ZENEMŰTÁR

Az első gondolattól a digitalizációig

MúzeumCafé 81-82.

Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében már az intézmény megalapításakor is voltak zenei dokumentumok. De az önálló Zeneműtár gondolata igazán csak a 20. század legelején vetődött fel. Majd miután az Erkel-hagyatékot a Széchényi Könyvtár 1904-ben megvette, Kézirattárán belül megszületett egy „Musica” szakcsoport, amelyből aztán 1924-ben megalakult az önálló zenei osztály. Írásunk azt mutatja be: a Zeneműtár története a zenei könyvtárügy elhivatott szószólóinak a története is. Máskülönben a csaknem egy évszázada önállósult Zeneműtár intézményi státusa tavaly megváltozott: két osztály összevonásával létrejött az új Színháztörténeti és Zeneműtár.

¶ „Örök hálával tartoznék a Haza azoknak, kik a régi vagy mostani Magyaroktól írott, vagy nyomtatásban kiadott muzsikai munkákat mindjárt egyenként is beadnák a magyar múzeumba.” Mátray Gábor zenetudós, zeneszerző 1829-ben írta ezt A Muzsikának közönséges története című esszéjében, amely először folytatásokban jelent meg a Vörösmarty Mihály szerkesztette Tudományos Gyűjteményben. Mátray aztán 1846-tól csaknem harminc éven át volt a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának könyvtárőre: tudományos tisztviselői állásában mindvégig támogatta őt a főúri mecénás család. Korábban gróf Széchényi Ferenc egyik fia, Széchényi Lajos gyerekei mellett volt nevelő Bécsben. Idézett zenetörténeti írásában fájlalta, hogy „hazánk történetének talán egy ága sincsen, melly olly silány tudósításokból állana, mint a hazai muzsika eránt tett jegyzetek”. Mátray a Nemzeti Színház „hangászati ügyeinek igazgatója” is volt, mai zenetörténészek pedig Kodály Zoltán és Bartók Béla közvetlen előfutárának tekintik népdalkutatásai miatt. Így vélekedett: „A magyar zene kétségen kívül a magyarok népdalaiból származott, melyek azonban táncra alkalmazva cifrább és tánchoz mért modorban játszattak.”

¶ Mátray Gábor tehát már az 1800-as évek közepén kiemelten fontosnak tartotta a nemzeti zenekincs gyűjtését. Abban az időben Széchényi Ferenc magánkönyvtárából került a nemzeti könyvtárba – sok más mellett – Benedetto Marcello Estro poetico-armonico című velencei kottája is 1724-ből, ötven olasz zsoltárparafrázis megzenésítése. Az olasz zeneszerző zsoltáraival és kantátáival nagy hatással volt az európai zene fejlődésére. Ő volt az első olyan keresztény komponista, aki spanyol szefárd és német askenázi zsoltártónusokat is felhasznált a műveiben. A velencei konzervatórium az ő nevét viseli ma is. Amikor 1924-ben létrejött a nemzeti könyvtár Zeneműtára, Benedetto Marcello kottasorozata a Musica practica állomány 1-es számú jelzetét kapta. Vagyis ezzel indul a Zeneműtár gyűjteménye. De Mátray időszakától még évtizedeket kell várni addig. Egyébként ez a barokk kottadokumentum a zeneműkiadás történetének szempontjából is különleges: itt alkalmaztak először hagyományos, a latin nyelvhez kapcsolódó, valamint a görög és a héber zene megszólaltatására is alkalmas kottanyomtatási technikát egy kiadványon belül.

¶ Európában a 19. század második felétől már kezdtek kialakulni zenei könyvtárrészlegek, bár nem önálló intézményként, többnyire oktatási célból és zeneiskolákhoz kötődően. Magyarországon akkoriban a Nemzeti Zenedében – első igazgatója ugyancsak Mátray Gábor volt –, majd a Zeneakadémián működött zenei könyvtár. Csakhogy egyik sem volt nyilvános.

¶ A 20. század legelső éveitől a hazai könyvészeti és zenei sajtóban egyre többen sürgették egy zeneműtár kialakítását és a zenei bibliográfia megteremtését. A szakmai diskurzus egyik szószólója Kereszty István zeneszerző, zenekritikus, bibliográfus volt. A Magyar Könyvszemle 1902/1–2. füzetében feltette a kérdést: „Egyáltalán való-e zenemű a könyvtárba? – Így folytatta: – Egyébiránt a lipcsei Zeitschrift der Internationalen Musikgesellschaft csak a múlt hónapokban írt arról a kérdésről, hogy zeneművek helyet foglalhatnak-e könyvtárban. Érveit nem ismétlem, csak azt fűzöm hozzájuk, amire, mint látom, sokan nem gondolnak: hogy a kóta ép úgy, mint a betűírás, hangok megrögzítése, olvasni való és örök időkre is megőrizni való – s a könyvtár olvasótermében akár ötven, csak némiképpen is képzett zenész tanulmányozhatja és olvasva élvezheti akár a leghatalmasabb zenekar számára írt partitúrákat anélkül, hogy egy hanggal is megtörné a csendet, zavarná
a tudás egyéb ágaiban kutató olvasókat.”

¶ Meiszner Imre Oszkár zenepedagógus, egri főszékesegyházi karnagy is helyeselte egy országos zeneműtár ötletét, mondván, „lehetővé kell tenni a hazai zeneirodalom megismerését”. Javasolta, a Magyar Zeneszerzők Társaságának tagjai küldjék be műveik egy-egy példányát, a kiadók a kiadványai­kat, a sajtó pedig szólítsa fel a közönséget, hogy a köz javára ajánlják föl a tulajdonukban lévő jelentősebb zenei anyagokat. „Ilyen módon oly szép anyag gyűlne össze, melyből egy zenei katalógusnak a megszerkesztése már semmi nehézséggel nem járna”, írta Meiszner a Zenelapban (1905. április 15.).

¶ A francia családi gyökerű Isoz Kálmán zenetörténész is kifejtette álláspontját (Zeneközlöny, 1905. október 17.), leszögezve, egy zenei gyűjteménynek a könyvtárban a helye: „Zenei gyűjtemény alatt értem az írott és nyomtatott hangjegyeknek, valamint a zenét s a vele rokon dolgokat tárgyaló könyveknek, kéziratoknak, folyóiratoknak s apróbb nyomtatványoknak (műsor, operai színlap stb.) rendszeresen felállított tömegét. Ennek kiegészítő részét képezheti még a zenészek, zeneszerzők, zeneírók, hangszerkészítők stb. arcképeinek csoportja. (…) E gyűjtemények helye a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára.”

¶ Isoz Kálmánnal ellentétben Kereszty István sokáig úgy vélekedett, hogy inkább a Nemzeti Zenede legyen a zenei anyagok „őrzési helye”: „Nem tartjuk kizártnak, hogy a nevénél fogva egyszerűen könyvgyűjteményül szolgálni akaró könyvtár a neki idegen, a zenei gyűjteményt szívesen átengedje egy külön e célt szolgáló, szintén országos jellegű gyűjteménynek.”

¶ A zenei könyvtár és zenei gyűjtemény iránti érdeklődés kétségkívül egyre hangosabb lett a kulturális közéletben. S bár a Zeneműtár megalapítására Isoz Kálmán – aki akkorra már a Széchényi Könyvtár főkönyvtárosa volt – csak 1924-ben kapott megbízatást, éppen az ő jegyzeteiből ismert, hogy a könyvtár vezetését azért addig is foglalkoztatta az önálló zenei gyűjtemény megalapítása. Fejérpataky László – 1894-től a könyvtár igazgatóőre, 1915-től a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója volt, de mellette megtartotta a könyvtár vezetését is 1919 végéig – 1904-ben „oly intézkedést tett, melynek súlyát és értékét csak jóval később láttuk meg”. Megvette a könyvtár számára Erkel Ferenc zeneirodalmi hagyatékát és levelezését,
s miként Isoz írja, „ezzel a rendkívül érdekes és becses sorozattal kézirattárunk egy eladdig ismeretlen anyag tulajdonosa lett, s Fejérpataky Lászlónak mint a könyvtár fejének rendelkezése folytán »az Erkel-féle gyűjtemény rendezése alkalmából Musica címen egy új kézirattári szakcsoport létesíttetett«. Ez magával hozta az egész kézirattári anyag megrostálását s a zenei, illetve zenei vonatkozású darabok kiemelését.” (Száz évvel később, 2010-ben, Erkel Ferenc születésének bicentenáriumi évében az OSZK megvásárolta a zeneszerző fia és szerzőtársa, Erkel Gyula hagyatékát is, amelynek feldolgozása folyamatban van. Ennek az Erkel-gyűjteménynek a legfontosabb dokumentumai közül jó néhány ingyenesen hozzáférhető a könyvtár Erkel-honlapján.)

¶ A Széchényi Könyvtár zenei anyagáról Kereszty István írta
az első ismertetést. Végigvette a Musica theoretica et practica szakcsoportba besorolt műveket és szakirodalmat. Kelemen Éva zenetörténész, az OSZK zenei gyűjteményének munkatársa szerint Kereszty felhívta a figyelmet a hiányosságokra is,
és kiemelte: Magyarországon a nemzeti könyvtár zenei anyaga a legteljesebb, és elsődleges forrást jelent a hazai zenei művelődés kutatóinak. Ezért nemcsak az írott, hanem a hangzó zenei kincs megőrzését is elengedhetetlennek tartotta: „Hogy ez mennyire fontos és sürgős, azt aligha kell bizonyítgatnom; nem megbecsülhetetlen vívmány-e, hogy egy Blaháné énekét, Hubay vagy Vecsey hegedülését, Dohnányi, Juhász Aladár, Mérő Jolán vagy Szendy zongorajátékát a maguk teljes művészi magaslatán átéreztethetjük a jövő századok nemzedékeivel? Mit nem adnánk érte, ha Beethoven vagy Liszt előadóművészi nagyságát ilyen módon közvetítve élvezhetnők!” – írta A zene irodalma a könyvtárban című tanulmányában (Magyar Könyvszemle, 1908). Isoz Kálmán pedig még azt is felidézte az írásaiban, hogy 1919-ben a múzeum fűtetlen termeiben Kereszty foglalkozott a hangjegyanyag összeválogatásával, csoportosításával, majd Lavotta Rezső zenetörténész, karmester, zeneszerző, a kolozsvári konzervatórium ide menekült igazgatója került mellé, aki utóbb átvette tőle e munkakört. (Lavotta Rezső idővel a Zeneműtár vezetője lett, s mellette a Nemzeti Színház karmestere is volt.)

¶ Kelemen Éva azt mondja, a századfordulós kulturális közéletből még jó néhány olyan kiváló gondolkodót lehetne említeni, akik véleményükkel, írásaikkal jelentősen hozzájárultak a Zeneműtár elindításához. Külön felhívja a figyelmet Fabó Bertalan zenetörténészre, aki eredetileg jogász, ügyvéd volt, később a zsidó múzeum első múzeumi őre. Pályája, élete egyáltalán nincs feldolgozva, zenei tudományos körökben azonban ismert a személye. Fabó például nehezményezte, hogy miközben Bécsben belefogtak egy korai Haydn-összkiadásba, Magyarországon nincs saját Erkel-összkiadás. Aztán épp Fabó volt az, aki egy Erkel-albumot jelentetett meg a zeneszerző centenáriumára, 1910-re. Becsülték a kortársai. Bárhol járt is külföldön, mindenhol megpróbált a nemzeti könyvtár számára különleges kottákat beszerezni, kereste a magyar vonatkozású zenei kiadványokat. Nagyjából háromszáz-négyszáz kottával gyarapította az akkor még nem létező zenei gyűjteményt, amelyet ezzel ő is megalapozott. Halálakor (1920. október 28.) a Budapesti Hírlap másnapi számában így búcsúztak tőle: „A magyar muzsika egyik fanatikus, derék kutatója dőlt ki az élők sorából… Nagy kitartással és tudással s talán még több lelkesedéssel búvárkodott a magyar zene múltjában. Leszállt dohos pincék mélyébe, kisvárosi antikváriumok raktáraiba és egész sereg megbecsülhetetlen zenei emlékünket hozta napvilágra. Így fedezte föl az ún. Esterházy-kódexet is. Munkásságának eredményéről a Tudományos Akadémia kiadásában megjelent »A magyar népdal« című tartalmas kötetében számolt be. Ugyancsak ő készítette az Erkel Ferenc albumot, mely a nagy magyar mester életének mai napig legrészletesebb méltatása. Sok kisebb-nagyobb tanulmányt is írt. De nemcsak lelkiismeretes és fáradhatatlan munkás, hanem rendkívül szolgálatkész és önzetlen jó ember volt. Minden gyűjtését a Nemzeti Múzeumnak adta, és jó tanáccsal, hasznos útbaigazítással mindenkin segített.”

¶ Temetésén alig volt ott húsz gyászoló a rákoskeresztúri zsidó temetőben. Mezey Ferenc, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat alapítója búcsúbeszédében arról szólt, hogy illett volna, ha a magyar zenei kultúra képviselteti magát Fabó Bertalan temetésén, de „nem baj, mert a tiszta élet önmagában hordja jutalmát”.

 

 

A Zeneműtár ezüstkora

¶ Az első világháború megakasztotta ugyan az önálló zenei gyűjtemény létrehozását, de Isoz Kálmán szerint „semmiféle világégés és vérözön nem tudta a zenei osztály gondolatával való foglalkozást elcsitítani” (Magyar Könyvszemle, 1928/1.).

¶ Haraszti Emil zenetörténész, zenekritikus, a Nemzeti Zenede tanára (később igazgatója) 1916 szeptemberében memorandumot intézett Jankovich Béla akkori vallás- és közoktatásügyi miniszterhez: „Legfőbb ideje tehát felállítanunk egy Országos Magyar Zenei Könyvtárt és Gyűjteményt, mely magában foglalná zenei és zenével kapcsolatos emlékeinket, ennek az új kulturális intézménynek megszervezése a nemzet egyik legfőbb művészi és tudományos érdeke.” Majd 1918 végén újabb memorandum született, zenekritikusok (Csajthay Ferenc, Kern Aurél, Hammerschlag János, Péterfi István, Cserna Andor, Merkler Andor, Béldi Izidor, Fenyves Gábor és Wei­ner György) adták át Lovászy Márton vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Sürgős intézkedéseket követeltek zenei területen. Javasolták, nevezzenek ki új főigazgatót a Zeneakadémia élére, az Operaházban teremtsenek rendet a káoszból, alapítsanak Országos Zenei Tanácsot, a Nemzeti Múzeumban szervezzenek zenei osztályt. Kevéssel a memorandum benyújtása után Dohnányi Ernő lett a Zeneakadémia új igazgatója. Az Újság 1919. január 17-i számában pedig már közölte azt is: „A zenére vonatkozó tárgyak és feljegyzések a múzeumok különböző osztályában voltak elhelyezve eddig, legnagyobb részt rendszertelenül és egymástól elkülönítve, szanaszét szórva. A vallás- és közoktatásügyi minisztériumban most úgy határoztak, hogy a több gyűjteményben és helyen levő anyagokat egyesítik a Nemzeti Múzeum Zenei osztályában. Az osztály felállításának előkészítő munkálatait Haraszti Emil egyetemi magántanár és zenekritikus készítené el, kinek fontos szerep jut majd annak vezetésében is. (…) A múzeumi zenei szakosztály felállítását a zenekritikusok minap benyújtott memoranduma sürgette erélyesen.”

Bartók Béla eredeti kézirata Forrás: OSZK

Bartók Béla eredeti kézirata
Forrás: OSZK

¶ 1924-ben a Széchényi Könyvtáron belül végre megalakulhatott a különálló zenei gyűjtemény Isoz Kálmán vezetésével. Tíz évig vezette a Zeneműtárat. Pontosan feljegyezte: „1924-ben a nyomtatott és írott zenei anyag összevonásából létesült a Zenetörténeti Osztály, melynek jelenlegi állaga kerek számokban 3000 könyv, 13503 nyomtatott hangjegy, 1800 hangjegykézirat. A hangjegyek nagy része hazai kiadvány. A kéziratok között ott találjuk Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Szabados Béla, Buttykay Ákos, Mihalovich Ödön, Mosonyi Mihály és még számos hazai szerző kéziratát.”

¶ Kis kitérő: Dohnányi kedvelte és tisztelte Isoz Kálmánt, aki még a Zeneműtár megalapítása előtt kérte a zeneszerzőt, adja be a könyvtárnak egy általa fontosnak tartott kottáját. Dohnányi az op. 19-es zenekari szvit autográf partitúráját ajándékozta oda. Amikor 1934-ben Isoz nyugdíjba ment, Dohnányi kérésére kinevezték a Zeneakadémia titkárának. Dohnányi 1943-ban lemondott főigazgatói tisztségéről, vele együtt Isoz is megvált állásától. Kelemen Éva szerint Dohnányi és Isoz szakmai kapcsolatának ismeretében joggal feltételezhető, hogy a zeneszerzőnek a szellemi örökségét érintő döntéséhez Isoz Kálmán személye is hozzájárult. Magyarországon
maradt javairól ugyanis maga Dohnányi rendelkezett, amikor 1945. november 12-én levelében azt írta húgának, Dohnányi Máriának: „Ha rendes kormány jön, reliquiáimat a múzeumnak szeretném adni.” Ezt a szándékát halála után özvegye, Zachár Ilona megerősítette, így került a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény a Zeneműtárhoz.

Dohnányi Ernő hagyatékából: Gyermekdal Forrás: OSZK

Dohnányi Ernő hagyatékából: Gyermekdal
Forrás: OSZK

¶ Isoz idejében sikerült például – jelentős adományból – árverésen hozzájutni Kacsóh Pongrác hagyatékához is. Már a korabeli sajtó is cikkezett Kacsóh fantasztikus zenei könyvtáráról és kottagyűjteményéről. Isoz maga is írt a Kacsóh-féle zenei örökség árveréséről, amely öt késő délutánon át zajlott (Magyar Bibliofil Szemle, 1925. 1–2.): „Kacsóh belső énjének páros tagoltságát mutatták könyvei, hangjegyei. A tudós és művész páros egyéniségében a tudós is kettős, a művész is kettős irányban haladt. Mint művészt, a zene egymagában nem elégíti ki s a képzőművészet alkotásai, a szép utáni sóvárgásában betöltik azt a részt, amellyel teljes egésszé lesz az esztétikai gyönyör köre. Hangjegy gyűjteménye is igen gazdag volt s a klasszikusokon s a nagy mestereken kívül a régi magyar kótákból is szép anyag felett rendelkezett. Ez utóbbiak nagy érdeklődéssel találkoztak, mutatván, hogy a zenei bib­liofilia ébredőben van nálunk. Nagy csata fejlődött ki a Veszprém megyei nóták egy (nem teljes) sorozata körül, amikor is a megszanált zsebű közgyűjtemény elől magángyűjtő vitte el ezt a példányt. Kilátás van azonban arra, hogy a boldog tulajdonos Maecenássá fog változni s ezzel követendő példát mutatni a Nemzeti Múzeum Zenei Osztályának gyarapítására.”

¶ Isoz a gyűjtemény vezetőjeként tíz esztendő alatt tudatosan építette, alakította a Zeneműtárat. Egyik legfontosabb célja az volt, hogy magyar szerzők eredeti, saját kezűleg írt műveinek minél tekintélyesebb sorozatát összegyűjtse. Jól használta széles körű kulturális, zenei kapcsolatrendszerét ahhoz, hogy minél több kortárs magyar zeneszerző beadjon magáról egy-egy portrét s egy-egy általa jelentősnek tartott saját kéziratot a Zeneműtárnak dedikálva. Így került a gyűjteménybe például Bartók Béla Zongoraszonátája is. Isoz időszakában jelentős munkatársa volt a gyűjteménynek – többek között – Bartha Dénes zenetörténész, nemzetközi hírű Haydn-kutató és Lajtha László zeneszerző, népzenekutató, zenepedagógus.

¶ Kelemen Éva a Zeneműtár történetének 1924-től 1934-ig tartó időszakát ezüstkornak nevezi, hozzátéve: Somfai László zenetörténész professzor – előbb Haydn, majd Bartók Béla neves kutatója – az 1949 és 1965 közötti periódust tartja a Zeneműtár aranykorának. (Isoz Kálmánt követően Lavotta Rezső 1944-ig vezette a Zeneműtárat.)

 

A „nemzet zenekönyvtárosa”

¶ 1945 után valóban jelentős felfutása volt a gyűjteménynek, miután Vécsey Jenő zeneszerző, zenetörténész lett a Zeneműtár vezetője. 1966-ig, haláláig maradt az élén. Nagy elődeihez hasonlóan ő sem volt könyvtáros. 1942 decemberében került a nemzeti könyvtárba.

¶ Kelemen Éva írása – „Elfeledtetése nemcsak mulasztás, de bűn is volna” (Magyar Zene, 2014/3.) – Vécseyt a „magyar zenetudomány fáradhatatlan munkásaként” mutatja be, akit utódja, Kecskeméti István a „nemzet zenekönyvtárosának” nevezett. Vécsey céltudatos volt, ám minden feltűnést került. Amikor megbízták a Zeneműtár vezetésével, a gyűjteményt – a szó szoros értelmében – a romjaiból kellett felépítenie, újjászerveznie. A Nemzeti Múzeum környékének bombázásakor az Esterházy-palota találatot kapott, s az ott lévő néhány osztály, így a Zeneműtár állománya is súlyos károkat szenvedett. Megsérült és elpusztult a zenei könyvek jelentős hányada, csaknem teljes egészében megsemmisült a zenei folyóiratok gyűjteménye. Az óriási veszteségek pótlásáról a könyvtár vezetése igyekezett mihamarabb gondoskodni. „A Léderer Rudolf-féle zenetörténeti és zeneelméleti könyvtár nagy részét az Országos Széchényi Könyvtár vásárolta meg, hogy a Budapest ostroma következtében tetemes károkat szenvedett zenei gyűjteményét kiegészítse és az ahhoz tartozó segédkönyvtár hiányait pótolja” – olvasható a Magyar Könyvszemle 1945/4. számában.

¶ 1949-ben az OSZK önálló intézményként különvált a Nemzeti Múzeumtól. Ugyanettől az évtől a kéziratos anyag mennyisége megsokszorozódott – az antikváriumok államosításával, a szerzetesi és főúri könyvtárak, illetve az „elhagyott javak” köztulajdonba vételével. Miként Kelemen Éva fogalmaz: az elsőként átvett, utóbb legjelentősebbnek bizonyuló kézirategyüttes az 1949 szeptemberében beérkező Esterházy-kottatár volt. Ezzel felbecsülhetetlen jelentőségű zenetörténeti értékek birtokába jutott a gyűjtemény. Nagyjából féléves folyamatos munkával 1950 májusára befejeződött a Joseph Haydn-autográfok azonosítása, rendezésük és raktározásuk. Hasonlóan mielőbb biztosítani kellett – sok más mellett – a tatai Esterházy-gyűjtemény, a vígszínházi kottatár anyagának válogatását, elhelyezését is. A Zeneműtár terven felüli munkát vállalt a vegyes színházi zeneműanyag átvételével, azonosításával és szólamokba való rendezésével. És közben már várták a Rózsavölgyi Kiadó kottagyűjteményét is…

¶ Vécsey Jenő vezetésekor vált az OSZK Zeneműtára országos méretű szakgyűjteménnyé, amely mind a magyar, mind az egyetemes zenetörténeti kutatások szempontjából kiemelkedő jelentőségű lett, teszi hozzá Kelemen Éva. Az akkor beérkező hagyatékok között volt a Bécsből életjáradék fejében magyar állami tulajdonba került anyag, Liszt Ferenc unokatestvérének, Liszt Eduardnak a gyűjteménye, amelyet a Népművelési Minisztérium 1954-ben az OSZK-nak, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolának ajándékozott. (Liszt Ferenc szerzői kéziratai közül jelenleg nagyjából ötven található az OSZK-ban, emellett számos, a zeneszerző keze vonását őrző korrektúrapéldány, kottanyomtatvány és levél is.)

¶ Az ötvenes évek második felében érkezett a Zeneműtárba Csuka Béla gordonkaművész több ezer kötetes zenemű-, könyv- és kéziratgyűjteménye, Vavrinecz Mór kéziratos zeneműhagyatéka, Dohnányi Ernő már említett autográfjai, később teljes magyarországi hagyatéka, Jemnitz Sándor, Harmath Artúr kéziratai, és a Fő utcai, egykori Hubay Jenő-villából 1960. március 16-án beszállítottak négy láda muzeális anyagot, amely a zeneszerző naplóját és levelezésének egy részét is tartalmazta.

¶ Vécsey Jenő elsődleges célja volt feléleszteni és minél szélesebb körben megismertetni elfeledett zeneműveket, elsősorban Joseph Haydnéit és az Esterházy-gyűjtemény kevéssé ismert szerzőiét. De hasonlóan fontos volt számára az Erkel-életműkutatás megindítása is. Kelemen Éva úgy véli, akár esszenciá­lisan jelképesnek is tekinthető Vécseynek az 1952-es tudományos munkája: tavasszal bemutatta a Magyar Rádió Joseph Haydn L’infedelta delusa (Aki hűtlen, pórul jár) című vígoperáját, júliusban Vécsey előadást tartott a zeneszerző életének magyar vonatkozásairól szintén a rádióban, s azon a nyáron készült el Keleti Márton Erkel-filmje, amelyhez Vécsey segítséget nyújtott a kéziratok összeválogatásával, alapos információkkal. (Pécsi Sándor formálta meg a filmben a zeneszerzőt.)

¶ A Zeneműtár igazán nagy fellendülése ugyanakkor mégiscsak az Esterházy-kottatárhoz kötődik: a Haydn-anyag nemzetközileg is nyilvánossá vált Joseph Haydn halálának 150. évfordulóján, 1959-ben. Forrásértékű katalógus jelent meg a Haydn-kéziratokról, nemzetközi zenetudományi konferenciát is rendeztek Budapesten. Ezzel elindult az Esterházy-anyag szélesebb körű feltárása. A konferencia spiritus rectora Szabolcsi Bence volt, de a háttérből Bartha Dénes irányította a szervezést.

¶ A Haydn-gyűjtemény – Joseph Haydn csaknem száz eredeti kéziratán, műveinek korabeli másolatain és első kiadásain túl – az eszterházai operában „Fényes” Miklós számára előadott itáliai operarepertoár (Haydn saját kezű javításait és betét­áriáit tartalmazó) kéziratos forrásait és az Acta musicalia iratanyagot is tartalmazza; utóbbi az Esterházy-udvar zeneéletét dokumentálja. Kiemelkedő zeneszerző-kortársak, mint például Gregor Joseph Werner, Michael Haydn, Johann Georg
Albrechtsberger, Karl Ditters von Dittersdorf vagy Franz
Xaver Süssmayr műveit is megtaláljuk itt.

Joseph Haydn eredeti kottája Forrás: OSZK

Joseph Haydn eredeti kottája
Forrás: OSZK

Mozart és a váratlan felfedezések

¶ 1966-ban, Vécsey halálát követően, Kecskeméti István lett a Zeneműtár vezetője, aki már az ötvenes években – nem sokkal zeneakadémiai diplomájának megszerzése után – bekerült az OSZK Zeneműtárába: Vécsey Jenő jelentett számára példát, miközben követte az Isoz-féle állománygyarapítási és -megőrzési elvet. Ő is leveleket írt kortárs zeneszerzőknek, hogy egy-egy általuk jelentősnek gondolt művet adjanak be a könyvtárba. Kecskeméti kutatásaiban Kodály alkotóművészetének megkülönböztetett helye volt. A zeneszerző özvegye lényegében Kecskeméti Istvánra bízta a hagyaték gondozását-feldolgozását. Miként Kárpáti János zenetörténész írta róla: „Kecskeméti bizonyára a génjeiben hordozta zenei képességeit, hiszen Goldmark Károly leszármazottja.”

¶ „Kecskeméti Istvánnak komoly érdemei vannak abban, hogy
a gyűjteményünkben őrzött, módszeresen feldolgozott Goldmark-hagyaték mellett több más, szépen rendezett hagyaték is van. Persze még számos zenei életpálya feltáratlan” – mondja Kelemen Éva, s említ is néhány példát. Köztük Braun Paula zongoraművészét, aki zenepedagógus és felfedező is volt. Hosszú ideig Szendy Árpád zongoraművész, zongora­tanár asszisztense volt a Zeneakadémián. Braun Paula kötetei – A kéztartás és billentés módszere, A skálák gyakorlási módszere – abban az időben tankönyvek voltak. Sokat turnézott külföldön. Ujjtorna-készülékét 1918-ban Berlinben szabadalmaztatta. Kottaépítő szekrényt is kitalált.

¶ Akár Ticharich Zdenka zongoraművész életművét is lehetne kutatni. Berlinben tanult zeneszerzést, Szomory Dezső rajongott érte, sokan megfestették őt, többek között Rippl-Rónai József és Márffy Ödön, Pátzay Pál szobrot mintázott róla, Arthur Honegger pedig ezt mondta neki: „Olyan maga a számomra, mintha Nefertiti csodálatos reinkarnációját látnám, mindeközben különleges tehetségről árulkodik a muzsikája is.” A Vavrinecz-hagyaték is feltáratlan még. Vavrinecz Mór a Mátyás-templom karnagya volt, három unokája szintén zenész lett: Vavrinecz Béla zeneszerző, Olsvai Imre népzenekutató, Kodály Zoltán legfiatalabb tanítványa és Vavrinecz Veronika zenetörténész, aki 1963-tól 1994-ig a Zeneműtár munkatársa és egy évtizedig megbízott vezetője volt. Kelemen Éva úgy véli, Kacsóh Pongrác hagyatékából is van mit feltárni még. A János vitéz kapcsán ismerik őt leginkább, miközben a magyar zenepedagógia, zenekritika, művelődésszervezés szempontjából is vizsgálható az életműve.

Csáth Géza-kotta Forrás: OSZK

Csáth Géza-kotta
Forrás: OSZK

¶ A Zeneműtárból időről időre szenzációs anyagok is előkerülnek – véletlenül. Miként Kelemen Éva megjegyzi: abból nem születik semmi, ha a könyvtáros csak ül, és nézi a felfedezésre váró állományt, azt rendszeresen át kell böngészni. Ő például így bukkant rá néhány éve Csáth Géza kéziratos kottáira. Egy adminisztrációs hiba miatt a Székely Endre-kompozícióként jegyzett feldolgozatlan állományrészben több mint száz zenei kéziratot fedezett fel Csáthtól. A Székely Endre-hagyatékot valamikor a kilencvenes évek közepén vitte be a könyvtárba Brenner Olga, Székely Endre özvegye, Csáth Géza lánya.

¶ „Amikor átnéztem, mert egy listát akartam összeállítani a hagyaték tartalmáról, kiderült, a műveknek egy jelentős része Csáth Gézáé. Rá volt írva a lapokra, hogy Csáth meg Brenner (Csáth Géza eredeti neve Brenner József). Addig nem is gondoltam, hogy Csáthnak ennyi zeneműve lehetett, életében mindössze öt zenei műve jelent meg nyomtatásban. Ugyan többnyire kidolgozatlanok a zenei művei, ám igazolják, amit zenei tárgyú írásaiból is érzékelhetünk: különlegesen egyedi kapcsolata volt a zenével, amely központi helyet foglalt el az életében és novelláiban. Zeneszerzői munkásságának megismerése hozzátartozik a magyar kultúrtörténethez. Csáth, aki jól hegedült, tudta magáról, hogy képzetlen muzsikus. Ezért – bár Ady és Kosztolányi verseinek Csáth-féle megzenésítései semmivel sem rosszabbak, mint a Reinitz Béla songjai, s hagyatékában több kiforrott hangszeres kompozíciót is találunk – mégis méltatlan lenne Csáthoz, ha kizárólag zenei szempontból vizsgálnánk e műveket. Számára a zeneszerzés a többes önkifejezés egyik erősen vágyott eszköze volt és maradt. Művészi gondolkodásmódjában különleges összefüggés volt szó-kép-zene hármassága között” – magyarázza Kelemen Éva.

2014-ben találtak rá a Zeneműtárban a Mozart-kéziratra Forrás: OSZK

2014-ben találtak rá a Zeneműtárban a Mozart-kéziratra
Forrás: OSZK

¶ 2014 tavaszán reveláció volt, amikor az OSZK Zeneműtárában egy addig ismeretlen Mozart-kéziratra bukkant a gyűjtemény akkori vezetője, Mikusi Balázs. A négyoldalnyi töredék Mozart egyik legismertebb művének, a „török indulóval” záruló A-dúr szonátának (K. 331) csaknem a felét tartalmazza a szerző eredeti lejegyzésében. A felfedezés rendkívüli érdeklődést váltott ki világszerte. A könyvtár aztán mindenki számára hozzáférhetővé tette a kézirat digitális másolatát. Mikusi Balázs akkoriban úgy nyilatkozott a felfedezésről: nem kereste ezt a kéziratot, hiszen nem is tudta arról, hogy létezik. De sejtette: az 1802-ben alapított könyvtárban találkozhat meglepetésekkel az ember, az elődök által azonosítatlanként félretett kézirattöredékek között. Az egyik kottán ismerősnek tűnt számára a kézírás, hiszen sok fakszimilét látott. Aztán olvasni kezdte a kottát, és ráismert az A-dúr szonátára. Megnézte a Mozart-összkiadást, amelyben a szonátának az utolsó, addig ismert lapjáról volt egy fénykép: a kézírás minden részlete egyezett vele. Mikusi úgy ítélte meg: ilyen világraszóló
siker egyszer adódik egy kutató életében.

A fennmaradt két eredeti viaszhenger, amely Kossuth Lajos hangját őrzi Forrás: OSZK

A fennmaradt két eredeti viaszhenger, amely Kossuth Lajos hangját őrzi
Forrás: OSZK

Kossuth és a madarak hangja

¶ Az OSZK Zeneműtárában – amely 2020 óta hivatalosan már Színháztörténeti és Zeneműtár – jelenleg mintegy 170 ezer nyomtatott kottát őriznek, 18 ezer kottakéziratot (Ms. mus. jelzet alatt), de zenei vonatkozású fotókat, zenetörténeti és zeneelméleti tárgyú szöveges kéziratokat és számos szerzői hagyatékot is tartalmaz a gyűjtemény. Az opera- és színpadi zenei gyűjtemény is óriási, az 1830-as évek óta dokumentálja a fővárosi és vidéki színházak műsorának zenei anyagait.
Ez a színházzenei archívum magában foglalja az egykori Népszínház, a Nemzeti Színház és a Magyar Királyi Operaház történeti kottagyűjteményét. De kutathatók itt a könnyedebb műfajok is.

¶ Hangfelvételeket is gyűjt a Zeneműtár. A hangarchívum bizonyos része Hangtár néven online is hozzáférhető. Kelemen Évától tudható, hogy a hangzó anyagok kapcsán is tudatos gyarapítás folyt az elmúlt húsz évben, és több magángyűjtőtől sikerült megszerezni jelentős archív anyagokat. Ezek feldolgozása, digitalizálása, restaurálása nagyon hosz-
szú idő.

¶ A hangarchívumba került például Volly István zeneszerző, népdalgyűjtő hagyatékából csaknem hatvan fonográfhenger, amelyeknek a felvételei már digitalizált formában is hallgathatók. Ugyancsak a Zeneműtárban őrzik Szőke Péter – a zene-
tudomány kandidátusa, a biológiai tudományok doktora,
az ornitomuzikológia megalkotója – madárhanggyűjteményét. A tudós magnetofon-felvételeken rögzített madárhangokat. A lassítás módszerével több mint kétezer madárfaj csicsergésének, károgásának, huhogásának hangsorát vizsgálta, majd lekottázta azokat. Megállapította: a madárdallamok hangjai is az emberi zenéből ismert hangközök szerinti lépésekkel építkeznek.

¶ A hangzó gyűjtemény részei a szöveges hangfelvételek is. Közülük kiemelt jelentőségű az a két fonográfhenger, amely Kossuth Lajos beszédét örökítette meg, amelyet az aradi vértanúk emlékművének avatásakor, 1890 szeptemberében Torinóban mondott. A történelmi hangfelvételt két pesti vállalkozó, Felner Károly és Barna Tivadar készítette. A Pesti Hírlap 1890. október 4-én megjelent cikkéből az is kiderül: Kossuth eleinte idegenkedett az új technikától, hogy az „ördöngös masinába” mondja beszédét. Kossuth hangja az OSZK honlapján szabadon hozzáférhető.

¶ A Zeneműtár gyűjteménye folyamatosan bővül. Például megkapták az özvegytől Fábián Imre zenetörténész, zenekritikus – az Opernwelt főszerkesztője is volt – hatalmas hanglemezgyűjteményét és könyvtárát. A közelmúltban érkezett a Zeneműtárba Farkas Ferenc hagyatéka is. Láng István zeneszerző a teljes életművét itt helyezte el, Kelemen Éva gondozására bízta, aki főként a 20. századi hagyatékokkal foglalkozik, s jelenleg egy átfogó hagyatéki összegzésen dolgozik. Nyilván még hosszan sorolhatnánk a zenei gyűjtemény legújabb dokumentumait is. Abban száz év alatt sem változott a helyzet: nagyon is számít, hogy a gyűjtemény munkatársainak milyen a személyes kapcsolatuk a kortárs zeneszerzőkkel, a zenei közélettel. A bizalom a gyűjtemény gyarapításának alapelvei között maradt.