1837-ben nyílt meg a Pesti Magyar Színház. 1840. augusztus 8-án már Nemzeti Színházként mutatta be Erkel Ferenc első operáját, a Bátori Máriát. Dugonics András 1795-ös drámája nyomán készült a dalmű, Dugonics öt felvonásos szomorújátékát Egressy Béni dolgozta át két felvonásos operává.1

¶ A korszak legnépszerűbb festője, Barabás Miklós örökítette meg Bátori Mária szerepében Schodelné Klein Rozália színész-énekesnőt, aki akár az 1844-ben alapított Országos Védegylet ugyanazon évben, a Redout-ban megrendezett bálján megjelenő hölgyek öltözékét is viselhette volna. A 17–18. század magyaros díszruháinak a biedermeier ízléséhez szelídített változatát láthatjuk jelmezén: gazdagon hímzett szoknya, gyöngyökkel díszített ingváll és fűzött mellrészű felsőrész, főkötő, több sor gyöngy a nyakban, népművészeti motívumokkal díszített mente a vállon.

¶ A második opera, a Hunyadi László komponálását még ugyanebben az évben elkezdte Erkel, de csak 1844-ben fejezte be,
a szövegkönyvet ez esetben is Egressy Béni írta. E zenemű szerepkép illusztrációját ismét Barabás Miklós készítette el, önálló emléklapként jelent meg 1850-ben. A magyar történelem korai századaiban játszódó drámák és operák szerepei módot adtak arra, hogy a magyaros női viselet különféle változatai, apróbb módosításokkal megvalósított típusai megjelenjenek illusztrációkon. Talán a leginkább lenyűgöző de la Grange
Anna Szilágyi Erzsébet kosztümjében.2 Vállán prémes, paszományos mente, ötvösművű csattal összefogva, alatta magyaros díszruha gazdag hímzéssel és gyöngydísszel. Fején gyöngyös főkötő hímzett tüllfátyollal, nyakában gyöngysor. A magyaros női díszruha e típusa a 17–18. századi ősgaléria-portrék nemesi női viseletét utánozza. Lesniewska Lujza Gara Máriaként nagyon hasonló öltözéket visel,3 s Hollósy Kornélia jelmeze sem sokban tér el tőle ugyanebben a szerepben.4 A szerepképek a korábbi minta ösztönzésére az opera mondanivalójához illő stílust alakítottak ki, Barabás e rajzai tudatosan egyfajta nemzeti ideálviseletet formáltak meg, szoros összefüggésben az operával.

¶ Nem véletlen, hogy Erkel második dalműve Petrichevich Horváth Lázárt arra késztette, hogy az akkor még hiányzó, a nemzeti lét és önállóság fontos elemének tartott himnusz dallamait találja meg benne a róla írott ismertetésében. „Minden nemzetnek megvan a maga néphymnusza, melylyel királyát élteti. A brittnek God save the kingje, a németnek Gott erhalteja stb. A magyar még nem bir illyennel. Avvagy kevesebb loyalitas melegítené keblünket? Bizonyosan nem. Erkel urnak jelen finaleja, valamint a 3-dik fölvonás’ násznépi kara teljesen kipótolják e hiányunkat. Ebben több ihletszerü kegyelet, több fenség, abban tán egyszerüebb szózatok rejlenek. Be dicső volna birni egy nagyszerü néphymnuszt, mellyre Vörösmartynk’ koszorúzott koboza és Erkelünk’ gyönyörü lyrája egyesülnének. Rajta dicső magyar költér! Éltesse ön ama fejedelmet, ki első[ként] szólítá meg hű övéit szózatokkal, mik nem valának övéi. Hadd éltessük mindnyájan a jó királyt, ki magyar nyelven beszél nemzetéhez!”5 A „jó király” esküjét meg is örökítette színpadképi ábrázolás, a Vasárnapi Ujság 1861. szeptember elsejei számában az illusztráció kapcsán így fogalmazott: „Nemzeti zenénk történetében, a »Hunyady László« czimü négy felvonásos komoly operának megjelenése, a legragyogóbb emléklapot képezi. Erkel Ferencz karmesterünk ezen remekmüve, 1843-ban adatott először a nemzeti szinpadon, s azóta közel 200-szor ismételtetvén, mai napig is a közönségnek egyik legszivesebben látott és hallott darabjául szolgál. Rajzunk, történetünk egyik legnevezetesebb jelenetét tünteti elénk. […] A király megelőző viselete határt nem ismert: megujitá fogadását, miszerint Czilley Ulrik halálát soha meg nem boszulandja: aztán meggyónván és megáldozván, az egész udvarral a templomba ment, s ott ujját az evangéliumra téve, az oltár előtt esküvel erősité fogadását! Rajzolónk e jelenetet vette ügyes ónja alá: az előtérben a kart képező urak és hölgyek foglalnak helyet. Egy gótboltozaton tul a templom főhajója látszik, a hol Szilágyi Erzsébet, a két Hunyady, Gara nádor és leánya, a kit az apa a kibékülés alatt szinből Hunyady László arájául nyilatkoztatott, térdepelnek. A király az oltár előtt áll és esküjét Isten szine előtt ujitja meg, de a melyet mily hallatlan szószegéssel, s mily véres boszuval tört meg, a történetekből ismerjük. Az operában e jelenetet a legmagasztosabb zene és összes karének kiséri. Az urak és hölgyek az »Éljen, éljen a király; országa viruljon, béke lengje körül!« szövegü kardalt éneklik, mibe aztán az egyes szereplők is bevegyülnek, s a zenei világ egyik legmeghatóbb harmonikus egészét idézik elő: a függöny lefordultakor templomi csengetyü hangja, s a tömjén ünnepélyes illatja tölti be
a léget.”

¶ Létezik egy másik színpadi jelenet-ábrázolás, egy színes litográfia is, amely szintén a Hunyadi Lászlóhoz készült, s mind kompozícióját, mind pedig szereplőit tekintve hasonlít a király esküje jelenethez, az öltözékek és a hajviselet jellegzetességei alapján azonban valószínűleg korábban készülhetett. Ennek egyik változata található a gyulai múzeumi gyűjte-
ményben.6

¶ A Vasárnapi Ujság színpadi jelenetképének rajzolóját nem ismerjük, a korábban említett szerepképek viszont mind Barabás Miklóstól származnak. Ő azonban jóval sokoldalúbb volt annál, mint hogy csak Erkel-operák illusztrációit rajzolja meg. A korszak, a romantika más irányzatai is vonzották, így örökítette meg például Kaiser Ernst Joséfa énekesnőt Jacques-Francois Fromental Halévy Zsidónő című operájának címszerepében.7 Az orientális jelleg, az egzotikum a brokátruha ornamentikájára, a csípőjén viselt sálra és turbánszerűen megkötött, gyöngysorokkal díszített fejkendőjére szorítkozik, de így is ez a nőalak és jelmeze a legkevésbé szokványos
a női szerepképek sorában. Jóllehet az operát már 1842-ben bemutatták, Kaiser Ernst Joséfa csak 1856-ban lépett föl benne. Másféleképpen eltérő a többi ábrázolástól Schodelné Klein Rozália Norina szerepében Donizetti Don Pasquale című vígoperájából; parókás, rokokó ruhás dámaként. Ám ez a rokokó jelmez is sok részletében a 19. század közepe divatjának jegyeit
mutatja.8 Ezek a jellegzetességek újra és újra feltűnnek, így Hollósy Kornélia Meyerbeer Hugenották című operájában viselt jelmeze is a századközép divatos ruháit idézi, a hozzá illő nyakékkel, fejdísszel, hajviselettel.9

¶ Jóllehet a korai szerepképek és operaillusztrációk legismertebb mestere kétségtelenül Barabás Miklós volt, kortársa, Marastoni József (1834–1895) – bár a neve ma jóval kevésbé ismert – egykor a színész-énekesek portréinak és szerepképeinek legalább annyira kedvelt alkotója volt, mint Barabás. Velencei születésű apja, Marastoni Jakab nyitotta meg Pesten az első festészeti magániskolát, „akadémiát”, ahogy akkor nevezték, fia is itt kezdte tanulmányait, majd a velencei művészeti akadémián folytatta. 1868-tól haláláig Bécsben élt és működött, de ez itthoni hírét csak emelte, és folyamatosan készítette kőrajzait a hazai lapok és kiadók számára is. Ezek főként portrék voltak, de más műfajokban is sikeres volt.1854-ben keletkezett a Mazzi Józsefet, a Nemzeti Színház „első tenoristáját” Hunyadi László szerepében ábrázoló litográfiája.10 Marastoni jóval visszafogottabb Barabással összehasonlítva, stílusa tárgyszerű, pontosságra törekvő. E grafikán szinte fel sem tűnik, hogy egy színpadi jelmezt viselő színészt ábrázol, öltözéke oly kevéssé tér el a korszak díszmagyar viseletétől.

Marastoni József: Kántorné, Székelyné, Déryné, színezett litográfia

¶ Valamivel későbbi a 19. század első felének három kiemelkedő színész-énekesnőjét ábrázoló színezett kőrajza, Kántorné Engelhardt Anna (1791–1854), Székelyné Ungár Anna (1790–1862) és Déryné Széppataki Róza (1793–1872 csoportképe.
Az egyes portrékat már létező önálló képmások felhasználásával készítette és illesztette egymás mellé mintegy dokumentatív szándékkal.11 Csak később, 1870-ben készült el a debreceni színházi társulat csoportképe, amely már a századközéptől kezdődően igen kedvelt műfaj formájában jelenik meg.12 Ezek az évtizedek a csoportképek korszakát jelentik a grafika terén – egyrészt hatalmas igény mutatkozott irántuk, másrészt volt is alkalmas művész, aki megrajzolta őket, például Marastoni József. Ezen a kőrajzon is megmutatkoznak erényei – a részletező pontosság, az unalmasnak tűnő műfajban a szereplők „megmozgatása”, amivel életet visz a képbe.

Marastoni József: A debreceni színház társulatának csoportképe, litográfia

¶ Marastoni volt az, aki a szerepképek egy sajátos megoldását alkalmazta, amit később az emléklapok és egyéb allegorikus kompozíciók is követtek. A lap közepén az ábrázolt színész mellképe volt látható, és kis jelenetek füzéreként legfontosabb szerepeinek ábrázolásai vették körül. Több ilyet is készített, így például Jókainé Laborfalvy Rózáról, Feleky Miklósról, Szerdahelyi Kálmánról. Ezek a lapok nagyon sikeresek voltak, hiszen ötvözték a portré tulajdonságait az eseményábrázolások mozgalmasságával.13

Marastoni József: Feleky Miklós és szerepképei, litográfia

¶ Az 1861-es Bánk bán-operabemutatóról az újságok fametszet
illusztrációi alapján alkothatunk képet, szereplőkről és díszletről egyaránt. Az 1870-es években kottacímlapokon is megjelentek az opera egyes szereplői, jelenetei. Ekkor már fényképeken is megörökítették a színészeket.

Marastoni József: Szerdahelyi Kálmán és szerepképei, litográfia

¶ Az első sajtótudósítás, mely arról szól, hogy Erkel a Bánk bán megzenésítését tervezi, 1844 szeptemberéből maradt ránk. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményében a legnagyobb mennyiségben a Bánk bán 1860-as befejezését közvetlenül megelőző vázlatok és partitúrafogalmazványok tanulmányozhatók. Az opera fogadtatása nagyon jó volt, és a Vasárnapi
Ujság szövegéhez illusztráció is készült. „A lapok hirei közt gyakran olvastuk, hogy az évek óta munkában levő Bánk bán, lassan ugyan, de annál biztosabban siet befejezése felé. […] A szép zene olyan, mint a gyönyörü táj: ezt látni, amazt hallani kell, hogy bájait élvezhessük. Annál nagyobb örömmel jegyezhetjük fel, hogy Bánk bán zenéjét, hallva, s a kiállitás fényét, gazdagságát és izléssel párosult csinosságát látva, azon kellemes meggyőződésre jutunk, hogy szinházunk átalában, s különösen nemzeti operánk, a szinház megnyitása óta, a kornak megfelelő s az igényeket kielégitő nevezetes haladást tanusit. – Husz évvel ezelőtt ily előadásról, a hol a müvészi erők a látvány csillogó varázsával vetélkednek, fogalmunk sem lehetett. Birunk játékrendünkben 20 oly külföldi operát is, mely összevéve sem bir annyi belbecscsel, mint Bánk bán második felvonása, a hol a szenvedő Melinda, a Tisza füzesei között sirja el gyógyithatlan buját, s vigasztalást csak a viharoktól felzuditott habok között találhat. Rajzunk az opera végjelenetét ábrázolja, de akarva sem tagadhatnók, hogy e kép, melyen az elhamarkodás nyomai találhatók fel, kissé jobban sikerülhetett volna. Folyvást oda törekszünk, hogy a hazai müvészeti erők e téren is minél nagyobb tökélyt fejthessenek ki. Most még nem mindig érünk czélt.”14

¶ A Tisza-parti jelenetet ábrázoló fametszetet jogosan bírálta
a szerző, széteső kompozíció, esetlen alakok, a századelő
biedermeier folyóirat- és zsebkönyv-illusztrációinak hatása figyelhető meg a képen. Ez meglepő a Vasárnapi Ujság esetében, amely igyekezett a legjobb rajzolókat alkalmazni, és mindig nagy gondot fordítottak az illusztrációk minőségére.

Jelenet Erkel Hunyadi László című operájából, litográfia

¶ Egy másik illusztráció ugyanebben a számban a drámai végkifejletet mutatja be: „Ezen jelenetben, a király és udvara mély gyászban lép fel, a királyné ravatala elött. Mint fejedelem igazságot akar szolgáltatni, de akkor hozzák elö a Tisza árjaiból kifogott Melindát, Bánk bán nejét, s a király az ártatlan nő holttestére tekintve elismerni kényszerült, hogy a cselszövő királynéra Isten hozá meg itéletét.” A fametszet a Hunyadi László illusztráció párdarabja; a kompozíció és a részletek ismerősek, hasonlók. Ha a fenti leírás szövegének drámáját keressük, nem ebben az illusztrációban találjuk meg, inkább Barabás Miklós másfél évtizeddel korábbi, még Katona szomorújátéka által inspirált litográfiájában.

Jelenet Erkel Hunyadi László című operájából, színes litográfia

Persze ez a dráma nem a romantika heves érzelmeit tükrözi, hanem a biedermeier finomabb gesztusait láthatjuk Gertrúd és Bánk kettősének ábrázolásán. Jelmezük pedig akár a millenniumi felvonulás öltözékei között is ismerős látvány lenne, mivel
a reformkorban kialakított magyaros díszöltözék a század végéig nem változott lényegesen. Mi több, a történelmi festészet 1848 és 1867 között nagy korszaka festményein is jelentős számban láthatunk hasonló viseletben szereplőket.15

Pálffy-Daun Lipót: Magyar nemes hölgy, jelmezterv Erkel Bánk bánjához

¶ Van egy olyan ábrázolásegyüttes is, amelyet a szakma és a közönség egyaránt kevéssé ismer (akárcsak szerzőjét), jóllehet története különösen érdekes. A gyulai Erkel Ferenc Emlékházban, a zeneszerző szülőházában e sorozat két darabja látható az állandó kiállításon, alkotója nevének említése nélkül, aki pedig a 19. századi magyar művészet és közélet egyik különleges alakja volt. Pálffy Daun Lipót (1834–1884) teánói herceg, rivolai őrgróf, valóságos belső titkos tanácsos, arisztokrata család gyermekeként lett a magyar ügy lelkes támogatója, Széchenyi István rajongó követője.16 A Pálffy családtól a stomfai (ma Stupava, Szlovákia) kastély, ahol gyermekkorát töltötte, a kiegyezés évében a Károlyiak tulajdonába került. Ipolyi Arnold volt itt a nevelője, aki a gyermek Pálffy Lipót képzeletét a magyar történelem, az őstörténet irányába terelte. A magyar forradalom évében kezdte tanulmányait a bécsújhelyi katonai akadémián, ahol folyamatosan összetűzésbe került
a birodalom más területeiről érkező hallgatókkal, általában
a magyar politikai és közéleti szereplők mellett állást foglalva. Petőfi verseit olvasta, ha kellett, párbajozott is eszméi védelmében. Innen a Kriegsschuléba került, még magasabb szintű katonai képzés céljából. 1859-ig, a villafrancai fegyverszünet megkötéséig különböző hadtesteknél szolgált, többnyire Itáliában. 1860-ban végül hazatérve Pozsony vármegyei aljegyző lett. Az itáliai hadjárat során megbetegedett, az akkoriban fejtífuszként emlegetett agyhártyagyulladás szövődményei
miatt a döblingi gyógyintézetben volt kénytelen hónapokat eltölteni.

¶ Ahogy egykori tanítómestere, Ipolyi Arnold egy levelében leírja, lassan, fokozatosan romlott az állapota: „Ez időben politikai tervei és eszméi igen zavarosak és homályosak voltak. Márczius 7-én, hozzám intézett levele után nem sokkal,
Windischgrätz tábornagy halála után, Bécsből Pestre jővén a casinóban, politikai vita közben tört ki rajta a catastropha.”17 Ekkor, a döblingi kezelést követően kezdett rajzolással, képzőművészettel foglalkozni, és ekkortól emlegették kortársai a betegsége után visszamaradt, furcsának mondott viselkedését, szokásait.

¶ 1868-ban öccsével Párizsba utazott, ahol a kor híres francia grafikusa, Gustave Doré meghívta műtermébe, majd Münchenben Karl von Piloty történelmi festészeti osztályában töltött rövid időt. Ezt követően Erdélyben „táj- és népismereti tanulmányokat” folytatott, ahogy ő maga megfogalmazta. Sokat foglalkozott a „szokások, viseletek, fegyverzet, jelmeztan” történetével, s a források szerint olyan jártasságra tett szert ezek terén, hogy sokan fordulnak hozzá tanácsokért a témákban. Első jelmeztervei 1879-ben készültek a Népszínház felkérésére. A sikerek meghozták a folytatást: két évvel később a Kunok és az István király operákhoz készített jelmezterveket.

Jelenet a Bánk bánból, Vasárnapi Ujság, 1861

¶ 1881-ben készült el a Bánk bán album, amely nem egyszerűen jelmez- és díszletterv Erkel Ferenc operájához, hanem 28 darab akvarellel színezett tusrajzból álló sorozat, élőképszerű jelenetekkel, amelyek akár önálló történelmi kompozícióként is megállnák helyüket. A sorozatból 15 rajz található Gyulán, ezek Erkel Gyula hagyatékából kerültek a múzeumba, magyar harcosokat, „vitézletes megyei banderiális felkelő nemesség”-et,
a harci jelmezt viselő Endre királyt, Gertrúd királynét, Bánk bánt és Melindát ábrázolják. A meseszerű, színes, a korhű részletekre az alkotó által deklaráltan nagy gondot fordító vízfestmények a téma ábrázolásának különleges emlékei.

¶ A rajzokat Pálffy rövidebb-hosszabb magyarázatokkal látta el, amelyek értelmezik alkotói módszerét. Ez általában jellemző volt rá, és többi művénél is megjelennek a hosszú, részletes, nem ritkán irodalmi értékű magyarázó szövegek, a képzőművészeti alkotások egyenrangú részét képezve.

¶ A 23. lap felirata: „Gertrúd magyar királyné, meráni hercegnő (díszruhában). A középkorban divatosak hattyúprémmel, középben egy kristálydarabbal tükör helyett. Kesztyűk eme korban az udvarnál nem viseltettek.” A 19. századi magyaros díszruha és orientális minták egyvelege jelenik meg a rajzon, túldíszítettség és erőteljes színek jellemzik. A királyné fején szokatlan formájú korona és térdig lehulló arany fátyol, hosszú haját gyöngyfüzér díszíti. Kezében a Pálffy által leírt furcsa, legyezőszerű tükör, vállán hermelinprém-szegélyes hosszú palást, díszes csattal összefogva, és rengeteg ékszert visel.18

¶ A 24. lap felirata: Gertrúd – elfogadó ruha. Ez a fogadó ruha kék mintás anyagú, brokátszerű, díszes hímzett betétekkel, ékszerek sokaságával. A királyné kezében legyező, fején korona, hosszú fátyollal. Akárcsak Barabás Miklós reformkori kőrajzán, a nőalak itt is asztalnak támaszkodik, amely inkább egy szarkofágra emlékeztet, rajta gyümölcsök és egy csipkés szegélyű terítő. Gertrúd inkább egy keleti hercegnőre emlékeztet, mintsem középkori uralkodónőre. Ez azonban nem volt annyira szokatlan a korszak jelmezterveinél, az orientális jelleg általános uralkodó elem volt ezeken.

¶ A 25. lapon a felirat szerint „Eme harcias korban a nők is főkötő helyett gyakran süveget vagy kalpagot viseltek és oldalukon tőrt hordtak.” Ennek megfelelően Melinda fején párducbőrből készült tollas süveg látható, fátyla széléről gyöngyök lógnak, hosszú fekete haja szabadon omlik le. Ruhája a 19. század női díszmagyar viselete, s oldalán a leírtaknak megfelelően tőr van. Nála is feltűnik a legyező-tükör, és ékszerekben sem szűkölködik. A 26. lapon látható Melinda-ábrázolás szövege: „Feltéve, hogy házi ruhának eme jelmez nagyon díszesnek találtatnék – lehet Melindát egész fehérbe is öltöztetni.” A „házi ruha” nem sokban különbözik a díszruhától, az arany fátyol, a gyöngyös fejdísz, a díszmagyar motívumok hasonlók, és az ékszer sem kevesebb. Melinda azonban baljában egy csokor virágot tart, másik kezével egy gazdagon faragott, gótikus elemeket mutató támlásszékre támaszkodik. A 27. lap magyar nemes hölgyének külseje a kétféle Melinda-ábrázolás elemeit keveri: van párducbőr és virágcsokor, tollas süveg és rózsakoszorú. A felirat – „párducprém” – ki is emeli a nélkülözhetetlen motívumot, amely a század utolsó évtizedeiben nemcsak a színpadi kosztümökön jelent meg, hanem olyan jelentős alkotásokon is, mint Székely Bertalannak a kecskeméti városháza dísztermében található Vérszerződés-falképe. A 28. lap „egy német nemes hölgy”-e viszont a reneszánsz viselet egyes vonásait idézi, mind anyagában, mind pedig szabásában. Ékszer helyett rózsafüzér, egyházi viseletre emlékeztető fejdísz – itt az egzotikus vonások helyett nyugatias elemek láthatók.

¶ A Bánk bánt „díszruhában az udvarnál” ábrázoló akvarell részben Barabás 1845-ös kőrajzának keleties hatást keltő nagyurát idézi, de a viselet részletei, a textil mintázata még inkább erősítik ezt a keleties benyomást. Bánk feje is a korszak ősmagyar-ábrázolásait idézi, amelyek részben magánál Pálffynál, részben a kortársak képein tűntek fel. De felidéződnek
a 17–18. századi ősgaléria-portrék motívumai is – a díszes tőr, a buzogány, az öltözék részletei. Bánk bán egy másik jelmezénél Pálffy kimondottan utal a „keleties szokás”-ra: „Úti ruha, farkasprém. A színes, hosszú szabású öltöny a középkorban igen dívott Magyarhonban (keleties szokás szerint) dacára annak, hogy a nyugati fegyverzethez simulva nálunk az egyenes kard vétetett fel. Csak a 15. század vége felé elsajátítva a töröktől a kardszablya mindinkább görbül.”

¶ A magyar főurakat bemutató egyéni ábrázolások és csoportképek hasonló alakokat mutatnak. A 7. lap „egy magyar udvarmestere” gyöngyökkel összefont hosszú hajával, tőrével és buzogányával, tollas süvegével Bánk bán alakjának egyszerűbb megformálású változata. Petur bán díszruhája párduckacagányból, cobolyprémes mentéből áll, itt Pálffy az egyes textilekre vonatkozóan is tesz feljegyzéseket. Ez ismét nem szokatlan, a korszak a magyar dekorációs mintakincs és anyagok kutatásának időszaka, ekkor, Pálffy rajzaival egy időben, az 1880-as években gyűjti és jelenteti meg például Huszka József (1854–1934) a magyar népi ornamentika motívumait.

¶ Endre királyról két ábrázolás szerepel a sorozatban, egy gyász díszöltönyt és egy harci jelmezt viselő képe. Az előbbi a magyaros díszruha fekete színű változata. A 3. lap harci jelmezét a középkori miniatúrák páncélos lovagalakjai ihlették, a bíbor palásttal kiegészítve sokkal inkább a nyugatias viselettípust idézik, mint Bánk és a magyar hölgyek és urak viseletének orientalizmusa.

¶ Pálffy Daun Lipót Bánk bán-sorozatával, az operai szerepképek és jelenetek képzőművészeti ábrázolásaival szemben
a fényképek kerülnek a század utolsó évtizedeiben e tárgyban előtérbe. A 19. századi operaszerepképek és -illusztrációk azonban jól példázzák a század képzőművészeti stílusirányzatainak alakulását: a biedermeier életképektől, a romantikus történeti eseményképeken át a századforduló szecessziójáig jutunk el az egyes alkotásokat végigtekintve. Amikor a fényképek felváltják a rajzokat, grafikákat, nem véletlen, hogy éppen Pálffy az, aki a két műfajt egybeolvasztja egy szintén igencsak szokatlan és különleges alkotásában.19

¶ A fénykép műfaját részben Pálffy tevékenységével párhuzamosan alkalmazták a szerepképek, színpadi jelenetek megörökítésére, de ismerünk példákat még korábbról is. A legkorábbi fényképen, amely az 1860-as években keletkezett. Désirée Artôt (1835–1907) látható Gara Mária szerepében.20 A kiváló belga énekesnő 1862-ben lépett föl Pesten, a Hunyadi László című Erkel operában Gara Mária szerepét énekelte, méghozzá magyarul.

¶ A magyar fotográfusok korai művei közül ismertek Kozmata Ferenc (1846–1902) operaszerepképei, ő Erkelről is készített fényképet. A Brankovics György ősbemutatója 1874 májusában volt a Nemzeti Színházban. Ódry Lehel (1827–1920) énekelte
a főszerepet, Kozmata fotográfiái örökítették meg.21 Kalmár Péter udvari fényképész 1885-ben ugyancsak Brankovics György szerepében fényképezte Ney Dávidot (1842–1905),
a fotográfia Erkelnek lett dedikálva.22 Ugyancsak Kalmártól származik a Broulik Ferencet (1853–1930) Hunyadi László jelmezében ábrázoló fénykép 1886-ból.23

¶ A századforduló idejére a fotográfiák szinte teljesen átvették
a grafikai ábrázolások szerepét az operajelenetek, szerepképek megörökítésében, a rajzok, grafikák idejétmúlttá váltak. Nem feledhető azonban sok évtizeden át játszott fontos szerepük, az újdonság, amit egyedi, sajátos, különleges műfajként jelentettek a magyar képzőművészetben.

[1] A gyulai Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményében
a partitúra nyomta-
tott és kézirat változatának részei is megtalálhatók.

[2] Barabás Miklós–Walzel Ágost Frigyes: Stankovitsné de la Grange Anna mint Szilágyi Erzsébet. Papír, litográfia, 58,4×40,1 cm. Az énekesnőről elnevezett La Grange ária először 1850. július 18-án hangzott fel. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményében őrzött lapot maga
az énekesnő dedikálta franciául Erkel számára.

[3] Barabás Miklós: Lesniewska Lujza mint Gara Mária. Papír, litográfia, 40×26,3 cm. A Divatcsarnok 1853. évi melléklete.

[4] Barabás Miklós: Hollósy Kornélia mint Gara Mária. 1847. Papír, litográfia, 34×22,5 cm.

[5] Honderü 1844/I, 273.

[6] Walzel Ágost Frigyes (1790–1860): A Hunyadi László
2. felvonása fináléja, 1850 körül, 9×12 cm.

[7] Barabás Miklós: Kaiser Ernst Joséfa mint Recha. Papír, litográfia, 50,9×35,4 cm. A Napkelet 1858. évi III. melléklete.

[8] Barabás Miklós–Walzel Ágost Frigyes: Schodelné mint Norina
a Don Pasquale című vígdaljátékban, 1846. Papír, litográfia, 34,6×21 cm.

[9] Barabás Miklós: Hollósy Kornélia mint királynő Meyerbeer Hugenották című operájában. 1857. Papír, litográfia, 42,3×27,6 cm, MNM TKCS. A Hölgyfutár 1857. évi 18. melléklete.

[10] OSZK Színház-
történeti Tár gyűjteménye,
Wien Museum.

[11] OSZK Színház-
történeti Tár gyűjteménye.

[12] OSZK Színház-
történeti Tár gyűjteménye.
Az 1865-ben felépült színház a Bánk bán előadásával nyílt meg.

[13] OSZK Színház-
történeti Tár gyűjteménye.

[14] Vasárnapi Ujság, 1862. szeptember 15. 427–428.

[15] Barabás Miklós után Walzel Ágost Frigyes: Színpadi jelenet. Megjelent a Magyar Thalia Játékszini Almanachban, 1845.

[16] A család-
történetről egy korai összefoglaló:
id. Samarjay Emil dr.:
A Pálffyak. Tavasz, II. évf. 44–45. sz. Bratislava, 1920. december 20.
831–836., 835.

[17] Szabó Kálmán: Ifjabb Gróf Pálffy-Daun Lipót emlékezete. Budapest, 1886., 50. Közreadja a megmaradt levelezésüket is, amelyek érdekes dokumentumai Pálffy életének.

[18] A sorozat akvarelljeinek adatai megtalálhatók ebben a kötetben: Németh Csaba: A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Erkel gyűjteménye, Gyulai katalógusok 12., Gyula 2007.

[19] A mariazelli templom alapkőletétele élőképen. 1879. Történelem-Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon.
In: Mikó Árpád–Sinkó Katalin (szerk.): A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai, 2000/3. 574–575.

[20] Jules Géruzet: Brüsszel, 5,7×10,5 cm, Erkel Ferenc Múzeum, Gyula.

[21] 16×11 cm, Erkel Ferenc Múzeum, Gyula.

[22] 21×12 cm, Erkel Ferenc Múzeum, Gyula.

[23] 21×12 cm, Erkel Ferenc Múzeum, Gyula.