Nagykanizsán vendégeskedtek A Thrák Királyok aranykincsei
MúzeumCafé 16.
„Hisz ha kivántok a trójaiak tömegébe hatolni,
itt legszélen a nemrégjött thrákok hada nyugszik:
és a király köztük: Rhészosz, fia Éioneusznak.
Láttam az ő nagytermetü és gyönyörű paripáit:
hónál szebbszinűek s úgy futnak, mint a sebes szél.
Hadszekerét az arany meg ezüst veretek díszítik:
s ő irdatlan arany fegyverben jött seregünkhöz,
bámulatosban: a földi halandónak nem is illik
hordani íly fegyvert, inkább örök égilakónak.”
Homérosz: Iliász. Tizedik ének.
Fordította Devecseri Gábor
Bulgáriában a Kazanlak melletti térség jelentős uralkodók temetkezések helyszínéül szolgált az ókorban: a térség királysírjainak kutatói a halomsírok völgyét a Thrák Királyok Völgyének nevezték el. A hely az antikvitás és a természet együttes munkájának eredményeképpen jött létre, tükrözi és őrzi az organikus tájfejlődés eredményeit, történelmi, asszociatív jelentőséggel bír, és topográfiailag körülhatárolható egységet alkot. [1]
A Stara Zagora tartományban található városban 1944. április 19-én, a települést ért bombázások nyomán került napvilágra az a Kr. e. 4–3. század fordulójára datálható thrák sír, amely 1979-ben az UNESCO Világörökség egyik elemévé vált. A cím elnyerésében a kazanlaki sír mint az emberi alkotó-géniusz kiemelkedő főműve kapott megérdemelt figyelmet. A halomsír része a III. Szeuthész thrák uralkodó által alapított Szeuthopolisz városának körzetében található thrák nekropolisznak, így egyedi, kivételes dokumentuma egy már eltűnt ókori civilizációnak. A kazanlaki tumulus méhkas kupolájú kamrájának freskói máig elevenen hatnak: a halotti körmenet résztvevői – az elhunyt felesége, családtagjai, muzsikusok, harcosok, szolgák – végső útjára kísérik a végtelen idők mezejére megtért uralkodót. [2]
A terület, amelyen egykor a thrákok éltek, óriási volt. [3] Egyes thrák törzsek az Égei-tenger szigeteit szállták meg, mások a mai Dél- és Kelet-Macedónia, valamint Thesszália-Pieria egy részén telepedtek le. A Dunától északra a Kárpátokig a thrákokkal rokon nép lakott, északkeletre, a Dnyeperig thrákok éltek. Kisázsiában Bithynia szintén thrák terület volt. Európában több mint ötven thrák törzs neve ismeretes, a legfontosabbak: a thynek (a Sztrandzsa-hegységben), az odryszok (a Marica völgyében, Adrianopolisz körzetében, a Rhodopé keleti nyúlványain), a besszoszok (a Rhodopé nyugati részén), az édónok, a biszaltok és a médek (a Sztruma mentén). A Kr. e. 4000 és a Kr. u. 6. század közötti időszakban a thrákok törzseinek fő települési helye azonban a Balkán-félsziget keleti középső része volt, a mai Bulgária és részben Románia, Macedónia, Görögország és Törökország területe. A terület vallásában és művészetében egységes vonásokat mutatott.
Thrákiából származik a mitológiabeli Orpheusz. Diodórosz szerint, amikor Dionüszosz szilénosokból, szatírokból, mainaszokból álló kíséretével át akart jönni Ázsiából Európába, meg kellett szereznie a Hellészpontosz birtokosának, Lükurgosz thrák királynak a beleegyezését. Mi-után szövetséget kötöttek, és Dionüszosz átkelt Európába, Lükurgosz megparancsolta katonáinak, hogy öljék meg a jövevényeket. Kharopsz felfedte a cselszövést Dionüszosznak. Ekkor az isten visszament Ázsiába, magához vette katonáit, megtámadta és foglyul ejtette Lükurgoszt, megkínoztatta, és keresztre feszíttette. A Hellészpontosz feletti uralmat Dionüszosz Kharopszra ruházta, aki Oiagrosz apja, Orpheusz nagyapja volt. [4]
Homérosz Iliász című eposzából ismerjük Rhészosz thrák királyt. Rhészosz a Strymón torkolatvidékén, majd a Pangaiosz hegységben, végül a Rhodopéban bukkan fel, hogy segítsen Trójának az achájok ellen vívott háborúban. Thrák földre az achájok a trójai győzelem után léptek először.
A Kr. e. 7. század második felében Thrákia égei-tengeri partjait parosi és chalkidikéi gyarmatosítók foglalták el, a kisázsiai görög poliszok Propontisz és a Pontusz partjainak gyarmatosításába kezdtek. A Fekete-tenger partján a görög gyarmatosítók megalapították Apollóniát, Meszémbriát, Odésszoszt, Dionüszopoliszt, Kallatiszt, Hisztriát. A görög–perzsa háborúkban elszenvedett vereségek után Thrákiában az odryszok erős birodalmat hoztak létre. Térész királysága a Propontisz és a Fekete-tenger partjától az Al-Dunáig terjedt. Térész fia, Szitalkész tovább növelte az odryszok királyságának területét, egészen a Sztruma folyó felső folyásáig. I. Szeuthész Kr. e 424-ben került trónra; Thuküdidész adataiból kitűnik, hogy a birodalom évi jövedelme ekkor elérte a 400 talentumot, azaz Thrákia gazdag és hatalmas birodalom volt.
A Kr. e. 4. évszázad első évtizedeiben kezdődött el az odryszok államának széthullása. II. Fülöp trónra lépése után azonnal rátette kezét Amphipoliszra, majd betört a független thrák törzsek területére, azután pedig az odryszok földjére vonult. A triballokkal, akik szabadok maradtak, Nagy Sándor számolt le. Alexandrosz halála után Thrákia Lüszimakhosz uralma alá került. Lüszimakhosz idején III. Szeuthész, a Rózsák Völgyének uralkodója és Dromikhaitész, a geták uralkodója között szövetség jött létre. III. Szeuthész nevéhez köthető Szeuthopolisz városának megalapítása, amelynek romjai most a Koprinka víztározó mélyén találhatók.
Kazanlak közelében, a kelet-bulgáriai Shipka település mellett III. Szeuthusz „Golyama Kosmatka” tumulusát Georgi Kitov [5] tárta fel. Szeu-thusz monumentális halomsírja szarkofágkamrát rejt magában; az innen előkerült leghíresebb, legékesebb leletek Szeuthusz aranymaszkja (képünkön), aranygyűrűje, arany koronája, az uralkodót ábrázoló, életnagyságú bronzfej, gyönyörűen megformált ezüst rhytonok; ezüst phiálék, arany kylix, ezüst és arany páncélok, pajzsdíszek, valamint sajátos díszítőstílus-jegyeket mutató kocsi- és lószerszámdíszek.
A tumulusok leleteinek gazdagsága és kultúrtörténeti-régészeti jelentőségük tekintetében is kiemelkedő fontosságúvá válhat a földrajzi és társadalmi mobilitás vizsgálata, valamint az ezekkel szorosan összefüggő kulturális nyitottság kérdése: mesterek és mesterségek szabad vándorlása, átjárása a szomszédos kultúrák közt.
Az ókorkutatás legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy korunk aktuális problémáinak megoldásához adjon segítséget. Az egyik ezek közül az akkulturációé, vagyis annak a vizsgálata, hogyan viselkednek az egymással érintkező, különböző hagyományokra épülő egykori kultúrák a találkozásuk során. A thrák régészeti anyagok, amelyek tulajdonosaik gazdagságáról és fényűzéséről tanúskodnak, konkrétabban példázhatja a kultúrák találkozásának megsemmisítő helyett megtermékenyítő folyamatát. [6]
A TEMP program keretében feltárt, rendkívül gazdag leletanyag, amely ebben az összeállításban először lépte át Bulgária határait, március 19. és április 30. között Magyarországon – a Nagykanizsa és Kazanlak közötti testvérvárosi kapcsolatnak köszönhető kulturális együttműködés keretében – a Kanizsai Kulturális Központ Képzőművészetek Házában, a Magyar Plakát Házban mutatkozott be a hazai közönségnek. A tárlatra mintegy félezer műtárgy érkezett a kazanlaki Iszkra Történeti Múzeum Régészeti gyűjteményéből.
[1] Kollányi László: Tájak történetisége és történeti tájak meghatározásának kérdései. In: Tájkutatás – Tájökológia. Szerk.: Csorba Péter–Fazekas István. Meridián Alapítvány, Debrecen 2008, 92. o.
[2] Kosyo Zarev: The Thracian Tomb near Kazanlak. Borina Publishing House, Bulgaria 2007, 3–16. o.
[3] A thrákok nem ismeretlenek Pannónia provincia kutatói előtt: a Kárpát-medence legkorábbi név szerint ismert népeit Hérodotosz és Hekataiosz ókori történetírók műveiből ismerjük. Délkelet-Európa három nagy nyelvcsoportját a thrákok, az illírek és a kelták alkották. A nyelvi határok a Kárpát-medencét is három részre osztották: északnyugaton a kelták, délnyugaton az illírek, keleten a thrákok laktak. A császárkorban a rómaiak Thrákiát több provinciára osztották, változó határokkal: Thracia, Alsó-Moesia, valamint Macedonia keleti része volt az a térség, amelynek bennszülött lakossága túlnyomórészt thrákokból állt.
[4] Thrákia. In: Thrák kultúra és művészet. Írta: Ivan Venedikov. Ford.: Sipos István. Szerk.: Szabó Miklós. Szépművészeti Múzeum, Budapest 1978, 3–13. o.
[5] Georgi Kitov a Thracian Expedition for Tumular Investigations (TEMP) project vezetője (1992–2008). Legfontosabb tumulusfeltárásai: Svetitsa tumulus (2004) – származási idő: Kr. e. 5. század második fele; Malkata mogila tumulus (1992) – datálása: Kr. e. 4. század közepe; Golyama Kosmatka (2006) – datálása: Kr. e. 4. század vége
[6] Szilágyi János György: Attikától Narcéig – Via Ischia. Antik Tanulmányok XLVII. 2003, 35–61. o.