Múzeumi alfa és ómega Kecskeméten
A Bozsó-gyűjtemény története, avagy öt évszázad tárgyi emlékeinek sorsa a 21. században
MúzeumCafé 15.
Bozsó János 1975-ben ajándékozta gyűjteményét Kecskemét városának. A régió legnagyobb látogatható magángyűjteménye a magyar néprajz és az európai iparművészet kiemelkedő tárgyi emlékeit mutatja be kezdve a 15. századtól egészen a 20. század elejéig. Az 1993-tól alapítványi formában működő intézmény költségvetése nem csupán a gyűjtemény értékéhez, hanem munkatársai teljesítményéhez képest is csekélynek mondható.
A családi legendárium szerint barátai olykor arra bíztatták Bozsó Jánost: gyűjtőszenvedélye mellett némi kereskedői hevületnek is teret engedhetne. Hiszen akkor nemcsak tárgyai, de magánvagyona is szépen gyarapodna. Ám a gyűjtő – aki egyáltalán nem mellékesen a magyar expresszionista festőművészetnek is autodidakta jelese volt, Munkácsy-díjat kapott, és a Magyar Nemzeti Galéria is őrzi alkotásait – csupán elnéző mosollyal válaszolt az efféle felvetésekre. Ha másként tesz, akkor mára talán a Bozsó-família jegyezhetné az egyik legizmosabb aukciósházat. Alighanem fővárosi központtal.
A Bozsó Gyűjtemény azonban ma is a kecskeméti Klapka utcában található. Volt idő, amikor Klapka György élt abban a házban. A negyvennyolcas szabadságharc majdani honvédtábornoka még piarista kisdiákként költözött kecskeméti rokonaihoz, hogy magyar szót tanuljon. Aztán a házzal történt, ami történt. Bozsó János tanácsi segédlettel költözhetett oda első nagysikerű kiállítását követően, 1957-ben. Külvárosi zugok után műteremre lelt, és otthont talált szeretett, gyarapodó tárgyainak is. Az adok-veszek filozófiáján éppen úgy mosolygott, mint a szocialista-realizmus balgaságain. Pedig utóbbinak saját festőművészi indulásának idején volt konjunktúrája. Bozsó János azonban az érzelmeket tükröző expresszionista stílusának és gyarapodó tárgyi gyűjteményének egyaránt vigyázója, őrzője volt. Igazi gazdája. Mert elsősorban az esztétikum érdekelte, nem más. Öröksége aztán hasonló kezekbe került.
A gyűjteményt ma három alkalmazott gondozza, gyarapítja. A művész fia, ifj. Bozsó János „otthon van” a múzeumpedagógiában, marketingben is. Édesanyja, a művészettörténész Loránd Klára egyben a gyűjtemény és a múzeum kurátora. A gazdasági feladatokkal ifjú, számviteli tanfolyamot is végzett tanárnő foglalkozik. Loránd Klára szerint persze a csekély létszám a működés bizonyos nehézségeit is jelzi. Amikor 1993-ban, még Bozsó János életében – aki ’98-ban halt meg – a kecskeméti önkormányzattal összefogva alapítványt hoztak létre a kiállítás, illetve a gyűjtemény fenntartására, még azt gondolták: hamarosan formálódni kezd majd Magyarországon is egy tehetős, értelmiségi mecénásréteg. Nem így történt. A miértek megválaszolása viszont a társadalomtudomány tárgykörébe tartozik.
Ami az egyéb konkrétumokat illeti: a Bozsó Gyűjtemény működésének „biztosítékát” az a 15-20 millió forint jelenti, amely a városi hozzájárulásból és a különböző pályázatokból, többek között a Nemzeti Civil Alap pályázatából jön össze. Jut belőle vízre, villanyra, fűtésre. A 400-600 forintos jegyárakból befolyó minimális pénz viszont már nehezen értelmezhető kategória. Pláne, hogy az intézményi látogatók – iskolák, civil szervezetek – főként az ingyenes múzeumi napokat preferálják. A Bozsó Gyűjtemény munkatársai mégis úgy látják: nincs komoly baj.
A szűkös keretek anyagi függetlenségként is értelmezhetők. Ami viszont szabadságot jelent. Például a programválasztásoknál. Mert az állandó kiállítás mellett egyebekhez is van affinitásuk. Önerőből rendezték az elmúlt években a Munkácsy kortársai és a magyar modernizmus kezdetei, majd a honi művésztelepeket bemutató tárlataikat. Képet adtak a helyi – amúgy korán kimúlt – szőnyegipar múltjáról is. Izgalmas kuriózumnak számított a Romkocsmáktól a jazzkocsmáig elnevezésű kocsmakultúra-bemutatójuk. A következő években pedig a százéves Kecskeméti Művésztelep jeleseinek munkáit állítják ki majd a Klapka-házban.
Látogatottságuk évi hétezer és húszezer fő között ingadozik. Ami egy hatszáz négyzetméteres kiállítótér esetében nem is rossz. Loránd Klára és ifj. Bozsó János szerint a Bozsó Gyűjteménynek otthont adó kulturális centrum valójában igazi motorja – ha úgy tetszik: szíve – a kecskeméti múzeumi-kulturális életnek. Együtt tervezik, szervezik például a kecskeméti Múzeumok Éjszakája eseményeit az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központtal. Egyebek mellett összeállítják a programfüzetet, és még buszjáratokat is üzemeltetnek az érintett intézmények között. Mindez persze nem nagy varázslat, hiszen a város különböző múzeumainak munkatársai könnyen szót értenek egymással. Nem rivalizálnak, hanem beszélgetnek, egyeztetnek. Nyaranta akár a Bozsó Gyűjtemény kertjében nem múzeumi jelleggel üzemelő romkocsmában is. Mindennek statisztikailag is kimutatható az eredménye: a látogatottsági mutatók, adatok alapján a tavalyi Múzeumok Éjszakáján Kecskemét volt a harmadik helyezett.
Loránd Klára azt mondja: Kecskeméten a kulturális intézményeknek, alkotói műhelyeknek általában vigyázói, őrzői, gazdái vannak, nem csupán fenntartói. Oka ennek az is, hogy a város egykori kulturális vezetői még a három T – tiltott, tűrt, támogatott – korszakában is inkább a támogatásra éreztek indíttatást. Valamiképpen az esztétikum érdekelte őket elsősorban, nem más. És az efféle tradíciók a rendszereket is túlélik, hatásuk pedig sokrétű. Mert tény: bár nem lettünk az értelmiségi mecénások országa, más irányokban ébreszt némi buzgalmat a kultúra művelőinek hitelessége. A Bozsó Gyűjtemény támogatói között tudhat – például – Szibériába fékrendszereket exportáló kecskeméti központú multit, és hasonló bázisú barkácsgép-készítő iparvállalatot. A Múzeumok Éjszakáján a kecskeméti látogatókat fuvarozó kétfedeles londoni busz helyigényét – melyik utcában tud kanyarodni, melyikben nem – pedig ugyancsak helyi cég mérte be, grátisz. Ami százezres megtakarítást jelentett.
Igaz, a támogatók becserkészéséhez olykor a múzeumiak részéről is kell ma már némi üzleti fogás. A kecskeméti Bozsó Gyűjtemény gazdái szívesen adják bérbe időszaki kiállítótermüket, úgy, hogy mindeközben vállalják a tárlatok technikai lebonyolítását, prospektusok elkészítését, megnyitók szervezését. Volt már náluk sajtótájékoztató, könyvbemutató, állófogadás, valamint zártkörű kamarahangverseny is. Hamarosan még bővülhet is a Klapka-ház. Az ehhez szükséges európai uniós pályázatra benyújtott terveiket a kecskeméti önkormányzat Brüsszelben edzett jogi és pályázati szakértője állította össze. Mindemellett szeretettel visszavárják minden egykori, jelenlegi és majdani kormányzat potenciális kulturális hivatalnokait. Többen látták már közülük is a kecskeméti Bozsó Gyűjteményt. Mind ígérték: nagy tervekkel, ötletekkel térnek majd vissza, elszánt támogatóként.
Bozsó János (1922–1998)
Kecskeméten született, szegényparaszti családban. Az 1940-es évek második felében kezdett autodidaktaként festészettel foglalkozni. Az 50-es évek közepére kialakított festői nyelvezetében az érzelmi telítettséget tartotta az egyik legmeghatározóbb elemnek. Jellemzői voltak a telt színek, a szabadon repülő ecsetvonások, fény és árnyék ellentéte. A hazai expresszív festészet kimagasló alkotójává vált. Kezdetben csupán csendéleteihez keresett poros padlásokon, ócskapiacokon régi, szép tárgyakat. A környékbeli tanyavilágban fedezte fel a magyar néprajz elfelejtett emlékeit. Kvalitásérzéke mellé idővel tévedhetetlen műgyűjtői tudást szerzett a magyar néprajz és az európai iparművészet számos területén. Mindeközben festőművészként tucatnyi egyéni és csoportkiállításon vett részt Magyarországon és külföldön. Évtizedeken át festészetéből gyarapította műgyűjteményét. 1998. december 14-én, 76. születésnapja előtt búcsúzott el az élettől.
Bozsó János Gyűjtemény
6000 Kecskemét, Klapka György u. 34.
www.bozso.net
Telefon: +36-76-324-625, +36-76-417-130
E-mail: bozsoal@mail.datanet.hu
Nyitva: Péntek, szombat, vasárnap 10-18 óra között.
Előzetes egyeztetés alapján, más időpontokban is.
Belépődíj: 500 forint, diák, nyugdíjas 250 forint.
Nyitvatartási időn kívül 600 forint.