ÁTTÖRT FALAK MÖGÖTT: MÚZEUMI DIGITALIZÁCIÓ

2021-ben véget ér a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia 2017–2025 (KDS) első szakasza, amely a könyvtárak, múzeumok, levéltárak és audiovizuális archívumok digitalizált állományának és a közgyűjtemények tartalomszolgáltatásának arányát, egy közös keresőfelület létrehozását, a közgyűjteményi tartalmakra épülő digitális tananyagok számának növelését sürgette a múzeu­mokban, könyvtárakban és levéltárakban. A komplex stratégiai terv kidolgozói valószínűleg még 2019-ben sem bíztak abban, hogy a következő évben az utóbbi területen vágyott negyvenszázalékos növekedés megvalósulhat, mint ahogyan egy másik célkitűzésük is elég távolinak tűnt: a közgyűjteményi tartalmak egyre nagyobb számú állampolgár digitális kompetenciaképzéséhez, otthoni munkavégzéséhez, színvonalas rekreációjához, hazai és határon túli turisztikai desztinációk megismeréséhez járultak hozzá. Szinte hátborzongató mai szemmel felidézni, amint a KDS végrehajtásával megbízott szakemberek – a jövőről mit sem sejtve – előkészítették a terepet ahhoz, hogy a magyarországi múzeumok a koronavírus világjárvány következtében elrendelt veszélyhelyzet idején, zárt ajtók mögött, az online térben is elláthassák alapfeladataikat, támogatást nyújtva az online oktatásra, otthoni munkavégzésre kényszerülő milliók számára. Ugyancsak érdemes végiggondolni, miként sajátították el a járvány következtében megváltozott munkakörülmények, feladatok hatására a múzeumi dolgozók és a múzeumi digitális tartalmak felhasználói azokat az új készségeket, kompetenciákat, amelyek nélkülözhetetlenek a KDS második szakaszának a megvalósításához. A múzeumépületek hosszúra nyúlt zárvatartása és az intézmények online nyitvatartása nyomán határozottan érzékelhető, hogy a 21. század második évtizedében a hazai intézmények is elérnek az úgynevezett posztdigitális korszakba. A Ross Parry, a Leicesteri Egyetem professzora, a múzeumok és digitalizáció nemzetközi szakértője által alkotott fogalmat kölcsönözve egyre több magyar közgyűjteményben kitapintható, hogy az új technológia és a média már nem a szükséges, ám annál kellemetlenebb problémák szimbóluma. Nem a fizikai valóság ellentétpárja, nem ellenség, nem barát, nem a fejlődés kulcsa, a változás lehetősége, hanem az élet természetes velejárója. A digitális eszközök éppúgy megkérdőjelezhetetlen létjogosultságra tesznek szert a múzeumokban, mint ahogyan a digitális készségek valamennyi múzeumi műveletbe beleszövődnek, a mindennapi gyakorlat szerves részévé válnak. A digitális technológia olyan új normativitás, amely a munka és az élet része s nem egy, a múzeum fizikai mivoltától független, zavarba ejtő képződmény.¹ A múzeum offline és online terei egyre kevésbé válnak szét, a határok felolvadnak, a virtuális és analóg rendszerek egymást kiegészítve alkotják a múzeumok kortárs valóságát.

Sárkányölő Szent György – Ferenczy Múzeumi Centrum A 3D-modell elérhető:
https://skfb.ly/6TMuo https://resolver.museumap.hu/object/6862866

¶ Írásom célja, hogy ezt a jelen idejű, intézményenként eltérő, rendkívül hullámzó folyamatot és közvetlen előzményeit megragadja, dokumentálja. Ennek érdekében készítettem írásban interjút Bánki Zsolt Istvánnal, a Digitális Bölcsészeti Központ igazgatójával, Kómár Évával, az MNM Digitalizálási és Tartalomfejlesztési Csoport vezetőjével, MuseuMap koordinátorral, a múzeumi informatikai szakfelügyelet vezető szakfelügyelőjével, Lovas Lajossal, a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával, Fonyódi Krisztiánnal, a Szépművészeti Múzeum Digitalizálási és Fotó Osztályának vezetőjével, Odler Zsolttal, a Néprajzi Múzeum Nyilvántartási és Digitalizálási Főosztályának vezetőjével, Katona Júlia művészettörténész-muzeológussal, az Iparművészeti Múzeum tudományos titkárával, korábban a BTM Digitális Média Csoportjának, az MNG Informatikai Osztályának és a Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény vezetőjével, Dragon Zoltán művészettörténésszel, a Ludwig Múzeum főmuzeológusával, domain managerrel, Kreiter Attila régésszel, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisának vezetőjével, Hajós Bálinttal, a Göcseji Múzeum mú­zeumi
informatikusával.

Látlelet: 2011

¶ Lassan tíz éve, hogy a MúzeumCafé 27. számában Múzeumaink műtárgyai – gigabájtban mérve. A digitalizáció helyzete a hazai kiállítási intézményekben² címmel, kilenc meghatározó múzeumi digitalizációval foglalkozó szakértő³ megkérdezése nyomán rögzítettük a digitalizáció akkori jelenét, amelynek aktualitását a 2009-ben alakult, ma már nem működő, a területre specializálódó szakembereket tömörítő Múzeumi Digitalizálási Bizottság (MDB)⁴ Múltunk jövője 2010 című konferenciáján túl az adta, hogy véget ért a Petőfi Irodalmi Múzeum által koordinált Athéna projekt, amelynek keretében nagyjából kilencvenezer magyar műtárgy kerülhetett be az uniós digitális könyvtár, a 2008-ban startolt Euro­peana adatbázisába, valamint elindult a múzeumok digitális vagyonának feltérképezésével, digitalizálásával, összekötésével és nyilvánossá tételével megbízott, mára megszűnt Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA). Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az Európai Bizottság 2010-ben ismertette az Európa 2020 stratégiát, melynek egyik pillére az Európai Digitális Menetrend volt.

¶ Mivel 2011 júniusában az Országgyűlés elfogadta a filmtörvény és a múzeumi törvény módosítását, a kulturális alaptörvény módosításával,⁵ a Magyar Nemzeti Filmarchívum átalakulásával létrejött a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, a hazai közélet is a korábbinál erőteljesebben fókuszált a kulturális örökségünk digitalizációjára. Hasonlóan nagy port vert fel akkoriban a kulturális digitális kataszter elkészítésével megbízott MaNDA megalakulása mellett az ózdi „kultúrgyár”, azaz a Nemzeti Kulturális Dokumentációs Logisztikai Központ létrehozásának híre. A széles nyilvánosság előtt zajló, inkább politikai színezetű, mintsem szakmai vitából kirajzolódtak a terület alapvető hiányosságai: a különböző közgyűjteményi területek eltérő lehetőségei, az infrastruktúra és a szaktudás hiánya, a megvalósításra éppen hogy, a fenntartásra egyáltalán nem elegendő pályázati források, a konvertálhatatlan és rossz minőségű digitalizált anyagok, az adatcsere-forgalomra alkalmatlan, a nemzetközi szabványoknak nem megfelelő szoftverek, használhatatlan adatbázisok, amelyek hozzáférhetetlenek, a névterek és leíró rendszerek sokfélesége, a szerzői jogok problematikája, a digitális adatok megőrzésének ügye, információhiány az Euró­pai Unió digitális projektjeiről, a digitalizálandó műtárgyvagyon felmérésnek elmaradása, a digitalizálási stratégiák el nem készülte vagy a már meglévő digitális adatok hasznosításának elégtelensége. Ugyanakkor az előremutató kezdeményezésekre is nagyobb figyelem vetült: a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum nemzetközi cégek által fejlesztett komplex nyilvántartó rendszerei, a Duna Múzeum saját fejlesztésű KataLIN rendszere, a Néprajzi Múzeum és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Monarija, a Petőfi Irodalmi Múzeumban és a Természettudományi Múzeumban auditált HunTéka számos problémára adott választ. Ekkor volt új kezdeményezés az Europeana Inside, amelyben a PIM mellett a Szépművészeti és a Nemzeti Múzeum is részt vett. Ez a disszeminációs feladatokat is ellátó projekt kisebb részben tartalom-, nagyobb részben technológiai fejlesztésekre koncentrált, és múzeumi rendszereket készített fel a szabványos együttműködésre, hogy például a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárhoz hasonlóan adataik megjelenhessenek az Europeanán, virtuális kiállításokon, e-learning tananyagokban hívják fel magukra a figyelmet. Erre azért is nagy szükség volt, mert ekkor még nem működött Magyarországon olyan aggregátor, amely képes lett volna arra, hogy egy felületen összekapcsolja, kereshetővé tegye a különböző intézmények metaadatait. Ekkor egyetlen ilyen kezdeményezés volt még csak: az Arcanum Adatbázis Kft. munkájának köszönhetően – a szerzői jogokat is figyelembe véve – 48 hazai múzeum kiadványai, valamint négy intézmény 210 ezer tételt tartalmazó-képeslap katalógusa vált a világhálón kutathatóvá.⁶

Butélia – Balatoni Múzeum
A 3D-modell elérhető:
https://skfb.ly/6XDpt https://resolver.museumap.hu/object/6800549

¶ Mindeközben a 2000-es évek vége, a 2010-es évek eleje, különösen a web 2.0-s alkalmazások, a közösségi média, az okostelefonok berobbanásával nemcsak az informatika és a technológia, hanem a társadalomtudományok irányából is meghatározó volt. Sorra születtek azok a máig releváns elméleti tanulmányok, kötetek, amelyek az internet, a világháló, a kultúra, az örökség- és memóriaintézmények, valamint a társadalom kapcsolatát vizsgálták. Ekkor jelent meg többek között a már említett Ross Parry által szerkesztett, a korszak legfontosabb szakembereinek írásait felvonultató Museums in a Digital Age című terjedelmes tanulmánykötet, amely azóta is egyik kiindulópontja a témával kapcsolatos szakmai diskurzusnak.

Az ezredforduló

¶ A magyar múzeumi digitalizáció azonban ebben a pillanatban még a kezdő lépéseknél tartott. Ha elfogadjuk Fejős Zoltán állítását, miszerint a múzeumokat a digitális forradalom négy lépésben⁷ érte el, akkor a 2010-es évek elején néhány kiugró példától eltekintve a magyar múzeumok túlnyomó többsége még az első, a gyűjteményi nyilvántartások digitalizálásán sem lépett túl. Tény és való, hogy a nyugat-európai, észak-amerikai intézményekkel összehasonlítva, a magyar intézmények hihetetlen késéssel kezdhették meg a munkát. A New York-i múzeumok egy csoportja mára az 1960-as évek végén megalakította a Mu­seum Computer Network elnevezésű hálózatot, amely a múzeumok számítógépesítésével kapcsolatos információk gyűjtőhelyeként szolgált,⁸ vagy egy kevésbé ismert példa: Finnország múzeumaiban már az 1970-es évektől megjelentek a számítógépek. Ezzel szemben Magyarország 1981-ben az intézményi számítógépek és adatbázisok szinte teljes hiánya miatt nem tudott bekapcsolódni a CIDOC (International Committee for Documentation of the International Council of Museums)⁹ konferenciája után egy nemzetközi hálózatba. Annak ellenére, hogy 1989-ben a Nemzeti Múzeumban beindulhatott az első komolyabb adatbáziskezelő-rendszer, a MIDAS múzeumi integrált dokumentációs adatkezelő szoftver, a közgyűjtemények informatikai felszereltsége még sokáig nem engedte meg a komolyabb digitalizációs munkát. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium késhegyig menő viták után csak 1990 októberében döntött a múzeumok nyilvántartási faladatainak elvégzésére alkalmas szoftverek beszerzéséről.¹⁰ Erre azért is szükség volt, mert a rendszerváltást követően aztán mind több múzeum tekintette fontosnak, hogy nyilvántartási feladatai ellátásához
a komputertechnikát hívja segítségül. Az informatika iránt elkötelezett múzeu­mi kollégák jóvoltából egyre több adatbáziskezelő-rendszer bukkant fel, mint például a Nemzeti Múzeum INGRES alapú adatbázis-kezelője vagy a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban fejlesztett DOS alapú Textar. A sporadikusan tapasztalható kezdeményezések azonban még nem voltak elegendők egy országos rendszer kialakítására, így az 1996–97-ben tervezett MAMA – Magyar Múzeumok Adatbázisa még nem tudta létrehozni a központi, kereshető adatcentralizációra épülő platformot. A könyvtárakkal és a levéltárakkal ellentétben a múzeumok gyűjteményi anyagainak sokfélesége, a nyilvántartás hiányosságai ma is megnehezítik az egységes adatfelvételt, az egységes tezauruszrendszer kialakítását.

¶ A 21. század első évtizedében mégis elindult egy lassú szemléletváltás, ugyanakkor kevés olyan eredményes projekt volt, mint amilyen például a Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2003–2004-ben elvégzett digitalizálási programja,¹¹ valamint a PIM-ben kialakított egységes múzeumi elektronikus szolgáltatási környezet.
Ez utóbbi az intézményen belül egységes integrált rendszer bevezetését, újfajta webes megjelenést, a múzeumhoz kötődő társportálok összekapcsolását, digitális megoldásokat, eszközparkot, a fizikai térben megépülő kiállítások virtuá­lis támogatását, virtuális kiállítások létrehozását jelentette az évtized második felében.¹² Az ad hoc pályázatok, céltámogatások sikertelensége után a Magyar Nemzeti Múzeum kapta meg 2008-ban kiemelt feladatként „a múzeumokban őrzött kulturális javak digitalizálásával összefüggő, országos szintű módszertani és koordinációs tevékenységet”, ennek egyik eredménye a már említett Digitalizálási Bizottság létrejötte.¹³ Ugyancsak 2008-tól pedig már a nemzetközi projekteknek is van magyar múzeumi résztvevője. Az ekkor induló Athena projektben már ott a PIM, amelyhez két év múlva csatlakozik a Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Múzeum is.¹⁴ 2011 októberében jött létre a Magyar Nemzeti Múzeumban a Központi Múzeumi Igazgatóság jogutódjaként az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ (OMMIK), amelynek számos ágazati feladatköre mellett a múzeumokban őrzött kulturális javak digitalizálásával összefüggő országos szintű módszertani és koordinációs feladatokat is el kell végeznie.¹⁵ Az intézménynek köszönhető többek között az évről évre Budapesten megrendezett MuseumDigit nemzetközi konferencia, ahol nemcsak a különböző szolgáltatók és szakemberek találkozhatnak, hanem nemzetközi hírű szaktekintélyek is fellépnek. A szakmai eseményre azért is különösen nagy szükség volt, mert néhány év alatt az ország múzeumai között a digitalizáció kérdésében mérhetetlen távolság alakult ki. Míg néhány nagy országos múzeum nemzetközi szintű, online kereshető nyilvános adatbázisokat hozott létre, amelyeket
a robbanásszerűen fejlődő közösségi médiában, web 2.0-s felületeken is progresszív módon alkalmazott, addig számos intézményben az alapvető informatikai eszközök sem voltak elérhetők a munkatársak számára.

Pecsétnyomó – Déri Múzeum

A KDS évtizede

¶ A folyamatokat az évtizedet záró 2010 kormányváltás terelte új mederbe, amelynek egyik nyitánya a már említett 2011-es törvénymódosítások és a 2016-ig működő MaNDA létrehozása. A kormánypárt nemzeti eszmére épülő politikája
a kulturális örökség digitalizációjában és nemzeti aggregációjában meglátta
a virtuális nemzetegyesítés és a nemzeti reprezentáció ideáját, valamint annak a lehetőségét, hogy a nyelvi és kulturális közösség minden tagja számára biztosítani tudja a kulturális értékekhez és tartalmakhoz való hozzáférést.¹⁶ Mindezt az Európai Unió is sürgette, az Európa Tanács 2010. november 18–19-én tartott ülésén meghatározott, 2011–2014-ig terjedő kulturális munkaterve hangsúlyozza a digitalizálás területén az összehangolt fellépés szükségességét: „Európának sürgősen cselekednie kell a digitalizálás és digitális megőrzés előnyeinek kiaknázása érdekében.” Az ajánlás felhívja a figyelmet arra, hogy a digitalizálás fontos anyagokkal látja el a kreatív iparágakat, amelyek az EU GDP-jének 3,3 százalékát és foglalkoztatásának három százalék adják.¹⁷ Mindezzel párhuzamosan a társadalom teljes egészét átható digitális forradalom és a muzeológia nemzetközi trendjeinek változása sem volt figyelmen kívül hagyható, így a különböző pályázatoknak, támogatásoknak hatására felgyorsult a magyar múzeumi digitalizáció fejlődése is. A kormányzat Nemzeti Infokommunikációs Stratégiája 2014–2020, majd a Digitális Jólét Program (DJP) azon belül Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájával (MDOS) összehangolt, 2017-ben elfogadott KDS célja, hogy országosan biztosított legyen a nemzeti kulturális kincs, a közgyűjteményi tartalmak minél szélesebb körű, akadálytalan hozzáférése a felhasználók számára.

¶ A KDS nemcsak a jövő feladatait tűzte ki, hanem feltárta a közgyűjteményi területeken, így a múzeumok 2015-ig elért digitalizálási eredményeit is. A múzeumok ekkor 1,2 millió digitalizált tételt mondhattak magukénak, amely nyolc százaléka volt a teljes digitalizálandó állománynak. Azt is megállapította, hogy míg a digitalizált könyvtári és levéltári állomány nagy hányada elvben hozzáférhető bárki számára, a múzeumok vonatkozásában a digitalizálási tevékenység társadalmi realizálása alacsony hatásfokú, a digitalizált múzeumi állomány 91 százaléka nem volt hozzáférhető. Ennek okát a stratégia kidolgozói részben abban látták, hogy a múzeumi műtárgyak digitalizálási folyamata lassabb és körültekintőbb eljárást kíván, mint a másik két területé, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet a dokumentum, hogy szemléletváltásra van szükség. Az intézmények a digitalizálásban a megőrzés egyik hatékony eszközét fedezték fel, és a digitalizálásra elsősorban a biztonság és nem az érdeklődés, illetve a kutatási igények kielégítése okán került sor. A stratégia alkotói szerint ezért is egyértelműen meg kell határozni az egyes felhasználói igények szerint kialakítandó csoportokat, legyen szó közoktatásról, felsőoktatásról, közművelődésről, tudományos kutatókról vagy a kreatíviparról. A közgyűjteményeknek nemcsak a műtárgyaikat kell digitalizálniuk, nem csupán gyűjteménykezelő rendszereket kell kialakítaniuk, hanem a felhasználói igények ismeretéből kiindulva úgy kell megtervezniük a szolgáltatott tartalmat és annak felhasználhatóságát, hogy azzal valóban segítsék a potenciális felhasználót speciális céljai elérésében, legyenek ezek rekreációs, oktatási vagy gazdasági jellegűek. Azaz a közgyűjteményeknek a kulturális örökség őrzőiből a kulturális örökség első számú, autentikus, forrásértékű megosztóivá kell válniuk, hogy az emberek könnyebben juthassanak hozzá olyan tudáshoz, amely egyéni élethelyzetüket javítja.¹⁸ Éppen ezért vált kiemeltté a már korábban említett ráta, miszerint 2020-ig a Digitális Oktatási Stratégiához igazodva jelentős arányban kellett emelkednie a közgyűjteményi tartalmakra épülő digitális tananyagok és a tartalomszolgáltatást igénybe vevő felhasználók számának. 2025-ig, a megvalósítás második szakaszában pedig az audiovizuális archívumok tartalomszolgáltatásának teljes körűvé válása éppúgy elvárás, mint a Kárpát-medence egész területén működő webarchiválás (webaratás) szolgáltatás.

Sztereoszkóp – Országos Pedagógiai Múzeum és Könyvtár (OPMK) A 3D modell elérhető:
https://skfb.ly/o7LGt https://resolver.museumap.hu/object/6887407

¶ Ha ismét elővesszük a Fejős Zoltántól már idézett négy lépcsőt, a KDS alapvető célja, hogy a múzeumok többsége elérje a legmagasabb szinten, azaz a közgyűjteményi tartalmak sikeresen integrálójának a web 2.0 világába. A stratégia a megvalósítás érdekében elvileg szakmai és anyagi segítségek rendszerét rendelte az ágazati feladat megvalósításához. A Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia múzeumi ágazati aggregátora a Magyar Nemzeti Múzeum és a Szépművészeti Múzeum lett, 2020 óta azonban a Digitális Bölcsészeti Központnak (DBK) is feladata a tervezet megvalósítása, felügyelete, összközgyűjteményi koordinálása.

¶ A Petőfi Irodalmi Múzeum által elindított DBK  2020-as létrejötte nemcsak azt jelzi, hogy a hazai közgyűjteményekben zajló digitalizáció, tartalom- és szolgáltatásfejlesztések támogatására, koordinálására és dinamizálására, az ezzel kapcsolatos problémák megoldására, az ellentmondások áthidalására ismét egy új intézmény jött létre, hanem a szervezet új tónusokkal kiegészült missziója
– kapcsolatépítés a kreatíviparral, turizmussal –, valamint szakmai specifiká­ciója – humáninformatika, digitális bölcsészet – arra is utal, hogy a magyarországi múzeumi digitalizáció lényeges határkőhöz érkezett. A magyar közgyűjtemények, legalábbis jelentős részük, digitalizációs tevékenységen már nem csupán a számítógépes nyilvántartás, az adatbevitel, a szkennelés vagy a két- és háromdimenziós adatfelvétel, adatbázisépítés kérdéseit értik, hanem egyre fontosabb szerepet játszik a területen a már létrejött digitális adatállomány fejlesztése, aggregációja, hasznosítása, disszeminációja, megjelennek benne a globalizált világ polgárainak sokrétű igényei. A múzeumi területre is koncentráló digitális bölcsészet mára önálló tudományág, amely számítógépes technológiákat használ bölcsészeti és társadalomtudományi kutatások során. A Digitális Bölcsészeti Központnak így elsődleges feladata, hogy olyan platformot fejlesszen, amely egységes irodalomtudományi és nyelvtechnológiai kutatói környezetet jelent az irodalomtudomány, a nyelvtudomány és más humán tudományok számára, továbbá lehetőséget teremt digitális szövegkorpuszok publikálására, nyelvtechnológiai elemzések elvégzésére, adatvizualizációk létrehozására, illetve born digital (digitálisan született) szöveges tartalmak feldolgozására és közzétételére.

¶ A DBK másik missziója a humáninformatikai csoport hatásköre. Ők egyrészről
a PIM gyűjteménykezelő rendszerének, illetve az intézmény által épített adat­bázisok karbantartásáról gondoskodnak, másrészről országos szintű koordinációt, illetve intézményközi együttműködést megvalósítva a közgyűjteményi ágazat új technológiáinak, jó gyakorlatainak felkutatására, közzététele törekednek, valamint támogatják, felügyelik a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia (KDS) megvalósulását. Céljuk a terület szabványosítási feladatainak ellátása,
valamint a 2019 májusa óta béta verzióként megtekinthető Nemzeti Névtér¹⁹ építése és gondozása. Ha ez utóbbi megvalósul, a magyar közgyűjtemények lassan harmincéves vágya teljesül: számos kudarc után létrejöhet olyan platform, amelyen a különböző kulturális gyűjteményi adatbázisok összeérnek. Azaz olyan integrált online felület készülhet, ahol jelenleg földrajzi, személyi és testületi nevekre keresve egyszerre kapunk adatokat az ország különböző, lokális, intézményi és országos adatbázisaiból. Hasonlóan régi álom a Nemzeti Értéktár megvalósítása. A Nemzeti Turisztikai Ügynökséggel együttműködve 2020 őszén indult el egy olyan georeferált online felület kialakítása, mely a magyar nemzeti értékek körét egy egységes keretrendszerbe foglalva mutatja be, és teszi széleskörűen elérhetővé.

¶ Az új intézmény létrehozása ezért azt is jelenti, hogy míg a közgyűjtemények egészét felölelő Nemzeti Névtér kidolgozásán a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz kapcsolódó DBK dolgozik, addig a Magyar Nemzeti Múzeum OMMIK-ja működteti a múzeumi ágazat aggregációs szolgáltatását, a közös keresőfelületet biztosító MuseuMapet, hogy ezzel is segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő online megjelenését. A szolgáltatáshoz kapcsolódó intézmények meghatározott adatai – igény szerint –
a MuseuMapen keresztül automatikusan feltöltődnek és kereshetővé válnak az Euro­peana portálon is. Az aggregációs szolgáltatás kiépülésével lehetőség nyílik a magyarországi muzeális intézmények koncentrált, egy helyen kereshető online hazai megjelenésére és az európai szinten kereshető magyar műtárgyadatok számának szignifikáns növelésére.²⁰ A KDS megvalósításához szükséges források azonban már akadoznak, ezért az ágazatnak egy hároméves mintaprojektet kellett kidolgoznia, amelyben a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria feladata a digitális gyűjteményfejlesztés, a Magyar Nemzeti Múzeum a jó minőségű digitális objektumokat és műtárgyrekordokat fogadja és szolgáltatja a MuseuMap portálon. A közgyűjtemények ezenkívül segítséget kaphatnak a gyakorlati digitalizációs munkájukban is, például egy mobil digitalizációs labor házhoz megy, és ingyenesen digitalizálják a múzeumok műtárgyait. A labor szakemberei nem csupán nagy felbontású digitális műtárgyfotókat rögzítenek, hanem lehetőséget biztosítanak a műtárgyak 3D-modelljeinek elkészítésére is. Többek között ennek is köszönhetően a tárgyak képvonatkozásai, a metaadatok minősége lassan javul. De Kómár Éva arra is felhívta a figyelmet, hogy a műtárgy-digitalizálás minősége nagyban függ a digitalizáló eszközök paramétereitől, csak néhány múzeum rendelkezik megfelelő reprodukciók létrehozásához szükséges infrastruktúrával. A KDS projektben eredetileg több mobil digitalizáló labor felállítását tervezték, de végül csak egy darab létrehozására volt elég forrás. A Szépművészeti Múzeum által készített fotók és 3D-modellek kiváló minőségűek, ám a műtárgyakhoz tartozó leírások sokszor csak jelentős késéssel készülnek el az intézményi részről. Megfelelő kontextus híján
a továbbhasznosítás csak nehezen valósítható meg.

Hevelius-éggömb – OPKM
A 3D modell elérhető:
https://skfb.ly/o7LGy https://resolver.museumap.hu/object/6889640

¶ A források azonban az eredmények dacára és a KDS-t támogatandó Digitális Bölcsészeti Központ létrehozása ellenére is tovább csökkentek, 2020-ban az előző évi keret csupán 47 százalékát kapták meg, ami nem tette lehetővé a tervezett fejlesztések folytatását. Pedig fontos lenne az aggregáció és szolgáltatás fejlesztése, mivel a befektetett munka eredménye ezeken a platformokon mutatható meg a közönség számára. Az OMMIK 2019-re kidolgozott Fehér könyv – Módszertani útmutató a közgyűjteményi kulturális örökség digitalizálásához és közzétételéhez című segédlethez kapcsolódó workshopjai is hasznosak bizonyultak, lényeges szerepet játszanak a múzeumi dolgozók szemléletformálásában, a hátrányos helyzetben lévő intézmények felzárkózásában. A képzésnek külön jelentőséget adott a koronavírus világjárvány, amikor az online tartalomközlésre koncentráló bezárt intézmények munkatársai webináriumokon kaptak szakmai segítséget. Hasonlóan fontos volt a 2021-es Gyűjteményi nyilvántartások képzés, amelyen ezerötszáz szakember fejlődhetett.

MaNDA-ból Forum Hungaricum

¶ A közgyűjtemények digitalizációját támogató intézmények változékonysága
és állandósága kapcsán nem szabad elfeledkezni a MaNDA-ról, arról a Magyar Nemzeti Digitális Archívumról, amely a 2010-es évek első felében a múzeumi digitalizációról szóló közbeszédben meghatározó szerepet játszott, mára azonban megszűnt. Az intézmény sorsáról vezetőjét, Lovas Lajost kérdeztük, aki így fogalmazott: „Az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Korm.rendelet a kulturális javak digitalizációjával kapcsolatos − korábbiakban a szakmai jogelőd Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet által ellátott – közfeladatok ellátásának folytatására a százszázalékos állami tulajdonban álló Forum Hungaricumot jelölte ki. A szakmai jogelőd Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetnek törvény írta elő alapvető digitalizációs feladatait,
ilyen jogi háttérrel a Forum Hungaricum nem rendelkezik.”  A Forum Hungaricumot irányító szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a szervezet továbbra is részt vesz a kulturális javak digitalizálásában, a kulturális digitális adatbázisok metaadat-sztenderdjeinek és nyilvántartó rendszereinek egységesítésében, a nemzeti kulturális digitális kataszter kialakításában és a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia végrehajtásában. Az olyan európai uniós forrásból finanszírozott, folyamatban lévő és fenntartási kötelezettséggel terhelt projekteket is folytatja, mint a térinformációra, kiállításokra fókuszáló Digitális Erőmű, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark vagy a közfoglalkoztatási program. A Forum Hungaricum a KDS-ben is részt vállal, a projektben az Egyéb intézmények, kiemelten egyházi fenntartású intézmények aggregátoraként szerepel. „Ha mérleget kellene vonni a MaNDA 2013 és 2016 közötti tevékenységéről, azt mondhatnánk, hogy noha elmaradt az egységes országos digitalizálási stratégia megteremtése; és az eszközpark differenciált fejlesztésére is szükség lett volna; mindenképpen az erősségek közé tartozik, hogy a MaNDA DB aggregációs adatbázis megvalósult; az Europeana-export szabványos alapokra került, kiépült
az automatizált folyamatot biztosító infrastruktúrája; a hazai gyakorlatban pedig terjesztette a digitális tartalmakhoz rendelt jogi információk alkalmazását. Az alapítványi, egyházi gyűjteményekben, kulturális feladatokat ellátó intézményekben, civil és művészeti szervezeteknél a MaNDA megjelenéséig jellemzően nem zajlott tömeges és tervszerű digitalizáció. Összességében a MaNDA tevékenysége – mind a részvétel feltételeit illetően, mind informatikai értelemben – fontos tanulságokkal szolgált és, valamint – a fentebb mondottakkal egyetemben – országszerte sok helyen elősegítette a digitalizálást” – fogalmazott Lovas Lajos, aki azt is kiemelte, a magyarországi aggregátorok közül a Forum Hungaricum exportálta a legtöbb (424998) magyar kulturális elemet az Europeanába.

Változó aggregátorok

¶ A múzeumi aggregáció különösen fontos területe a múzeumok digitális világának. A különböző nemzeti és hazai felületek lehetőséget biztosítanak, hogy a különböző jellegű, hátterű tartalmak összekapcsolódjanak, összehasonlíthatóvá váljanak, áttörve az intézményi falakat, legyőzve a földrajzi távolságokat. Magyarországon ilyen jellegű szerepet a MuseuMapen és a MaNDA DB-n kívül,
a MúzeumDigitár (csak Digitár-felhasználók tartalmai) és a Hungaricana tölt be.

¶ A 2014-ben indult MúzeumDigitár révén kisebb gyűjtemények is bekapcsolódhatnak minimális költséggel a digitális publikációba. A német fejlesztésű szoftver 2009-ben kezdte meg vándorútját, azóta csaknem hatszáz múzeum, két és fél ezer gyűjteményét és több százezer műtárgyát tömöríti. A rendszer 2019-re a magyar közgyűjteményi szféra egyik leginkább elterjedt szoftverévé vált, 105 magyar köz- illetve magángyűjtemény és négy külföldi intézmény (Erdély, Egyesült Államok) adataival. A 2015-ben az Országgyűlési Könyvtár, Budapest Főváros Levéltára és az Arcanum Adatbázis Kft. összefogásával elindított Hungaricana is múzeu­mi digitalizált tartalmak sokaságát vonultatja fel. Az oldal számos olyan újszerű kezdeményezést valósított meg, mint a közösségi közreműködést, a „crowd­sourcing”-et lehetővé tévő működést vagy a sikeres Google-optimalizációt. A modell olyan eredményes volt, például 2016 júliusában a Hungaricanát majdnem annyian látogatták, mint az Europeanát a világ bármely szegletéből összesen.²¹

¶ Fonyódi Krisztián még egy 2016-os beszélgetésünk során hívta fel a figyelmemet arra, hogy az aggregációs modell nem minden esetben váltotta be a hozzáfűzött reményeket.²² Ahogy az általa kezdeményezett, nemzetközi szakértőkkel folytatott levelezésből kiderült, a fejlesztők nem számoltak azzal, hogy
a felhasználók nem alkotnak homogén közösséget, a múzeumi szakembereknek
és a nagyközönségnek különböző tartalmi igényeik, elvárásaik vannak. Egy angol aggregációs portál webes látogatói viselkedést vizsgáló statisztikája kimutatta, hogy az átlagos webes látogató maximum egy tárgyra keres rá, majd elhagyja az oldalt. Tehát az aggregációs modell megalkotásában lényegesnek vélt webes látogatói magatartás, az úgynevezett „böngészés” nem életszerű, a platformokon található tartalmak pedig nem láthatók az online keresőmotorok számára. Mindez a látogatószámokból is kiderül mind az Europeana, mind a német Deutsche Digitale Bibliothek esetében. A 2013. januári 1-jei 411 ezer látogatáshoz képest 2016 szeptemberében már csak 296 ezer látogatót regisztráltak az Europeanán. 2016 szeptemberében az alábbiak szerint alakultak az Europeanát használók havi látogatottsági adatai: Németország: 25 676 fő, Franciaország 15157 fő, Nagy-Britannia 23 321 fő, Olaszország: 15 644 fő.²³ Ugyancsak problémát okoz, hogy egy múzeumi aggregátorhoz az intézmények önmaguktól nem csatlakoznak, megnyerésük sok munkába kerül. Holott a Göcseji Múzeum informatikusától, Hajós Bálinttól tudjuk, hogy számukra fontos lehetőség, hogy a MuseuMapre felkerült 31 ezer tárgyuk, 190 ezer rekordjuk egyúttal a nemzetközi Europeanára is felkerülhet, vagy részt tudnak venni tematikus virtuális kiállítások létrehozásában tartalmaikkal. Az informatikus azt is kiemelte, hogy nekik nem jelent pluszmunkát az adatok feltöltése: a muzeológusok ugyanabban a rendszerben (Huntéka-M), ugyanúgy dolgoznak, a háttérben a programok az adatcserét megoldják. Ez egy jó példája annak, miért fontosak a szabványos adatformátumok.

¶ Többen azonban felrótták éppúgy a MuseuMapnek, mint az Europeanának, hogy a tartalmaik nem elég vonzók, nem mérhetők például a virtuális térélményre és a nagyfelbontású, a műalkotások múzeumi környezetben alig érzékelhető részleteit virtuálisan bemutatható, 2011-ben indult Google Arts & Culture projekthez. Éppen azért az elmúlt időszakban számos disszeminációs fejlesztés történt az Europeanán és hazai MuseuMapen. Az utóbbi felületen a már említett mintaprojekt keretében mesterséges intelligencia alapú színkereső adatelemző fejlesztés készült, amely lehetővé teszi a színek szerinti keresést, valamint egy mesterséges intelligencia alapú múzeumajánló applikáció (MuseumON). A mintaprojektben előírt és tavaly digitalizált 11 ezer új digitális rekord és kétszáz darab 3D-objektum publikálása folyamatos az aggregációs portálon, amelyhez egy új oldal is csatlakozott, a virtuális kiállításokat, oktatási tartalmakat, 3D-objektumokat megjelenítő MuseumapGallery. Mindez azt is eredményezte, hogy 2020-ban a felhasználók számának növekedése mellett 41 új partner is csatlakozott a szolgáltatáshoz.

¶ A Forum Hungaricum felületén is gyarapodik a hetente megújuló virtuális kiállítások és a digitális tartalmakra fókuszáló, azokat új kontextusba helyező, közösségi médián is megosztott ismeretterjesztő írások száma, sőt a MúzeumDigitárhoz is kapcsolódik egy Themator nevű alkalmazás, amelynek segítségével történetek mentén népszerűsíthetők a gyűjteményi tárgyak.

Teás utazókészlet – Déri Múzeum
A 3D modell elérhető:
https://skfb.ly/o7LGF https://resolver.museumap.hu/object/7754155

¶ Hogy a látogatószámok növekedése a fejlesztéseknek köszönhető-e, már nem tudjuk meg. A pandémia felülírta a trendeket. Az Europeana statisztikai adatai szerint 2019-hez képes 2020-ban 34 százalékkal, 4,79 millióról 6,25 millióra nőtt a nemzetközi közgyűjteményi weboldal látogatottsága. Közlésük szerint partnereik is hozzájuk hasonlóan kiugró emelkedést tapasztaltak 2020 márciusában.²⁴ Ez Magyarországon is tapasztalható volt: a MaNDA DB-n az oldalmegtekintések száma például a 2019-es 1,86 millióról 2,58 millióra nőtt. Ami viszont biztos, az aggregátorok lehetőséget, mintát nyújtanak adatszolgálta­tóiknak, milyen tartalomtípusokkal lehet élményszerűvé, interaktívvá, felhasználó­baráttá tenni a digitális adatállományokat.

Gyűjteménykezelő rendszerek

¶ „A muzeológus szakmában evidencia lett, hogy a korszerű szakmai munkához hozzátartozik az informatika, beleértve a gyűjteménykezelő rendszerek, szakértői adatbázisok, online tartalomszolgáltatások és a kiállítási informatika területét. Amíg egy évtizeddel ezelőtt az intézményeknek csak egy szűkebb, főleg az országos múzeumokra korlátozódó köre látta ezeket elengedhetetlennek, addig mára a szakma döntő többsége számára ez világossá vált. Ennek fényében meghatványozódott a múzeumi informatikai szolgáltatások száma, és minőségük is jelentősen fejlődött” – mondta Bánki Zsolt, aki azonban problémának érzi, hogy nem alakult ki idehaza gyűjteménykezelői szoftverpiac. A magyar múzeumi számítógépes rendszerek közül legtöbben Huntékát használnak, többen Monarit, és 2020-ban a Duna Múzeum is lecserélte saját fejlesztésű KataLIN-ját MúzeumDigitárra. Katona Júlia azonban figyelmeztet: „a hazai fejlesztésű rendszereknél a nemzetközi szabványok integrálása, pár kivétellel, az esetek többségében hiányzik vagy problémát jelent.” A Monari a Néprajzi Múzeum honlapján jelen pillanatban is több százezer műtárgy közötti nyilvános keresést tesz lehetővé, a felhasználókat azonban türelmetlenné teheti a rendszer rugalmatlansága. „A Monari természetesen sokat fejlődött, ami elsősorban a strukturális felépítésében érhető tetten. Új mezők, új adatbázisok, keresések lettek, de ez mind a struktúra javára írható. Mivel az alapok, a SQL-motor és maga filozófia nem változott, így továbbra sem tudja azokat az automatizmusokat elvégezni, amelyek a 21. században már elvárhatók lennének. Továbbra sem felhőalapú, weboptimalizált rendszerben épül. Ennek következtében a külső megjelenésben, kezelőfelületében sem történtek lényegi változások” – fogalmazott Odler Zsolt.

¶ A nemzetközi fejlesztésű múzeumi integrált gyűjteménykezelő rendszerek közül a Szépművészeti Múzeum továbbra is a The Museum Systemet, a Ludwig Múzeum a MusemPlust használja. Ez utóbbit már a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum is megvásárolta. Ugyanakkor egyre többen veszik igénybe a MúzeumDigitárat, amely olyan külföldi, felhőalapú integrált gyűjteménykezelő rendszer, amely egyben az online publikálást is megoldja, egyszerűsíti. Kómár Éva ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a „külföldi szoftvereket használó gyűjtemények egyike sem ment át még sikeres auditvizsgálaton, mivel a nemzetközi rendszereket nem a hazai szabályozási környezet alapján fejlesztették. Természetesen a múzeumok bármilyen szoftvert használhatnak, hivatalos nyilvántartás azonban csak akkor vezethető digitálisan, ha az auditvizsgálat után a minisztérium engedélyt adott az átállásra.” És persze a szoftver sem minden, ahogy Hajós Bálint meg is jegyezte, abból nem derül ki, hogy hol milyen a gyűjtemény digitális feldolgozottságának mértéke. Sőt az sem biztos, hogy bizonyos szoftvereket használva egy gyűjtemény auditált lenne, hiszen ez utóbbit vizsgálják, nem a számítógépes rendszert. Ugyancsak ő mutatott rá, hogy a számítógépes nyilvántartást szabályozó rendelet hamarosan betölti huszadik életévét. Az utóbbi években egyre több intézményben válik mindennapossá a gyűjteménykezelő rendszerek használata, és mind több intézményben merül fel, hogy felhagy a papíralapú nyilvántartással, és áttér a digitális rendszerre, ehhez azonban érdemes lenne összehangolni a kortárs igényeket, lehetőségeket és a nagykorúvá vált szabályozást. Bizakodásra ad okot Kómár Éva, aki jelezte, hogy a múzeumi informatikai szakfelügyelet dolgozik az auditálási eljárás módosításán, valamint a számítógépes nyilvántartásra vonatkozó szabályozás frissítésén.

Tárgynevek, leíró rendszerek, névterek

¶ A múzeumi nyilvántartások, adatbázisok fejlesztésének egyik legnagyobb akadálya, ha az adott intézmény gyűjteményeiben nincs egységes tárgyszórendszer, szakterületenként mások a hagyományok. Mindez a különböző metaadatkeresők, adatcentralizálóra épülő platformok kialakítását is sokáig akadályozta.
„Az utóbbi években – a képzéseknek és a módszertani kiadványoknak köszönhetően – sikerült felhívni a muzeológus munkatársak figyelmét az intézményi rendszerben kezelt közös szótárak, tárgyszólisták egységes használatára, a folyamatos karbantartás (duplumszűrés, homonimák kezelése, kiegészítő adatelemek felvétele stb.) jelentőségére” – mondta Kómár Éva, aki azt is hozzátette, problémát jelent, amikor konverzió után több szegmentált adatbázisból képződnek az intézményi névterek, szótárak. Nagyságuktól függően akár több évet is igénybe vehet a manuális tisztításuk. A Magyar Nemzeti Múzeum szak­embere arról is beszélt, hogy még mindig nem szűnt meg az igény, hogy legyenek – a különböző diszciplínák szakértői által jóváhagyott – intézmények feletti, többnyelvű tárgyszólisták, amelyeket az ágazati aggregátor vagy az egyik módszertani központ oldaláról le lehet tölteni. Az egész közgyűjteményi szakma várja, hogy végre elinduljon a Magyar Nemzeti Névtér szolgáltatás, amelynek használata nagyban megkönnyítené a múzeumi feldolgozó munkát is, az entitások (tulajdonnevek, köznevek) azonosításával és egymástól való megkülönböztetésével. A jól karbantartott, közösen gondozott névterek hozzájárulnak a jobb keresési eredmények generálásához és közös szolgáltatási rétegek kiépítéséhez. Ennek hasznosságát Fonyódi Krisztián is alátámasztja, hiszen az általa vezetett
Múzeum­Digitárnak van saját, a nemzetközi előírásoknak megfelelő, német fejlesztésű, személyekre, intézményekre, időbeli és földrajzi vonatkozásokra,kulcsszavakra fókuszáló névtere. A MaNDA DB jelenleg szabad tárgyszórendszerrel működik, a partnerintézményeink számára azonban az OSZK Köztezauruszát ajánlja. A PIM-ben van személy-, földrajzi és tárgyi névtér is. A személynévtér publikus, a legnagyobb közgyűjteményi névtéren, a földrajzin és a tárgyin most dolgoznak, hogy ősszel önállóan is publikálják az online katalógusban. Többek között angol fordításokkal is gazdagítják a műfaji tárgyszavakat.

A régészeti aggregáció

¶ Sajátos helyzetben vannak a régészeti adatbázisok, amelyek nemcsak a társadalmasítás, hanem a kutatók szempontjából is komplex szerepet játszanak, nézhetjük ezt akár az egyes területeken fellehető régészeti leletek vagy egy adott korszak fennmaradt emlékeinek összegzése szempontjából. Nem véletlen, hogy Magyarországon a múzeumi informatika elindításában a régészek meghatározó szerepet játszottak. Kreiter Attilától tudjuk azonban, hogy az elmúlt harminc évben számos kezdeményezés futott zsákutcába. Csak az utóbbi éveket tekintve, az iparrégészeti kataszter a mai napig nincs befejezve, a Nemzeti
Múzeum kőzetgyűjteményét tájegységenként, lelőhelyenként és kőzetfajták szerint összegző Litotéka a makroszkópos leírások ellenére nem tartalmaz képet és keresőt, miközben jó példa is van, a római limes lelőhelyeit tartalmazó CLIR adatbázis.²⁵ „Hazai viszonylatban régészeti szempontból talán az MNM Régészeti Adatbázisa a legfontosabb mérföldkő, mert minden regisztrált lelőhelyet tartalmaz az összes metaadatával együtt, sőt ahol rendelkezésre áll, ott dokumentációkat is. A hazai régészeti lelőhelyeket érintő külföldi kezdeményezések közül az Ariadne programon kívül a másik legfontosabb talán
az Europeana, ahol szintén számos archeológiai anyaggal találkozhatunk.

¶ Kreiter szerint az „MNM Régészeti Adatbázisa, az Ariadne kivételével az összes felsorolt kezdeményezés hiánya, hogy kevés metaadatot tartalmaznak,
és nem tárolnak dokumentációkat, pedig az adatbázisoknak ez adna igazán komolyabb szakmai és társadalmi szerepet” – fogalmazott a szakember. Az MNM régészeti adatbázis célja a lelőhelyek adatainak kereshetővé tételén keresztül éppen ezért az volt, hogy az érdeklődők az egyébként szétszórt régészeti adatokat, valamint a szürke irodalmat²⁶ egyetlen platformon, egységes rendszeren keresztül érjék el. Ezáltal a szakma, a társadalom, a beruházók és a döntéshozók egy helyen érhetik el az adatokat. A célok azonban csak részben valósulhattak meg. A lelőhelyek alapadatai (a téradatok kivételével), valamint a Régészeti Kutatások Magyarországon kötetek jelentései alapértelmezetten bárki számára hozzáférhetők, a dokumentációk és a lelőhelyek téradatai viszont csak a szakma számára láthatók, ugyancsak kontrolláltan. Vagyis az érdeklődők (társadalom) nem mélyedhetnek bele mélyebben a régészet eredményeibe. A szakemberek a digitalizálást, vagyis az adatbázis tartalmának növelését sem tudták a terveknek megfelelően elvégezni, mert nem kaptak kellő intézményi támogatást a Központi Adattár papír alapú dokumentációjának digitalizálásához,
illetve a korábban beérkezett papíralapú dokumentációkhoz tartozó digitális adathordozók (CD, DVD) digitális archiválásához, még úgy sem, hogy csak a régészek beleegyezését követően teszik nyilvánossá az adatokat. Ez a hozzáállás nem egyedi, ahogy Kreiter Attila felhívta a figyelmet, a kelet-európai országok hasonló problémával küzdenek a dokumentációk nyilvánosságra hozatalában, ugyanakkor számos nyugat-európai országban vagy például Japánban az az elv érvényesül, hogy a közpénzből létrehozott dokumentációk köztulajdonnak számítanak, a régésznek kötelező nyilvános nemzeti repozitóriumban elhelyezni a dokumentációt. Embargó több helyen megengedett, de előbb-utóbb a dokumentáció nyilvános kell hogy legyen.

¶ Ettől függetlenül és a magyarországi GPS-adatokra épülő interaktív térkép hiányától eltekintve az Ariadne platform nagyon sikeres. A teljes európai anyag korszakonként szűrhető, a nemzetközi standardok alapján rögzített metaadatok könnyedén összehasonlíthatók, sőt térinformatikai fájlok is feltölthetők, így az adott lelőhely különböző korszakai rétegenként vizsgálhatók, modellezhetők lehetnek. A jövő feladata, hogy megszülessen egy olyan országos
és kötelező érvényű digitalizálási és archiválási stratégia, amely szabályozza, hogyan tárolják az ország különböző múzeumaiban őrzött ásatási dokumentációkat. Ez mindenképp sürgető, mert a Kreiter által „digitális kincsnek” nevezett anyag még a szakma számára is ismeretlen, így tudományos szinten sem tudnak hasznosulni, a társadalmi hasznukról nem is beszélve.²⁷

A legnagyobb adósság: miért nem találnak rá

az internetes keresők a digitalizált tárgyakra?

¶ A nagy aggregációs oldalak talán egyik legnagyobb hiányossága, hogy az ott fellelhető adatok nem jelennek meg egy egyszerű Google-keresés során. De számos más múzeumi adatbázis is láthatatlan marad az internet keresőmotorjai előtt. Ritka kivétel, hogy a Ludwig Múzeum, a MúzeumDigitár vagy a MaNDA DB és az Ariadne adatai így is előbukkannak a találatok között. Most már a MuseuMap mögött is működik már a keresőoptimalizálás, így a Google felől is megtalálhatók a műtárgyak. Kómár Éva kérdésemre részletesen kifejtette, hogy a „múzeumi tartalomszolgáltatók figyelmét fel kell hívni arra, hogy ma már önmagában nem elég a webes publikálás, a gyűjteményi adatbázisokból szolgáltatott tartalmakat a keresőmotorok számára is »láthatóvá«, értelmezhetővé kell tenni. Erre szolgál a szemantikus web technológia, amely nemcsak az adatokat, hanem a köztük lévő kapcsolatokat is képes definiálni. Továbbá a weben történő tartalomszolgáltatás sikerének kulcsfontosságú eleme magának a weboldalnak a keresőoptimalizálása (SEO), hogy tartalmainkat a keresőmotorok a találati listában minél előrébb rangsorolják. Amennyiben a keresőoptimalizálás nem vagy csak nagyon alacsony szinten valósul meg, a szolgáltatott tartalmak gyakorlatilag láthatatlanok maradnak a Google felől érkező nagyközönség számára. Az adatbázisokban tárolt publikus adatok gépi értelmezése és a weboldalak keresőoptimalizálása ma már elengedhetetlen részei a múzeumi tartalomszolgáltatási stratégiának. A jövőben a múzeumi aggregációban is jóval nagyobb hangsúlyt kell helyezni a keresőoptimalizálásra, egyrészt a Museu­Map portálon, másrészt a digitális kompetencia képzéseken. A KDS is célul tűzte ki egy összközgyűjteményi kereső kiépítését (NAP projekt), ahol a Google »zajos« találati listájával szemben a felhasználó célzott keresést valósíthat meg a közgyűjteményi digitális tartalmak között. A közös kereső terve a mai napig megosztja a szakembereket, a szkeptikusok szerint szükségtelen a fejlesztés, mivel a közönség továbbra is a Google keresőjét használná, inkább a SEO-ra
és a szemantikus web technológiára érdemes koncentrálni.”

Beágyazhatóság, megoszthatóság

¶ Hasonlóan problémát jelent a digitális tartalmak felhasználhatósága szempontjából, ha egyáltalán nem vagy csak rossz minőségben oszthatók meg a különböző közösségi médiafelületeken. Ebben az esetben pedig a különböző motivációval rendelkező felhasználók maguk járulhatnának hozzá a múzeumi platformok népszerűsítéséhez. Hasonlóan nem segíti ezt a fajta, számos lehetőséget tartogató web 2.0-s folyamatot, ha a képeken vízjel van. A megjelenések szempontjából pedig az sem árt, ha az egyes rekordok embed, iframe vagy más kódokkal beágyazhatók különböző internetes felületek, portálok cikkeinek szövegtörzsébe, még inkább erősítve a múzeumi tartalmak hipermediális kötelékeit.
Ez nemcsak a forrásmegjelölést teszi automatikussá, hanem a cikkek olvasóit az adatbázisba vezeti, miközben a képes megjelenésnek köszönhetően az adott publikációs felületnek is extra illusztrációs, tartalmi lehetőséget kínál.

Nyilvánosság

¶ Már a tíz évvel ezelőtt készült interjúban is megosztó kérdés volt a digitalizált adatok interneten való megjelenítésének kérdése. A helyzet azóta sem változott,
az intézmények csak a tökéletesen kidolgozott rekordjaikat teszik közzé. Fonyódi Krisztián, a Szépművészeti Múzeum szakembere már abban az esetben is
a nem érzékeny adatok közzététele mellett áll ki, ha a műtárgyról nem áll rendelkezésükre minden információ. „A megjelenített adatok így a tudomány jelenlegi állását mutatják, és ha bármilyen változás adódik bennük, folyamatosan frissülhetnek. Míg a hagyományos felfogás szerint a művészettörténész határozza meg, hogy a felhasználónak mire van szüksége, addig a nemzetközi trendek szerint már megfordult a dolog: kiadjuk, amink van, és döntse el a felhasználó, mire van szüksége.” A PIM-ben a műtárgyleírások nyolcvan-kilencven százaléka, a rekordokban létrehozott metaadatok körülbelül hetven százaléka kimegy a publikus felületekre. A MaNDA DB olyan megállapodásokat kötött ugyan, amely szerint a rekordjaik metaadatait és nézőképeit közkinccsé teszik, az adatgazdák harminc százaléka azonban csak a belépett felhasználók számára teszik láthatóvá anyagaikat. A Göcseji Múzeumban alapértelmezetten nyilvános a metaadatok szűkített köre és a fotók. Ettől a gyűjteményért felelős muzeológus eltérhet, illetve a segédgyűjteményekben csak válogatott fotók csoportja érhető el bárki számára. Ez viszont országosan nem mondható el. Ha a megnézzük a hazai múzeumok publikus katalógusait, sok műtárgyrekord rossz minőségű képpel
és kevés metaadattal jelenik meg. „Az elmúlt tíz évben – nemzetközi léptékkel mérve – a hazai múzeumi terület alig mozdult el afelé, hogy a már meglévő
digitális tartalmaihoz széles körű hozzáférést biztosítson, a nagy felbontásban tovább használható reprodukciókról nem is beszélve. Az intézmények részéről a szerzői jogi akadályokon túl még mindig a bevételkieséstől való félelem
a leggyakoribb indok. A jövőre nézve fontosnak tartom, hogy alaposabban megvizsgáljuk az okokat, közelebbről felmérve a tartalomgazdák szempontjait, és hogy intenzívebb legyen a szakmai diskurzus a probléma megoldásáról” – hívta fel a következő évek egyik megoldandó feladatára a figyelmet Kómár Éva.

¶ A probléma ugyanakkor nem egyedi. Az európai múzeumok gyakorlatáról legutóbb a NEMO végzett átfogó felmérést.²⁸ A válaszadó múzeumok több mint nyolcvan százaléka gyűjteménye digitalizálásakor elsődleges célként a láthatóság növelését határozta meg, ezt szorosan követi a múzeumok 75 százaléka, amelyek a nagyobb hozzáférést és az oktatási felhasználást tartják fontosnak. A múzeumok több mint 65 százaléka pedig a kutatói igények kiszolgálását kezeli prioritásként. Ez viszont meglehetősen nagy ellentmondásba ütközik azzal a ténnyel, hogy a digitalizált gyűjteményeiknek kevesebb mint húsz százaléka volt online elérhető, azaz a digitalizált tárgyak fele sem tekinthető meg
a világhálón.

Hipermediális kontextus

¶ A Google Art, az Europeana, a MuseuMap és más aggregációs felületek egyik legfontosabb előnye, hogy képesek egy-egy téma, fogalom mentén összekötni a különböző múzeumok, gyűjtemények tartalmait hiperlinkek segítségével.
A Google Arts & Culture talán egyik legnépszerűbb és most már a MuseuMapen is alkalmazott megoldása, hogy egy-egy színárnyalatra kiadja a memóriájában őrzött hasonló színt tartalmazó, különböző gyűjteményekből származó műtárgyat. A számos jó gyakorlat ellenére az általános gyakorlatban mégis ritkán találkozunk azzal, hogy a múzeumok a különböző online tartalmaikat végtelen hálóként szőnék össze. Mindennaposak az olyan közlések, ahol a készítő egyszerű, hiperlinkeket sem tartalmazó elektronikusan elérhető szöveges-képes, esetleg mozgóképes anyagot publikál. Üdítő kivétel ilyen szempontból a Ludwig Múzeum weboldala és adatbázisa, ahol nemcsak a nyilvántartásban szereplő különböző kategóriák (tárgynév, gyűjtés helye, technika stb.) mentén vannak összefűzve a tartalmak, hanem azt is láthatjuk, hogy az adott tárgy milyen kiállításban, kontextusban jelent meg.

Totális adatbázis és költözés

¶ A múzeumok digitális infrastruktúrájára, a magyar múzeumi szakma digitalizációhoz való viszonyában a pandémiához hasonló változásokat indíthat el egy másik tapasztalat, ez pedig a budapesti új Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) létrejötte, ahová a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összesen csaknem 350 ezer műtárgya költözik be. A többéves előkészítés és költözés nem csupán a tárgyak mozgatását, hanem az állomány teljes körű elektronikus adatbázisban való rögzítését is jelenti. A Néprajzi Múzeumban például 250 ezer tárgyat vettek számba az archívum és a könyvtár gyűjteményei mellett. A munka során a legapróbb darab is kapott QR-kódot: azaz egyetlen pillanat alatt elérhetők az adott objektumhoz kapcsolódó digitális adatok. Ugyanakkor Odler Zsolt arra is felhívja a figyelmet, hogy a csomagolás, a költözés több évig tartó folyamata során „a műtárgyak digitalizálása érezhetően átfordult a minőség oldaláról a mennyiség oldalára. Segítendő a költözést, igyekeztünk minden tárgyat legalább egy képi megjelenítésben leképezni. Ebbe a munkába a digitalizáló szakembereken túl más munkakörök képviselői is bekapcsolódtak.”

¶ Ez a folyamat több szempontból is előremutató. Azon túl, hogy a gyűjtemény valamennyi tárgya bekerült az adatbázisba, a múzeum munkatársai nemcsak aktív részesei lettek a digitalizáció munkafolyamatainak, hanem a terület fontosságáról, hasznosságáról is kollektív tapasztalatra tettek szert. Az előttünk álló időszak egyik ígéretes kérdése, hogy a nemzetközi szempontból is kiemelkedő digitalizációs folyamatra milyen fejlesztések épülnek majd a jövőben, és azok milyen széles felhasználói réteget érnek majd el.

Hasznosulás

¶ A koronavírus világjárvány alatt a múzeumok világszerte számtalan megoldást kipróbáltak, hogy hónapokon keresztül fenntartsák látogatókból lett köve­tőik, felhasználóik érdeklődését. A NEMO 2021. januári jelentése szerint a látókörükbe került főként európai intézmények 93 százaléka bővítette online kínálatát. Számításaik szerint a közösségi médián közzétett tartalmak (67 százalék) után legtöbben videókat, (39 százalék), virtuális kiállításokat, túrákat (29 százalék) és online oktató programokat (27 százalék) készítettek. A MOKK ugyanekkor közreadott tanulmánya a közösségi média mellett hasonlóan a videók, kisfilmek készítését, online játékok fejlesztését, digitális oktatási segédanyagok készítését emelte ki.²⁹ A 2021. május 24. és július 30. között 389 múzeumi szakember körében végzett online kérdőíves kutatásom szerint, az intézményi dolgozók legtöbbször Facebook-bejegyzéseket (47,1 százalék), gyűjteményi adatbázisokat (38,6 százalék), virtuális és online kiállításokat (31,8 százalék), múzeumi blogokat (27,9 százalék), múzeumról szóló híranyagokat (26,3 százalék), oktatást segítő anyagokat (26 százalék) készítettek. A januárban ezer főt megszólító kérdőíves látogatókutatásomban a felhasználók ugyanerre a kérdésre más sorrendet határoztak meg: virtuális és online kiállítások, galériák, Facebook-bejegyzések, virtuálisan bejárható múzeumi terek, múzeumlátogatással, aktualitásokkal kapcsolatos hírek, YouTube-videók voltak leginkább érdekesek
a számukra. Fájdalmas különbség, hogy a listájukból hiányzik az online gyűjtemények megtekintése, pontosan feleannyian néztek meg ilyen tartalmat, mint mondjuk virtuális kiállítást.

¶ A két felmérés egyértelműen rávilágított, hogy az intézmények szerteágazó online tevékenysége ellenére a meglévő adatbázisok, a digitalizált műtárgyállomány közreadása nem kapott kellő figyelmet az online tartalomszolgáltatások pandémia alatt lezajlott „forradalma” idején. Az adatközlők háromnegyede nem hozott létre olyan online tartalmat, amely intézményük meglévő digitalizált adatbázisait népszerűsítette volna. Összesen 82 válaszadó törekedett erre. Az ő gyakorlatuk ugyanakkor a későbbiekben is inspiráló lehet: blog- és közösségi médiabejegyzésekben, videókban mutatták be az online elérhető gyűjteményeket, online vezetéseket reklámoztak a digitalizált tárgyakon keresztül, útvonaltippeket, virtuális kiállításokat készítettek 3D szkennelt tárgyak beillesztésével, használták őket az online játékaikban, online tananyagaikban, régi online elérhető kiadványokat, forrásokat mutattak be, hét műtárgya vagy más műtárgyismertető sorozatot indítottak, online látványtárat szerkesztettek,
a honlapon külön menüpontban kiemelték az adatbázisukat. A Göcseji Mú­zeum például Múzeumi Szertár néven nyitott új felületet a weboldalán, ahová
a muzeológusok a nyilvános adatbázisukból válogatva írtak tematikus tartalmakat, azzal a céllal, hogy a diákok otthoni tanulását segítsék.

Konklúzió: digitális múzeum vs múzeumi digitalizáció

¶ A múzeumi digitalizáció szempontjából nem elhanyagolható kérdés, hogy a világjárvány alatt erőteljesen fejlődő digitális múzeum hogyan kapcsolódik össze a digitalizált műtárgyállománnyal. Nem vitatható, hogy a múzeumok on­line terei, a múzeumi dolgozók digitális kompetenciái javultak, az sem, hogy a közgyűjteményi tartalmakra épülő digitális tananyagok száma éppúgy jelentős mértékben növekedett, mint az egyéb célú felhasználók száma. Az azonban már dilemmát okoz, hogy ezek a tartalmak valóban a digitalizált múzeumi állomány hasznosulását vagy más online elérhető tartalmak bővülését jelentették. Ami viszont biztos, Bánki Zsoltot idézve, hogy a pandémia kreatív lendületet adott az online szolgáltatásoknak. Ki kéne használni és tervezett mederbe terelni a „felfedezéseket”. Ez azonban nemcsak a múzeumi szakembereken múlik.

¶ „Ahhoz, hogy az utóbbi évek lendülete megmaradjon, elengedhetetlen, hogy a KDS projekt megfelelő támogatás mellett folytatódjon, ne álljon le a digitális kompetenciafejlesztés, és fejlődjön a múzeumi gyűjtemények webes publikációja” – mondta Fonyódi Krisztián, amihez Kómár Éva hozzátette: „A 2019-ben az Emmi által elindított hároméves KDS Mintaprojekt 2021-ben véget ér. A KDS 2.0 keretében ígért forrás a mai napig bizonytalan, így egyelőre nem látni, hogy a szakági aggregációs feladatok milyen finanszírozással folytatódnak tovább. Amióta múzeumi digitalizáció létezik, folyamatos probléma a fenntartói disztribúció hiánya. Az időszakonként kicsit más formában újrainduló központi digitalizációs projektek két-három év után kifulladnak, és az induláskor tervezett forrás is csak részben áll rendelkezésre a projektek ideje alatt. Emellett az ágazati digitalizáció felgyorsításához szükség lenne egy erős szakmai koordinációra, az egymással versengő intézmények helyett konszenzuson alapuló szakmai együttműködésre. Tovább kell folytatni a digitális kompetencia képzéseket a kollégák számára, valamint a módszertani segédletek publikálását. A muzeológusok érzékenyítése alapvető feladat, hiszen az általuk készített narratívák nélkül a digitalizált objektumok csak holt anyagok maradnak.
Az OMMIK és a megújult informatikai szakfelügyelet is igyekszik ezeknek a kihívásoknak megfelelni a jövőben.” Ezt Bánki Zsolt is alátámasztotta, aki szerint amíg nincs tervezett, szolgáltatáscentrikus gondolkozás, minőségbiztosítás, egységes kritériumrendszeren alapuló, felügyelt projekt, addig minden megy a maga ellentmondásosságában. Lesznek szép eredmények, de rettentő hullámzóan. Dragon Zoltán az adatbiztonság, a felhőalapú szolgáltatások és digital born anyagok problematikájának megoldatlanságára is felhívta a figyelmet, Katona Júlia pedig a szaktudás, szakképzés hiányosságain túl a digitalizálás szervezeti integrációja szempontjából is fejlesztene. Ez pedig már egy másik irányba mutat: hogyan lehet a múzeumi szakterületek képviselőit érzékenyíteni a digitalizációra, továbbá szakmai kompetenciáikat informatikai készségekkel
bővíteni.

¶ Hogy mindez meg tud-e valósulni maradéktalanul? Hogyan hat majd a DBK működése a múzeumi digitalizáció egészére? El tud-e indulni a KDS következő szakasza? Mind olyan kérdések, amelyek megválaszolása a 21. század második évtizedének múzeumi valóságát, az online és a fizikai terek viszonyát jelentős mértékben meghatározzák. (A cikk 2021 augusztusában készült – a Szerk.)

Jegyzetek

[1] Parry, Ross: The End of the Beginning: Normativity in the Postdigital Museum, Museum Worlds, Vol. 1. 2013. 24–39.

[2] Berényi Marianna: Múzeumaink műtárgyai – gigabájtban mérve. A digitalizáció helyzete a hazai kiállítási intézményekben. In: MúzeumCafé 27. 2012/1. 48–57.

[3] A cikk nyilatkozói, akkori titulusukkal: Rezi Kató Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, az akkori Múzeumi Digitalizálás Bizottság elnöke, Bánki Zsolt, a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtár és informatikai főosztályvezetője, Lovas Lajos miniszteri biztos, a Manda főigazgatója, Országh György, a Geo-Kart Számítástechnikai Szolgáltató vezetője, Balogh András, a Pazirik Informatikai Kft. vezetője, Dragon Zoltán, a Ludwig Múzeum adattárosa, Katona Júlia, a Nemzeti Galéria Informatikai Osztályának vezetője, Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Levéltár igazgatója, Fonyódi Krisztián,
a Szépművészeti Múzeum digitális archívumának vezetője.

[4] Az MDB anyagait tartalmazó www.digitmus.hu weboldal ma már nem elérhető. A működésükkel kapcsolatos egyetlen bővebb forrás itt található: http://www.nefmi.gov.hu/kultura/muzeumi-szakmai/muzeumi-digitalizalasi.

[5] 2011. évi LX. törvény.

[6]  https://library.hungaricana.hu/hu/collection/magyar_muzeumi_digitalis_konyvtar/, https://gallery.hungaricana.hu/hu/.

[7] Fejős Zoltán: Új helyek, új metaforák. Közelítések a jelenkor múzeumi etnográfiájához.  Debrecen 2017, 111. 1. gyűjteményi nyilvántartás számítógépesítése; 2. gyűjtemények elektronikus hozzáférése, 3. digital born anyagok rögzítésének dilemmája 4. közösségi média megjelenése.

[8] Williams, David: A Brief History of Museum Computerization. In: Parry, Ross (ed.): Museum in Digital Age. The Routledge, 15–21. 2010, 18.

[9] Rezi Kató Gábor: A MAMA-tól az Europeanáig. Útkereső stratégiák a múzeumi digitalizációban. In: Tudományos és Műszaki Tájékoztatás (TMT), 57. évf. 2010, 6. sz. 240.

[10] Lásd Múzeumi Hírlevél, 1991, 12. évf. 9. sz., 1990, 11. évf. 6. és 10. sz., Múzeumi Közlemények, 2008, 2. sz.

[11] Bereczki Ibolya: Archívumdigitalizálás a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. In: TMT 54. évf. 2007, 9. sz.

[12] Bánki Zsolt István: Digitális múzeum: egységes múzeumi elektronikus szolgáltatási környezet kialakítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban. In: Az irodalom emlékezete: tanulmányok az irodalmi muzeológiáról. Szerk.: Cséve Anna–Lenkei Júlia–Sulyok Bernadett, PIM 242–252.

[13] Rezi 2010, 241.

[14] Bánki Zsolt István: A szabványos integrált múzeumi rendszer alkalmazásának szükségessége és feltételei. In: Néprajzi Értesítő, 2008/XC. 117–123.

[15] Sz. Fejes Ildikó: Amit az OMMIK-ról tudni kell – szakmai adatbázis a Magyar Nemzeti Múzeumban. In: MúzeumCafé 52. 2016/2. május–június, 58–71.

[16] Lásd Nemzeti Névtér leírása: http://abcd.hu/2019/05/13/a-nemzeti-nevter-ertelmerol-es-hasznarol/.

[17] KDS 8.

[18] KDS 41.

[19] http://abcd.hu/.

[20] Sz. Fejes 2016.

[21] KDS 17.

[22] A kérdésben kialakult vitáról, eltérő tapasztalatokról lásd Berényi Marianna: Aggregátorok halála és felhőben úszó archívumok. In: MúzeumCafé 65. 2018/3., május–június, 56–75.

A halálraítéltek nevében. Reflexió a MúzeumCafé 2018. 65. számában megjelent Aggregátorok halála és felhőben úszó archívumok című interjúra. In: MúzeumCafé 67. 2018/5. szeptember–október. 41–46.

[23] KDS 9.

[24] Europeana DSI-4_C.2_C.3 Users and usage report_M30.

[25] https://archeoindustrysites.com/hu, https://clir.hu/, http://www.ace.hu/litot/index.html.

[26] Ásatási jelentések, feltárási dokumentációk, térinformatikai adatok, rajzok, fotók, restaurálási dokumentációk, feldolgozási dokumentációk, leltárkönyvek, vagyis minden.

[27] Kreiter Attila: The Hungarian Archaeology Database. Internet Archaeology 58. https://doi.org/10.11141/ia.58.9. 2021.

[28] 2020. július 15-én közzétett jelentés: NEMO Final report. Digitalization and IPR in European
Museums, https://www.ne-mo.org/news/article/nemo/nemo-report-on-digitisation-and-copyright-challenges-of-making-museum-collections-accessible-online.html.

[29] Online múzeumi tartalmak a digitális oktatás támogatására 2021. Jelentés. https://mokk.skanzen.hu/admin/data/file/20210303/kutatasi_jelentes_online-muzeumi-tartalmak-a-dig.pdf 25.