Brandenburgi Katalin virginálja

MúzeumCafé 4.

A Magyar Nemzeti Múzeum hangszergyűjteményének egyik legértékesebb, s az egyik legrégebbi műtárgya egy rendkívül díszes kivitelű instrumentum: egy virginál. Ez az első zeneszerszám, amit a múzeum megvásárolt: József nádor, mint a múzeum fő kurátora 1832-ben szerződést kötött Jankovich Miklós gyűjteményének megvásárlására, így került a virginál az Érem- és Régiségtárba 1836 táján. A korabeli „szakférfiak” nem is hangszerként, hanem ötvöstárgyként, sőt díszbútorként méltatták. 1857-ben Dux Adolf Útmutatójában Zápolya Jánosné varrópárnájaként említi, s az nyűgözi le a hangszerben, hogy „itt a munka s a művészet testvéri ölelésben nyugszik. A tűk alatt dallamok szunnyadoznak, s ezek felhangozásánál a művésznő nem felejtheté el munkáját.”

Ez a varródobozként, díszládikóként meghatározott műtárgy valójában egy gazdagon díszített virginál, azaz egy kisméretű csembalóféle – olyan billentyűs hangszer, amelynek húrjait egy pengetőszerkezet hozza rezgésbe. Hangterjedelme kisebb, mint a csembalóé, négyszögletes, láda alakú hangszer, amelyen a húrok a billentyűkre merőlegesen futnak. A 16–17. században (főként Angliában) a házimuzsikálás kedvelt hangszere.

A hangszert Jankovich ügynöke annakidején egy Bethlen grófnőtől vásárolta, aki a hangszert Brandenburgi Katalin tulajdonának tartotta. Habár az eladónak nem voltak birtokában az állítását igazoló dokumentumok, a fennmaradt inventáriumok alapján valószínűsíthető, hogy a virginál egykor valóban Bethlen második feleségéé volt. Tudjuk, hogy a fejedelem maga is vásároltatott külföldön hangszereket, s mind az ő számadáskönyveiben, mind a fejedelemasszony ingóságainak leltárában több virginál is szerepel, azonban a korabeli szűkszavú leírások nem teszik lehetővé az egyértelmű azonosítást. Mindenesetre a hangszer díszes kivitele fejedelmi tulajdonra utal.

Ha végigjárjuk Európa nagy hangszergyűjteményeit, találunk ugyan ehhez hasonló hangszereket, de a Nemzeti Múzeum példánya a fennmaradt hangszerek közül kiemelkedik díszítéseivel. Leginkább talán a Victoria & Albert Museum egy virginálja emlékeztet rá: a díszítés megkomponálása, a hangszer dobozának felépítése, a billentyűzet beosztása is a mienket idézi, de a mi hangszerünk sokkal pompásabb.

A nem túl nagy, becsukva varródobozra, vagy ékszeres ládikára emlékeztető instrumentum fedele lejtős, a tetején bársony párna (tűpárna?), a fedélben rejtett fiókok (cérnának, fonalnak, netán ékszereknek?) vannak. Magát a fekete színű ládikát többféle technikával készült ezüst, illetve aranyozott ezüst leveles indadísz borítja, amely zománcos és gravírozott képek körül kacskaringózik. A hangszer dobozát a hét szabad művészet és az évszakok allegóriái, zenélő alakok, virágok, gyümölcsök, madarak képei ékesítik.

A fedelet felnyitva balról jobbra a Tactus (Tapintás), a Sapore (Ízlés), az Odor (Szaglás) és az Auditus (Hallás), azaz a négy érzék gyönyörű színű zománcos allegóriái csodálhatók meg. A hatszögű zománcdíszes lemezeket kinyitva bibliai jeleneteket láthatunk: a festett és aranyozott ezüstlapok az angyali üdvözlet, a születés, a háromkirályok és a bemutatás a templomban jeleneteit ábrázolják. A középső kép mögött tükör van, az Auditus alatt pedig a szignatúra és az 1617-es évszám. A szignatúra betűi feltételezések szerint Lucas Kilian augsburgi mestert fedhetik (LKI – Lucas Kilian Invenit), akiről tudjuk, hogy biztosan kapcsolatban állt Bethlen Gábor udvarával, s talán Johannes Klebillert (IKF – Iohannes Klebiller Fecit), aki dolgozhatott együtt Lucas Kiliannal. Biztosat nem tudunk az ötvösökről, de a díszítmények stílusa és kvalitása dél-német, talán augsburgi mesterekre vall. A billentyűk felett az „OMNIS SPIRITUS LAUDET DOMINUM” és a „SIC TRANSIT GLORIA MUNDI” felirat olvasható.

A hangszer doboza valódi ötvösremek, maga a zeneszerszám azonban nem túlságosan jelentős. Értékes – fejedelmi – ajándék volt, de nem komoly hangszer. Mesterjelzése nincs. A datálás (1617) időpontjából több augsburgi hangszerkészítő nevét is ismerjük, ezek egyike, Samuel Bidermann több hasonló, gyakran automata lejátszó-szerkezettel egybeépített virginált is készített. Végig egyes húrozású, mechanikája későbbi – még a múzeumba kerülés előtt kis zongorává alakították. Billentyűzete F-g² (három oktáv és szekund), sajnos azonban nincs olyan állapotban, hogy játszani lehetne rajta.

 

A virginál szélessége 44 centiméter, mélysége 24 centiméter, csukott állapotában a legnagyobb magassága szintén 24 centiméter.