Mennyit érnek a múlt pénzei? – imho
A Nemzeti Múzeum görög érméi
MúzeumCafé 10.
Az Éremtár az ókori görög pénzeknek tízezres nagyságrendű gyűjteményét őrzi. Ezek a pénzek a Kr. e. 6. századtól, a pénzverés születésének időszakától a Kr. u. 294-ig tartó időszak vereteit ölelik fel, amikor bezárt a Római Birodalom utolsó provinciális [1] verdéje, Alexandria, és létrejött a Római Birodalom egységes pénzrendszere.
Az érempénz születési helye Kis-Ázsia nyugati része (Nyugat-Anatólia, Törökország), ahol az egykori Lűd királyság területén kerültek elő a legkorábbi veretek. A történetírás atyja, Hérodotosz is a lűdeket tartotta a pénzérme „feltalálóinak”: szerinte a mérhetetlen gazdagságáról híres Kroiszosz (kb. Kr. e. 560–547) verette az első arany- és ezüstpénzeket. A 19. század első felének tudósai így hozzá kapcsolták a máig is legkorábbinak tekinthető arany- és ezüstvereteket, amelyeken szembenéző bika és oroszlán protomé látható. Ezek a pénzérmék közel-keleti előképekre vezethetőek vissza, és az éremleletek időrendje is megerősíti ezt az attribúciót. Ám mégsem ezek voltak a legelső pénzérmék, hiszen keletkezésük idején már léteztek különféle élektron (az arany és az ezüst ötvözete, amely a lűd fővároson keresztül folyó Paktolosz medréből is mosható volt) veretek, és nem csak a lűdeknél, hanem a kis-ázsiai partvidék ion városaiban is. Ma már a Kroiszosz attribúció is bizonyos fokig kétséges, mert kiderült, hogy az oroszlános-bikás pénzek késői szériáit a perzsa uralkodók bocsátották ki, a Lűd királyságot megdöntő Kűrosz maga is, amíg aztán Dareiosz bevezette az ókori forrásokban is az ő nevével jelölt aranypénzeket, a dareikoszt a térdelőfutásban ábrázolt, íjat és lándzsát tartó nagykirály alakjával. Ezek a perzsa aranyak – közel kétszáz éven át lényegében változatlanul – jelentették az ókor arany valutáját egészen a hellenisztikus korszakig, amikor a makedon királyok – II. Philipposz, majd fia, Alexandrosz, a legendás Nagy Sándor – és őket követően aztán a hellenisztikus monarchiák már rendszeres arany-kibocsátást folytattak.
A polisz-korszak pénzérméi azonban döntő többségükben ezüstből készültek, és ez az ezüstverés az érempénz megszületését követően hihetetlen gyorsasággal terjedt el a görög világban. Az ókori görög pénzek, amelyek elsősorban nemesfémből készültek, kicsiny méretük ellenére is valódi műalkotások, így nem véletlen, hogy mindig is komoly értéket képviseltek a műgyűjtők körében. Mivel ezek a pénzérmék a hazai leletanyagban csak elvétve fordulnak elő, az Éremtár anyagának legnagyobb része is egykori magángyűjteményekből származik. A 20. század elején pedig egy alkalommal maga az állam is szükségét érezte annak, hogy a tárat az egyetemes kultúra eme parányi hordozóival bővítse; ekkor sikerült a gyűjtemény egyetlen Kroiszosz-aranyát is megvásárolni. A görög gyűjtemény legjelentékenyebb gyarapodása azonban két nagy magángyűjtőnek köszönhető: a Bécsben élt és a maga korában neves festőművésznek, Delhaes Istvánnak (1843–1901), valamint a kelta pénzek kapcsán (lásd: MúzeumCafé 2009/1 – a szerk.) már említett Dessewffy Miklós grófnak (1854–1918), akik mintegy 2300 görög érmével bővítették az Éremtár anyagát. E két egykori gyűjtemény legértékesebb részét a nyugati görögség – Dél-Itália és Szicília – gyarmatvárosainak csodálatosan szép veretei jelentik, amelyekből egész sorozatok kerültek a múzeumba. Ezek a darabok a klasszikus görög éremművészet csúcsteljesítményei közé tartoznak, elsősorban Szürakusza városának veretei, köztük néhány szignált éremmel, például a Kr. e. 5. század végén dolgozó Evainétosz dekadrachmájával. A névtelen művészek sem kevésbé becses alkotásokat hoztak létre, a szicíliai Naxosz városának tetradrachmája a Kr. e. 5. század közepéről mindenképpen számot tarthat a világ egyik legszebb érme címére.
A pénz ugyan elsődlegesen gazdasági eszköz, és a rajta lévő ábrázolások is a mindenkori kibocsátó azonosítására szolgálnak, de emellett – akárcsak jelen korunk pénzei – különféle ideológiai, politikai tartalmak hordozói is, még ha számunkra nem is mindig világos a jelentésük. A gazdaságilag és politikailag jelentős poliszok, amelyek rendszeres és folyamatos pénzveréssel rendelkeztek, ritkán változtattak éremképeiken, mivel ez egyfajta védjegy, minőségi garancia is volt. Az athéni baglyos pénzeket már a Kr. e. 5. század végén előszeretettel utánozták a Közel-Keleten, többek között a perzsa uralom alatt álló Egyiptomban. A korinthoszi pegazus számos, Korinthosz érdekszférájába tartozó polisz pénzérméin látható, csak a város nevére utaló monogramban különböznek. Az éremkép változása a gazdasági és/vagy politikai orientáció változását is jelentheti. A Kr. e. 470-es években Szürakusza győztes kocsihajtót ábrázoló éremképe számos szicíliai polisz éremverésében megjelenik, reprezentálva a szürakuszai türannoszok kiterjedt hatalmát. Ugyanakkor az idegen uralom lerázását is megünnepelhetik egy új, önálló éremkép megjelenésével.
A Kr. e. 4. század végére a poliszok pénzverésé-nek jelentősége csökkent, többségük csak helyi váltópénzeket bocsátott ki, a nemesfémverés a hellenisztikus birodalmak monopóliuma lett.
[1] A görög városi pénzverések, még ha korlátozottabb forgalmi területtel is, nem szükségszerűen értek véget a római hódítással. Ezeket a római kor-szakban készült görög pénzeket nevezik provinciális, koloniális vereteknek.