Kairótól délre, a termékeny Fajjúm-oázis szájánál, el-Lahun falu mellett terül el az a rommező, ahol 2008 őszén megkezdődött a Szépművészeti Múzeum expedíciójának régészeti kutatómunkája. Bár a közel 1600 hektárnyi terület emlékanyagában Egyiptom valamennyi fő kultúrtörténeti korszaka képviselteti magát, el-Lahun elsősorban a középbirodalmi maradványokról vált nevezetessé: ezen a sziklaplatón épült fel II. Szeszósztrisz (Kr. e. 1880–1873) téglapiramis koronázta temetkezési komplexuma, amely a piramiskerülettől keletre, 1200 méter távolságban fekvő halotti templommal és az azzal határos településsel alkotott funkcionális egységet. A szakirodalomban Kahun névvel illetett város a legnagyobb feltárt egyiptomi település a kései középső bronzkor időszakából, s jellegzetes orthogonális szerkezetével és páratlan leletanyagával – köztük a felbecsülhetetlen tudományos értékű hieratikus papiruszokkal – az egyiptomi településrégészet iskolapéldájává vált. A régészeti táj képét korban és státusz tekintetében nagy változatosságot mutató temetők cizellálják.

El-Lahun első ásatója William Matthew Flin–ders Petrie brit archeológus volt, aki 1889-ben megdöbbentő gyorsasággal, mindössze két idény alatt tárta fel a piramiskörzetet Kahun városával egyetemben. Bár Petrie rendszeresség és alaposság terén messze megelőzte korát, a sietségből fakadó felületesség nyomait is magán viselő dokumentációja nehezen hozható összhangba napjaink régészeti gyakorlatával. Ahogy Stephen Quirke, a londoni Petrie Museum kurátora fogalmaz: Petrie a településről szóló írása rétegtani és a leletek kontextusára vonatkozó adatok híján inkább tűnik egy antropológus beszámolójának, mint régészeti jelentésnek. A Petrie-féle városalaprajz (a maga idejében valóságos bravúr!) pontatlanságait és hiányosságait a Nicholas B. Millet vezette kanadai expedíció 1992 és 1997 között folytatott ellenőrző ásatásai is alátámasztották.

Az utóbbi évtizedekben a módszertani fejlődés és közvetve a középbirodalmi emlékhelyek (List, Dahsur és Dél-Abüdosz) újraásásának és az archív ásatási adatok új szempontok szerint történő elemzésének hatására maguk a lelőhelyhez intézett kérdések is részben megváltoztak.

Hogyan vázolható fel az adott történeti korok temetőinek topográfiai fejlődése? Miképpen szegregálódnak a temetkezések a nemek és a társadalmi helyzet függvényében? Kimutatható-e a papiruszokból ismert külhoni népesség jelenléte a lelőhely anyagi kultúrájában? Melyek voltak az egyes létesítmények elsődleges megközelítési útvonalai? – néhány kérdés ízelítőül, amelyek el-Lahun kapcsán még megválaszolásra várnak.

A magyar missziónak azzal is számolnia kellett, hogy a lelőhely az utóbbi tíz évben rohamos pusztulásnak indult. A kanadai Royal Ontario Museum, majd az egyiptomi régészeti hivatal által kibontott és visszatemetetlenül hagyott iszaptégla-struktúrák áldozatul esnek a napsugárzás, a szűnni nem akaró szél és az időszakos esőzések romboló hatásának, ráadásul a megmaradt téglák egy részét az éj leple alatt a közeli falvakból idemerészkedő fellahok hordják el földjeik trágyázására. Elodázhatatlanná vált tehát a régészeti táj jelen állapotának precíz dokumentálása, illetve az épületmaradványokat fenyegető környezeti és kulturális tényezők felmérése, és rövid távon sort kell keríteni az emlékek hosszú távú fennmaradását biztosító területrendezési terv kidolgozására. Terepmunkánkban így központi helyet foglal el a térképészeti panel, amely a lelőhely egészét lefedő, 1:1000 léptékű archaeo-topográfiai térkép elkészítésével a Petrie által 1923-ban publikált térképvázlatot hivatott felváltani. Kutatási programunk további négy pillérét a felszíni és a frissen feltárt struktúrák építészeti felmérése és 3D modellezése, a felszíni kerámia szisztematikus gyűjtése és elemzése, a papirológiai és szigillográfiai forrásokból ismert, de a lelőhelyen nem beazonosított objektumok felszín alatti érzékelésen alapuló módszerekkel történő felderítése és végül a korai és modern ásatások kontextussal bíró leleteit egyesítő komplex régészeti adatbázis felállítása alkotja.

Az El-Lahun Survey Project első régészeti szezonja 2008-ban az extenzív terepbejárás, a geodéziai és építészeti felmérés valamint a kerami-kológiai vizsgálatok jegyében telt. A survey során a rommező három szegmensét jártuk be és számos új sírfoltot és bolygatott gödörsírt észleltünk, amelyekről részletes dokumentáció készült. A sírjelenségek társult leletanyagából további elemzés céljaira mintát vettünk, mint ahogy szisztematikus mintavétel történt a halotti templomhoz tartozó kerámiahalmok anyagából is. A halotti templom elülső részén (feljáró, terasz, előudvar), valamint a piramis déli oldala mentén frissen feltárt lépcső-rámpa együttes (bejárati komplexum) területén végzett építészeti felmérések lényeges hozadéka, hogy sikerült meghatározni, hol húzódott az alapokig lepusztult templom kultuszépületének nyugati határoló fala. Mivel a jelek szerint II. Szeszósztrisz halotti temploma a királyi halotti templomok fejlődéstörténetének meghatározó állomása volt, szerkezetének részletes megismerése különös fontosságú. Leletgazdagságukkal a templomterület déli szektorának régi hányói bennünket is megleptek: felszínükről egy hét leforgása alatt közel hetven, zömében festett domborműtöredéket gyűjtöttünk, amelyek eredetileg az épület fali és mennyezeti dekorációjához tartoztak.

Kevésbé köztudott, hogy el-Lahun több szállal is kötődik a magyar egyiptológia-kutatáshoz. Egyrészt tavaly a Szépművészeti Múzeum gyűjteményi osztályára került tanulmányozás és publikálás céljából az 1988 és 1997 között el-Lahunban dolgozó kanadai expedíció feldolgozatlan ásatási archívuma, amely a projektvezető 2002-ben bekövetkezett halálát követően évekig a misszió két tagjának angliai otthonában kallódott. Másrészt a lelőhelyről származó és ma a berlini papiruszgyűjteményt gazdagító hieratikus kéziratok kiadásán évtizedek óta sokunk korábbi egyetemi professzora, Dr. Luft Ulrich dolgozik. Tanítványai körében a kiadatlan papiruszok több lezárt, vagy még folyamatban lévő doktori kutatás forrásanyagát képezték, és jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a projekt keretei között értő módon közelítsünk el-Lahun régészeti lelőhelyéhez.

A projekt, a kutatás az alábbi hazai és külföldi intézmények részvételével valósulhatott meg, közreműködésükért ezúton is szeretnék köszönetet mondani: Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar, Research Institute for Visualization, Architecture and Archaeology és Petrie Museum of Egyptian Archaeology – University College London.