A Zemplén vadregényes erdejében megbúvó regéci vár már nemcsak a túrázók körében, hanem országszerte ismertté vált az utóbbi évek nagyléptékű turisztikai és műemléki fejlesztéseinek köszönhetően. A munkálatok kezdeteiről, s arról, miképpen fonódik egybe a régész és építész munkája, hogyan válik a restaurátorok kezei alatt a földből kiásott rozoga leletből csodás műtárgy, avagy értelmezhető lelet, eleddig csak részben esett szó.

Regéc, 1938
Fortepan / Gyöngyi

¶ Minden vár más és más, mondhatnánk, külön egyéniség. S ha már megszemélyesítjük őket, talán a németben kapott nyelvtani nem (mondhatnánk gender, ha nem terhelné e szó túl a közbeszédet), a nőnem illik jobban hozzájuk. Köztük, legalábbis sokunk számára, a regéci vár a királynő. Fenséges elhelyezkedés, tekintélyt parancsoló, hosszú épületsorok, bonyolult építéstörténet, a főúri élet különleges emlékei jellemzik – és még ha valójában királynők nem is, de nagyasszonyok annál inkább formálták sorsát.

¶ Egészen addig, amíg a régészeti kutatások el nem indultak, romantikus kép tárult az alig-alig ismert rom látogatói, főleg a majdnem csak odatévedő túrázók szeme elé. Pont úgy nézett ki, ahogy az ember a várromok bús düledékét elképzeli, s pont úgy, mint aminek műemlékvédő és statikus már csak néhány évet ad, mielőtt végképp összeomlanak a tűszerűre csorbult falmaradványok. Hosszú szerpentinen lehetett a múlt évszázad második felében a romot megközelíteni, turistaösvényen gyalogszerrel, később esetleg traktorral. Teljesen reménytelennek látszott a rom megmentése – noha, mint később kiderült, a jelentős mennyiségű omladék alatt még több méter magasságban állnak az egykor pompás épületek és védművek falai.

A szerzők jóvoltából

¶ De a regéci várnak nem az enyészet lett a sorsa. Köszönhető ez elsősorban a többször átalakított, néhai műemlékvédelmi szervezetek (OMF–ÁMRK–KÖH) rettenthetetlen várkutatójának,
Simon Zoltánnak és a regéci önkormányzat vezetőinek, elsősorban Kormos István és Bakos Ferenc polgármestereknek, akik felismerték az egyébként a szomszéd falu területére eső vár turisztikai jelentőségét. A vármentésben oroszlánrészt vállalt a nyári régésztábor, amely húsz esztendőn keresztül szorgosan hordta ki a várból a felhalmozódott törmeléket. Számos helyről érkeztek önkéntesek a várba, és ragadtak csákányt, lapátot azért, hogy egy jó ügy részesei lehessenek, és ezzel a vár fejlesztését megalapozzák – a két évtizedes hagyománnyal a regéci vár egyedülálló a közösségi régészeti tevékenység felkarolásában. Mindennek hála, többször is az utolsó órákban sikerült egyes veszélyeztetett falszakaszokat megmenteni, hiszen a kezdetektől a kiásott falak állagvédelmére is – lehetőségeik szerint – törekedtek forrást, szakembert biztosítani.

¶ Regéc szláv eredetű nevét a nyelvészek a kettős sziklacsúcsban felmeredő, szarvra emlékeztető hegy alakjáról eredeztetik. A széles Hernád-völgyet, amely ősidőktől napjainkig a Kárpátok hágóin át északra vezető út természetes összekötője volt a termékeny alföldi régiók felé, kelet felől komoran szegélyezi a Zempléni-hegység, s ennek kétcsúcsú hegye jellegzetes formájával messziről látható. A vár területén talált kőpengék bizonyítják, hogy a két csúcs közötti keskeny nyerget már az őskorban is használatba vették. Megfigyelhető jelenség hiányában egyelőre nem ismert, hogy megerődített hegyi teleppel, vagy csak alkalomszerűen felkeresett helyszínnel kell-e számolnunk. A tömeges kerámialeletek hiánya talán az utóbbit sugallhatja, s nem volna meglepő, ha a hegycsúcs őskori rítusok helyszínének bizonyulna. Hasonlóképpen egy, a népvándorlás korából származó, az előkelő női viselet ékszereként számon tartott, törött ruhakapcsoló tű is elképzelések sorát indíthatja el arról, hogyan s miért kerülhetett az a hegy tetejére. Biztosabbat azonban egyelőre csak a középkorról és kora újkorról mondhatunk. A vár építéstörténetét Simon Zoltán fejtette meg évek munkájával, s ezt árnyalták Giber Mihály és Hegyi Dóra megfigyelései. A várleltárakról
s ezek lehetséges értelmezéseiről Melegh Szabolcs írt kétkötetes művet.

A szerzők jóvoltából

A regéci vár urai és kiépülése

¶ A regéci vár ma látható képe sok száz év alatt alakult ki, számos bővítés és bontás emlékét tárták fel a régészeti kutatások. A 13. század második felében gomba módra szaporodó kicsiny magánvárak egyike lehetett Regéc, az ősi és nagyhatalmú Aba nemzetség területén. Az északi hegycsúcson egy hasáb alakú masszív lakótorony állt, amelynek bejárata az első emeletről nyílt. Ezt az épületet kissé szabálytalan, ovális fal övezte, így kialakítva egy, a mai Felsővár területének megfelelő udvart. A piciny várnak csupán ennyi kő építménye volt, így a korai magánvárak egy tipikus példánya lehetett. A torony most is a helyén áll, csak éppen eredeti falazatai nagy része helyett megújított falak állnak előttünk, mivel már nem lakótoronyként, hanem védműként szolgálta a vár birtokosait a 16–17. században.

¶ Az Abák az Árpádok után színre lépő I. Károly király ellen sikertelenül léptek fel, így bukásukkal Regécnek is új birtokosa lett Petenye fia Péter személyében; ám néhány éven belül
ő is a király ellen fordult. Károly király legyőzte őt s szövetségeseit is. Így lett Regéc királyi vár, és került a mindenkori abaúji ispán honor-, azaz hivatali birtokai közé – ezt a tisztséget főleg a Drugeth család tagjai töltötték be az Anjou-korban (1342-ig), akik irataikat s kincseiket is a várban őrizték. Ezt követően Regéc újra királyi kézbe került: maga Nagy Lajos király is többször időzött a várban. Valószínűleg Lajos uralkodásának korai időszakában, a 14. század közepe körül a korai, ovális várfalat teljesen visszabontották, s a helyén épült ki a „Felsővár” a ma látható, ötszögű fal mentén – a lakótoronyhoz keletről és délről még további épületek csatlakoztak.

¶ Zsigmond király 1426-ban adományozta a várat az oszmán függésből időlegesen és részlegesen kiszabadult és a magyar király vazallusává lett Szerbia vezetőjének, Lazarevics István szerb despotának (cserébe kapja az oszmánokkal szembeni védekezés kulcsfontosságú várait, a délvidéki Galambóc és Nándorfehérvár erősségeit). Lazarevicstől unokaöccse, Brankovics György örökölte tovább Regécet számos további nagybirtokkal együtt. A 15. század közepének politikai fordulatai során Brankovics birtoklása többször került veszélybe, ennek ellenére Regéc egészen a haláláig, 1456-ig a kezén maradt, mígnem ekkor a vár ismét visszakerült a királyi javadalmak közé. Legközelebb arról értesülünk, hogy Hunyadi Mátyás 1464-ben Szapolyai Imrének adományozta, és a család birtoka is maradt egészen Szapolyai János király haláláig.

A nagypince A szerzők jóvoltából

¶ A 15. század folyamán a várban több változás is történt: a „Felsővár”-ban építkeznek, és legkésőbb a Szapolyaiak idején a várhegyet már teljes hosszában lezárták, így a későbbi inventáriumokban „Középső vár”-nak nevezett terület, a várudvar körbeépítése is elkezdődött: 1500 körül épülhetett fel egy három részből álló épületcsoport az északkeleti részen. A középső helyiségben volt a „Felsővárba” vezető lépcsőfeljárat, déli vége pedig kaputoronyként működött, nyugatra lőrésen át óvták az illetéktelenektől a „Felsővárat” – azt viszont nem tudjuk pontosan, hogy a fallal körbevett „Középső vár” bejárata, azaz a fő várkapu hol lehetett ekkoriban. A másik két épületrész eredeti funkciója ismeretlen; azt tudjuk csak, hogy a nyugati részen a vár több szintet átfogó új kápolnája kapott helyet a 17. század végén, legalsó szintjén egy nagy borospincével.

¶ A Szapolyai Jánossal párhuzamosan királlyá koronázott I. Ferdinánd természetesen nem ismerte el Szapolyai birtokjogát, s viszontagságos évek után végül a regéci uradalom 1541 januárjában Serédy Gáspár felső-magyarországi főkapitány és testvére, György tulajdonába került. A Serédy testvérek halála után végül azok leánytestvére, Veronika fia, a György által nevelt és a kor legjobb egyetemein taníttatott Alaghy Jánosnak (és féltestvéreinek, Györgynek és Menyhértnek) a birtoka lett. Alaghy János örököse 1567-ben leánya, Judit lett, helyette azonban nagyhatalmú és gazdag gyámja, Mágochy Gáspár kezében volt a tokaji bor felfutása miatt egyre értékesebb (időközben az egykori tállyai uradalommal összevont) regéci uradalom.

¶ A kettős királyválasztás idejére tehető a „Felsővár” tornyának átépítése: a felső szinteken kifejezetten tűzfegyverek számára alkalmas lőréseket látni. Az eredetileg háromszintes „Kerekded bástya”, azaz a mai terminológia szerinti kör alaprajzú (hengeres) ágyútorony is ekkor épült fel: egyetlen fennmaradt, háromágú lőrésének párhuzama több hasonló korú emlék mellett (Pécs, Siklós, Buda) az 1530-as években emelt sárospataki Vörös-toronyban található. A hadi építkezések sorába tartozik ugyanekkor a „Középső vár” keleti oldalán a csaknem teljesen elpusztult „Kis bástya” is, s feltehetően a délkeleti bástya. Hozzá kell tennünk, hogy a várostromok logikája szerint a többi bástyának is (legalábbis első formájukban) ebben az időszakban kellett kiépülnie. Ezt régészetileg egyelőre csak az északnyugati „Kútbástyához” csatlakozó köpenyfal esetében lehetett igazolni (itt a „Kerekded bástyához” hasonlóan többágú lőrésekkel látták el a megvastagított és megemelt védőfalat). A korai bástyákat azonban később átépítették, amint ezt az északnyugati bástya építési periódusai, illetve a délkeleti bástya dendrokronológiai adata is bizonyítja. Mindezek után világos, hogy a várat a 16. század közepe táján igyekeztek a megújult ostromtechnika kihívásainak megfelelően átalakítani.

¶ A következő építési (vélhetően a Serédyekhez köthető) periódusban a keleti palotaszárny északi, egyemeletes (a földszinten három, az emeleten két helyiségből álló) eleme tartozik. A földszinten később, a 17. században két sáfárház, közöttük pedig egy pitvar volt, utóbbiból lehetett kijutni a „Kis bástyába”. Ugyanekkor épül ki a nyugati palotaszárny északi végén található konyha (benne jóval későbbi kemence maradványaival) és tőle északra egy ciszterna, korabeli elnevezéssel „csatornás kút”.

¶ A 16. század második felében (talán Alaghy Jánoshoz köthetően) a keleti palotaszárny tovább bővült dél felé. A háromosztatú épület két északi eleme alatt egy óriási dongaboltozatos pince található, két déli helyisége sütőház volt. Az emelet reprezentatív tér volt főleg, így az ebédlőterem és a „virágos kék szenelő bolt” megnevezésű helyiség is itt található, amelynek filagóriás ablaka volt. Ettől az egységtől délre lehetett az „Alsóvár”-ba vezető lépcső.

A szerzők jóvoltából

¶ A nyugati oldalon talán erre az időre tehető a nyugati palotaszárny északi felének felépítése és az északnyugati „Kútbástya” (a vár jelenlegi bejárata) megépítése is. A „Kútbástyából” indul egy barlang, ami keleti irányban csaknem teljesen átszeli az északi sziklatömböt. E barlang keleti végén egy (mindmáig feltáratlan) kút található, amelyről a bástya a nevét kapta.

¶ Mágochy 1580-ban Alaghy Juditot unokaöccsével, a Wittenbergben tanult Mágochy Andrással házasította össze. Miután Alaghy Judit megözvegyült, ismét férjhez ment, ezúttal Rákóczi Zsigmondhoz. Ekkor léptek fel a birtok iránti igénnyel az eddig mellőzött Alaghy-ág tagjai (Judit unokatestvérei), akik elérték, hogy 1590-ben Judit kötelezte magát arra, hogy ha gyermekei (Mágochy Ferenc és Rákóczi Erzsébet) utód nélkül halnának meg, a teljes regéci uradalom az Alaghy fivérekre száll. Végül – regénybe illő, fordulatos események után – Alaghy Ferenc és unokaöccse, Menyhért elérték céljukat: 1611-ben, Mágochy Ferenc halálával ők lettek Regéc urai. Néhány hónapon belül viszont a katonai érdemeiért bárói rangot szerző Alaghy Ferenc meghalt. Mágochy Ferenc özvegye, Dersffy Orsolya pedig Esterházy Miklóssal lépett frigyre, aki – ahogy az várható volt – a következő évtizedekben minden követ megmozgatott, hogy a regéci uradalmat megszerezze.

¶ Noha Esterházy Miklós kereste a lehetőséget a regéci birtok megszerzésére, Alaghy Menyhért idejében – egészen az 1631-ben bekövetkezett haláláig – mégis békés fejlődés és építkezések színhelye volt Regéc. Alaghy özvegye, Erdődy Anna a király engedélyével élete végéig (1634) a vár birtokában maradt, ám ekkor már Esterházy Miklós nádor, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem, Pálffy István és Pázmány Péter is fellépett a vár birtoklásáért; végül Esterházyé lett az uradalom. De hogy mennyire volt kiélezett a helyzet, azt jól mutatja, hogy Erdődy Anna halála után a felső-magyarországi adminisztrátorok már másnap Regécre küldték a kassai várnagyot, nehogy
I. Rákóczi György fejedelem azt elfoglalhassa.

¶ Erre később mégis sor került: I. Rákóczi György hadai 1644-ben ostrommal bevették Regécet, amely ezután négy évtizeden át a Rákóczi család birtoka maradt. A Wesselényi-féle felkelésben erősen kompromittálódott Rákóczi Ferenc csak komoly áldozatok árán menekülhetett meg. Váltságának megfizetéséhez pénzre volt szüksége: így kénytelen volt Regécet feleségének, Zrínyi Ilonának elzálogosítani. Mellékrezidencia volt főleg, de Zrínyi Ilona Thököly Imrével kötött házassága (1682) után Regéc a Thököly-felkelés egyik fontos támaszpontjává vált. A császári katonaság 1685-ben foglalta el a várat, melynek „elrontását” (védhetetlenné tételét) 1686. május 2-án kezdték meg.

¶ A korabeli írott forrásokból kitűnik, hogy a nyugati palotaszárny – amelyről vajmi kevés régészeti/építészeti adat maradt fenn – főleg Alaghy Menyhértnek köszönhetően épült meg s szépült tovább, és talán a ma ismert utolsó délnyugati várbejárat is használatban volt. Az „Alsóvárat” nyugat és kelet felől kísérő bástyák kiépítése talán már Esterházy idején megindult, de a délkeleti bástyát a gerendáiból végzett faévgyűrűs vizsgálat szerint a 17. század közepén építették át, már a Rákócziak korában. Biztosan Rákóczi-kori számos apró épület a várudvaron, több helyiség felosztása és az új kápolna kialakítása is.

¶ Alapvetően régészeti forrásokból, a rétegek és az előkerült falak kapcsolódásának vizsgálatából szűrődött le az építéstörténet most leírt vázlata. A magyar örökségvédelem sajátossága, hogy a régésznek a föld, illetve a törmelék alól előkerült rétegekkel, falszövetek értékelésével kell foglalkoznia, míg az olyan romoknál, ahol a falak a földfelszín felett vannak, hivatalosan műemlékes szakemberek végezhetnek munkát. Pedig a kiszedett falak, falalapozások, a föld alá került falak és az ezekhez csatlakozó rétegek, valamint a szabadon maradt falak egymástól elválaszthatatlanul képezik az építéstörténet alapját.

¶ Ehhez csatlakozik még az írott források értelmezése. A 17. században számos, különböző mélységű és különböző céllal készült inventárium készült Regécen a vár épületeiről, ingóságairól. A régészeti feltárások eredményeit főleg ezek a források egészítik ki; a legrészletesebben az 1678-ban készült várleltár foglalkozik a vár topográfiájával, amely a rekonstrukciós, „épületrestaurálási” elképzelések elvi és gyakorlati alapjaként is szolgál, és hűen tükrözi a Zrínyi Ilona és Thököly Imre nevével fémjelzett időszakot.

Felépül a regéci vár

¶ A műemlékvédelem örök kérdése a visszaállítás, helyreállítás, kiegészítés, újjáépítés lehetősége, szükségessége és etikája. Szélsőséges véleményekkel is találkozhatunk, például a funkciójukat veszített épületmaradványok szép halálát vizionálókkal, illetve a még alaprajzilag sem tisztázható maradványok visszaépítését követelőkkel egyaránt. Az elmúlt néhány évtized a hasznosíthatóság és nem utolsósorban a fenntarthatóság érdekében az erőteljesebb kiépítések irányában mozdult el. Ízlés kérdése, kinek mi a fontosabb, a hitelesség vagy az átélhetőség, az ész vagy az érzelem – s kérdés az is, vajon mindig választani kell-e ezek közül. Az bizonyos, hogy a nagyközönség kedveli a kiépítéseket, s ha ezek a nem biztosan igazolható, de valószínűsíthető keretek között maradnak, a fanyalgásnak sok helye nincs. Légből várat építeni azonban továbbra sem szerencsés.

¶ A regéci vár romjainak állapota a helyreállítás különféle szintjeit tette lehetővé. Az eddigi érdemi terveket s a vár további kialakításának vízióját a tervező Kosdi Attila alapvetően a vár 17. század végi állapotához igazítja, hiszen az írott források ekkor a legbőségesebbek, s így sok információra lehet következtetni a régészeti adatokból hiányzó emeleti részekre vonatkozólag is. Nyilvánvalóan sok esetben lehetetlen megállapítani a korábbi falmaradványokról, hogy az egykori épületek vajon hogyan nézhettek ki, így alapvetően Regécen a vár romszerűségének megőrzése is cél.

¶ A várépület legkorábbi, magasan álló toronymaradványának (és a mellé később csatolt hengeres torony, a Kerekded bástya) kiegészítése az egykori épület egyik fő funkcióját adta vissza: markáns jelként trónol a táj felett, úgy, ahogyan régen hirdette a környéken járóknak (a jelen és a jövő számára egyaránt)
a várúr nagyságát is. A torony, noha alapjaiban a legkorábbi lakótornyot is magában foglalja, tömegében és környező épületeivel mégis inkább a 16. század elejétől elsődlegessé váló funkciót, a hadászat-védelem feladatát érzékelteti. Építészei, Fülöp Róbert és Kosdi Attila finom eszközökkel érzékeltették a modern épületrészt: az új falban elszórt téglák csak a figyelmes szemlélő számára árulják el a kiegészítés jelentős mértékét. A visszaállított torony és a részben visszaállított hengeres ágyútorony (Kerekded bástya) ugyanakkor kilátópontként és korlátozott mértékben kiállítótérként is funkcionál. A Felsővár többi, középkor során fokozatosan kiépült helyiségeinek építése ugyanakkor, a rendelkezésre álló információk csekély mennyisége miatt, csak a romkonzerválásig és a falak értelmező megemeléséig juthatott: csupán a Felsővár késő gótikus kapuját rekonstruálták, amely az alapértelmezés (azaz
a vár legkésőbbi állapotát figyelembe vevő restaurálás elve) szerint talán még a 17. század végén is a helyén volt.

¶ Még érdekesebb a keleti palotaszárny rövidesen megnyíló, helyreállított tereinek története. A bevezetőben említett romantikus (valamint életveszélyes) tűszerű falcsonkok kitisztítása emeletes épületmaradványt hozott napvilágra. A sürgetően elvégzett életveszély-elhárító állagvédelmi kiegészítések után felmerült a palotaszárny közel teljes visszaállításának álma is. Később világossá vált, hogy a Felsővár konzerválását is logikusan dél felé a keleti szárnyon lehet folytatni. A fő cél a 17. század végi állapot rekonstruálása volt, az épület jellegének, műszaki szükségleteinek és a róla ismert adatoknak megfelelően.

¶ A beruházás végül a Magyar Kastélyprogram Kft. menedzselésével és a szlovák–magyar interregionális európai uniós pályázati források felhasználásával valósulhatott meg. A kiegészítés feszegeti ugyan a hitelesség határait (az emeleti belmagasság csak csekély boltozatindításból volt becsülhető, a tető csupán hipotetikus), és az ablakok kiosztása is részben csak a logika és a szűkszavú várleltárak utalásai nyomán volt visszaállítható. Mivel a nyíláskereteket egynémely küszöb és pár földszinti szárkőtöredék kivételével távoli elődeink módszeresen kibontották, majd kihordták az udvarra, ezek visszaállítása és másolatokkal történő pótlása sem nevezhető az anastylosis klasszikus példájának. Ugyanakkor a visszaállított épület helyiségei hű képet adnak a látogató számára egy kora újkori vár gazdasági és reprezentációs funkcióinak megismeréséhez.

¶ A falmaradványok további pusztulása is megelőzhető így, a maradványok veszélyeztetése a gépészeti kivitelezés végeztével lezárult; tanúi lehettünk ugyanis annak, hogy a már álló új épületben a kivitelezés utolsó fázisai során a befoglalt eredeti maradványok megóvására már nem fordítottak elegendő figyelmet. Szerencsésebb lett volna talán, ha legalább
a várudvar felé eső homlokzat vakolását is engedélyezték volna: a vakolat nemcsak védené a falakat, hitelesebb képet is nyújtana az egykori épületről, de módot adhatott volna az eredeti és visszaépített részek finom, esztétikailag nem zavaró, de a hitelességet igazoló megkülönböztetésére is.

¶ A palota alatti roskadozó pinceboltozatot nem lehetett hónapokig megerősítés nélkül hagyni, s ez a sokszor megénekelt róka fogta csuka problémát vonta maga után: hiteles helyreállításhoz régészeti kutatás kell, a biztonságos régészeti munkavégzéshez meg helyreállítás. Ideális esetben a romfeltárás–konzerválás/megerősítés–teljes feltárás–kiegészítéses helyreállítás sorrend lenne a célravezető, de ezt a beruházások kötött ütemezése nemigen teszi követhetővé.

¶ A másik visszatérő tapasztalat, hogy a helyreállítás gyökeres beavatkozás nemcsak az épületek, de környezetük régészeti hagyatékába is. Regécen például a várárokba zuhant faltömbök s az inventáriumok alapján ide lokalizálható műhelyek és raktárak láthatták kárát a régészeti megfigyelés és feltárás nélkül kimarkolt, darualapként bebetonozott, illetve tűzivíz-tároló számára kialakított, a palota helyreállításához szükséges gödröknek. Az is kiderült, hogy a várárok tekintélyes, hét méter közeli mélységének tetemes részét teszik ki az eredeti omladékhalmok, míg a régésztáborok alatt kihordott meddő és a beruházáshoz kapcsolódó planírozások az egy méter vastagságot közelítik csupán. A kivitelezés során a vízelvezetés kérdése is hosszas egyeztetéseket kívánt azért, hogy ne tűnjön el az összes, a palotához vezető rétegsor.

Kályha- és kályhacsempe-rekonstrukciók A szerzők jóvoltából

05-07-1

07-07-2

¶ Mindezen nehézségek ellenére a szép formájú épület teljes bizonyossággal elnyeri a látogatók tetszését, és az új terek bővítik a várban átélhető élményeket. Az ide megálmodott kiállítás (kurátor: Várallyay Réka) néhány helyben talált, igen tanulságos reneszánsz kályharekonstrukción túl (Péter Alpár alkotásai), a vár helyiségeinek funkcionális bemutatására törekszik, másolatok és nyilván jóval későbbi bútorok beállításával a hangulatot próbálja megragadni. Eredeti tárgyak kiállítására csak korlátozott mértékben van mód, hiszen a régi-új épület nem felelhet meg a modern műtárgyvédelem valamennyi feltételének.

Padlótéglaleletek és -rekonstrukciók
A szerzők jóvoltából

08-02

¶ A várprogramok és egyéb helyreállítások nyomán egyre több, romként fennmaradt várunk válik a látogatók számára élményt adó kiállító- vagy inkább bemutatóhellyé. A belföldi és nemritkán a külföldi turisták számára is vonzó a természeti és kulturális attrakciót is magába foglaló vár látogatása.
A várak bemutatói egyelőre még elég egyenetlen színvonalúak, bár a korábban kötelező jellegű kínzókamra/panoptikum szerencsére mára kiveszőben van, és az új bemutatók kifejezetten ötletesek, interaktívak. A jövőben az egyes várak egyedi, különleges vonásait lesz érdemes a kiállításokon hangsúlyozni, s így újra lélek, élet, szín költözhet a falak közé. Fontos lesz a kiállítások fenntarthatóságának biztosítása: eredeti műtárgyak bemutatása esetén a múzeumi háttér feltétlenül szükséges.

¶ A kiállításépítés során azzal a kihívással is szembe kellett nézni, hogy a beruházás logikája szerint a megbízott kurátornak az épület átadójára kiállítást kell produkálnia, holott az ennek hiteles alapját képező leletanyag tudományos feldolgozása még nem haladhatott előre. Ezt ugyanis meg kell előznie az emlékek konzerválásának, restaurálásának, nyilvántartásba vételének és dokumentálásának, s a valódi tudományos feldolgozó munka időigényéről még szót sem ejtettünk. S ezzel el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy miért is volt szükséges a két évtized óta folyó munkába a Magyar Nemzeti Múzeum bekapcsolódása.

Feltárul a regéci vár

¶ A vár mindig is sok meglepetést tartogatott a régészek számára, a kutatás a vár északi csúcsától, azaz a kora újkori inventáriumokban „Felsővár”-nak nevezett épületromtól indult meg,
és haladt tovább egészen a déli „Alsóvár”-ig.

¶ A feltárások évei alatt a fantasztikus mennyiségű és minőségű régészeti leletanyag főként az épület használatának utolsó, legfényesebb századát reprezentálja. Ezek megtisztítására, restaurálásuk megkezdésére a feltáró régészek heroikus erőfeszítéseket tettek, azonban a rendelkezésre álló csekély források még a legszükségesebb konzerválást sem tették minden esetben lehetővé. A régésztáborokban a fiatalok a találás örömét mindig is fontosabbnak gondolják, mint a leletek rendszeres, dokumentált csomagolását és alapos elsődleges megtisztítását. A területileg illetékes megyei múzeum számtalan más projekt és feladat között erre a lelőhelyre nem tudott erőforrásokat biztosítani. Bebizonyosodott, hogy a közösségi régészet a rom megmentésének és az irdatlan mennyiségű törmelék kihordásának talán egyetlen lehetséges módja volt. Sokakat lelkesítő, a régészet céljait, nemzeti kulturális örökségünk megismerését elősegítő program.
Önmagában azonban a közösségi régészet bizonytalan alap: az omladék kihordása után szükségessé váló, a vár korábbi történetét feltáró rétegbontások, a korszerű terepi geodézia már nem feltétlenül oldható meg a diákok és öregdiákok lelkes munkájával. Szükségszerű tehát a közösségi régészeti program fenntartása mellett egy szisztematikus, professzionális háttér biztosítása a további kutatásokhoz.

Habán tál évszámmal
A szerzők jóvoltából

¶ A Magyar Nemzeti Múzeum által elindított leletfeldolgozás első és legfontosabb célja a leletek és hozzájuk kapcsolható régészeti információk megmentése a keveredéstől, korróziótól, pusztulástól. Néhány kiemelt fémlelet konzerválása már megtörtént, így például egy épségben megmaradt 17. századi puskacsőé. A többi fémleletnek a restaurálásig legalább a korróziót lassító környezetet biztosítjuk. A sok köbméternyi reneszánsz kályhacsempe-anyag még számos érdekességet tartogat, s a megkezdett restaurálást követő módszeres feldolgozás a most sietve elkészült rekonstrukciók részleteit
is módosíthatják. A kora újkori régészet számára e látványos kerámiatöredékek kiemelten fontosak. A domborműves, sokszor színes csempék a többi lelet korának, sőt a vár építéstörténetének megismeréséhez járulnak hozzá, egykori kereskedelmi kapcsolatokat is feltárnak. Regécen az említett különleges oszmán fajansz falicsempelapok (úgynevezett „bokályok”) és a habán mesterek által készített, egyelőre páratlan mázas-mintás padlócsempe-lapok részletes feldolgozása sok újdonságot hozott már eddig is. A régészeti feltárások között szokatlanul gazdag a fegyverekhez köthető maradványok, a főúri udvarok különleges tárgyi emlékei, mint például egy fűzőtű vagy egy velencei patika orvosságának feliratos kupakja, a habán edénytöredékek közzététele
a valós tárgyak oldaláról is meg tudja világítani az írott forrásokban, képeken is megjelenő színes és változatos életmódot a kora újkori főúri uradalmakban. Ki kell emeljük, hogy a várhegy fémkeresős kutatását, az esetleges ostromokat jelző emlékek felderítését még 2016-ban megkezdtük, amelynek köszönhetően sikerült is lokalizálni a vár stratégiailag támadható oldalát, valamint sok más használati tárgyi emlék mellett egy, a vár talán legkorábbi leletét, egy I. Károly király által az 1300-as évek első évtizedében veretett, ritka ezüstpénzt is találtunk. Fontos szólni arról, hogy a várból eddig ezres nagyságrendű kőfaragvány került elő, amelyek döntő többsége nyíláskeretekhez tartozik, de több más, különleges csoport emlékeit is megtaláljuk benne, például feliratos kandallópárkány köveit vagy épen megmaradt kályha-
lábakat.

¶ A regéci vár a rövidesen megnyíló, újjáépített keleti palotaszárnnyal és a tervekben már létező nyugati palotaszárny részleges rekonstrukciójával újra az érdeklődés középpontjába kerülhet. Ki kell használnunk ezt a lehetőséget arra, hogy a regéci vár feltárása, feldolgozása és ebből merítkező konzerválása, restaurálása, kiépítése a jelenlegi szakmai ismeretek szerint megtörténjen. Az ide vezető út lépései adottak: a még omladozó épületszakaszok, így a nyugati szárny déli részével és a 17. századi várkapuval egybeépített, rövidesen kőkupaccá omló déli szárny, illetve a látványos épületmaradványokat ígérő, de azonnali konzerválást igénylő, sőt jelen formájában balesetveszélyes Alsóvár feltárása és helyreállítása is alapvető fontosságú. Az önkéntesek munkájára továbbra is számítunk: helyre kell állítani a vár eredeti megközelítési útvonalát a déli oldalon; a leomlott Alsóvár tömbjei alatt egy további bástya, kisebb védművek, a bozótosban pedig többszörös, farkasvermekkel tagolt kapurendszer rejtőzik. A terepi munkákkal párhuzamosan pedig fel kell gyorsítani a múzeumba mentett leletanyag feldolgozását, hogy a regéci vár minél több titkára fény derüljön.