A lehetőségek tárháza
Balatonfűzfőn egyedülálló föld alatti építmény várja az ötletgazdag mecénásokat
MúzeumCafé 11.
Kedves Látogatóink! A kék szalagos vendégeink az „A” szektorban a retrospektív multimédia-kiállítást tekinthetik meg, az ezüstkarszalagosok az előbbi mellett a hangversenyterembe is átlátogathatnak, ahol barokk zeneszerzők műveiből hallgathatnak meg összeállítást. Az arany szalagosok az előbbi két terem mellett a 20. századi magyar kubisták időszaki kiállítását is megtekinthetik az alsó teremben. Ugyanakkor minden kedves látogatónk számára nyitva áll a műszaki-tudományos kiállítótermünk, ahol jelenleg a Vegyészeti centrumok hazánkban című tárlatot lehet megnézni, míg a mellette lévő kisteremben a napokban megnyílt Európa akkor és ma című fotótárlat látható. Angol és német nyelvű tárlatvezetéshez kérjük, vegyék fel a fülhallgatót. Éttermünk este tízig van nyitva.
Elképzelt, jelenleg nagyon merésznek tűnő vendégtájékoztató a távoli, vagy nem is olyan távoli jövőből. Ahhoz, hogy ez a most még utópiának tűnő bevezető megvalósuljon, az akarat és az ötlet mellett rengeteg pénzre lenne szükség. Viszont a leendő múzeum, vagy galéria egyik alapproblémájának számító helyhiányt kipipálhatjuk, hiszen a terv megvalósításához egy, a világon szinte egyedülállónak számító, több ezer négyzetméteres föld alatti erőmű szolgálna helyszínül. Feltehetjük a kérdést, hogy ha a korábban bányászatáról és acéliparáról híres Ruhr-vidéken, Oberhausenben például egy hatalmas gáztartályban múzeumot, sportcentrumot és szórakozóhelyet alakítottak ki, vagy kicsit távolabb, London közepén egy volt hőerőműben létrehozták a világhírű Tate Modernt, akkor miért ne lehetne Balatonfűzfőn is megcsinálni ugyanezt?
A miértre és hogyanra dr. Bakonyi Árpádtól, a Nitrokémia vezérigazgatójától kértünk választ. A cég vezetője úgy látja, hogy a páratlan ipartörténeti emlék hasznosításában kiaknázatlan lehetőségek sora rejlik. Szükség lenne egy eredeti, jó ötletre, a megvalósításhoz szükséges forrásokat pedig utána fel lehetne kutatni, bár az egyre jobban elhúzódó világgazdasági válság a kultúra finanszírozására is rányomja bélyegét.
A 20. század elején épített hőerőmű volt a fénykorában több mint nyolcezer embernek munkát adó Nitrokémia központi része, a vegyipari cég tulajdonképpen eköré épült. A fent említett kulturális cél – múzeumok, kiállítótermek – mellett másra is lehetne használni a föld alatt lévő erőmű hatalmas termeit, például tárolási kapacitással küszködő intézmények számára raktárként, de az állandó, 14-15 Celsius fokos hőmérséklet miatt borospincének is megfelelne. Persze ezek csak ötletek, más elképzelések is vannak, az biztos, hogy a nagyközönség számára a legjobb hasznosítási módszer egy kulturális centrum lenne.
Jelenleg még megbecsülni sem tudják, mennyi pénzbe kerülne a balatonfűzfői objektum esetleges átalakítása, mert nem is olyan régen, a közelmúltban fejezték be az állagmegóvást: biztonságosabbá tették a termeket, kiépítették a világítást és felszerelték a lépcsőket. Bakonyi Árpád szerint az európai viszonylatban is egyedülálló erőművet nem szabad veszni hagyni, egyszer már, az 1970-es években majdnem az enyészeté lett, amikor a páratlan ipartörténeti „alkotást” ócskavasként kiárusították, borzalmas állapotokat hagyva lent. A cég felvette a kapcsolatot a szaktárcával is a hasznosítással kapcsolatban. A műszaki érdeklődésű olvasóink számára álljon itt néhány számadat az impozáns létesítményről: két földalatti szint van, négy teremmel, körülbelül 2500-2500 négyzetméternyi alapterülettel, változó belmagassággal, ugyanis a csarnokok nyolc-tíz, a mellékhelyiségek három-négy méter magasak. Aknákkal oldották meg a szellőztetést, és több mint fél kilométer hosszú, vöröskőből kirakott alagúton, úgynevezett tűz nélküli gőzmozdonnyal szállították be a szenet a hatalmas kazánokba.
A látogatás felejthetetlen élményekkel gazdagítja az embert, akinek ritkán adódik lehetősége arra, hogy egy mérnöki csúcsteljesítményt lásson közvetlen közelről, pontosabban belülről. Egy majdnem száz méter hosszú lépcsőn, a „szuszogón” lehet lejutni az első szintre. (A név oka, hogy bár a lépcső emelkedése nem különösebben meredek, de a fokok nagyon szélesek, nem lehet ritmusosan haladni rajtuk, féltávnál már elfárad az ember.) A hatalmas termek egykor zsúfolásig tele voltak gépekkel, kazánokkal – ezeknek már csak a nyoma látszik –, de most üresen konganak, viszont cserébe remek az akusztikájuk. Néhol nagyon lassan szivárog a karsztvíz, vagyis ha a legrosszabb verzió valósul meg, azaz nem lesz semmi az erőműből, néhány száz, vagy pár ezer év múlva egy szép karsztbarlanggal leszünk gazdagabbak Balatonfűzfő Gyártelepén. A lépcsők egy részét kicserélték, mert életveszélyesek voltak, de sok helyen meghagyták az eredetit.
Masszív építmény ez, nem sajnálták belőle az anyagot, s olyan esztétikai és mérnöki megoldásokat alkalmaztak, amelyek máig teljes egészében megmaradtak. A tojásdad falszerkezet az alsó szinten olyan érzést kelt az emberben, mintha hajófenéken állna, de emellett a látogató több, rendkívül érdekes vizuális élménnyel is gazdagodhat. A téglák közötti fuga sehol sem repedezik, a padló mozaiklapjai közül még egyetlen darab sem hiányzik, pedig 1927 óta fél évszázadon keresztül koptatták. A szellőzőrendszer is egyedülálló a maga nemében: az egyik csapágyas ventilátort 1957-ben újították fel utoljára, azóta a mai napig működik, szinte zajtalanul. Az erőműnek a kegyelemdöfést az adta meg, hogy a szénhez képest az 1960-as években rohamosan csökkent az olaj ára.
Elképzelhető, hogy egyszer Balatonfűzfő nem az iparáról, hanem egy különleges, egyedi múzeumról lesz ismert, ha úgy hasznosítják, ami komoly vonzerőt jelent a balatoni térségben. Idea és innováció. A helyszín már megvan, csak egy remek ötlet, elhivatott szakemberek kellenek hozzá, és persze sok pénz a fűzfői álom megvalósításához.