Sokféle szakember sokféleképpen az irodalmi muzeológiáról
MúzeumCafé 42.
A múzeumi kiállítások sorsa rendkívül méltánytalan: egy-egy tárlat megvalósítása – jó esetben – jelentős szellemi és anyagi erőfeszítéseken nyugszik, ám gyümölcsét viszonylag rövid ideig élvezheti a közönség. Amíg a kiállítás tart megnézhetjük, beszélünk róla, de amint lebontják, csak a katalógus és néhány személyes élmény őrzi az emlékét. Az a munka pedig, amelyből kinőtt, legtöbbször csak az ügyiratok alapján idézhető fel: az intézményekben, a szakmai közösségekben elmaradnak az összegzések, elemzések, nem jut idő önreflexióra, a tapasztalatok megosztására, vitára. Bár a szakmai diskurzus hiánya egyre többször fogalmazódik meg, még mindig nagyon kevés az olyan publikáció, amelyik egy-egy múzeum, kurátor, szakmai közösség gyakorlatából fakad. Ezek közé tartozik a Petőfi Irodalmi Múzeum Az irodalmi kiállítás természetrajza 2005–2013 című kötete, amely a Múzeumpedagógiai füzetek második kiadványaként jelent meg a közelmúltban. A sorozat első darabját, A kezdet egészének felét 2010-ben vehette kézbe az olvasó, hogy feltérképezhesse az irodalmi muzeológus továbbképzés másfél éves folyamatát. A múzeum már ekkor további két kötetet ígért, egy másodikat, amelyből az irodalmi kiállítások sajátos gyakorlatára derül fény, és egy harmadikat, amely az olvasás népszerűsítését szolgáló irodalmi táborok tapasztalataira helyezi a hangsúlyt. A tematika önmagáért beszél: a szerkesztők nyilvánvaló szándéka, hogy megosszák legfrissebb tapasztalataikat, dokumentálják kiállításaikat, és egyfajta referenciapontot teremtsenek a különböző szakterületek számára. Különösen igaz ez a most megjelent kötetre, amely a PIM csaknem egy évtizedes muzeológiai munkájának összegzéseként is felfogható. A könyv tizennégy, tetszőlegesen kiemelt kiállítást mutat be több nézőpontból: megszólal kurátor, látványtervező, múzeumpedagógus, marketinges, rendezvényszervező. A kötet függelékében a kiállítások adatai mellett azokat a tematikus körkérdéseket is megtalálhatjuk, amelyek alapján a szövegek megszülettek.
Első körben a kurátorok esszéit olvashatjuk, amelyek változó alapossággal és szándékkal, személyesebb módon vagy éppen távolságtartással mutatják be a kiállításaikkal kapcsolatos céljaikat, tapasztalataikat. Definiálják, mit értenek irodalmi kiállításon, módszertani problémákat vetnek fel, elemzik, mi a célja, miértje és specifikuma a szóban forgó műfajnak, függetlenül attól, hogy a Károlyi-palotában, egy buszon vagy egy emlékházban kapott teret a téma. Ezek az összegzések végül annyi hangon szólaltak meg, hogy az irodalmi kiállítás fogalma és sajátosságai a második, A kiállítások megvalósulásának bemutatása című blokkban külön fejezetet is kapott. Bár az azt követő részben a kiállítások létrejöttének gyakorlati körülményeit, a kiállítás kódrendszerét, kommunikációját, fogadtatását, a személyes és szakmai tapasztalatokat mind a tizennégy tárlat kapcsán számtalan gyakorlati kérdést felvetve egyenként is megismerhetjük, a Gulyás Gabriella által szerkesztett könyv legnagyobb érdeme, hogy többféle, egymás mellett futó eredményes praxis alapján foglalja össze, mit gondoltunk eddig az irodalmi muzeológiáról. A szövegekből egyfajta belső, intézményi nézőpont rajzolódik ki, amely vitára ösztönöz, szinte várja a külső, nagyobb látószögből érkező észrevételek sorát. Hajrá!
Az irodalmi kiállítás természetrajza 2005–2013
Múzeumpedagógiai füzetek II., összeállította és szerkesztette: Gulyás Gabriella
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2013