Halicá bocskor

MúzeumCafé 86.

szerző: Fülöp Hajnalka

néprajz

Az ókori lábbeliket idéző fél pár bocskor növényi cserzéssel kikészített kecskebőrből, egy darab sík bőrlapból szabott – elkészítéséhez nem volt szükség különösebb szakértelemre. Lábra illeszkedő formáját a talp
és a felsőrész összefűzésével alakították ki. Mérete szokatlanul nagy,
szalagjai hosszabbak, mint más bocskoroknak.

¶ A bocskor a hagyományos zsidó közösségekben a halicá, az elbocsátás szertartásának legfontosabb kelléke. A Tóra előírásai szerint a megözvegyült gyermektelen asszonyt a sógora köteles feleségül venni. A törvény betartásának kettős célja volt: biztosította az elhunyt férj emlékének megőrzését, a család ezen ágának fennmaradását, akik így az özvegyről is tovább gondoskodtak. Ha az elhunyt férfi fivére nem kívánt házasságot kötni özvegy sógornőjével, az asszony bepanaszolhatta a bíráknál, és a halicá szertartás elvégzésével mindkettőjüket nyilvánosan felmentették a levirátusi kötelezettség alól. A halicá szertartás lényege, hogy az özvegy lehúzza sógora lábáról a bocskort, eldobja, és eléje köp, majd azt mondja: „Így jár az a férfi,
aki testvére házát nem akarja felépíteni.” A szertartás után az özvegy szabadon választhat új házastársat.

11-01

¶ A tárgyat 1911-ben vásárolta meg a Néprajzi Múzeum Grünbaum Gyula kereskedőtől, akinek közvetítésével a Sopron környékén élő zsidó közösségek kultúráját dokumentáló anyag a gyűjteménybe került. A halicá bocskort saját lakóhelyén, Sopronkeresztúron (Deutschkreutz, Ausztria) gyűjtötte. A település a várvidéki „Hétközség” (Siebengemeinden) egyike, ahol
Nádasdy Ferenc, majd Esterházy Pál birtokán a zsidók virágzó hit-
és közösségi életet élhettek.