A múzeum akkor igazán vonzó hely, ha komfortos: van egy trendi kávéháza, jó a shopja, és tiszták a mellékhelyiségei

Egy múzeum, amely nem maradhat ki semmiből! Egy múzeum, amelynek programnap-tárából nem hiányozhatnak a rekordlátogatottságú kiállítások, a Múzeumok Éjszakája, a Múzeumok Őszi Fesztiválja, munkatervéből pedig nem marad ki a szponzorok felkutatása, a közönség megnyerése és megtartása, a pályázatok, korszerűsítések, felújítások vagy, ahogy ők nevezik: kis és nagy projektek. Egy múzeum, amely méretében nem tartozik a legnagyobbak közé, mégis meghatározó. Egy műemlék, ahol most is folyik az építkezés, mind az épület, mind az intézmény korszerűsítése. Egy várkastély, amelynek falát nemcsak szimbolikus értelmében teszik átjárhatóvá. Egy erdélyi kulturális intézmény, amely néhány év leforgása alatt megkerülhetetlenné, véleményformálóvá vált, és amelynek kiállításpolitikájában kicsit máshogyan vetődnek fel a kérdések, mint ahogyan azt mifelénk megszokhattuk. A Csíki Székely Múzeum MúzeumCafé Díjjal kitüntetett igazgatójával, Gyarmati Zsolttal Csíkszeredában beszélgettünk.

A Csíki Székely Múzeumnak otthont adó csíkszeredai Mikó-várban most is folynak a munkálatok. 2011 januárjában jelentette be Kelemen Hunor romániai művelődésügyi és örökségvédelmi miniszter, hogy a tárca 7,192 millió lejt (1,5 millió eurót) különített el a vár külső és belső felújítására. Mit jelent ez a múzeum számára?

A terveket már öt éve elkészítettük, eddig vártunk olyan kedvező politikai helyzetre, hogy bekerülhessünk egy műemlékvédelmi programba. A felújítás nem a múzeumot, hanem a műemléképületet célozza. A kormány által biztosított összeget a csíkszeredai önkormányzat is kiegészíti, így igyekszünk a két évig tartó beruházás alatt a múzeum számára is minél több hasznot elérni. A felújítási munkálatok az ütemterveknek megfelelően haladnak: a Mikó-vár új cserépborítást kapott, önálló fűtésrendszert alakítottunk ki, nyílászárókat cseréltünk, villany- és vízhálózatot korszerűsítettünk. Jelenleg belső, épületgépészeti munkálatok folynak, hátra van még a járófelületek cseréje, valamint a külső és belső vakolás, festés. Az viszont már nagy kérdés, hogy a világítótestek cseréje és a klíma belefér-e a büdzsébe.

A felújítást megelőző feltárások közben maguk a szakemberek is meglepődtek, amikor lőrésekre, ajtó- és ablaknyílásokra, falfestésekre, egy belső kútra bukkantak. Hamarosan kiállításon ismerhetjük meg a vár múltját, a szolgáltatások körét pedig egy új kávézó és egy céges rendezvényekre is alkalmas terem egészíti ki. Mikor veheti mindezt birtokba a közönség?

Az építkezés még nem is fejeződik be, amikor A Mikó-vár története a régészet és művészettörténet tükrében című állandó kiállítást – reményeim szerint – 2012 májusában, a kávéházat pedig a nyáron megnyithatjuk. A multimédiás rendszerrel, korszerű infrastruktúrával ellátott kiállítás különlegessége, hogy in situ mutatja be a vár földszinti termeiben feltárt régészeti leleteket, amelyek ipari rácson járva, felülről vehetők szemügyre. Emellett két, székelyföldi színészekkel forgatott, kosztümös rövidfilm segít majd elvezetni a látogatót a 17–18. század hétköznapjaiba, ezekből azt is megtudhatjuk, miként kerülhettek érdekes tárgyak a kút mélyére, illetve azt is, hogyan zajlottak egy osztrák katonai laktanya tiszti konyháján a hétköznapok.

A kávézóval nemcsak a vár, hanem a múzeumi nyitva tartás „falát” is áttöritek.

Így van! Amikor a múzeum bezár, a kávéház a várfal másik oldaláról lesz megközelíthető. Megnyitunk két ablakot, ami egykor ajtó volt, így a hely nemcsak másik bejáratot kap, hanem egy estig nyitva tartó kerthelyiséget is. A múzeum akkor igazán vonzó hely, ha komfortos: van egy trendi kávéháza, jó a shopja, és tiszták a mellékhelyiségei.

A sikeretek nemcsak az erdélyi múzeumok számára példaértékű, de Magyarországon is feltűnést keltett. A második MúzeumCafé Díj most Csíkszeredába jött, de már a lap első számában is szerepeltetek: 2007-ben kerültetek a figyelem középpontjába a 62 ezer látogatót vonzó Munkácsy-képek Erdélyben című kiállítással. De honnan indultatok?

A Csíki Székely Múzeum a kilencvenes években nem használt ki egy konjunkturális időszakot, amelyből más erdélyi – akár magyar, akár román – múzeumok tőkét kovácsoltak. Hogy miért, ne firtassuk! Amikor 2003 augusztusában a múzeum vezetését elvállaltam, az alapoktól kellett kezdeni a munkát. Az intézmény persze addig is ellátta a múzeumi funkciókat: volt tárgygyűjtés, nyilvántartás, a kollégák publikáltak, rendeztek kiállításokat. A fő bajom az volt, hogy nem tártuk elég szélesre a kapukat. A mi küldetésünk az, hogy minden társadalmi réteget megszólítsunk, meghonosítsuk a „múzeumba járás szokását”.

Melyek a legfontosabb kitörési pontok?

Az egyik legfontosabb, hogy a múzeum, pontosabb a Mikó-vár a tágabb értelemben vett kultúrának is helyet adjon. Az adottságaink szerencsések: a környék egyik legrégebbi világi műemlék épületében vagyunk, sokféle kulturális eseményt, programot befogadhatunk, így olyan embereket is behozhatunk, akik maguktól nem jönnének be egy múzeumba. De nemcsak megfelelő múzeumi tér vagy egy sikeres kiállítás szükséges ahhoz, hogy jól működjön az intézmény. Ugyanúgy nélkülözhetetlen egy dinamikus, kreatív csapat és a jó menedzsment. Utóbbinak pedig kell, hogy legyen víziója arról, hol tart az intézmény, és milyen állomásokon keresztül hová szeretne eljutni. Ezenkívül szakmai kapcsolatok nélkül sem érhettünk volna el sikereket, ugyanúgy, mint kultúrabarát fenntartó önkormányzat nélkül sem. Mindemellett nagyon fontosak a szponzorok, akiket sikerült megnyernünk.

Milyen támogatókat sikerült találni?

A kisebbségi létnek, bárhol is van, sokkal több a hátránya, mint az előnye. Mi megpróbálunk egy picit az előnyeire építeni. Megkerestük a Romániában tevékenykedő nagy magyar multinacionális cégeket, amelyek érzik a színvonalas magyar vonatkozású programok felkarolásának a szükségességét. Az OTP Bank Románia és a Mol Románia évek óta támogat minket.

Mekkora összegekről van szó? Hogyan áll össze a múzeum költségvetése?

Az önkormányzattól kapott normatív támogatás arra elegendő, hogy a múzeum létezzen. Ez körülbelül 300 ezer eurónyi összeg. Csíkszereda önkormányzata beruházásbarát a kultúra területén is, ezért majdnem minden évben jelentős plusz összegeket sikerül konkrét célokra lehívnunk. Az önrészt a jegybevételeken túl a szponzoroknak és a sikeres pályázatoknak köszönhetjük. Ez utóbbiakból azonban csak pár tízezer euró jön be, a szponzorok pedig jól meghatározott projekteket szeretnek támogatni.

Mindez hogyan jelenik meg a múzeum kiállításpolitikájában?

A múzeum éves működését két idényre oszthatjuk. Májustól szeptemberig inkább a turisztikai piacnak vagyunk fontos szereplője. Az év másik felében viszont igyekszünk a helyi lakosság számára programokat kínálni. Számukra az időszaki tárlatok érdekesek. 2007 ilyen szempontból mérföldkő volt a múzeum életében, mert ekkor nyitottuk meg Erdélyben egyedüliként a Magyarországot is körbeutazó Munkácsy-kiállítást, ekkor figyeltek fel ránk az erdélyiek és az anyaországi kollégák. Utána már szinte elvárás volt, hogy legyen folytatás. Megkerestük a legnagyobb magyar múzeumokat, a Nemzeti Galériát, a Szépművészeti Múzeumot, legutóbb a Természettudományi Múzeumot, hogy olyan minőségi anyagot hozzunk tőlük, ami érdekes az itt élők számára. Arra törekszünk, hogy házhoz hozzuk az egyetemes és a magyar kultúrtörténet értékeit. Ezeknek a „nagyprojekteknek” köszönhetően évente 50-70 ezer látogatót fogadunk egy 40 ezres városban. A Munkácsy-kiállítást követően 2008-ban a Nagybányai Művésztelep anyagát hoztuk el. 2009-ben a Tatárjárás című kiállításra 36 ezer látogató volt kíváncsi. A következő évben a Szépművészeti Múzeum Egyiptom-kiállítása és a Nemzeti Galéria 19. századi romantikus festészeti anyaga szintén népszerű volt. 2011-ben a Természettudományi Múzeum segítségével a Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállítás jöhetett el a Székelyföldre. A kiemelt programjaink látogatottsága eddig mindig meghaladta a 18 ezres számot.

Nem éri szó a ház elejét, amiért elsősorban nem helyi anyagra épít a múzeum?

Az egy Tatárjárás kivételével nem „konzervkiállításokról” van szó. A tárlatok anyagát kifejezetten a mi felkérésünkre, a mi szempontjaink szerint válogatták össze. Helyi anyagból jóval nehezebb időszaki kiállítást készítenünk, ráadásul az csak „kisprojekt” lehet, hiszen a szponzor ebben nem lát fantáziát. A nagyprojektjeink 30-50 ezer euró közötti marketingköltséggel készülnek. A szponzornak azért fontos ezt támogatni, mert itt ő is látszik, a társadalmi szerepvállalása széles körben ismertté válik. És az is igaz, hogy a saját anyagainkból nem tudunk igazán jó időszaki kiállításokat készíteni, közepeseket pedig nem szeretnénk.

És miért nem?

Ez a gyenge pontunk, amit el kell ismerjünk. Szokták kérdezni, miért mi vagyunk a legjobb múzeum Erdélyben. Erre azt szoktam mondani, hogy ez nem igaz, mindegyik múzeumnak megvannak a maga kitörési pontjai. Csakhogy amíg Magyarországon a muzeológusok már 1989-ben modern kiállításokról gondolkodhattak, addig itt a kollégáknak Ceaușescuról és az ötéves tervről kellett tárlatot rendezniük. Az erdélyi magyar tudományosság csak a kilencvenes években kezdett éledezni. Ki kellett egy új kutatógárdát termelni, hogy húsz év alatt eljussunk oda, ahol most tartunk. Ahhoz, hogy Erdélyben például a szocializmust kutathassuk, kutatókat kellett képezni, az országnak el kellett jutnia oda, hogy megnyíljanak a levéltárak.

Hogyan áll a múzeum a kutatómunkával?

A régészet dinamikusan fejlődő ág. Négy régészünk a csíki székelység középkori szakrális és világi építészetével foglalkozik, valamint a korszerű raktározási körülmények kialakításán fáradozik. Ezenkívül mi őrizzük a csíki ferences rendház csíksomlyói könyvállományának nagy részét: 124 ősnyomtatványunk van, ebben a tekintetben a harmadikok vagyunk Romániában. A papírrestauráló műhelyünk is ennek mentén nőtte ki magát. Van művészettörténészünk, néprajzosunk, valamint festmény-, fém- és kerámiarestaurátorunk is.

Milyen lehetőségeitek vannak gyűjteménygyarapításra?

Mindig érkeznek adományok, időnként vásárolunk, keretünk is van erre. A város tavalyelőtt 20 ezer euró értékben vásárolt meg két festményt számunkra egy aukciósháztól. Most már nekünk van Erdélyben a legnagyobb Nagy István-gyűjteményünk, több mint negyven képpel, ami annak is köszönhető, hogy 16 festményt vásárolt meg számunkra a fenntartó.

Mi a helyzet a néprajzi, történeti gyűjteménnyel? Van-e arra mód, hogy dokumentáljátok a múltat, a félmúltat?

A néprajzi gyűjteményünk igen jelentős, és folyamatosan gyarapodik, így nagyon érezzük egy gyűjteménykezelő hiányát. Régi vágyam például, hogy legyen a múzeumnak egy nyolcvanas évekbeli kenyérjegye. Máig emlékszem, hogy amikor 1988-ban mentünk az üzletbe, a jegyről levágták ollóval az aznapi dátumot, és kaptunk egy fél kiló kenyeret! Mivel kenyérre mindenkinek szüksége volt, ma már senkinek sincs jegye. Évek óta híresztelem a városban, hogy szeretnénk egy ilyet. Most úgy néz ki, találtunk!

Hol tudjátok még áttörni a „várfalat”?

Ilyen terület a múzeumpedagógia és a közönségkapcsolatok. Már két nyáron szerveztünk szaktábort, ahová hatalmas a túljelentkezés. A kolléganőnk, akit Szentendrén képeztek ki, nemcsak a múzeumban foglalkozik a gyerekekkel, hanem kimegy az iskolákba, felkelti az érdeklődést, és tájékoztatja a pedagógusokat. Vannak kamarakiállításaink, könyvbemutatóink, szívesen adunk teret koncerteknek és más eseményeknek. Idén harmadik alkalommal várjuk a közönséget a Múzeumok Éjszakájára, továbbra is részt kívánunk venni a hazai és magyarországi kulturális fesztiválokon (Múzeumok Majálisa Budapesten, Kolozsvári Magyar Napok), és több nemzetközi filmfesztivál anyagát ismerheti meg a csíkszeredai közönség a mi közvetítésünkkel.

Ehhez hozzátartozik a múzeum kiváló kommunikációja is, ami nemcsak Erdélyt célozza meg!

Erre szoktam mondani, hogy az imázsunk jobb, mint mi magunk. Azaz fel kell nőnünk a szerephez!