletet a virágtartók formájának megtervezéséhez és a beléjük ültetendő növényfajták kiválasztásához. A Mátyás és Beatrix címerével díszített, eredeti helyén megtalált kútkáva és néhány eredeti kőemlék mellett a kert díszeit kortárs műalkotások jelentik, zömében Borsos Miklós alkotásai. Bár tervezésük korábbi, minthogy a várpalotának ebbe a szegletébe a Budapesti Történeti Múzeum beköltözött volna, mégis szimbiózisban élnek a kiállítással, hiszen a középkori palota rekonstruált tereiből ide léphetnek ki a látogatók. Alföldy Gábor és Basics Beatrix egyaránt úgy vélik, Ormos kertjei ma már önmagukban is védendő műemlékek, a Velencei Charta elveinek iskolapéldái, ahol szigorúan különválik a kortárs elem és a rekonstrukció. Abban is egyetértenek, hogy a múzeum környezetében a várkertek tervezett rekonstrukciója során nem a középkor kitalálásával kell kísérletezni, hanem a jól dokumentált, 19. századi kerteket volna célszerű visszaállítani. Ezek egyes elemei ma is megvannak, például Erzsébet vízmedencéje az úgynevezett Újvilág kertben, félig a földbe süllyedve. Látványos és viszonylag kis költséggel megoldható volna ennek a kertrésznek a hiteles rekonstrukciója, amelynek minden egyes egykori részletét ismerjük – mondja Alföldy, aki egyben a Várkert történetének kutatója is –, ráadásul a rekonstrukció hozzájárulhatna az egész palota jelenleg méltatlanul elhanyagolt környezetének színvonalas újjáélesztéséhez.
Budai romantika
A Budapesti Történeti Múzeum másik intézménye, az óbudai Kiscelli Múzeum is történeti kerttel bír, amely a múzeumi funkciót kiegészíti, kiegészítheti. Sajnos itt sem kényeztetik el a látogatót feliratokkal, ezért választottuk magunk mellé Rostás Pétert, a múzeum munkatársát vezetőnkül. Az egykori trinitárius kolostor 1910-ben kerül a bécsi bútorgyáros és műgyűjtő Schmidt Miksa tulajdonába, aki azt reprezentatív kastéllyá alakította. Schmidt ausztriai kastélyok szobordíszeiről készített műkőmásolatokat és saját gyűjteményének eredeti darabjait is a kastély parkjában helyezte el, mintegy szabadtéri bemutatóteremnek használva azt. Végrendeletében a fővárosra hagyta az egész ingatlancsoportot.
Szabadics Anita tájépítész-mérnökkel folytatjuk utunkat a mintegy 16 hektáros parkban. A tájépítész a Corvinus Egyetem Tájépítész Karának Kertművészeti Tanszéke ötödéves hallgatóinak munkáit felhasználva vizsgálta a kert történetét és jelenlegi állapotát, valamint a lehetséges helyreállítás útjait. Az egykori bányászat nyomát őrző, festőien dimbes-dombos vidéken a terepbiciklisek és a póráz nélkül futtatott kutyák elől menekülve számos eredeti kőemléket találunk félig-meddig a földben, vagy a parkban kialakított, kidőlt-bedőlt falú szükséglakások udvarán.
Szabadics és Rostás is megerősít bennünket, hogy a tulajdonosok, a főváros és a III. kerület összefogásával nemcsak virágzó parkot lehetne itt létrehozni – összhangban az örökhagyó kívánságával –, hanem valódi múzeumkertet, felhasználva az itt álló 150 éves présházat, kapcsolódva a zarándokúthoz és a 19. századi kálváriához.
Farbaky Péter, a Kiscelli Múzeum igazgatója sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a parkban mutatnák be a múzeumban őrzött szobrok egy részét. A hallgatók által kidolgozott tervvariánsok szerint épülhetne itt akár mesepark, vakok számára szoborpark és illatágyások, esetleg az örökhagyó előtti tréfás főhajtással egy darabon a mai kor giccseit bemutató rész is helyet kaphatna. A múzeum udvara ma is őrzi a schmidti romantikus parkszerkezetet. Vannak itt néhány évtizedes művészi bronzszobrok, de ide kerültek a pesti Lloyd Palotából megmaradt monumentális oszlopfők is. Bal felől a gázgyár területéről előkerült római szarkofágok sorakoznak, amelyeket még Schmidt vásárolt, s békésen megférnek az általa műkőből öntött kertészeti díszekkel. A bejáratot pedig a Dunai Gőzhajózási Társaság belvárosi Duna-partszakaszáról származó öntöttvas sárkány őrzi. A múzeum mögött nemrég alakítottak ki egy kissé félbemaradt szoborparkot, ahol a 18-19. századi kőanyag egy része talált helyet. Itt vannak a trinitárius kolostor oszlopfői, a szervita téren 1729-ben emelet Mária-oszlop domborművei, határkövek, sírkövek és a Schmidt által gyűjtött szőlőpréskövek – amelyek a budai-óbudai szőlőművességre emlékeztetnek. Elindult tehát egy folyamat, ráadásul – legyen ez bók vagy kritika – nem idegen módon az örökhagyó szellemétől.
Soproni szoborpark
Sopronban már majdnem sikerült mindez. A Lenck villát 1890-ben Hoffer Ottó bécsi építész építette a Lenck borkereskedő családnak. Ám a vagyon elúszott, a házat a város megvásárolta, és 1913-ban itt nyílt meg az első helybéli múzeum. Az épületben az utóbbi időben néprajzi kiállítás volt, most felújítás alatt áll, ami az angolparkra is rányomja a bélyegét. Bár az épület magánháznak épült, kertje múzeumkert lett, hiszen ide mentették az 1884-ben bezárt evangélikus temető kiemelkedő jelentőségű, 17-18. századi síremlékeit. A késő reneszánsz, barokk és rokokó síremlékek soproni kőfaragók keze munkáját dicsérik, és most már a helyi restaurátorokét is, akik évtizednyi munkával 2007 őszére rendbe hozták a negyven sírelméket magába foglaló falat. Gyerekeknek és felnőtteknek szóló vezető is készült, s aki nehezen boldogul a barokk kori latin és német mondatokkal, magyarul is olvashatja a feliratokat – mondja Kiss Melinda, a soproni múzeum művészettörténésze. A környékről származó gótikus úti kereszt és a Petőfi Sándor Színház helyén állt klasszicista teátrumépület timpanonszobrai pedig Sopron történelméről és szobrászatáról adnak képet a kertben sétálóknak.
Lehetséges jövő
Szabadics Anita tájépítő-mérnököt arról is faggattuk, milyen lehetőségeik vannak a fiatal tájépítészeknek. A szakember szerint még ma is sok történeti kertet pusztítanak el hozzá nem értő kezek helyreállítás címén. Ám szerinte az már reménykeltő, hogy a Corvinus Egyetem Tájépítész Karán műemléki és kertépítészeti szakirány indult. A képzett szakemberek növekedő számával pedig talán a történeti kertek is elfoglalhatják méltó helyüket a műemlékvédelem területén. Hiszen az természetes, hogy egy védett épület esetében a tulajdonost kötelezik a műemléki felújításra, ám a kertek esetében ez ma még koránt sincs így. Pedig nem csak a reprezentatív barokk kastélyok parkját érdemes helyreállítani, hanem egy kis falusi kúriának az eredeti kertjét is vissza lehet építeni – figyelmeztet a szakember. A műemlékvédelemnek és a tulajdonosoknak együtt kell észrevenniük, hogy a történeti kertek megőrzendő értékek..
Kaktuszerdő Marrakeshben, japán kert az óceán túlsó partján, Kaliforniában, zöldségekből tervezett parkdísz a Loire völgyében, virágorgia angol módra
Sokan gondolják, hogy a kaktusz kevés gondozást igényel, de ez tévedés: Marrakeshben (fent: Majorelle Botanikus Kert, Marokkó) külön kertrészt kaptak a kaktuszok. Az Iszlám Művészeti Múzeum ékes példája annak, hogy minden növény külön figyelmet kap – a kaktuszok virágzása amúgy is igen látványos.
A bal oldali képen egy japán kertet láthatnak. Érdekessége, hogy mindezt San Marinóban, Kaliforniában, az Amerikai Egyesült Államokban építették és gondozzák. A Huntigton Könyvtár, Képcsarnok és Botanikus Kert 1919-ben nyílt meg, a kulturális központ kertje kedvelt pihenőhely.
Zöldségekből összeállított dísz a franciaországi Château de Villandry kertjéből. A kastély az utolsó reneszánsz stílusban tervezett épület a Loire völgyében.
Lent: virágoskert, Helmingham Hall Gardens, Suffolk, Nagy Britannia. A kertépítők szándéka az volt, hogy minél változatosabb és színesebb képet adjanak a velünk élő vegetációból, virágokból, rózsákból, pipacsokból, nárciszokból, gyógynövényekből, fűfélékből, melyek mellett jól megférnek a gyümölcsök is, például az alma.