MÚZEUMCAFÉ DÍJ 2021: Jarábik Gabriella
Laudáció
MúzeumCafé 87–88.
Tisztelt vendégek, kedves kollégák!
Tizenkettedik alkalommal ítéljük oda a lapunk kiadója, szerkesztőbizottsága és szerkesztősége által 2011-ben alapított MúzeumCafé Díjat, én magam hetedszer írom és olvasom fel a köszöntő szövegét. Volt, amikor baráti hangon szólalhattam meg, máskor mélységes tisztelettel vagy épp meghatódva beszéltem arról, hogy milyen érdemek alapján döntöttünk a díjról. A mostani alkalom egészen más, mert Jarábik Gabriella személyiségéhez, közvetlenségéhez sokkal jobban illene egy minden feszélyezettségtől, ünnepélyességtől mentes alkalom, egy kellemes beszélgetés koccintással, egy informális helyzet. Ő nem úgy, nem olyan múzeumigazgató, ahogyan az rendszerint lenni szokott: magát kulturális menedzsernek nevezi, de sokkal inkább egy múzeumhálózat lelke és anyatigrise, kollégái mentora és támasza, jó ügyek kihajtója, előremozdítója, a szlovákiai magyar kulturális örökség gyűjtője, ápolója és egyben tartója. De nemcsak irodalmi és társadalomtörténeti emlékekre vigyáz, szülőházakra, levelekre, fotókra, relikviákra, hanem emberekre: kurátorokra, múzeumpedagógusokra, muzeológusokra, kevesekre, akik Gabriellához hasonlóan a szlovákiai magyarság emlékeinek őrzését és bemutatását választották hivatásul.
Az emlékházak fenntartása, főleg ha távol esnek a nagyobb városoktól, turisták látogatta helyektől, rendkívül nehéz, esetenként irracionális. Megjelölünk egy épületet, amelyet akár eredeti tárgyak nélkül is az emlékezés helyévé teszünk, berendezzük, hogy alkalmassá váljon egy életpálya elmesélésére. Az írói emlékházak sok esetben inkább a kultuszra építenek, az életrajz különleges elemei mögött elvész az alkotó és a szöveg, a zseniális elme és remekműve. Az egykori otthon valójában nem tiszteletet érdemlő alkotás. Ezzel az áramlattal megy szembe a Madách-kastély Alsósztregován, Mikszáth Kálmán gyermekkori lakhelye Szklabonyán: a rövid életrajzi utalásokat követően a kiállítás a művekről szól, Az ember tragédiáján és a Szent Péter esernyőjén keresztül válik igazán átélhetővé és megszerethetővé Madách és Mikszáth. Szobából szobába, egy alkotó elme gondolataiban barangolunk, az olvasás leglátványosabb és legtöbb élménnyel szolgáló módján. Jarábik Gabriella és munkatársai ezt a lehetőséget választották az emlékházak értelemmel való megtöltésére. Magyar írókról egy olyan vidéken, ahol már nem beszélnek magyarul.
A történet húsz esztendővel ezelőtt kezdődött, egy irodából, dokumentációs központból indulva a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma ma már Pozsonytól Kassáig tart, vigyáz történeti és néprajzi tárgyakra, Madáchra, Mikszáthra, Máraira, Grendelre. Jarábik Gabriella az első gondolattól szervezi és vezeti, ahogy a bő ötven éve általa alapított Fókusz Színpadot Dunaszerdahelyen. A szlovákiai magyar kultúra lelkének tartják. Pályája önálló kategória a múzeumi világban.
Tisztelettel nyújtjuk át Jarábik Gabriellának az idei MúzeumCafé Díjat.