MIT AD A HANG AZ INSTALLÁCIÓ ÉLMÉNYÉHEZ?

MúzeumCafé 81-82.

Egy erdőszéli tisztáson nyolc kottaállványt helyeznek ki, mögöttük civil ruhás férfiak és nők sorakoznak fel puskákkal és pisztolyokkal a kezükben. Eldördül az első lövés, amit újabbak és újabbak követnek. Lassan valamiféle ritmust fedezhetünk fel, majd következik egy szünet és újabb dörrenések, változó dinamikával. A lövéseknek nincs célpontjuk – ezt az eseményről készült videó sem rögzíti –, a természeti környezetből áradó békét megzavaró első durranások után már nem provokáló zajt hallhatunk, sokkal inkább ritmust, amely valamilyen dinamikus zenére emlékeztet. Raven Chacon Report (Durranás)1 című 2001/2015-ös hanginstallációjának részlete szépen példázza, hogyan lehet bizonyos eszközöket átlényegíteni, hogyan lehet még egy fegyverből is hangszer – persze átvitt értelemben. De mi mindent képes még a hang átlényegíteni? Egyáltalán mi is a hanginstalláció, milyen típusai vannak, és kik alkotnak ebben a műfajban? Mi a vizuális zene és a sound art? Milyen szerepet tölt be a tér az egyes műalkotások értelmezésénél? Milyen az a hang nélküli hanginstalláció? Ami pedig jelen esetben talán a legfontosabb kérdés, hogy a hang mit képes hozzátenni a hanginstalláció interdiszciplináris, interaktív műfajához?

Raven Chacon: Részlet a Report című installációról készült videóból

Raven Chacon: Részlet a Report című installációról készült videóból

¶ Az installációt sokan elsősorban szobrászkategóriaként tartják számon, mégis számos művészeti ág képviselője foglalkozik ezzel a kifejezési formával. Attól függően, hogy a fény, a videó, az adott tárgyak vagy éppen a hang kap benne kiemelt szerepet, a műfaj neve ezek alapján specializálható. A térrel való viszony azonban mindig fontos szerepet játszik az installációnál, amely lehet kötött vagy akár kötetlen. A kötetlen viszony esetében a tárgyegyüttes átvihető más kiállítási térbe is, nem fog a jelentése változni, míg az utóbbi esetben
– a megváltozott tér speciális adottságainak köszönhetően – történhet egyfajta jelentésváltozás.2

¶ Az installációs művészet modern mozgalmát az impresszív, nagy léptékű műalkotások jellemzik. A legtöbb esetben alkotóik konkrét helyszínre tervezik a műveket, ugyanakkor figyelnek arra, hogy szükség esetén lehetőség legyen annak szakszerű transzformálására is egy másik térbe, ahol majd szintén létrehozható az a miliő, amely korábbi kiállítóhelyén már kialakításra került.3

Minori Nagashima, Hideyuki Nakazato: Részlet a Sound Forest című installációról készült videóból

Minori Nagashima, Hideyuki Nakazato: Részlet a Sound Forest című installációról készült videóból

¶ A Sound Forest (Hangerdő) Minori Nagashima és Hideyuki Nakazato közös hanginstallációja, amelynek lényege a térrel való kommunikáció. A hangszigetelt teremben magas és széles, téglalap alaprajzú fémszerkezet tetejéről tenyérbe vehető gömb alakú hangszórókat – úgynevezett sound beadeket4 – lógatnak le. Ezek önmagukban is hangot adnak ki, viszont érintés után megváltozik a hang szerkezete, áradása, majd az egész minket körülvevő tér is megváltozik. Bár maga a tárgyegyüttes újraalkotható más közegben is, felmerülhet a kérdés, hogyan hangzana ez a fajta kommunikáció egy pincében vagy egy koncertteremben? Valószínűleg egészen eltérő élményt nyújtana.

¶ Az installáció egyik kulcstulajdonsága, hogy képes fizikailag interakcióba lépni a nézővel. Minden művészi médium képes az egyénhez kapcsolódni, de a legtöbb mégsem képes arra, hogy interaktív élményekkel gazdagítson. Ez a sajátos interaktív karakter arra biztatja a nézőt, hogy egy új, az eddigiektől eltérő szemszögből váljon megfigyelővé, aminek eredménye egy könnyedebb dialógus a műélvező és a műalkotás között. Interaktív természetének köszönhetően a legtöbb installációs munka nagy méretű, sőt gyakran úgy kerülnek kialakításra, hogy beléphetünk az installációba, átjárhatunk alatta, hozzáérhetünk, érezhetjük az illatát vagy hallhatjuk a belőle áradó hangot. Ez a megkülönböztető képesség általában nem található meg más, tradicionálisabb művészetek esetében.

¶ Ahogy a legtöbb mozgalom a modern és kortárs művészetekben, az installáció kiállított tárgya is innovatív. Habár hasonló a szobrászathoz, és egy sor mai művészeti műfajjal hozható kapcsolatba, a kivitelezés egyre bővülő lehetőségei a művészet megtapasztalásának új formáit teremtik meg. A mozgalom lényegének megragadásához fontos megértenünk, mi is teszi olyan különlegessé, jellegzetes tulajdonságaitól a művészi hatásig.5

 

A zene és a látvány kapcsolata

¶ A következőkben azt szeretném körüljárni, hogyan viszonyul
a zene a képzőművészetekhez, milyen elméletek, megoldások születtek már ide vonatkozóan.

¶ A vizuális zene kifejezés olyan sajátos műtípust jelöl, amelyben a hang és a kép szoros kapcsolatba kerülhet, egyenrangú, egymást építi, sok esetben pedig teljes szinkrónia valósul meg. E műfaj egyik legérdekesebb vonása, hogy jelenleg is dinamikusan alakulnak határai. Hang és kép haladhat együtt, erősíthetik egymást, kontrasztot alkothatnak, viszont hiányuk is hozhat új minőséget és még sok más típusú korreláció, viszony valósítható meg általuk.6

¶ Gyenes Zsolt egyik tanulmányában megkísérel létrehozni egy rendszerezési struktúrát, amely csoportokba az eddig megalkotott munkák valamiképpen besorolhatók. A három nagyobb kategóriát7 további három-három csoportra bontja.8

¶ A hangművészet, vagyis a sound art kifejezés még a vizuális zenénél is jóval nehezebben definiálható. Colleen Hochberger 2019 nyarán megjelent cikkében9 viszonylag fiatal diszciplínának tartja, fogalmát pedig még mindig tisztázatlannak. Fel is teszi a kérdést: honnan tudhatjuk, mely munkák esnek ebbe a kategóriába? Ahogyan a legtöbb kortárs művészet, a sound art is interdiszciplináris műfaj, ami átível a filmtől kezdve a kísérleti zenén át az interaktív technológián és élőszavas költészeten. Az alkotók nem csupán háttérben alkalmazzák a hangot, hanem oly módon bánnak vele, hogy abból művészi élmény keletkezzen.

¶ A sound art megnevezést legelőször 1983-ban dokumentálták a Sculpture Center egyik katalógusában, New Yorkban,
egy Sound/Art nevű rendezvényen. Habár a mozgalom gyökereit a dadaizmusban, szürrealizmusban és a fluxus performance-ban kell keresnünk, éppúgy jelen van a korai huszadik századi kísérleti zenében is.

¶ A fogalom újszerűségére utal egyébként maga Hochberger írásának címe is: Have You Heard of Sound Art? (Hallottál már
a hangművészetről?)

¶ A hanginstallációk fellendülése az 1960-as években megkérdőjelezte a hagyományos hangi megoldásokat, a hetvenes években pedig a művészek új lehetőségeket fedeztek fel a fejlődő elektronikus/számítógép generált hangok kifejezőerejében. Jelenleg a művészet, zene és hang határai között nagyobb
a zűrzavar, mint eddig bármikor. Hasonló véleményen van
a kísérleti zenét komponáló Geeta Dayal is, aki szerint újra
és újra fel kell tennünk a kérdést, mi is az a hangművészet?10

¶ Láthatjuk, hogy még napjainkban is sok a bizonytalanság
a hangművészet fogalmával kapcsolatban. Ugyanakkor ha szemügyre veszünk néhány konkrét műalkotást, és megengedjük magunknak, hogy művészi élmény keletkezzen bennünk, meg fogjuk érezni e műfaj lényegét. Nézzük meg egy-egy alkotáson keresztül, milyen szerepekbe állítják a hangot az installációk készítői. 

 

A hanginstallációk megközelítései

¶ Szintén a műfaj összetettségéből adódik, hogy nagyon sokféle művészeti ág képviselőjét kísérletező kedvűvé teszi, mit tud kezdeni ezzel a mozgalommal. Képzőművészek, zenészek, zeneszerzők, írók, előadóművészek mind-mind neves alkotások képviselői a témában. Már a látvány létrehozásához is gyakorlatilag végtelen számú matériát használhatunk, amihez a hang, esetenként a tér tudatos használata vagy az interaktivitás játékos lehetőségei megteremtik a feltételt, hogy ne csupán passzív befogadók legyünk, hanem minden érzékszervünkkel megtapasztaljuk az élményt, s így nem csupán szemléljük, de sokszor eggyé is válhatunk a műalkotással, ha nyitottak vagyunk rá.

Hermina Alkotócsoport: „Dobáljuk meg a kortárs zenét!”  Fotó: Bornyi Márton

Hermina Alkotócsoport: „Dobáljuk meg a kortárs zenét!”
Fotó: Bornyi Márton

¶ A 2015 óta aktívan működő Hermina Alkotócsoport tagjai képzőművészek, előadóművészek és zenészek. Közös együttműködésüket számos alkalommal bemutatták már kiállítások formájában, ahol a zene és a látvány kapcsolatát izgalmas, újszerű megoldásokban álmodták, majd valósították meg. Az alkotókat az motiválja, hogy olyan közös műveket hozzanak létre, amik segítségével jobban megértik a zene és a vizualitás összefüggéseit, s felismerjenek olyan problémákat, amelyek egyaránt jelentenek valamit a térbeli és időbeli művészetek területén.11 A „Dobáljuk meg a kortárs zenét!”12 interaktív hanginstalláció a kortárs komolyzene iránti általános idegenkedés élményéből indul ki. A kiállítótérben egy egyszerű, fehér, lavórszerű fémedényt láthatunk lefordítva. Alóla lágy zene szól, amit Bolcsó Bálint, Muntag Lőrinc, Rubik Ernő Zoltán és Szigeti Máté komponált. Máté hangmontázsa öt korábbi darab ötven különböző részletéből áll össze, a választott darabok pedig mind izolált eseményekből építkeznek. Ennek következményeképpen eredeti kontextusuktól függetlenné válnak, és újszerű kapcsolatokat létesítenek egymással. A látogató eldöntheti, passzív hallgatója marad, vagy kezébe veheti az irányítást, és a közelbe kihelyezett apró objektumokkal – babszemmel, pillecukorral vagy radírgumival – megdobja a búrát. Attól függően, hogy a búra mely részét éri a becsapódás, a dobálás a zenében különböző jellegű és mértékű változásokat idéz elő. A látogató így egyszerre rombol és alkot: eredeti medréből eltéríti a zene folyását, s ezzel ő maga is alkotótárssá válik. A mű technikai részét Bolcsó Bálint készítette: a fémedény belsejébe mini számítógépet, kis hangszórókat és kontaktmikrofonokat szerelt, amelyek továbbítani tudták a rezgést, a hangot. Peternák Anna, Szabó Ferenc János, és Tornyainé Dóry Zsuzsa szintén részt vett a munka elkészítésében.13 Habár a „Dobáljuk meg a kortárs zenét!” egy konkrét tárlatra készült, a kivitelezés módja megengedi, hogy könnyen transzportálható legyen más helyszínekre is.

Anders Lind: Részlet a Lines című installációról készült videóból

Anders Lind: Részlet a Lines című installációról készült videóból

¶ A szolid néven futó Lines (Vonalak) Anders Lind svéd komponista 2016-os interaktív sound art kiállítása. Ebben az esetben az installáció már valamivel helyspecifikusabbnak számít az előbbinél. A teret úgy rendezi be, hogy egyrészt párhuzamos, ötféle színű ragasztócsíkot erősít a falra horizontális irányban, másrészt ehhez képest merőlegesen a padlóra minden színt duplázva szegmentál. Harmadrészt a plafonra függeszt fel különböző magasságokban színes, hengeres objektumokat. Mindegyik vonalszerű tárgy szenzorokkal kapcsolódik egyetlen laptophoz és egy-egy hangfalhoz, így annak érintése közben hangot ad ki, melynek hangmagasságát kezünk lejjebb engedésével vagy feljebb emelésével tudjuk irányítani – legalábbis azokat, amelyek a falon futnak végig. A padlón lévőkhöz a lábainkat kell használnunk, míg a vertikálisan lógókhoz az egész testünkre szükségünk lesz, vagyis alá kell állnunk. Bár nincs szükség zenei tapasztalatra, hogy megszólaltassuk a színeket, de a tapasztalt, zenei háttérrel rendelkezők még érdekesebb kompozíciókat lehetnek képesek megeleveníteni. A hangok állandósításához, folyamatos lejátszásához egy-egy objektumot használhatunk fel, melyet adott pontokon rögzítünk vagy – és ez a szórakoztatóbb megoldás – társakat vonhatunk be a kísérletbe. Az alkotó célja az volt, hogy létrehozzon egy olyan platformot, mely lehetővé teszi a zenei interakciók új formáit, új művészi kifejezési módok felfedezését, és egyedi, inspiráló zenei élményt nyújtson.

¶ Bár az előbbi példák szorosan kapcsolódnak össze magával
a zenei élménnyel, a hanginstallációkkal ismerkedve sokkal gyakrabban találkozhatunk olyan munkákkal, amelyekben
a természeti hangok, a különböző torzított, elektronikus hanghatások és sokszor csak zajok jelennek meg a látvány mellett – mint egy konkrét dallal vagy megkomponált zenével. De arra is akad példa, amikor éppen a zene hiányát fejezi ki egy installáció.

Federico Picci Balloon Concerto Series című digitális műalkotása

Federico Picci Balloon Concerto Series című digitális műalkotása

¶ A Balloon Concerto Series egy 2018-as digitális műalkotás Federico Picci művésztől, aki ezzel megalkotta a zene fizikai megtestesülésének illúzióját. A háromrészes sorozat egyik tagjaként egy magányos zongorából röppennek fel a rózsaszín gömbök, nyilvánvalóan a zene, vagyis a hang terjedésének, áramlásának vizuális megnyilvánulásaiként.14 A koncerttérben nincs más, fölösleges berendezés, ami elvonná a figyelmünket
a zongoráról, a szinte üresnek számító teret a hangok imaginációja tölti be. De a digitális kép visszafogott színhangulata, az ablakokon beáramló fény, a lágy tónusok, a finoman áramló léggömbök asszociációkat kelthetnek a nézőben arról, milyen zene is szólhat abból a zongorából. A zenei élmény csak
a képi, vagyis a látvány befogadása után születhet meg a nézőben.

¶ Nem meglepő módon ennek ellenkezőjére is bőven akad példa, vagyis amikor az akusztikus élmény hatására kell kiegészítenünk fejünkben a látványt.

Bill Fontana Distant Trains című videójának részlete

Bill Fontana Distant Trains című videójának részlete

¶ Bill Fontana rátalált a híres Anhalter Bahnhof berlini vasúti pályaudvar – amely a második világháborúnak esett áldozatul – hangi emlékeire. A Distant Trains (Távoli vonatok) elnevezésű, erősen helyspecifikus installációját a már használaton kívüli
állomás romjai között valósította meg, még 1984-ben. Több hangszórót helyezett el a romok mögötti területen olyan formában, hogy az vissza tudja idézni a korábban legforgalmasabbnak számító európai vasútállomás akusztikai terét. Hallhatjuk többek között a hangosbemondót, a vonatok zakatolását a síneken és a járataikhoz siető emberek oly jellegzetes alapzaját. Susan Philipsz Fontanához hasonlóan szintén nagy érdeklődéssel figyeli a berlini terek, vasútállomások akusztikáját, emellett kiemelten kedveli a visszhangokat. Önmagát nem tartja hangművésznek, de érdeklődése azzal kapcsolatban, milyen módokon képes a hang és a tér közvetíteni egymást, nagy. Egyik installációjához szintén második világháborús emlékeket használt fel. Bunkerben talált, megrongálódott hangszerek – amelyeket eredetileg csatatereken használtak – érdekes ötletet indítottak el a fejében. Kíváncsivá tette, milyen szinten képesek még működni, ezért hivatásos zenészeket kért fel, hogy szólaltassák meg azokat. Némelyik hangja egészen a hatása alá kerítette. Szétválasztotta a különböző hangtónusokat, és egyenként felvette, majd az egykori berlini vasútállomás, a Hamburger Bahnhof hangszóróin keresztül játszották le újra. Ahogy a hangok lassan egyre több hangszóróból hallhatók lettek, az emberek megálltak, és közben arra lettek figyelmesek, hogy már gyakorlatilag egy másik térben vannak. Susan célja a tér átlényegítésével az volt, hogy közelebb hozzon valami időben és térben is távolit.

Részlet a Susan Philipsz Sound in Space című hanginstallációjáról készült videóból

Részlet a Susan Philipsz Sound in Space című hanginstallációjáról készült videóból

¶ A háború témájának óvatos, szentimentális megközelítése ez, aminél jóval nehezebben befogadható, a nézőben szorongást keltőbb művek is születtek már. Ezt a szorongató érzést sokszor az ébreszti fel, hogy az auditív megtapasztalás után elménkben sokszor sokkal hátborzongatóbb képekre asszociálunk, mint amilyenek azok valójában.

Lawrence Abu Hamdan Walled Unwalled című videóinstallációjának részlete

Lawrence Abu Hamdan Walled Unwalled című videóinstallációjának részlete

¶ Lawrence Abu Hamdan Walled Unwalled (Falakkal körülvéve
és azok nélkül, 2018)
című videóesszéje egy olyan helyzetről számol be, amelyben a látás nem kap szerepet. A hangsúly
a célorientált akusztika tudatos használatán van. A Funkhaus Nalepastrassében, a legendás berlini rádióépületben felvett anyagon az emberi történetek és a funkcionalista építészet oda-vissza hatását vizsgálja. Egy szíriai börtön egykori rabjait szólaltatja meg, akik büntetésüket egy inverz panoptikonszerű intézményben töltötték. Az ilyen helyek sajátossága, hogy a megfigyelt rab az állandó megfigyeltség érzésével és a megfigyelő láthatatlanságával kell együtt éljen. A felügyelet tudatának puszta ténye paranoid társadalompolitikai helyzetet szül – a szíriai börtönben, mely úgy van megtervezve, hogy a hang minél messzebb terjedjen a falakban, a rab arra van kényszerítve, hogy rabtársának kínzását hallja.15

Videórészlet Zimoun 2030 darab papírdobozból összeállított 2017-es munkájáról

Videórészlet Zimoun 2030 darab papírdobozból összeállított 2017-es munkájáról

¶ Ha a hangok alapján kellene gondolatban rekonstruálnunk azok forrását, biztosan nem olyan látványra számítanánk, amit Zimoun alkot meg mechanikus rendszereket tartalmazó hangszobraival. 435 preparált dc-motorból és 2030 papírdobozból összeállított 2017-es munkájának hanghalmaza16 például inkább emlékeztet távoli viharra, mint mechanikusan felfűzött, mozgó dobozok csoportjára. Munkásságára általánosan jellemző, hogy a mindennapi életben vagy az iparban használt egyszerű alapanyagokat hozza mozgásba. Számára minden egyes alkotóelem ugyanolyan fontos, és kölcsönösen függ egymástól – még a felhasznált alapanyagok illatát is beleértve. Célja: minden érzékszervünkkel „megmártózni” egy magát minden pillanatban megújító alkotásban.17 Valóban érezhető is valamiféle egyenrangúság az érzékszerveink bevonását illetően.

Videórészlet Robin Minard On and Between című munkájából

Videórészlet Robin Minard On and Between című munkájából

¶ Robin Minard az On and Between (Rajta és közötte) 2017-es installációját a Philharmonie Luxembourg halljában rendezte be. Az itt felcsendülő hangok hallatán szintén természeti környezetre asszociálhattunk, bár ez esetben már tudatos döntés eredményeképpen. Robin a munkafolyamat elején mindig hagy magának időt arra, hogy csak figyelje, hallgassa
a teret, és engedje, hogy az mutasson neki utat a megvalósítás irányába. Ezúttal a szinte már meditatív tevékenység közben ragasztószalagot vett kézbe, majd elkezdte meghatározni az objektumok helyét. A hatalmas, világos térben lévő sűrű oszlopokat használta fel, pontosabban egészítette ki száz darab apró hangszóróval. A látvánnyal egy erdőt idézett meg, ehhez olyan technikai elemeket használt, amik furcsa módon organikus elemekre emlékeztetik a látogatót. Még mi­előtt nekiállt volna a tényleges installációépítésnek, jóval korábban felvette az oszlopok hangját egy kontaktmikrofonnal, ahogyan ütés hatására zajt produkálnak. Mi célból akarta ezt felhasználni? Kezdetben egy többcsatornás rendszert dolgozott ki, de ez gyakorlatilag száz – egymástól független – csatornát jelentett, ahol a hang, amit hallunk, száz méter távolságban is ugyanúgy hallatszik. Hogy elérje a megfelelőnek hangzó térhatást, minden hangszórónak más-más módon állította be a hatókörét, vagyis lokalizálta a kiáramló hangot. Ennek eredménye, hogy az oszlopok között járkáló egyén egy valódi térélményben részesülhetett, mert a helyszín átlényegítésével olyan, mintha nem is oszlopok, hanem fák között sétált volna az erdőben. Bár egy nagyon letisztult, minimalistának mondható ötletről van szó, mégis nagyon jól illeszkedik ebbe a hallba, ahogy finoman megidézi a természetet. Zimoun munkáitól eltérően Robin kötött helyszínű művét csak akkor tudjuk igazán átélni, ha nem passzív érzékelőként vagyunk jelen, hanem besétálunk az oszlopok közé, s közben hagyjuk, hogy a hangélmény hatására átlényegüljön
körülöttünk a tér.

A hét darabból álló, egyenként tíz méter széles Tengeri orgona és a kör alakú, napelemes installáció  Forrás: Wikimedia Commons

A hét darabból álló, egyenként tíz méter széles Tengeri orgona és a kör alakú, napelemes installáció
Forrás: Wikimedia Commons

¶ Ha a Zadar tengerpartján kialakított Sea Organ (Tengeri orgona) című hanginstalláció közelébe érünk, akarva-akaratlanul is a hatása alá kerülünk. Nehéz lenne megmondani, hol vannak ennek a hetven méter hosszú kőlépcsőnek a valós határai, ahol a hullámok állandó mozgásának köszönhetően hangokat hoz elő az orgonaszerű építményből, amelybe előzetesen harmincöt lyukat fúrtak. Bár egyértelműen a hang kicsalogatása a cél, közben állandó részesei leszünk a tenger zúgásának, tengeri szellőnek vagy napsütésnek is. Sötétedés után pedig a közvetlenül mellette található huszonkét méter átmérőjű, kör alakú, napelemes szerkezet szolgáltatja a fényeket, ami tovább fokozza a tengeri hangszert körbelengő atmoszférát.18 Nikola Basic építménye Robin Minard elképzeléséhez hasonlóan szintén csak hozzáad a már meglévőhöz, kiegészíti a teret a hanggal – viszont ez esetben a tér határai a külső helyszínnek köszönhetően elmosódnak. A természeti erők megidézése vagy felhasználása sok esetben önkéntelenül is feltételezi valami földöntúli, isteni minőség jelenlétét, viszont Benoit Maubrey bebizonyította, hogy egyszerű, újrahasznosított eszközökkel is el lehet érni hasonló benyomást.

Benoit Maubrey Temple című alkotása  Forrás: Benoit Maubrey hivatalos oldala

Benoit Maubrey Temple című alkotása
Forrás: Benoit Maubrey hivatalos oldala

¶ Hogyan hozhatjuk létre egy ókori görög templom 21. századi verzióját? Erre a kérdésre reagál Maubrey elektroakusztikus modelljével, melynek a Temple (Templom) címet adta. A szintén kinti helyszínre készített, több mint háromezer újrahasznosított hangszóróból, a tíz-tíz újrahasznosított erősítőből és rádióból összeforrasztott berendezés az ókori görög Apolló-templom modern kori replikája. Az installáció egy konkrét eseményre készült, a 2012-es németországi Sound Art. Klang als Medium der Kunst19 című kiállításra. Az ókori görög építészetben a tholosz 20 olyan kör alaprajzú építmény, amelyet általában kupolával fedtek, oszlopsorral vagy anélkül vettek körbe. Idővel az ilyen épületek környékéből szent hely lett, ahová az emberek azért jártak, hogy az istenekkel kommunikálhassanak. Ha szent hely éppen nem is lett a Temple monumentális építményéből, azért ez utóbbira, vagyis a kommunikációra megadta a lehetőséget. Csak egy németországi telefonszámot kellett felhívni hozzá, ami hárompercnyi lehetőséget adott a hangszórók használatához. Ha éppen arra jártunk, és ahhoz volt kedvünk, beszélhettünk a külvilághoz vagy éppen az istenekhez.21

Ókori görög Apolló-templom romjai Forrás: Benoit Maubrey hivatalos oldala

Ókori görög Apolló-templom romjai
Forrás: Benoit Maubrey hivatalos oldala

¶ Amikor a galériában megállunk egy festmény előtt, igyekszünk a képpel szemben helyezkedni, hiszen akkor láthatjuk teljes egészében, minden részletét a megfelelő arányban. Az installáció esetében ez megint csak nem ennyire egyértelmű, habár a művésznek van lehetősége valamelyest meghatározni, honnan figyeljünk, mégis a többnézőpontúság jellemzi az installációk nagyobb részét, vagyis nagyobb teret enged az egyéni élmény létrejöttének. Mindezt nem korlátozhatjuk a látványra, hiszen a taktilitás éppen annyit adhat az interakcióhoz, mint az, ha illatokat érzünk közben, vagy hanggal egészül ki a berendezés. Játékosság, kísérletező kedv, a tárgyak és a tér átlényegítése, az istenekkel való kommunikáció mind-mind az installáció művészetében rejlő lehetőségekről árulkodik. Az érzékszervek bevonása még több asszociációt kelthet bennünk, mintha csak a vizuális képre hagyatkoznánk. A hang hatására létrejövő kép pedig csak a nézőben van jelen, ezért is lesz számára egyedi élmény a műalkotás.

Jegyzetek

[1]    https://vimeo.com/247729072.

[2]    Fecsó Pál Polgári Társulás, 2013, https://muvtelep.webnode.sk/kepzomuveszeti-projektek/alkotasok/installacio/.

[3]    Best of 2020: Top 10 Amazing Art Installations That Defined a Year Like No Other,
https://mymodernmet.com/what-is-installation-art-history-artists/2/.

[4]    Sound bead vagyis hangfüzér, ami kettő vagy négy hangszórót
és kapacitív érzékelőt tartalmaz.

[5]    Best of 2020: Top 10 Amazing Art Installations That Defined a Year Like No Other,
https://mymodernmet.com/what-is-installation-art-history-artists/2/.

[6]    Gyenes Zsolt: Vizuális zene a magyar kortársművészetben (2013),
http://vizualzene.hu/kortars_vizualzene.pdf.

[7]    1. mediális megközelítés, 2. a kinti látható valósághoz való viszony alapján, 3. a médiumok „átjárhatósága” szerint.

[8]    Gyenes Zsolt: A vizuális zenéről. Rendszerezési kísérlet (2012),
http://vizualzene.hu/gyenes_zsolt.pdf.

[9]    Colleen Hochberger: Have You Heard of Sound Art? 9 Sonic Artist
to Know
(2019),
https://www.artspace.com/magazine/art_101/the_hot_list/have-you-heard-of-sound-art-9-sonic-artists-to-know-56168.

[10] Hochberger i. m.

[11] http://www.mke.hu/node/39280.

[12] https://www.facebook.com/herminagaleria/videos/1768640396771193.

[13] Peternák Anna: Portfolió (2019), http://www.peternakanna.hu/.

[14] Budapest Art Week Magazin Online, 2020, 7+1 lélegzetelállító installáció a nagyvilágból.

[15] Fülöp Tímea: A hallgatás lehetősége és kényszere (2020),
https://www.ujmuveszet.hu/2020/10/a-hallgatas-lehetosege-es-kenyszere/.

[16] https://www.zimoun.net/.

[17] Audiospecialista, 2016.

[18] Bende Kornélia: Hallotta már a víz és a szél dalát? Ezeken a helyeken hallhatja! (2019), travelo.hu.

[19] Sound Art. A hang, mint a művészet médiuma.

[20] Kupolasír.

[21] Benoit Maubrey: Temple (2012), https://benoitmaubrey.com/temple/.