Mit tudunk a néprajzi múzeumi tárgyak történetéről: a készítés, a használat körülményeiről, a fizikai és státusbeli változásokról, a tulajdonosváltásokról, a múzeumba kerülés nagy korszakhatáráról? Minél régebbi egy gyűjtemény, annál nagyobb lehet a távolság a szerzeményezéskor érvényesített szempontok és a mai kurátor kérdései között. Napjainkban a terepen végzett gyűjtésnek elengedhetetlen része a behozott tárgy előéletének minél részletesebb feltárása, dokumentálása. Nem kétséges ugyanis számunkra, hogy a történettel rendelkező néprajzi tárgyak különös értékkel bírnak, kiemelkednek az azt nélkülözők halmazából. A Néprajzi Múzeum gyűjteményében őrzött tárgyak többsége azonban – feltételezvén, hogy azok magukért beszélnek – pusztán a beszerzésükre vonatkozó alapadatokkal kerültek nyilvántartásba. Hogyan (re)konstruálódnak tehát a hiányzó történetek? Mit kezdjünk a tárgytípusról szóló általános néprajzi tudással, és hogyan fűzhetjük azt össze az egyedi történettel?
Hogyan rendelhetünk a tárgyak mellé kontextust, szöveget, és mi tartozhat ebbe a narratívába?

12-01

¶ Az elmúlt évtizedekben a Néprajzi Múzeum tudományos programjában a gyűjteményről és a tárgyakról szóló gondolkodás elsőbbséget élvezett. Az önreflexív kutatások eredményeként a múzeumi tárgyak jelentős részének ismerhettük meg a saját, töredékekből összeállított történet. Feljegyzések a gyűjtőtől, levélváltás az eladóval és múzeum vezetőivel: többnyire mind csak egy-egy bizonytalan, kétséges információmorzsa. A mag, amely köré kikristályosodik a történet, gyakran csak néhány szó, szerencsés esetben pár mondat a leltárkönyvben és a leírócédulán. Esetleg visszatérhetünk a gyűjtés helyszínére, megszólaltatjuk a tulajdonosok leszármazottait, támaszkodhatunk a forrásközösség emlékezetére, és segítségünkre lehetnek a gyűjtés során készült fénykép- és filmfelvételek vagy rajzok is. Máskor a restaurálás, a tárgy ízekre szedése vagy anyagvizsgálata révén jutunk némi támponthoz. A rendelkezésünkre álló elszórt adatokból azonban ritkán hozható létre összefüggő narratíva. A Néprajzi Múzeum készülő gyűjteményi kiállításának Tárgyéletrajzok eleme arra tesz kísérletet, hogy egyes, jól dokumentált múzeumi tárgyak életét vagy egy-egy életszakaszát kizárólag a rájuk vonatkozó „személyes” információk alapján rekonstruálja. A tárgybiográfiai módszer sajátossága az is, hogy történetük nem ér véget a múzeumba kerüléssel, az új, múzeumi életszakaszt a korábbival egyenrangúnak tekinti.

¶ A tárgyak értelmezését azonban nemcsak egyedi történetük, hanem a típusra, a helyszínre, a korra, a társadalomra vonatkozó általános ismereteink alapján is megkísérelhetjük.
Az analógiák megkönnyítik a tárgyak azonosítását, térben, időben való elhelyezését, segíthetnek esetleges változó státusuk behatárolásában. Mivel a múzeumban őrzött tárgyak többségéről túlságosan kevés adattal rendelkezünk ahhoz, hogy abból történetet szőjünk, jobbára nem mondhatunk le arról, hogy más forrásokból származó ismereteket is hozzájuk rendeljünk. Ez a hagyományos megközelítési módszer a Néprajzi Múzeum műhelymunkájában továbbra is jelen van, miközben az elmúlt két évtizedben – a nemzetközi trenddel párhuzamosan – rendkívüli módon felértékelődött a tárgyak egyedi története, még akkor is, ha az többnyire kétségekkel, kérdőjelekkel van tele. A néprajzi/társadalomtörténeti ismereteket és a tárgy mozaikos történetét összefűző narratívák, szövegek írása ma a múzeum tudományos és gyűjteményi munkájának egyik legfontosabb része, napi gyakorlata. A történetek sokfélék, és minden esetben tükrözik szerzőjük egyéni attitűdjét, látásmódját, íráskészségét. A műtárgyakról készült szövegek bekerültek a múzeum tárgykatalógus-sorozatába, megjelentek a korábbi állandó kiállítást újraértelmező műtárgyösvény egyes állomásain, és több sorozat részeként, többféle szempont szerint gyűlnek a múzeum honlapján.

¶ A Néprajzi Múzeum többszöri költözés után hosszú távra rendezkedett be a Szabolcs utcai Gyűjteményi Központ korszerű raktáraiban és műhelyeiben, miközben városligeti épületének megnyitására készül. A megérkezés, birtokbavétel első állomásaként 2022 tavaszán a gyűjteményi állandó kiállítás két fontos egysége, a Kerámiatér és a Zoom mellett az első időszaki kiállítása is megépül az új helyszínen.

¶ A hatalmas gyűjtemény költözését az anyag átnézése, tisztítása és a nyilvántartási rendjében lévő hiányosságok pótlása előzte meg. Ez az aprólékos, időigényes munka a tárgyak történetéről való gondolkodásra, kutatásra is remek alkalmat adott: az egyes típusokhoz kapcsolódó néprajzi tudás sok egyedi történettel gazdagodott. A kiállításra szánt tárgyak és dokumentumok az elmúlt tíz évben a múzeumi háttérmunka, restaurálás, anyagvizsgálat, kutatás, publikálás kapcsán kerültek fókuszba. A gyűjtemény digitális feldolgozása korábban elképzelhetetlen mértékben megnövelte ennek a feltárásnak a hatékonyságát, és lehetővé tette a tárgyak és az archívumban őrzött háttéranyag összekapcsolását. Az időszaki kiállítás ennek eredményeiből tár egy reprezentatív válogatást a látogatók elé, perspektívája a tárgyak önálló története, kutatási háttere, a muzeológusok által megrajzolt sokféle kontextus.

¶ A nagy földrajzi távolságot és több évszázadot átfogó kollekció az intézmény anyagának sokszínűségét, gazdagságát és a kollekció szerkezetét is érzékelteti. A gyűjtemény 21. századi értelmezése szerint egyenrangú szereplők a mindennapok és a reprezentáció emlékei, Európa, más földrészek és a Kárpát-medence tárgyai mellett pedig a dokumentumok, fényképek, filmek és hangzóanyagok is a bemutatás szerves részét képezik. Vannak köztük új szerzemények is: ajándékok, műtárgy-kereskedelemből vagy magánszemélyektől vásároltak és tárgyrekonstrukció is. A kiállítás legkorábbi tárgya, a maja kerámia az i. sz. 600–900 között készült, míg a legfiatalabb,
a bajai dobóháló ez évben.

¶ A válogatás tükrözi a néprajzi gyűjtés másfél évszázadának kiemelt érdeklődési területeit. Jelen vannak az egzotikus kultúrák emlékei: bőrből, elefántcsontból, fából készült afrikai tárgyak, tollkorona az Amazonas vidékéről, japán szamurájkard, Amur-vidéki halbőr felsőruha. A magyar paraszti és köznépi kultúrát olyan emblematikus tárgyak jelenítik meg, mint a cifraszűr, a céhkorsó, a miskakancsó vagy az adórováspálca. Különleges tárgyakkal képviseltetik magukat a velünk élő etnikai kisebbségek: e körbe tartozik az Umlingok által Kalotaszegen festett szász szekrény, a 17. század végén készült ruszin Utolsó ítélet-ikon és a hucul szentháromság-gyertyatartó, a roma vajdalánc, vajdabot, a gyufaszálakból összeállított brácsa. Napjaink súlyos társadalmi kérdéseit reprezentálja a menekülés közben a szögesdrótkerítésen fennakadt muszlim női fejkendő, a mindennapok városi életérzését a deszkás fiú cipője. Bemutatásra kerül a gyűjtemény néhány olyan ritka, nagy értékű műtárgya is, amelyek analógiáit a világ legjelentősebb etnográfiai múzeumaiban, archívumaiban őrzik, mint az óceániai faragott bálvány, a bamana női szobor, a festett szicíliai kordé vagy Hadzsi Ahmed világtérképe. A kiállításba tervezett több mint száz tárgy jelentős része ritkán vagy sohasem került ki a raktárból, most azonban a múzeum legnépszerűbb darabjaival együtt szerepelhet.

12-02

¶ Az anyag húsz tematikus, néprajzi/antropológiai és muzeológiai fogalom köré szerveződik. A tárgyak és a hozzájuk tartozó szövegek természetesen többféle értelmezést, besorolási lehetőséget is kínálnak. Ezúttal a csoportosítást két szempont határozza meg: egyrészt a készítés, a használat különféle aspektusai vagy a tárgyak felületén megjelenő díszítés, ábrázolás, másrészt az értelmezői megközelítés, a szövegek súlypontjai alapján kerülnek egymás mellé. Határozott rendezői szándékunk, hogy a bemutatott anyagot ne földrajzi egységek, kultúrák szerint rendszerezzük, válasszuk szét, hanem közös, univerzális jellemzők alapján fűzzük össze az egymástól távoli népek különböző korokból származó re-
likviáit.

12-03

¶ A tárlat kísérlet arra is, hogyan lehet az épület földfelszín alatti, csaknem ezer négyzetméteres, hatalmas időszaki kiállítótermét használni, berendezni úgy, hogy annak a Ferencz Marcel által tervezett egyedi építészeti kialakítása is látható maradjon. Vasáros Zsolt koncepciója ezért ezt a hosszanti teret nem szeleteli fel, nem töri meg álfalakkal. A kiállítás csarnokára a látogatók a földszintről is ráláthatnak, érzékelve annak monumentalitását. A bemutatott tárgyak panelekbe süllyesztett vitrinekbe kerülnek, az installációs elemeken bőven van hely a hozzájuk fűzött szövegek, fényképek, rajzok, helyenként filmek és hangzóanyagok számára is. A tárgyakhoz tartozó informatív feliratok magyar és angol nyelven is olvashatók lesznek.

¶ A látogatók az intézmény új épületeit, a gyűjtemény befogadására szolgáló raktárközpontot és a múzeumi működést biztosító főépületet nagyméretű makettek segítségével ismerhetik meg, a múzeum 150 éves történetének helyszíneit pedig archív fotók és filmek idézik fel. A Néprajzi Múzeum első időszaki kiállítása az új épületben a megérkezés, helyfoglalás élményét közvetíti. Muzeológusok és gyűjteménykezelők, restaurátorok hosszú munkája teszi lehetővé a tárgyak bemutatását, értelmezését.

A kiállítás rendezői:

Kemecsi Lajos, Gärtner Petra, Sedlmayr Krisztina

Látványtervező:

Narmer Építészeti Stúdió