Legyen a kiállítás élmény…
MúzeumCafé 2.
Tóth Krisztina író, költő rendszeresen jár kiállításokra, múzeumokba – legtöbbször tízéves fiával, Marcival. Nagyon örül annak, hogy végre Magyarországon is odafigyelnek a gyerekekre, interaktív kiállításokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal próbálják lekötni a figyelmüket.
Tóth Krisztina kedvence a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM). Hazabeszélés? – kérdezem egyből, de ő megrázza a fejét. Azt mondja, szinte mindenhová fiával, a tízéves Marcival mennek, ezért számára fontos, hogy a múzeum legyen nyitott a gyerekek felé, próbálja valamivel az ő érdeklődésüket is megragadni. „A PIM kiállításait a gyerekek is nagyon élvezik, Marcit például az írók fegyverei ragadták meg a legjobban, de nagyon örül a hangzó anyagoknak is. Izgalmas, ha egy halott szerző hangjával meg lehet ismerkedni. A tavaly ilyenkor rendezett Lesznai Anna-kiállítás egészen varázslatos volt.” Tóth Krisztina szerint a PIM tárlatai interaktívak, látványosak, sokszínűek. Szívesen beszél például a halotti maszkok tavalyi kiállításáról, amely amellett, hogy bemutatta a múzeum tulajdonában lévő maszkokat, az eljárás egészét is megismertette a látogatókkal. „A kivetítőn például láthattuk, hogyan készül el Kemény István költő maszkja. Ezért is szeretem a PIM-et, mert a múzeumnak fontosak a kortársak: dokumentál, programokat szervez, digitalizál, kéziratokat gyűjt. Elvégzi azt a munkát, amit csak most lehet.”
Valóban közelebb vihet a művek megértéséhez az, ha az ember látja a nagy írók pipáit, íróasztalát, személyes tárgyait? Tóth Krisztina szerint igen: úgy véli, az irodalmi tárlatok által a klasszikusokból újra esendő emberek lesznek. „A fiamat például Jókai ásványgyűjteménye fogta meg, Marci is nagyon szereti a különböző kőzeteket. De az is tetszik neki, hogy Balassinak ott a kardja, Jókai rajzolt és kétcsövű pisztolya volt. Petőfinek meg ki van téve a tiszti kardja és az atillája” (képünkön).
Tóth Krisztináról kevesen tudják, hogy nemcsak költő, író, hanem üvegműves is – szobrász szakon érettségizett a Képzőművészeti Szakközépiskolában, hobbija pedig az ablakkészítés, ólomüvegből. Rendszeresen jár kiállításokra, galériákba, részt vesz a képzőművészeti életben. Ennek ellenére nagyon gyakorlatiasan látja a hagyományos kiállítás-struktúra hátulütőit. „Emlékszem, gyerekként milyen iszonyúan untuk magunkat a múzeumokban. Mint egy templomban gyalogoltunk végig a hatalmas termeken, és csak suttogni volt szabad. A legszörnyűbb a Mezőgazdasági Múzeum volt, oszló-foszló, kitömött állataival. Ma már ez sokhelyütt megváltozott, az utóbbi például egészen kiváló lett: a feliratokat olyan magasságban helyezték el, hogy a gyerekeknek könnyű legyen elolvasni, a kiállított tárgyakat ki lehet próbálni. Viszont sok helyen még mindig probléma, hogy nem lehet sehol sem leülni, megpihenni. Szerintem a múzeum legyen élmény, ne kényelmetlen vonulás.”
Örül annak is, hogy több múzeumban koncerteket is tartanak, vagy más szórakoztató programokkal próbálják oldani a látogatókban rögzült merevséget, feszélyezettséget. „Mi úgy nőttünk fel, azt a szemléletet tanultuk, hogy ami a múzeumban van, az csak nagyon speciális ismeretanyag birtokában lehet érthető – holott ez egyáltalán nem így van. Azzal, hogy a múzeumi tereket közösségi térként használhatják az emberek, oldódik ez a feszültség. Például könnyen átélhetővé válik, hogy a képzőművészet is társas esemény, amelyet közösen élünk meg, a látottakat megvitatjuk, vagyis nem kell megilletődötten, suttogva végigjárni a termeket.”
Ezért nem ért egyet azokkal sem, akik bírálják a megakiállítások gyakorlatát, akik szerint a „sztárfestők” szerepeltetésével bulvárosodik a magyar kiállítás-kultúra. „Amikor irodalom-tankönyvet írtunk, úgy válogattuk a szövegeket, hogy minden bekerülhet, ami nyelvileg igényes és olvasásra ösztönözheti a gyerekeket. Ugyanezt gondolom a megakiállításokról is: minden jót tesz, ami ráveszi az embereket, hogy bemenjenek a múzeumba. Ennek csak örülni lehet. Ha pozitív élményekkel távoznak az emberek a kiállításról, még az is lehet, hogy az ő gyerekeikben már egészen másfajta kép alakul ki a múzeumokról.”