Szükségük van-e munkafüzetekre, feladatlapokra a múzeumpedagógiai foglalkozások résztvevőinek, és ha igen, milyenekre?

Kissné Kovács Ágnes múzeumpedagógus, Göcseji Múzeum

A feladatlapok, foglalkoztató füzetek múzeumpedagógiában való alkalmazásáról eltérnek a vélemények: vannak, akik fontosnak tartják, vannak, akik csak egyes esetekben alkalmazzák, és vannak, akik teljesen elutasítják ezeket az eszközöket.

A múzeumpedagógia a múzeumok gyűjteményeire alapozva nonformális keretek között játékos, interaktív módszereket alkalmazva egészíti ki a formális rendszerek nevelési-oktatási tevékenységeit. Minden pedagógiai folyamatban alapvető a mérés és az értékelés. Fontos a pedagógus számára, hogy visszajelzést kapjon oktatási tevékenységnek a kitűzött célhoz viszonyított eredményességéről, a hiányosságokról, arról, miben és hol kell változtatnia az alkalmazott módszereken. Fontos a foglalkozásokon részt vevők számára, hogy megerősítést kapjanak addigi tanulási módszereikről, felmérjék tudásbeli hiányosságaikat. A múzeumpedagógia sem kivétel ez alól, valamilyen formában szükséges mérni az alkalmazott módszerek eredményességét, a tudásmegosztás hasznosságát, a tematikák illeszkedését az életkori sajátosságokhoz, az iskola rendszerű oktatás tanterveihez.

A mérés eszközét a kitűzött célok, a foglalkozásfajták, a résztvevők életkori sajátosságai is meghatározzák. A múzeumpedagógiai foglalkozások formájukban, tartalmukban, módszereikben és a célközönség tekintetében is változatosak, így azt kijelenteni, hogy minden múzeumpedagógiai tevékenységhez hozzá kell rendelni egy-egy foglalkoztatófüzetet, feladatlapot, vagy hogy egyáltalán nincs szükség a használatukra, túlzott egyszerűsítés lenne. Vannak olyan múzeumpedagógiai tevékenységek, amelyeknél nem a foglalkoztatófüzet, a feladatlap az alkalmas eszköz a méréshez: például egy óvodások, kisiskolások számára szervezett kézműves-foglalkozáson maga a produktum az az eszköz, amelyen lemérhető a bemutatott anyagok és technikák használatának elsajátítása, illetve a funkcionális tárgyaknál azok használhatósága – ha ez a kitűzött cél. Egy másik kézműves-foglalkozáson, ha más a célközönség, például művészeti iskolások, más a célkitűzés is: például a használt anyagok tulajdonságainak, fellelhetőségének, a bemutatott és elkészítendő tárgyak történetének megismertetése, akkor egy-egy játékos feladatlap kitöltése pozitív élmény a résztvevőknek, a foglalkozást tartóknak pedig segít a tevékenység kiértékelésében.

Fontos, hogy a múzeumpedagógiában használt foglalkoztatófüzetek, feladatlapok ne a közoktatásban alkalmazottak másolatai legyenek. A múzeumokban olyan írásos, tárgyi és képi anyag halmozódott fel, amelyeket a közoktatásban használt tankönyvek, oktatási segédanyagok nem tartalmazhatnak, így ezek kreatív használata szinte kötelező ezekben a kiadványokban. Lényeges, hogy a múzeumi foglalkozásokon közölt adatok, a „megérintett” tárgyak, a tapasztalás útján megszerzett ismeretek visszaköszönjenek a foglalkoztatófüzetek, feladatlapok anyagában is. A feladatok megfogalmazása legyen rövid, tömör, érthető, egyben ismeretközlő, figyelemfelkeltő, de semmi esetre sem számonkérő. Mivel a foglalkozások is interaktívak, játékosak, szórakoztatva tanítanak, legyenek a feltett kérdések is ilyenek, építsenek a kreativitásra. A nyitott és zárt kérdések megfelelő arányú alkalmazásával a feladatok változatosak, sikerélményt nyújtók lesznek. A cél a visszajelzés, a visszacsatolás és a tudatosítás. A nyitott kérdésekre adott válaszok a kreativitás, a saját gondolatok megfogalmazásának és egyben az adott szituáció átélésének lehetőségét is biztosítják, például: „Ha Te lettél volna a Rezi vár kapitánya hogyan döntöttél volna…” Az ilyen típusú feladatokat a foglalkozásokon drámapedagógiai módszerekkel is megoldhatjuk. Ehhez a kérdéscsoporthoz tartoznak a gyerekek által kedvelt úgynevezett vizuális feladatok is, az „Egészítsd ki a rajzot…”, „Rajzold le…”, „Színezd ki…” típusúak, amelyek szintén a hallottak kreatív alkalmazását teszik lehetővé, valamint a megoldások magyarázatánál a gyerekek egymás munkáit továbbgondolják, értékelik, és így újra ismétlik a hallottakat.

A zárt kérdések a hallott, látott, tapasztalt ismereteket újra felelevenítik, tudatosítják. A megadott válaszlehetőségek – alátámasztva képi vagy írásos anyaggal – egyszerű választás elé állítják a feladatot megoldót, például: „Melyik várnak volt száraz árka? Pölöske, Rezi, Zalaegerszeg.”

A diákok körében nagyon kedveltek még az úgynevezett „kakukktojás”, „párosító” és „szórejtvény” típusú feladatok. Utóbbiakat a foglalkozásokon közösen is el lehet készíteni, ami segít a rendszerezésben, a fogalmak jelentésének értelmezésében, tudatosításában, valamint az együttgondolkodás, alkotás élményét adja.

A diákokat kísérő pedagógusok visszajelzéseiből tudom, hogy kedvelik az általunk készített feladatlapokat és foglalkoztatófüzeteket, hasznosnak tartják őket, rendszeresen felhasználják azokat oktató-nevelő munkájukban.

A Göcseji Múzeumban szervezünk témanapokat, szakköröket, osztálykirándulásokat. Ezek régészeti, helytörténeti, művészettörténeti, technikatörténeti, néprajzi és általános múzeumi ismereteket dolgoznak fel. A témanapokon, ha tematikája alkalmas rá, a „Most hallottad, tudod-e” feladatlapokat használjuk. Ezeket a foglalkozás közben, egy-egy témakör összegzésére alkalmazzuk: rövid feladatokat tartalmaznak, vagy frontálisan, vagy csoportbontásban oldjuk meg őket. Kitöltésükhöz használjuk a témához tartozó oktatási segédanyagokat: vármaketteket, korabeli mérnöki eszközöket. Az ilyen jellegű feladatlapot a csoporttal együtt is elkészíthetjük. A jó kérdés vagy feladat megfogalmazása feltételezi a megszerzett ismeretek tudatos alkalmazását. A foglalkozást ezekben az esetekben csoportbontással szervezzük, egy csoport egy témát dolgoz fel, megoldókulcsot készít, és egymás feladatsorait oldják meg, értékelik. A szakkörök esetében, ha módunkban áll, készítünk foglalkoztatófüzetet, mivel ezek általában hat-nyolc foglalkozásból állnak, nagyobb témaköröket ölelnek fel. Ezeket az anyagokat rugalmasan alkalmazzuk, előfordul, hogy a részt vevő diákok nem kedvelik a feladatlapokat, foglalkoztatófüzeteket, ilyenkor inkább drámapedagógiai módszerekkel, játékos feladatokkal tudatosítunk, mérünk.

Visszatérve a kérdésre: szerintem a múzeumpedagógiai foglalkoztatófüzetek és feladatlapok használatára szükségük van a diákoknak és a foglalkozást tartóknak egyaránt, de nem minden alkalommal, nem minden tematikához és nem minden korcsoportban. Ezek is oktatási segédanyagok, eszközök a múzeumpedagógiai foglalkozás célkitűzéseinek megvalósításához, illetve egy magasabb tudás megszerzéséhez, és így is kell ezeket kezelni.

Tóthné Timár-Geng Csilla pedagógus, a Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű

Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese

A kérdésre pedagógusként a rövid válaszom: igen. Ugyanakkor természetesen felvetődik a kérdés: miért is fontos ez nekünk? Egyáltalán: milyen haszna van?

A munkafüzet, a feladatlap a tanítás folyamatában segédanyag. Segíti a tanulót a felkészülésben, az anyag megértésében, feldolgozásában, rendszerezésében, az adott témakör összefoglalásában. Miért lenne ez másképpen a múzeumpedagógiai segédanyagokkal?

Nézzük meg először, hogy miért is szervez egy pedagógus a tanítványainak múzeumpedagógiai foglalkozást? Iskolámban, a Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban már legalább húsz éve hagyomány a múzeumpedagógiai foglalkozások beépítése a különböző tanórák tanítási egységeibe. Nekünk fontos a múzeumokban látható, vizsgálható, tanulmányozható közművelődési anyag, mert tudjuk, hogy múzeumba járó felnőtt csak azokból a gyerekekből lehet, akiket már fiatal koruk óta rendszeresen visznek múzeumba. A múzeumi foglalkozás csak érdekesebbé teszi a tananyagot, előkészíthet egy tananyagrészt, vagy esetleg összefoglalhat egy témát. Azért visszük rendszeresen tanulóinkat ilyen foglalkozásokra, hogy a tananyagot kiegészítsük, eredeti tárgyakat, dokumentumokat mutathassunk nekik. Ehhez nagy segítség egy-egy múzeumpedagógiai munkafüzet vagy feladatlap. Ezekben a segédanyagokban olyan előzetes tudásanyag lehet, ami segít megérteni valamilyen tényt, amely kapcsolatban van a kiállított anyaggal, de felhívhatja valami fontosra is a figyelmünket, olyasmire, amire egy pedagógus esetleg magától nem is gondol. Én magam is sok jó ötletet találtam már a múzeumi anyagokban, és mindezek mellett soha nem lehet tudni, hogy melyik feladat ragadja meg a tanuló figyelmét: lehet, hogy egy játékos, érdekes feladat lesz az, ami beindítja a fantáziáját.

Ezeket a feladatlapokat a gyerekek is szeretik, érdekesnek tartják őket, és tudják azt is, hogy az iskolai foglalkozáson majd elővehetik, emlékeztetőül, vagy esetleg a téma otthoni feldolgozásához is használhatják. Fontos az is, hogy ezek a feladatok különböznek az iskolai feladatoktól, és éppen ezért bizonyos esetekben a tanulói kulcskompetenciák fejlesztésében is jelentős segítséget nyújthatnak. A tanulók tanulási szokásai különböznek, sokféleképpen tanulnak. Egy kutatómunkára serkentő feladatlap a múzeumban sokkal többet jelenthet egyik-másik tanulónak, mint egy foglalkozás tartása. Természetesen ehhez is szükség van a múzeumpedagógusra, nem egy ilyen jó példával találkoztam már.

A múzeumi foglalkozásokat a tanulóink nagyon élvezik, nálunk a tanításban ez rendszeres módszertani elem. A foglalkozások után az iskolában tovább foglalkozunk a témával, beépítjük a tananyagba a múzeumpedagógiai foglalkozást, a hallottakat, látottakat lejegyezzük, a helyszínen kapott anyagokat a füzetbe beragasztjuk. Ezek bármikor elővehetők, megkereshetők. Visszajáró, már végzett tanulóink nem egyszer említették (sőt már felnőtt volt diákjaink is mondták), hogy milyen szívesen lapozgatják a későbbi években is ezeket a füzeteket, és azt nem egyszer használták is későbbi tanulmányaik során.

Pedagógusi munkám során már eddig is több alkalommal kaptam lehetőséget arra, hogy iskolám múzeumpedagógiai tevékenységét bemutathassam egy-egy konferencián, szakmai napon. Ezekre az alkalmakra minden esetben elviszem magammal az eddig kapott különféle múzeumpedagógiai munkafüzeteket, feladatlapokat, hogy a pedagógusok ezeken keresztül is képet kapjanak a múzeumpedagógia fontosságáról, és nem utolsósorban kedvet kapjanak ahhoz, hogy elvigyék tanítványaikat egy-egy ilyen foglalkozásra.

Ezek a kiadványok azonban a múzeumpedagógiai foglalkozások nélkül, önmagukban is hasznosak, mert ezekből a pedagógus önállóan is felkészülhet egy-egy múzeumi látogatás megszervezésére. Sajnos az is előfordulhat, hogy egy-egy tanulócsoport nem engedheti meg magának a múzeumi foglalkozások igénybevételét, mivel nem tudják azokat megfizetni. A mi iskolánkban korábban – a szülői hozzájárulások mellett – legtöbbször pályázatokból támogattuk diákjaink múzeumi foglalkozásokon történő részvételét, de két éve, amióta ezek a központi pályázatok elmaradtak, iskolai alapítványunk segíti ezeknek a programoknak a megtartását. A forrásaink azonban sajnos egyre szűkülnek, és ha ez így marad, többször fogunk rákényszerülni költségkímélő megoldásokra (bár remélem, hogy ez minél később következik be). Erre jelenthet megoldást, hogy a múzeumok által elkészített segédanyagok alapján önállóan készülhetünk fel a foglalkozásra. Persze tudom, hogy a múzeumoknak nem ez a céljuk a feladatlapokkal, munkafüzetekkel, de a fiatalok múzeumba szoktatásához elengedhetetlen lehet, hogy ezek segítségével pozitív attitűdöt alakítsunk ki a tanulókban.

Jelentős segítség lehet, illetve jó lehetőség az is, hogy ma már több múzeum honlapján találhatók feladatlapok egy-egy kiállításhoz, amit szintén nagyon szeretek, és a tanulási folyamatban rendszeresen fel is használok. Ezzel, gondolom, sok pedagógus van így. A múzeumok honlapját egyre többen látogatják, képeket, feladatlapokat, kulturális tartalmakat töltenek le. Ez az IKT (infokommunikációs) eszközök fejlődésével, elterjedésével egyre gyakoribb.

Eddig egy budapesti intézmény és a saját tevékenységem alapján fogalmaztam meg a véleményemet, de mi van azokkal a tanulókkal, akik egy kistelepülésen élnek, ahonnan még nehezebben jutnak el egy múzeumba? Nekik sokkal többet jelenthet egy feladatlap, egy munkafüzet. Egy ilyen segédanyag beviheti az iskola falai közé a múzeumot.

Az interaktív táblák a Támop-projekteken keresztül sok kisiskolába eljutottak, ott sok esetben ez az egyetlen lehetőség, amivel a múzeumok bekerülhetnek az oktatás vérkeringésébe, ami pedig igen fontos lenne. Természetesen azért a kisiskolák esetében is hallottam már múzeumi foglalkozások igénybevételére több jó példát.

Nekem, bevallom, szívügyem a múzeumpedagógia beépítése a pedagógusi munkámba, és ehhez eddig is jól tudtam használni a múzeumok által összeállított segédanyagokat. Szeretném, ha továbbra is hozzájuthatnék ilyen munkafüzetekhez, feladatlapokhoz, sőt bővülne ezek köre, és minél több múzeum a honlapjára is feltenné ezeket. Persze tudom azt is, hogy az iskolák egy része nem nyitott a múzeumi foglalkozásokra, de remélem, hogy egyre inkább elfogadottá válik ez a tevékenység, és ehhez fontos segítséget nyújthatnak ezek a kiadványok.

Joó Emese múzeumpedagógus, Néprajzi Múzeum

Ha a foglalkozáson jelen van múzeumpedagógus, „résztvevőkön” pedig a pedagógust és diákcsoportját értjük, a válasz egyértelmű: nincs szükség sem egyszerűbb feladatlapokra, sem komplikáltabb munkafüzetekre. Ezek a múzeumtól alapvetően idegenek, használatuk akadályoz, félrevezet, rövid és hosszú távon egyformán káros. Látszólag segítséget jelentenek, valójában azonban mindannyiunkat hátráltatnak. Lássuk kit, miben és hogyan?

A feladatlapok akadályozzák a múzeumpedagógusokat abban, hogy saját pedagógiai eszközeiket és módszereiket kialakítsák és fejlesszék. A feladatlapok félrevezetik a diákokat és a pedagógusokat, mert a múzeumból észrevétlenül iskolát, a kiállításból pedig tananyagot csinálnak. A feladatlapok stratégiai szempontból károsak a múzeumnak, mert a vizuális nyelven remekül értő és beszélő Z generáció − a potenciális felnőtt múzeumlátogatók − szeme elől eltakarják a múzeum valódi világát, ezzel hátráltatják a megnövekedett vizuális kereslet és a múzeumokban rendelkezésre álló vizuális kínálat találkozását, a digitális nemzedék és a múzeumok egymásra találását.

A közoktatás elsősorban a tananyag szemléltetésére és ismeretszerzésre használja a kulturális színtereket, de törekszik arra is, hogy a diákok kulturális fogyasztói szokásait formálja. Amikor egy osztály színházba megy, senkinek nem jut eszébe feladatlapot nyomni a diákok kezébe. És nem azért, mert a színházi előadás alatt sötét van! Sokkal inkább, mert a diákok csak úgy élhetik át a színházi élményt, ha gyakorolják a színházi viselkedés szabályait, megismerik az előadások jelrendszerét, és valódi nézőként figyelik az előadás apró részleteit és teljes egészét. Ez nem könnyű feladat, sokszor segítségre van szükségük, de azt még véletlenül sem előadás közben, feladatlap formájában szokás megadni nekik. A diákok zavartalanul végignézhetik a darabot, új megvilágításban láthatják az iskolai tananyagot, miközben fokozatosan képessé válnak a színház önálló befogadására.

A múzeumi élmény a színházihoz hasonlóan történetek befogadásán alapul, csakhogy ezek a történetek nem direkt módon, hanem egy látszólag élettelen és mozdulatlan vizuális környezetben tárulnak fel. A kiállítás komplex tér, amelyben gondosan elhelyezett, egymással bonyolult kapcsolatrendszerben álló tárgyak, műalkotások, vizuális és szöveges információk, képek, filmek és hangok találhatók. Háromdimenziós fizikai valóság – terek, távolságok, irányok, útvonalak –, amelyben a szabad mozgás és az önálló tájékozódás kínálja a felfedezés élményét. A kiállításokban a megismerés nem feltétlenül lineáris útvonalon halad, viszont csakis minden jel egyidejű megfigyelésével, összeolvasásával érhető el. Nem beszélve arról, hogy a kiállítás az értelemre, az érzékekre és az érzésekre egyformán hat, így ahányan vagyunk, annyiféle olvasatunk és értelmezésünk lehetséges. A diákokat azzal segítenénk, ha a feladatlap külső vezérfonala helyett engednénk őket belemerülni, sőt beleveszni ebbe a bonyolult közegbe, amelyben valódi kihívás a változatos vizuális jelekkel megfogalmazott történetek és üzenetek megfejtése.

Sok esetben az iskolai pedagógusok nyomására történik, hogy a múzeumlátogatás alárendelődik a tananyag célirányos feldolgozásának. Az efféle múzeumi órán a diákok iskolai jellegű feladatlappal a kiállításból kiragadott részleteket dolgoznak fel. A feladatlap szöveges kérdéssor mentén, azonos útvonalon vezeti a diákokat, akik igyekeznek a kérdéseket értelmezni, és helyes válaszokat, jó megoldásokat adni rájuk. Ceruzával és papírral bajlódnak egy kifejezetten vizuális jelolvasásnak berendezett, írófelület-mentes térben. Saját gondolataik helyett másokéival foglalkoznak ott, ahol mindent több szempontból is meg tudnának közelíteni, többféle véleményt, viszonyt is meg tudnának fogalmazni. Ahol nincs sem jó, sem rossz, sem megoldás. Hiszen kiállítás. A tanórává egyszerűsített foglalkozáson nincs lehetőség sem a tágabb összefüggések, sem a kiállítás saját üzenetének megismerésére. Ez nagy pazarlás, mivel a kiállításokban a tananyag szinte minden dimenziója megtalálható! A múzeumnak a többi között az a rendkívüli pedagógiai értéke, hogy felkínálja a tantárgyakra tagolt iskolai ismeretek újrarendezését és a tantárgyakon átívelő összefüggések szemléltetését. Csak azért, hogy a diákok a tankönyv illusztrációit 3D-ben nézzék, de változatlanul a megszokott iskolai sémákban mozogjanak, nem érdemes múzeumba menni. Múzeumba a múzeumért érdemes menni, ahol a tárgyakból történet, a tananyagból pedig életszerű tudás válhat.

A múzeum és a kiállítás sajátosságai alapvetően megkívánnák, hogy a foglalkozások módszertana túllépjen a hagyományos iskolai adaptációkon, és a szövegalapú, lineáris, analitikus megközelítés helyett vizuális alapú, dinamikus megoldásokat alkalmazzon. Felkészülni egy konkrét csoportra, a foglalkozáson végig aktívan jelen lenni és mindenkit mozgásban tartani, minden résztvevőre folyamatosan figyelni és mindenki figyelmét fenntartani, rugalmasan alkalmazkodni és kreatívan improvizálni − mindez igen sok energiát igényel. A múzeumpedagógusok többsége vagy szereptévesztésből, vagy lustaságból marad inkább a bejáratott, többnyire passzív módszereknél. A feladatlapozás ilyen megszokott, kényelmes félautomata: a kész minták hozzáférhetők és adaptálhatók, a kérdéssort előre össze lehet állítani, a foglalkozáson bármikor elő lehet kapni, a kitöltés ideje alatt pedig még egy kis szusszanás is adódik. A múzeumpedagógusok továbbá azért készítenek feladatlapokat, mert azokon nőttek fel, hozzájuk a szöveg alapú, részletekre irányuló, vezetett gondolkodásmód áll közel. Nehéz szembesülniük azzal, hogy a foglalkozások résztvevői ma már teljesen másképpen működnek. Hagyományos, szövegcentrikus módon szinte már nem lehet őket tanítani. A mai diákok jellemzően gyakorlatiasak, gyorsak, önállók, vizuálisak, egyszerre több dologra figyelnek, hamar átlátják a nagyobb rendszereket, követik és igénylik a változatosságot − ezért hihetetlen felfedezést és élményt jelenthet számukra, ha mindezeket a képességeiket múzeumi és kiállítási környezetben is gyakorolhatják.

Kedves múzeumpedagógusok! Vigyázzatok a múzeumra, nehogy elavult pedagógiai módszereitekkel elrettentsétek onnan a digitális nemzedéket! A feladatlap a korszerű múzeumtól és a mai diák-célközönségtől egyformán idegen. A feladatlapozással ráadásul saját személyes jelenléteteket teszitek feleslegessé, azt a látszatot keltitek, mintha bármivel is pótolhatók lennétek. Inkább tegyétek oda magatokat! A feladatlapok pedig vitrinbe valók. Én szóltam.

Tóth Kálmán múzeumpedagógus, Savaria Múzeum

Engedtessék meg, hogy a témát egy személyes, az életutam szempontjából ha nem is meghatározó, de a fejlemények tükrében lényeges és mindenképpen ide kívánkozó epizód felidézésével közelítsem meg. Talán legkorábbi – de mindenképpen legkorábbi dokumentált – múzeumi élményem a Savaria Múzeum Ismerjük meg környezetünk rovarvilágát! című foglalkozásához kapcsolódik. Nem azért hozakodom elő ezzel az 1970-es évek közepén történt múzeumlátogatással, mert utalni szeretnék az életkoromra (sem előre, sem hátrafelé nincs vele mit dicsekedni), de azért azt elárulom, hogy kedves élővilág-tanárnőnk a Fürst Sándor Általános Iskola 6. osztályosai számára szervezte meg az említett programot. A meglátogatott intézményben, későbbi munkahelyemen, Bándi Gáborné, az akkori Nevelési és Propaganda Osztály (!) vezetője kezdeményezésére az idő tájt magas színvonalú és élénk múzeumpedagógiai műhelymunka folyt. A kifejlesztett „(tan)eszközök” sorába illeszkedett az a nyolc kérdést tartalmazó feladatlap is, amely Bándiné gondossága folytán az osztály adattárában megőrizve a mai napig dokumentálja a gyermekkori múzeumlátogatást. A múzeumi feladatlapok e korai példányának küllemét és részben tartalmát is a házi nyomdagép technikai lehetőségei határozták meg: az A/4-es méretű lapon képek nincsenek, csak szövegek és kipontozott vonalak. Egyszerű kivitelezése ellenére betöltötte hivatását: lényeges és érdekes ismeretekről adott visszacsatolást.

Négy évtizedet ugorva az időben megállapíthatjuk, hogy napjainkban a múzeumok egyre tudatosabban szervezik gyűjteményinterpretáló tevékenységüket, aminek során az innovatív közvetítőeszközök és módszerek széles skáláját használják fel. A küllemüket és tartalmukat tekintve egyre igényesebb kivitelű múzeumi feladatlapok, foglalkoztatófüzetek a múzeumpedagógia szinte nélkülözhetetlen eszközévé váltak. 2009-ben Koltai Zsuzsa ötven múzeumi közművelődési szakember, múzeumpedagógus bevonásával interjúalapú vizsgálatot folytatott a hazai múzeumi kultúraközvetítés helyzetének feltérképezésére. Vizsgálatának egyik eleme a múzeumpedagógiai eszközök és munkaformák alkalmazási gyakoriságának rögzítése volt. Eszerint 2009-ben a megkérdezett szakemberek 82 százaléka építette be a feladatlapot mint eszközt a múzeumpedagógiai tevékenységébe. A mérés korántsem nevezhető reprezentatívnak, témánk szempontjából azonban fontos megállapításhoz szolgáltat adatokat: a feladatlapos munkáltatás valószínűleg ma is a múzeumpedagógiai tevékenység egyik leggyakrabban igénybe vett módszere, a feladatlap pedig a leggyakrabban használt múzeumpedagógiai (segéd)eszköz. Ez nem lehet véletlen! A feladatlap a gyűjteményi interpretáció célszerű eszköze kell legyen, különben miért fordítanának elkészítésére annyi energiát és időt a múzeumpedagógusok? Persze fel lehet hozni az ellenvéleményt, miszerint a gyakoriság nem társul szükségszerűen az indokoltsággal, vagyis attól, hogy valami elterjedt, nem feltétlenül indokolt, sőt nem is biztos, hogy hasznos.

Mielőtt a feladatlapok tartalmi problémáit érintenénk, tegyük fel a szerkesztői kérdést, ám kicsit megváltoztatott formában: kinek van munkafüzetre, feladatlapra szüksége? A múzeumpedagógusoknak vagy a foglalkozások résztvevőinek? Az idézett vizsgálat adatainak tükrében az előbbieknek bizonyára. Az igényt a hagyományok mellett a pályázatok is erősítik, hiszen a kiállításokra kiírt pályázatok formai követelményként elvárják a múzeumpedagógiai programterv csatolását. Ennek mutatós, egzakt eleme, amikor a pályázó az ifjabb korosztálynak szóló kiadvány tervét vázolja fel a különféle feladatokkal. De előfordul (tartok tőle, nem is ritkán), hogy a muszájból kivitelezett munkafüzet nem állja ki a gyakorlat próbáját. Ez esetben ami az elszámolást illeti, a projekt sikeresen zárult ugyan, de valójában mi értelme volt az egésznek? Pótolhatatlan szakmai tapasztalatoktól estünk el, mert nem volt módunk, lehetőségünk (esetleg szándékunk sem) a korrekcióra. Egyetlen eredmény, hogy a színes-szagos ifjúsági kiadvány, munkafüzet a színvonalas múzeumpedagógiai munka hosszabb távon fennmaradó, kézzelfogható bizonyítékaként ragyog ország-világ előtt. Nem is ez a probléma, hanem inkább az, hogy a dicsfény várományosaiként nem mindig tesszük fel magunknak a kérdést: a (pedagógiai) cél és a célközönség megkívánja-e, igényli-e a szívünknek oly kedves munkafüzetet, kreativitásunk koncentrátumát?

Minden esetben több szempontból, kellő önmérséklettel át kellene gondolni, hogy a tervezett munkafüzet vajon kiknek készül, megfelelő helyen, módon és időben kerül-e használatba? Mindezek és a tartalom mikéntje után számomra harmadlagos kérdés a manapság preferált „dizájnos” küllem. Persze szeretem az igényes kiadványokat ebben a kategóriában is, szép gyűjteménnyel is rendelkezem belőlük, de sajnálattal tapasztalom, amikor a külcsín mögött kevésbé nívós, esetleg túlzottan iskolás belbecs lappang. Több múzeumpedagógus kolléga éppen a teljesítménykényszeres iskolai tesztekkel, feladatlapokkal nyomorgatott gyermekekre való tekintettel teljesen elveti az efféle segédeszközök múzeumi használatát.

A kiállítások kurátorainak a műtárgyakkal megfogalmazott üzenetrétegeit azonban, ha szóban, ha írásban, de mindannyian kérdésfeltevésekkel is igyekszünk közvetíteni. Múzeumpedagógusi pályám során számos feladatlapot, munkafüzetet készítettem. Ezekkel minden esetben a témafeldolgozás, ismeretszerzés, interakció folyamatait igyekeztem összekapcsolni. Egyes reformpedagógiai irányzatok, technikák, amelyekben az egyéni fejlesztés, illetve az együttműködés módszerei kerülnek középpontba, különös figyelmet szentelnek a taneszközöknek, köztük a tervszerűen alkalmazott feladatsoroknak. A felfedezéses tanulás elvét követő Freinet-módszer munkakártyái, kérdő-felelő cédulái, a tevékenység-központú oktatás instrukciós lapjai a múzeumpedagógiai gyakorlatban, jelesül a feladatlapok készítése során is hasznosíthatók lehetnek.

Hogy a feladatlap rontja-e vagy segíti a befogadás, integrálás, konstruálás folyamatait? Nincs minden helyzetre érvényes válasz. A valódi kérdés inkább az, hogy az adott helyzetben tudunk-e, segítünk-e jól kérdezni, ezáltal érvényes válaszokra lelni. A jó kiállítás önmaga is kérdéseket ébreszt; a múzeumpedagógus feladata, hogy ezeket felszínre hozza és a résztvevők közös élményévé tegye. Arról az adott helyzet ismeretében kell döntenie, hogy ehhez kézbe fogható tárgyra, drámapedagógiai módszerekre, vagy – uram bocsá’ – feladatlapra van-e szüksége.