MúzeumCafé díj 2010

Amikor 2007-ben néhány, a hazai múzeumügyet a szó szoros értelmében „ügynek” érző és gondoló, egyfelől múzeumokban dolgozó, másfelől a sajtóban kulturális újságírással foglalkozó szakember összeállt, és az akkor és azóta is egyetlen országos terjesztésű nyomtatott múzeumi periodikaként létrehozta a MúzeumCafé magazint, koncepciójukban a többi között a következőket fogalmazták meg: „A MúzeumCafé elsősorban olyan hazai és külföldi intézményeket, tudományos műhelyeket, illetve az ezekben a legkülönfélébb szakterületeken dolgozó munkatársakat mutat be, akik és amelyek munkájukkal, törekvéseikkel hozzájárulnak a múzeumi világ állandó megújulásához, céljuk az intézmények és a látogatók közötti kapcsolat erősítése, szélesítése.” Lapunk azóta is ebben a – szándékaink szerint minden területen előremutató, reményeink szerint a hazai múzeumi szakmának egyfajta stabil értékpreferenciát jelentő – szellemben jelenik meg, kéthavonta több mint száz oldalon, az egyre fokozódó külföldi érdeklődés miatt minden anyagunk angol nyelvű összefoglalójával. Szívesen hízelgünk magunknak azzal, hogy elképzeléseink sikeres megvalósulását értékelték azok a szakmai fórumok, amelyek 2009-ben előbb aranyfokozatú Pro Typographia díjjal, majd az Év Magazinja elismeréssel tüntették ki a MúzeumCafét.

Egy évvel ezelőtt a szerkesztőség – a kéthavi megjelenést „sűrítendő” – elindította a havonta jelentkező Élő MúzeumCafé-esteket, s ezzel egy időben a kiadóval és a szerkesztőbizottsággal egyetértésben úgy döntött, hogy megalapítja a MúzeumCafé Díjat, amelynek odaítélésében természetesen ugyancsak a lap kapcsán említett szempontjaink játsszák a főszerepet, vagyis hogy a hazai múzeumi szakmából minden évben olyasvalaki kapja meg ezt a ma még talán sze-rény, de reményeink szerint éppen a majdani díjazottakról rá sugárzó dicsőségek révén egyre jelentősebbé váló elismerést, aki az adott évben végzett bármilyen múzeumi munkájában ugyanazt az előremutató, új- és korszerű múzeumi szemléletet valósította meg a maga szakterületén, amelyet mi magunk is szem előtt tartunk lapunk készítése során.

Hogy egyértelmű legyen, mire is gondolunk, azt talán az fejezi ki a leginkább, hogy miért is döntöttünk úgy: minden évben éppen márciusban adjuk át a MúzeumCafé Díjat. Mint ismeretes, az első hazai állami kiállítási intézmény, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítását szinte minden forrás 1802 novemberére teszi. Tény: I. Ferenc király ekkor, egészen pontosan 1802. november 26-án írta alá azt a november 20-án két példányban elkészült alapító okmányt, amellyel a gróf Széchényi Ferenc által a nemzetnek adományozott 11 884 nyomtatvánnyal, 1156 kézirattal, 142 kötetnyi térképpel és rézmetszettel, 2019 aranyérmével, továbbá egyéb régiségekkel és különböző portrékkal létrehozta a Bibliotheca Hungarica Nationalis Széchényianát, azaz a Széchényi Nemzeti Magyar Könyvtárat – és egyben múzeumot, hiszen az alapító okiratban mind a két intézménymegnevezés szerepel. Mi azonban mégsem novemberben, vagyis első múzeumunk hivatalos megalakulása évfordulóján adjuk át ezt a díjat, hanem már-ciusban. Ebben a hónapban kelt ugyanis Széchényi Ferencnek az a felségfolyamodványa, amelyben a gróf – a hivatalos utat betartva a kancellárián keresztül – az uralkodóhoz fordult, hogy engedélyezze számára a nemzet javára történő adományozást. Mi ugyanis ezt az első dokumentálható gesztust, az ötlet megszületésének első nyilvános megjelenését tekintjük annak az előremutató, sőt példaértékű tettnek, amelynek nyomán egyáltalán létrejöhetett az első magyar múzeum, majd később a hazai múzeumi rendszer, az egész magyarországi muzeológia.

Az a Széchényi Ferenc nagylelkű gesztusa óta eltelt két évszázad alatt egyre jelentősebbé, mára nemcsak idehaza, de a nagyvilágban is egyre komolyabb eredményeket felmutatóvá lett magyar muzeológia, amelynek egy-egy kiemelkedő képviselőjét ezentúl évente el fogjuk ismerni ezzel a most először átadandó MúzeumCafé Díjjal. És hogy ne csak a megfoghatatlanul általános többes szám első személy álljon itt, következzék a díjat odaítélő kuratórium tagjainak névsora: a grémium munkájában a MúzeumCafé szerkesztőbizottságát alkotók, vagyis Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, György Péter esztéta, egyetemi docens, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, független kurátor, volt kulturális miniszter és Török László régész-egyiptológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja; a kulturális tárca részéről Török Petra irodalom- és művészettörténész, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közgyűjteményi főosztályának vezető tanácsosa; a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, Renner Zsuzsanna indológus (ő hosszabb külföldi útja miatt ebben az évben Basics Beatrix művészettörténész elnökségi tagot delegálta a testületbe), a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Tagozatának elnöke, Mélyi József művészettörténész-műkritikus; valamint a MúzeumCafé szerkesztősége képviseletében Martos Gábor főszerkesztő vett részt.

A kuratórium a 2010-es MúzeumCafé Díjat Kalla Zsuzsának, a Petőfi Irodalmi Múzeum irodalomtörténész-muzeológusának ítélte oda a balatonfüredi Jókai Mór Emlékház 2010 tavaszán megnyílt új állandó kiállításának különleges koncepciójú, a hazai „emlékházműfajban” a döntnökök által példamutatónak ítélt megvalósításáért.

Kalla Zsuzsa 1986-ban végzett az ELTE magyar–történelem szakán, majd 2007-ben szerzett PhD-fokozatot az ELTE Magyar Irodalom-és Kultúratudományi Intézetének doktori iskolájában. 2010-ig a Petőfi Irodalmi Múzeumban az írók tárgyi hagyatékát őrző gyűjtemény kezelője volt, azóta a Múzeumi és Dokumentációs Adattár főosztályvezetője, a múzeum intézménytörténetére és működésére vonatkozó anyagok feldolgozásának irányítója. Az elsősorban a kultuszkutatásra irányuló szakmai munkája során feldolgozta Petőfi Sándor és Jókai Mór teljes tárgyi hagyatékát, ezekkel kapcsolatban számos kiadványt írt és szerkesztett, egy sor jelentős tanulmányt publikált – nemcsak magyar, de német nyelven is –, illetve több kiállítás rendezésében vett részt. Ezeknek a sorába illeszkedik az a balatonfüredi munkája is, amelyért most a kuratórium döntése alapján Kalla Zsuzsa kiérdemelte a 2010-es MúzeumCafé Díjat.

Itt engedjék meg azonban, hogy tegyek egy rövid kitérőt, és megosszam önökkel azokat a további szempontokat is, amelyek a grémium döntésébe – amely, tegyem hozzá, egyhangú volt – a díjra leginkább érdemesnek tartott személy végső kiválasztása során még belejátszottak.

Az egyik, jelentős súllyal figyelembe vett, „tényező” Kalla Zsuzsa munkahelye, a Petőfi Irodalmi Múzeum volt, amely az utóbbi években – E. Csorba Csilla vezetésével – sikert sikerre halmozva, számos elismerést, például az Év Múzeuma díjat is begyűjtve végzi kiemelkedően magas szintű szakmai és egyúttal a közönség által visszaigazoltan is népszerűen megjelenő munkáját. Ennek a tevékenységnek évek óta fontos résztvevője Kalla Zsuzsa; az ő mostani elismerésére tehát, azt gondoljuk, büszke lehet a fővárosi múzeum is.

Mint ahogyan büszke lehet a – bár egyetlen munkatársának átadott – MúzeumCafé Díjra az egész balatonfüredi Jókai Mór Emlékház is, annak és az azt működtető Balatonfüred Kulturális Közgyűjtemény Fenntartó Nonprofit Kft.-nek minden dolgozója. Az 1954 óta irodalmi emlékhelyként működő múzeum 2008-ban kezdődött megújulásának fordulópontja, a ház új, valóban 21. századi történetének kezdete volt a tavaly tavaszi megnyitó, ami óta a látogatók az új koncepció szerint kialakított enteriőrökben ismerkedhetnek az író és családja egykori itteni életével, valamint azzal a népszerű regényével, amelyet részben itt írt, illetve amelyik részben itt, éppen ezeken a partokon is játszódik, Az arany ember című történettel. A különleges, a hasonló nyugati emlékhelyek ma már elfogadott, modern kiállításrendezői gyakorlatával megegyező módon készült kiállítás így nagymértékben hozzájárul egy új, korszerű Jókai-kép kialakításához a nagyközönség körében, miközben kultúrtörténeti és múzeumszakmai szempontból új fejezetet nyit a kultuszkutatás, illetve -bemutatás történetében is.

És végül, de nem utolsósorban büszke lehet erre a díjra maga Balatonfüred városa is, amely 2007-től A Balaton-part ékköve: a reformkori városközpont felvirágoztatása című projekt keretében nagyszabású, szintén több szakmai díjjal is elismert településrehabilitációs programja részeként megújította és új turisztikai-kulturális funkciókkal ruházta fel a város három kiemelkedő jelentőségű műemlékét, a ma rangos képzőművészeti kiállításoknak helyet adó Vaszary-kastélyt, a volt fürdőigazgatói villát, amelyben helytörténeti gyűjteményt és információs központot rendeztek be, illetve a Jókai-házat.

Mindezeknek a sokfelől indult kezdeményezéseknek, az ezek során kialakult legkülönfélébb szakmai – és nem utolsósorban a sikeres anyagi megvalósítást is lehetővé tévő – együttműködéseknek lett az eredménye az a 2010-ben a balatonfüredi Jókai Villában megnyílt új állandó kiállítás, amely a bírálóbizottság döntése szerint mind irodalom- és kultúrtörténeti, mind kultuszkutatási és muzeológiai szempontból, mind pedig a megvalósítás módjában és eszközrendszerében a 2010-es év leginkább figyelemreméltó, szakmailag leginkább példaértékű hazai múzeumi teljesítményének bizonyult. A tárlat létrejötte mögött álló sokrétű együttműködési rendszerben, annak koordinálásában és sikerre vitelében, illetve elsősorban magának a kiállításnak a megvalósulásában pedig a legjelentősebb munkát a kuratórium megítélése szerint Kalla Zsuzsa végezte, s mindennek alapján megalapozottan találtuk őt méltónak a 2010-es MúzeumCafé Díjra.

(Elhangzott a 2010-es MúzeumCafé Díj átadásán, 2011. március 12-én a balatonfüredi Vaszary Villa Széchenyi Termében rendezett Élő MúzeumCafé-est keretében.)

Élő MúzeumCafé a díjazottal

A díjátadás után Kalla Zsuzsával és Ács Annával, a balatonfüredi Városi Múzeum és a Jókai Mór Emlékház szakmai igazgatójával egy rövid beszélgetésre is sor került, amelyen Martos Gábor kérdezte a friss MúzeumCafé-díjast és eredetileg szintén irodalomtörténész kollégáját saját Jókai-élményeikről, az írónak a mai közgondolkodásban elfoglalt helyéről, az emlékháznak a város életében betöltött szerepéről. Mindkét szakember kiemelte, hogy az egykor kultikus tisztelettel övezett, később azonban sokak szemében „ifjúsági szerzővé” szerényedett író ma ismét egyre inkább elfoglalja az őt megillető helyet a hazai irodalomtörténetben. Kalla Zsuzsa azt hangsúlyozta, hogy a Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete közreműködésével a balatonfüredi rekonstrukció tapasztalatait felhasználva már több hazai emlékhely is hasonló szellemben újult meg, és hozzátette: nagy álma, hogy a niklai Berzsenyi Dániel Emlékmúzeum (ahol szinte a teljes eredeti berendezés megmaradt) is hasonló koncepció alapján születhessen újjá. (A hazai emlékházakkal lapunk 12. számában foglalkoztunk – A szerk.) De addig is, amíg erre lehetősége nyílik, munkatársaival teljes erővel készülnek a Petőfi Irodalmi Múzeum új állandó Petőfi-kiállításának a közeljövőben történő megnyitására. (A díjátadást és a beszélgetést a www.muzeumcafe.hu weboldalon lehet megtekinteni.)