A Tegyük láthatóvá a múzeumot! műhelymunka-sorozat 2019 szeptemberében indult útjára, azzal a céllal, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye múzeumi szakembereit felkészítse a látássérült személyek fogadására. A projekt kivitelezője
a miskolci Látás-Mód Alapítvány, szakmai partnere a Herman Ottó Múzeum volt. A részt vevő intézmények között végül a múzeumok mellett több, kiállítással rendelkező vár, valamint kastély és élménypark is szerepelt. A projekt végéig,
vagyis 2020 augusztusáig összesen tíz helyszínen 19 intézmény 107 munkatársa vett részt a képzéseken, lefedve ezzel Borsod-Abaúj-Zemplén megye szinte teljes területét. A következőkben azok a tapasztalatok, élmények, tanulságok olvashatók, amelyeket a Herman Ottó Múzeum kapcsolattartó-szervező múzeumpedagógus munkatársa élt át a projekt megvalósításának időszaka alatt.

A projektbe bevont intézmények településeinek térképe a Látás-Mód Alapítvány összesítése alapján. A pirostól eltérő színű jelölések ugyanazon település több részt vevő intézményét jelzik

Előzmények

¶ Közös történetünk kezdetének egyik legemlékezetesebb állomása a 2014. évi Múzeumok Éjszakája volt. Ekkor a Herman Ottó Múzeum akkor még részlegesen megnyílt, Pannon-tenger Múzeumként ismert kiállítóépületének elsötétített vetítőtermében, a világosság teljes kizárása mellett fogadták a látássérült személyek mindazokat, akik szerették volna megismerni, miképp élik meg a kiállításlátogatás élményét a látássérült emberek. A program a Kézzel látott múzeum címet kapta. A teremben a kiállítás tematikájához kapcsolódó halk zeneszó mellett vezetőkötél segítette eljutni az ép látással rendelkező résztvevőket egy tapintható festményig és a múzeum makettjáig, azt követően az asztalig, amelynél a Látás-Mód Alapítvány munkatársai és önkéntesei műtárgyakat és műtárgymásolatokat körbeadva meséltek a múzeum gyűjteményeinek előre kiválogatott darabjairól, azok történetéről, jellemzőiről. A rendezvényt megelőzően a majdani tárlatvezetők több alkalommal találkoztak a különböző gyűjtemények muzeológusaival, akik műtárgyakhoz kapcsolódó ismertetőik által készítették fel a látássérült személyeket a rendezvényre. Miközben ők a múzeum gyűjteményeivel, addig a muzeológusok azzal a világgal ismerkedtek, ahol a tapintásé és az alaposan megfogalmazott információé a főszerep. Ahol
a mondat nem úgy kezdődik, hogy „amint láthatják”. A rendezvény rendkívül sikeresen zajlott, minden kiadó hely elkelt.

¶ Ezt az emlékezetes éjszakát a Herman Ottó Múzeum több kiállítóhelyén rövidebb-hosszabb múzeumlátogatások előzték meg és követték a Látás-Mód Alapítvány szervezésében, részvételével. Jöttek látássérült felnőttekből álló csoportok és olyan családok is, ahol látássérült gyermek él, a múzeum munkatársai pedig megtettek minden tőlük telhetőt, hogy – lehetőségeikhez, kézbe adható tárgyaik
mennyiségéhez és minőségéhez, valamint a kiállítások adottságaihoz mérten – élménygazdag programot biztosítsanak számukra.

A nyitórendezvény helyszíne, a Pannontenger Múzeum előkészítő bejárása. A képen Marosi Ágnes, a Herman Ottó Múzeum és Amriskó Tamás, a Látás-Mód Alapítvány munkatársa Fotó: Baranczó Benedek, 2019

¶ Mindeközben a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös képzésén végzett Bacsa Erika audionarrátor, valamint a Látás-Mód Alapítvány munkatársainak közreműködésével készült egy példaértékű audionarrációs anyag a Herman Ottó Múzeum
Képtárához, ugyancsak látássérült személyek számára. Ez az anyag felkerült
a Herman Ottó Múzeum korábbi honlapjára.

¶ Történetünk 2019-ben újabb fordulóponthoz érkezett, amikor is a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központja a Herman Ottó Múzeumban Esélyt a múzeummal címmel tartott képzést múzeumpedagógiában érintett szakembereknek. A szervezők azzal a kéréssel fordultak hozzánk, házigazdákhoz, ajánljunk számukra olyan civil szervezetet, amelynek munkáján keresztül bemutathatók a hátrányos helyzetű csoportok mindennapjai. Egyértelmű volt, hogy a Látás-Mód Alapítvány legyen egy ilyen témájú kerekasztal-beszélgetés vendége. A rendezvény rávilágított arra is, hogy leginkább a múzeumi munkatársak azok, akik kevésbé vannak tisztában a látássérült emberek világával.

Szervezés

¶ Mindezeket követően 2019 nyarán újabb megkeresés érkezett a Látás-Mód Alapítvány részéről a múzeum felé. Egy olyan műhelymunka-sorozathoz ajánlottak partnerséget, amely a korábbi kerekasztal-beszélgetésen érzékelt hiányosságokat pótolja. Így indult útjára a Tegyük láthatóvá a múzeumot! projekt, az alapítvány által kidolgozva, a Herman Ottó Múzeum szakmai támogatása mellett,
a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft., illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

¶ A projekt célja az volt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye kiválasztott településein a múzeumi szakemberek egy-egy olyan műhelymunkán vehessenek részt, amely felkészíti őket a látássérült személyek fogadására, az ismeretek elméleti és gyakorlati szinten történő átadásával. A tematika sarokpontjainak egyeztetésén túl a Herman Ottó Múzeum szakmai támogatása – kapcsolati hálóján keresztül – elsősorban a fogadó helyszínek és az azok közelében található további résztvevők szervezésében nyilvánult meg.

¶ Így indult útjára a projekt 2019 szeptemberében egy sajtónyilvános nyitórendezvény keretében, amelynek a Pannon-tenger Múzeum adott otthont. A tervezett ütemezés szerint tíz hónap alatt tíz helyszínre látogatott volna el a rendezvénysorozat, 2020 márciusában azonban a járványügyi veszélyhelyzetnek megfelelően ez a projekt is szüneteltetésre kényszerült. Így az első körben megrendezett hat műhelymunka után a fennmaradó négy helyszínt már csak 2020 nyarán sikerült pótolni, míg a sajtónyilvános záróesemény augusztus végére tolódott.

¶ A műhelymunkákon a létszám meghatározásának elsődleges szempontja az volt, hogy annyi résztvevő legyen jelen minden alkalmon, amely még lehetővé teszi a párban végzett gyakorlati feladatok kivitelezését, a közvetlen hangulat kialakítását és ezzel együtt az általában egyre bátrabb kérdésekkel előálló beszélgetést. A projekt második felében szervezett műhelygyakorlatokon mindezek mellett figyelembe kellett venni a járványügyi helyzettel együtt járó előírásokat, így a távolságtartás kivitelezhetőségét, ami szükségszerű létszámkorlátozást vont magával.

¶ A műhelymunkákon a részvételt nemcsak azoknak a közönségkapcsolati munkatársaknak (tárlatvezetőknek, múzeumpedagógusoknak) ajánlottuk, akik napi szinten kontaktusba kerülnek a látogatókkal, hanem azoknak is, akiknek a munkája közvetett módon ugyan, de hatással van a látássérült emberek tájékozódására, ismeretszerzésére. Így a pénztárosok és teremőrök mellett vártuk a kurátori feladatokat ellátó muzeológusokat, grafikusokat, kiállításrendezőket, a honlapok kezelőit is. A szervezés során a megyeszékhelyen kívül eső múzeumok esetében hamar szembesültünk azzal a már korábban is ismert problémával, hogy a munkatársak létszáma rendkívül alacsony, ami azt eredményezi, hogy lényegében egy-egy munkakör sokszor túlmutat az alapfunkcióin, így
az intézményekben a szorosabb-érintőlegesebb közönségkapcsolatban akár mindenki érintett lehet.

A műhelymunkák menete

¶ A műhelygyakorlatokat a Látás-Mód Alapítvány munkatársai vezették. Weisz Ildikó, az alapítvány elnöke, gyakorló gyógypedagógus a látássérült gyermekek és felnőttek oktatásában szerzett harmincéves tapasztalattal. Amriskó Tamás, az alapítvány szakértője felnőtt korában veszítette el a látását, a téma hiteles megélésének képviselője. A programvezetők az általuk kidolgozott tematika mentén következetesen haladtak. A műhelygyakorlatokon bemutatták a látássérülések típusait és a különböző szembetegségeket, illusztrálva azt is, melyik milyen látásmaradványt eredményez. Szemléltették a látássérültek segítésének javasolt formáit, mire érdemes odafigyelni, hogy a kommunikáció valóban hatékony legyen, elkerülve a mindenki számára kellemetlen helyzeteket. A legtöbb résztvevőnek újdonságként hatott az audionarráció, az információátadás speciálisan látássérültek számára kifejlesztett módszere. Mint a hozott példákból kiderült, a vizualitás megfogalmazása szavakkal a kommunikáció rendkívüli koncentrációt igénylő formája. De a műhelygyakorlatokon helyet kapott a kiállítások bejárása is lefedett szemmel és szimulációs szemüveggel, aminek részeként párokat alkotva, vezetőként és vezetettként egyaránt kipróbálhatta magát mindenki, saját élményt szerezve mind a különböző látássérülések sajátosságairól, mind a vezetéssel járó kívánal-
makról.

¶ Mindemellett az alapítvány munkatársai bemutatták azokat a segédleteket, amelyek már a látogatást megelőzően vagy a kiállítóépületekbe érkezve segítik a tájékozódást. Többek között ismertették, miként lesz egy intézményi honlap a vakok és gyengénlátók számára is használható anélkül, hogy az ép látással rendelkezők számára hozzáférhető információmennyiség csökkenne, vagy milyen szereppel bírnak a tapintható épületmakettek az épületen belüli eligazodásban.

¶ A műhelymunkák vezetőinek felkészültségét mutatta, hogy a résztvevők intézményeinek honlapjait előzetesen áttekintették, és már a program részeként javaslatot tettek arra, milyen változtatásokkal lehetne azok információátadásának hatékonyságát növelni, miként lehetnének a látássérültek számára is felhasználóbarátok. A fogadó intézmények épületei, kiállításai egyúttal az akadálymentesítés szemléltetőiként szolgáltak a fellelhető pozitív-negatív példák elemzésén keresztül.

Szemléletformálás az érzékelésen keresztül

¶ A résztvevők az esetleges kezdeti szorongásaikat leküzdve azokat a kérdéseket is feltették, amiket korábban nem mertek: Mikor segítség a segítség? Mikor teher? Milyen mozdulatok és szavak kísérjék az üdvözléseket a találkozások során? Miképp élik meg a látássérült emberek a segítő szándékú testi kontaktust? Vannak-e a látással kapcsolatos kerülendő kifejezések? Valóban jobban támaszkodhat-e más érzékszerveire az, aki elveszíti a látását…? Az elmélet gyakorlati kiegészítése azon túl, hogy tapasztalati úton átélt tudáshoz juttatta
a résztvevőket, a távolságtartás leküzdéséhez is hozzájárult nemcsak a témával, de egymással szemben is. A különböző érzetek kiváltására gondosan kiválasztott tapintható tárgyak fedett szemmel történő felfedezése nemcsak a műtárgymásolatok jelentőségét reprezentálta, de egyben derűt is keltett, márpedig a könnyed hangulat a könnyen befogadható információ egyik záloga.

Tapasztalatok

¶ A többségében pályázati forrásból megvalósuló múzeumi fejlesztések meghatározott célokra költhető költségkeretét nehéz úgy elosztani, hogy abból minden látogatócsoport igényeinek megfelelő beruházás jöjjön létre. Ennek a pályázati határidők mellett a látogatófogadás terén többnyire járatlan kivitelezők sem kedveznek. Gyakran jönnek létre olyan kompromisszumok, amelyek a megvalósítást a várható többség elvárásaihoz igazítják, legyen szó építészeti megoldásokról, kiállításrendezésről és annak vizuális megjelenéséről vagy éppen intézményi honlapról. A múzeumi szakemberek sok esetben nyugtatják magukat azzal, hogy ha a széles látogatói rétegek igényeit sikerül kielégíteni, akkor a csupán pár százalékot képező speciális látogatói igényeket is „valahogy majd megoldjuk”. Tény és való, hogy a múzeumokkal szemben a legfőbb elvárás a látogatószám produkálása, így még ha az akarat és az indíttatás meg is van, a szakemberhiány mellett sokszor nem jut már sem idő, sem energia arra, hogy a speciális igényű látogatócsoportok is kellő figyelmet kapjanak. Pedig a sokat emlegetett társadalmi felelősségvállalás és a kultúrához történő egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása mellett érdemes további szempontokat is megfontolni. Egyrészt a látássérült látogatók száma sokkal magasabb, mint gondolnánk. A képzés egyik legfőbb tanulsága, hogy a munkatársak számára a látogatások alkalmával a vendégek egy részéről gyakran ki sem derül az esetleges csökkent látóképességük, időnként csak egy-egy bizonytalan mozdulat vagy a tekintet megszokottól eltérő fókuszálása utalhat erre. Másrészt mindazok a megoldások, amelyek a látássérültek tájékozódását segítik az épületekben és a kiállításokban, más látogatói csoportok részére is megkönnyítik a közlekedést a térben és az információk halmazában úgy, hogy közben az élményszerzést gazdagítják. Példaként említve a térbe kinyúló installációk mellőzése az időnként nagyobb lendülettel közlekedő gyermekeket is védi, míg a tapintható-szagolható-hallható tárgyak, makettek, műtárgymásolatok a tapasztalatszerzés formáit nemcsak a gyermekek, de a felnőttek számára is gazdagítják (régóta ismert pedagógiai tétel, hogy több érzékszervre hatva a figyelem fenntarthatóbb, míg az átadott tudás hatékonyabban elmélyíthető).

A nyitórendezvény résztvevői szimulációs szemüvegben ismerkednek a Dinók Földjén – MezoZOOikum kiállítással Mezei Tünde muzeológus tárlatvezetésével. Jobbra Weisz Ildikó, a Látás-Mód Alapítvány elnöke
Fotó: Baranczó Benedek, 2019

Tovább a megkezdett úton

¶ Figyelemre méltó, hogy a projekt ötletével egy speciális igényű látogatócsoport érdekeit képviselő alapítvány állt elő. Az évek óta tartó kapcsolatépítésnek éppen az a lényege, hogy az abban részt vevők, ebben az esetben a Látás-Mód Alapítvány és a Herman Ottó Múzeum egymást segítve és ebből a viszonyból kölcsönösen profitálva építkezzenek. Bízunk benne, hogy az alapítvány projektötletét ösztönözte a múzeum részéről tapasztalt fogadókészség, a javaslatok iránti nyitottság. Látjuk ugyanakkor, hogy egymás tanulása egy olyan folyamat, amelyben a múzeumoknak még van hova fejlődniük. A tanulási szándék ugyanakkor érezhetően adott, a projektben részt vevő intézmények lelkesen fogadták a képzési lehetőséget, esetenként már a megkereséskor továbbgondolva az együttműködés jövőbeni formáit egy-egy aktuális vagy éppen tervezett pályázathoz, kiállításhoz kapcsolódóan. Ez azért is rendkívül kedvező, mert a cél is ebben fogalmazható meg: már a tervezés fázisába bevonni a látogatói csoportokat, esetünkben a látássérült emberek képviselőit, kikérni tanácsaikat, megfontolni és megfogadni javaslataikat, még az alakíthatóság fázisában teszteltetni általuk a fejlesztéseket, majd velük együtt kigondolni és kidolgozni azokat
a programokat, amelyekre közösségeiket várjuk.

Irodalom

Arapovics Mária–Vercseg Ilona (szerk.): Közösségfejlesztés módszertani útmutató. Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ–NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.–Országos Széchényi Könyvtár, Budapest 2017

Arapovics Mária–Bereczki Ibolya–Nagy Magdolna (szerk.): A kulturális közösségfejlesztés gyakorlata a múzeumokban. Múzeumi iránytű 17. Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, Szentendre 2019

Dabi-Farkas Rita (szerk.): Esélyt a múzeummal. Múzeumi iránytű 16. Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, Szentendre 2018

Köszönettel tartozom a lektorálásért Weisz Ildikónak és Amriskó Tamásnak.