A múzeumpedagógia kezdetei talán az első múzeumok létrehozásával egyidősek. Amikor a nagy gyűjtemények megnyíltak a közönség előtt, és az első tárlatvezetőkkel a nézők végighaladhattak a kincsek előtt, megszületett a múzeumpedagógia. Már a felvilágosodás korában megfogalmazódott a gondolat, hogy a múzeum tanítóhely is, azaz nem csupán nézelődésre, de okulásra is szolgál. Érdekes módon a legkorábbi modern múzeumpedagógiai törekvések az Egyesült Államokban jelentkeztek az 1870-es évek végén. Persze előképek voltak: Párizsban a Louvre, Berlinben a Kaiser Friedrich Múzeum, vagy Londonban a National Gallery és a Victoria and Albert Museum.

„A múzeumok érted vannak. Olyasmit adhatnak neked, ami letűnt korokban csak királyoké és királynőké volt, lehetőséget arra, hogy minden idők legnagyobb mesterműveivel légy együtt. Ha tudod, hogyan hozd ki a legtöbbet a múzeumi látogatásból, akkor képes leszel kedvenc műveidből hazavinni valamit, ami életed állandó részévé válik” (David Finn)

A múzeumok – Keleten és Nyugaton egyaránt – egyre fontosabbnak tekintik annak a szemléletnek az eltörlését, amelyet egykoron egy vidéki múzeumigazgató úgy fogalmazott meg: „remek hely a múzeum, kiválóan lehet benne dolgozni, kutatni, csak látogatók ne lennének”. Ma már áldozatok hozatalára is készek a múzeumok és azok vezetői közönségük megtartására és gyarapítására.

A múzeumpedagógai olyan pedagógiai tevékenység, amelynek során a nem szakmai közönség számára megközelíthetővé válnak a múzeumi értékek, elsajátíthatók lesznek ismeretek formájában, és a közönség a múzeum jellegéről, formájáról is képet nyer a múzeumpedagógus segítségével. A múzeumpedagógia tárgyköréhez tartozik a múzeumi közönség szervezése, szakmai irányítása, tájékoztatása, a kiállítások, gyűjtemények népszerűsítése és a kapcsolattartás az oktatási intézményekkel. A múzeumpedagógia a neveléstudomány sajátos területe, mert kötött egy intézményformához, a múzeumhoz, kapcsolatba kerül más oktatási formákkal (iskolai oktatás, képzés, távoktatás, továbbképzés), ám elméleti munkássága inkább az adott múzeum gyűjtési köréhez kapcsolódik. Ezek a sajátosságok helyezik némileg a pedagógia perifériájára a múzeumpedagógiát, ugyanakkor ez a terület sajátos helyzetéből adódóan vonzóvá is válhat gyakorló tanár és elméleti szakember számára egyaránt.

Az ICOM (International Council of Museums) Múzeumok Etikai Kódexe szerint „a múzeumok fontos feladata, hogy széles körűvé tegyék közművelődési tevékenységüket. Ennek a tevékenységnek szerves része az érintett közönséggel való interaktív kapcsolat és a közösség fejlesztése.” Lovas Ilona múzeumpedagógus pedig így fogalmaz: „Az iskolán kívüli ismeretszerzés, ismeretközvetítés sajátos, múzeumban megvalósuló formájával foglalkozó pedagógiai elmélet és gyakorlat; a múzeum gyűjteményi anyaga, kiállításai, az ott folyó kutatómunka és a múzeum látogatói közötti közvetítőtevékenység azon területe, amely a gyermek- és ifjúsági korosztállyal foglalkozik. Közvetlen célja a múzeumi anyag (gyűjtemény, kutatómunka, kiállítás) sokoldalú és élményszerű megismertetése. Hosszabb távú célja a múzeumok által nyújtott kulturális ismeret és élmény igénylésére és ezáltal múzeumlátogatóvá nevelés. Magyarországon az 1970-es évek elején indult meg a múzeumokban a gyermek- és ifjúsági korosztállyal való tudatos foglalkozás, e foglalkozások különböző formáinak, típusainak és módszereinek kidolgozása. Ekkortól alkalmaznak a múzeumokban erre a feladatra önálló munkakörű munkatársakat, múzeumpedagógusokat.”

A magyarországi múzeumpedagógiai módszerek és foglalkozások államilag generált formája valóban a 70-es években indult meg, de már jelentős pedagógusok (Nagy László, Domonkos Lászlóné, Karácsony Sándor) is felvetették a múzeum és pedagógia kapcsolatát a századelőtől kezdődően. Ugyanígy a múzeumi oldal is felvetette az iskoláscsoportok látogatásszámának növelését a múzeumnak az erkölcsi és esztétikai nevelésben megjelenő hatásnövelés céljából.

A 70-es évek elején megindult és a Közművelődési törvény (1975) segítségével felgyorsult a hazai múzeumpedagógia fejlődése. „1978-ban az akkori Kulturális Minisztérium áttekintést készített a múzeumok szerepéről és hatásköréről, majd határozatot hozott arról, hogy a múzeumok az eddiginél népszerűbb programokat és színvonalasabb oktatási tevékenységet fejtsenek ki. A múzeumok kiemelt fontosságú célközönsége lettek a gyerekek, diákok csoportjai. A legtöbbször tanulmányi kirándulások ideje alatt múzeumlátogató gyerekek részére fontos lett az ismeretszerző tevékenységet segítő pedagógusok bekapcsolódása a múzeumok életébe. Kezdetben a megfelelő szakos tanárok tartottak tárlatvezetést és hozzájuk kapcsolódó foglakozásokat. Ezzel párhuzamosan beindultak a rendszeres hétvégi foglakozások.” (Tóthné Szabó Orsolya). Ennek a fellendülő időszaknak eredményei a különböző kiadványok, kistanulmányok, módszertani írások, amelyek a múzeumpedagógia elméletét és gyakorlatát fogalmazták meg. A rendszerváltás sem a múzeumok, sem pedig a múzeumpedagógusok helyzetét nem könnyítette meg. A pénzfogyás elérte a múzeumok közművelődési, közönségkapcsolatokkal foglalkozó osztályait is.

A „pangás időszakában” azonban megindult a múzeumpedagógus-képzés az Iparművészeti Egyetemen (ma MOME), valamint az ELTE Neveléstudományi szakán. Posztgraduális képzések voltak ezek, így a felsőoktatás indukált egy szinte máig tartó intézményi innovációs folyamatot, amelyben a múzeumok, gyűjtemények szinkronban az oktatással meg- vagy újaindították múzeumpedagógiai műhelyeiket.

Magatartás és kapcsolatteremtés

Kapcsolatteremtés. A múzeumpedagógia a múzeum és az oktatás közötti híd. Ez a híd formai és tartalmi elemekkel rendelkezik. Formailag a két intézménytípus egymásra találását jelenti. A múzeum közönségének egyik csoportját az iskolai tanulók és tanárok adják. Az intézmények azonban egyben propagátorai és segítői is egymásnak. Kedvezmények, kapcsolattartási formák, együttműködési szerződések segítik az egymásrautaltság kiteljesedését. A tartalmi oldal az oktatásban való integráció. A múzeumi tudás és az iskolai tudás, illetve ismeretszerzés találkozik egy-egy iskolai csoport múzeumi óráin, egy-egy muzeológus iskolai előadásán. Mindezt a múzeumpedagógus koordinálja, építi, segíti és gyakran főszereplőként le is vezényli, előadást, tárlatvezetést, múzeumi órát, vagy iskolai látogatást szervezve, tartva. „A múzeumi tárlatlátogatáshoz kapcsolódó műhelymunka után, a helyszíneken látottak, hallottak feldolgozása többnyire tanórai keretekben, az iskolában folytatódnak. Ezeken az előkészítő- és utófoglakozásokon is részt vesz általában a múzeumpedagógus. (Például a Szépművészeti Múzeumból Juhász Litza)” – írja egyik beszámolóban a budapesti Áldás utcai iskola rajztanára.

A tárlatvezetések, foglalkozások módszertana akként változik, milyen típusú múzeumba látogatnak a tanulók. A művészeti múzeumokban a műtárgyak feldolgozása, megértése során például az adott témákra saját alkotásokkal válaszolnak – Szabics Ágnes múzeumkommunikációs gyakorlatai a Műcsarnok kiállításain –; a Közlekedési Múzeumban egy-egy témát követő tesztfeladatokkal, esetleg az adott járművek kipróbálásával (ráülni egy régi kerékpárra, beszállni az Orient Express fülkéjébe). Megint más módszert igényel a Természettudományi Múzeum Búvártermében, dolgozni, vagy egy növény gyűjtőlapját elkészíteni szakavatott irányítás mellett.

Magatartás. A múzeumpedagógus az a kétlelkű szereplő, aki az iskolai-oktatási intézményekben és a múzeum intézményben is járatos. Ennek megfelelően a tanár és a muzeológus szerepe sem áll távol tőle (végzettségét tekintve lehet mindkettő). Viselkedését – magatartását – az határozza meg közönsége előtt, hogy épp melyik „énje” válik fontossá. Amikor néhány évvel ezelőtt a magyar kortárs múzeumpedagógia egyik kiemelkedő személyisége, Dr. Vásárhelyi Tamás, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese a Múzeumok Éjszakáján poloskának (!) öltözve magyarázta el a látogatóknak a kevéssé kedvelt állat életműködését, s azt remek demonstrációval kísérte, máris több hívet szerzett múzeumának és a tudomány e területének, mint a rengeteg vitrin és tárló a kiállításon.

Kérdés persze, hogy a múzeumpedagógusnak szakemberként, tudósként, vagy tanítóként kell-e szerepelnie? A szerepeket, a viselkedésformát mindig a körülmények alakítják ki, nem pedig az előképzettség. (A múzeumban nem akar osztályfőnökként, szaktanárként fellépni, az iskolában pedig nem tudósként ad elő.) Szerepét, magatartását, hozzáállását pedagógiai érzékenység, szakmai hitelesség és a múzeum iránti elkötelezettség kell, hogy vezesse.

A múzeumpedagógus olyan pozíciót tölt be a kulturális, a múzeumi metakommunikációban, amely egyszerre teszi őt főszereplővé egy tárlat megismerésében, és háttéremberré, aki ügyesen manipulálja az érdeklődő közönséget. „Tanórákon ritkán van múzeumi vendégünk, de már előfordult. Ennek egyrészt egyeztetési, másrészt anyagi okai vannak. Azok azonban, akiket sikerült megnyernünk előadás tartására, maradandó élményt nyújtottak a gyerekeknek (haditechnikai eszközök bemutatója)” – számol be erről a budapesti XX. kerület egyik általános iskolájának tanára. Vagyis a „propagátor” egyben manipulátor is, hiszen a magával vitt, bemutatott eszközök még a kiselőadásnál is „maradandóbb élményt” adhattak közönségének.

Ugyanakkor a múzeumpedagógus szolgálja, informálja és áttételesen befolyásolja az adott múzeum kiállításpolitikáját is. „A múzeumpedagógiai cél, a látogató személyes, megélt tapasztalatának megkonstruálása azonban minimum egy dolgot feltételez. Ugyanis az adott múzeum is tisztában legyen azzal, hogy egy-egy kiállítás milyen hermeneutikai problémát vet fel s old meg” – írja az Élet és Irodalom hasábjain 2009 januárjában György Péter. Ezt a kontextus-problémát, amely a vezetéseken és foglalkozásokon keresztül is értelmezhetővé válik/válhat, a múzeumpedagógus segítheti elő.

A kortárs múzeumpedagógia

Amióta a 90-es évek végétől évente 15-25 diplomás múzeumpedagógus hagyja el az ELTE neveléstudományi tanszékét, elmondható, hogy megfelelő lehet(ne) a múzeumpedagógus-ellátottság hazánk múzeumaiban. Valóban, az utóbbi évek robbanásszerű változást hoztak a szakmai munkában és a segédanyagok megjelenésének tekintetében. Nem csupán a budapesti, a kisebb-nagyobb vidéki múzeumok is átgondolt stratégiával szervezik a múzeumpedagógiai tevékenységet.

Az eddig élenjáró nagy múzeumok – mint a Szépművészeti, a Természettudományi, a Nemzeti, a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum, illetve a Műcsarnok (amely valójában nem lát el valódi múzeumi funkciókat) – mellett többek között a miskolci Hermann Ottó Múzeum, a szentendrei Szabadtéri Múzeum, a győri Xántus János Múzeum, a szegedi Móra Ferenc Múzeum, vagy a Paksi Képtár is magas színvonalú múzeumpedagógiai tevékenységet folytat.

A szemléletváltást kétségkívül elsőként a Természettudományi Múzeum és a Szépművészeti Múzeum indította el. Előbbi még régi helyén, a Nemzeti Múzeumban létrehozta a Búvár termet, amelynek kutató-, információközlő- és játszótér-szerepe egyaránt fontos lett az odaérkező, elsősorban iskoláskorú csoportoknak. A Szépművészeti Múzeum Szépműhelye az iskolákkal tartott szoros kapcsolattartással, valamint versenyszervezéssel, illetve az iskolába látogató múzeumpedagógiai programmal és a pedagógusképzéssel akarta megújítani a múzeumpedagógiai munkát. Ugyanígy járt el a Magyar Nemzeti Múzeum is, ahol a múzeumpedagógusok (Lovas Márta és kollegái) Történelmi Játszóházat indítottak, ahol iskolai csoportok egy-egy történelmi kor kellékeivel, hangulatával ismerkedhettek meg. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársai (Káldy Mária vezetésével) a különböző jeles napok, népszokások megünneplésén túl a falusi élet mindennapjainak kemény munkálataiba is bevezetik az odalátogató iskolás csoportokat.

A Néprajzi Múzeum mára a szórakoztató-élménykiállítások múzeumává vált, a mai kor néprajzával, a húsz-negyven éve még élő, mára már szinte archaikussá váló szokásokkal, divattal, anyaghasználattal ismerteti meg nézőit (pl. a farmer, a műanyag), s ezekre gyűjtőmunkákat, a tárlaton belüli és az alkotóműhelybe kihelyezett alkotó foglalkozásokat szervez. Az Iparművészeti Múzeumban is létrehoztak a kiállításokhoz kapcsolódó alkotósarkot, itt az aktuális bemutató helyszínéhez közel játszó- és alkotóházat szerveznek, valamint feladatlap-kitöltő és kreatív foglakozásokat gyerekeknek.

A Tűzoltó-, illetve a Műszaki és a Közlekedési Múzeumnak is van szakirányú múzeumpedagógiai programja, a Közlekedési Múzeum a Múzeumok Éjszakáján, illetve a Múzeumi Majálison egy-egy közlekedési eszköz tervezésével, szerkezetének alapos tanulmányozásával, történelmi idők járművek megismerésével, vetélkedőkkel színesíti a látogatásokat.

A budapesti múzeumok látogatottsága mérhetően nőtt a változatos és érdekes múzeumpedagógiai tevékenységekkel. A múzeumpedagógusok gyakran találkoznak az iskolák tanáraival, közös megbeszéléseik eredményeiként hely- és korosztály-specifikus feladatokat is tudnak közösen megvalósítani. A pesterzsébeti József Attila Általános Iskola helyi tantervében fontos szerepet kap a múzeumpedagógiai program, a kapcsolattartásról így írnak egy felmérésben (ELTE-kutatás, 2009): „Annak köszönhetően, hogy a múzeumpedagógus-képzésre jártunk, igen jó a kapcsolatunk az országos múzeumokkal, hiszen rengeteg ismerőst szólíthatunk meg, ha problémánk van, ha segítségre van szükségünk. Szerencsére a múzeumi kollégák szívesen segítenek (volt, hogy a váratlanul bezárt múzeumi termeket kérésünkre kinyitották, látván ötven kíváncsi gyerek csalódott arcát).”

A Műcsarnok és a Miskolci Hermann Ottó Múzeum közösen vállalt múzeumpedagógiai bemutatókat a budapesti Nagy Imre Általános Iskolával. A második kerületi Áldás utcai Általános Iskola tanulói például – ugyancsak az ELTE-kutatásban szereplő esettanulmány alapján – évente huszonöt magyarországi múzeumot látogattak meg az elmúlt öt évben. Ez legalább két-három órányi ott tartózkodást jelent, tehát az alsó- és felső tagozatos osztályok tanulói (átlagban huszonhárom gyerek) öt év alatt 70-75 órát töltöttek múzeumokban, múzeumi foglalkozásokon iskolai keretben.

A vidéki múzeumok látogatottságát is nagymértékben növelték a múzeumpedagógiai programok. Győrben a Xántus Múzeumban a Mokka művészeti foglalkozások ismertetik meg a gyerekkorú közönséget (is) a kortárs művészet alkotásaival. A szegedi Móra Ferenc Múzeum múzeumpedagógus munkatársa weboldalt indított a múzeum anyagának és foglalkozásainak megismertetéséről, a múzeumpedagógus tevékenységekről, miközben múzeumi témájú animációs filmmel vonzza a közönséget. (A legtöbb magyarországi múzeum saját weboldalán ismerteti programjait, foglakozásait. A Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum bemutató DVD-jén módszertani anyagot is megjelentetett múzeumpedagógiai foglakozásokról, képelemzésekről.) A Paksi Képtár a város támogatásával ingyenes múzeumpedagógiai foglakozásokat hirdet az óvodás- és iskoláskorú közönségnek heti rendszerességgel. Itt az aktuális kortárs kiállítások feldolgozása mellett pedagógusok képzése, módszertani kultúrájuk fejlesztése zajlik. A két éve működő – tehát az ország egyik legmodernebb és legfiatalabb – múzeumi épületében már a tervezés során kialakítottak előadói és múzeumpedagógiai helyiségeket, tehát a tervezés már a korszerű gondolkodást is figyelembe vette.

A múzeumpedagógus-képzés több lábon áll a 90-es évek óta Magyarországon. Az ELTE PTK kurzus mellett számos más formát találtak a múzeumok a pedagógusok, a jövő múzeumpedagógusainak képzésére. A Szépműhely folyamatosan hirdet tanfolyamokat, akkreditált képzéseket pedagógusoknak. Juhász Litza és munkatársai több évnyi tapasztalattal és amerikai modell alapján, a helyi viszonyokra adaptálva szervezik múzeumpedagógus-továbbképző tanfolyamaikat. A Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum Hemrik László vezetésével Pedagógus-keddjein képzi, irányítja a megjelenő, érdeklődő tanárokat a kortárs művészet befogadására, interpretálására. A Műcsarnok munkatársa, Szabics Ágnes két éve indította el a KOMP (Kortárs Múzeumpedagógiai Központ) hírcsatornáját, amely minden fontos múzeumpedagógiai rendezvényről, eseményről értesíti a hírlevélhez csatlakozókat.

A múzeumpedagógia helyzetét nem csak a korábban már említett és jelenleg is feldolgozás alatt álló kérdőíves kutatás (ELTE és OKM) vizsgálja. Ennek célja a „good practice” – a jó gyakorlat – felkutatása, az iskolai esettanulmányok segítségével és a kérdőíves kérdezés eredményeinek összevetése után a mai múzeumpedagógiai helyzet felmérése. Ebben benne foglaltatik a már kiképzett múzeumpedagógusok elhelyezkedési lehetőségeinek megismerése, a múzeumok részéről az igények felmérése, az iskolák oldaláról a kapcsolatok további fejlesztési lehetőségeinek a kutatatása, illetve a problémák, akadályok feltárása. A megbízók reményei szerint egy „up to date” állapotfelmérés segíthet a múzeum és közönségének még harmonikusabb együttműködésében. A múzeumpedagógiai állapotokat az 1990-es évek közepétől konferenciák sora is elemzi, értékeli. Így 1995-ben a Múzeum az iskolában, majd az Iskola a múzeumban tanácskozások az oktatási intézmények és a múzeumok viszonyát boncolgatta, a különböző múzeumok múzeumpedagógiai ellátottságáról és a közönséggel való kapcsolatáról a Kicsomagolt múzeum (Műcsarnok, 1997) beszélt. A kortárs művészet és múzeumpedagógia kérdéseit a Kortársak a múzeumban (Ludwig Múze-um) és az Ingyen se kell elnevezésű tanácskozások vitatták meg. 2009 májusában a Múzeumandragógia első konferenciáját tartják Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában.

A felnőtt-nevelés kérdése már korábban, egy 1997-es Veszprémi konferencián is felmerült, mint a múzeumpedagógia egy részterülete. A Paksi Képtár által tervezett és pályázati pénzekből létrehozandó Kortárs Múzeumpedagógiai Módszertani Központ létjogosultságát indokolja a kortárs művészeti gyűjtemények egyre nagyobb száma, a hozzájuk csatlakozó és velük kapcsolatban álló kortárs galériák igénye. Álljon itt további indoklásként egy idézet György Péter már említett cikkéből: „a múzeumi tanulás, az aktív interpretáció folyamata semmi más, mint a személyessé váló kulturális identitás konstruálásának kivételezett, királyi útja. A múzeum termei a kortárs nemzeti kultúra laboratóriumaként állnak előttünk, kísérletek, modellek, értelmezések, kérdések és válaszok sűrű utalásokkal teli helyeiként, ahol egyszerre tanulunk egymástól, a művektől és a művekről, végül, de nem utolsósorban, éppúgy, mint a színházban: a rendezéstől.”

Ennek a tanulási, megélési lehetőségnek a kortárs gyűjtemények is szereplői lehetnek, még jobban, mint eddig, ha egy módszertani gyűjtemény, oktatóközpont és tanácskozó, továbbképző intézmény áll a hátuk mögött. A múzeumpedagógia segédeszközei természetesen a különféle kiadványok, családi tárlatvezetők, feladatlapok is, amelyeket múzeumi szakemberek és múzeumpedagógus közösen állítanak össze. Ezeknek kitűnő példáit találjuk különböző múzeumokban.

Ugyancsak jelentős előrelépést hoztak azok a szakkönyvek, amelyek a hazai és nemzetközi szakirodalomba való bevezetést, a hazai múzeumpedagógiai praxist ismertették meg az érdeklődőkkel. A teljesség igénye nélkül: az ELTE PTK kiadványai a Múzeumpedagógiai tanulmányok I-II., 2003, illetve 2006 (Foghtüy Krisztina szerkesztésében), Szemelvények az amerikai múzeumpedagógia szakirodalmából (B+V kiadó, szerk: Foghtüy Krisztina, 2000), Dr. Vásárhelyi Tamás – Sinkó István: Múzeum az iskolatáskában (Nemzeti Tankönyvkiadó 2004). A felsorolt könyveken kívül Ébli Gábor, Fejős Zoltán és György Péter a közelmúltban (2004 és 2008 között) megjelent múzeumi tárgyú kötetei segítették a múzeumokról és azon belül a múzeumpedagógiáról kialakult kép árnyalását, a modern múzeum és benne a modern múzeumpedagógia megismerését.

Elmondható tehát, hogy a magyar múzeumpedagógia lépést tart a nemzetközi trendekkel, hiszen a következőkben olvasható rövid nemzetközi áttekintés sem tud több újdonsággal szolgálni, hacsak nem az anyagi megbecsülés, a forrásbiztosítás és szakmai, általános megbecsülés tekintetében.

A magyar múzeumpedagógia tevékenységét a Múzeumok Mindenkinek program keretében a szaktárca, s egy időben a hasonló című kiadvány szerkesztősége – Korenchy Anikó vezetésével – koordinálta. A Múzeumok Majálisa, majd a nemzetközileg nagy karriert befutott kezdeményezés, a Múzeumok Éjszakája múzeumi munkatársak sorát mozgósította egy nyitottabb, izgalmasabb, korszerűbb múzeumkép kialakítására. Ezek a kezdeményezések, a változatos formák, újszerű ötletek sikeresek, a statisztikák azt mutatják, komoly kereslet van a múzeumpedagógiai foglalkozások iránt. Míg a 70-es évek derekán a Magyar Nemzeti Galéria és Szabados Árpád képzőművész által kezdeményezett GYIK Műhely (Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely) unikális vállalkozás volt, amelyben kortárs művészek és művészetpedagógusok kreatív stúdiót indítottak egy múzeum termeiben, addig mára ezek a folyamatok természetesnek mondhatók.

Nemzetközi kitekintés

A nemzetközi múzeumi trendek arra irányulnak, hogy a mára megújuló múzeumpolitika szerint a „szórakoztató múzeum”, vagy „látványmúzeum” befogadóit, érdeklődőit célozzák meg programjaikkal, tevékenységükkel. Entertainer szempontjaik nem nélkülözik a hatásvadász látványelemeket (lásd a londoni Föld Múzeum földrengésterme, a berlini Zsidó Múzeum balta-csarnoka). Ennek az elgondolkoztatásra, élményadásra kihegyezett – s e tekintetben a tudományos-, kutató- és gyűjtőjelleget némileg háttérbe szorító – koncepciónak a kor múzeumpedagógusai is részesei. Nyugaton a Múzeumok Éjszakája itt-ott parádé-jelleggel vonzza a gyűjtemények körébe az érdeklődőket. A múzeumi fesztiválok, a komoly szponzori pénzekből megrendezett – gyakran utazó – világkiállítások szinte megkövetelik a múzeumpedagógiai tevékenység intenzívebbé tételét (csak egy példa erre: a 2007-ben ideutaztatott Luthertől a Bauhausig kiállítás német kurátorai a hazai múzeumpedagógusokat is megkeresték, hogy közös munkával készüljön el a Nemzeti Galéria adaptációjára szóló foglakozási terv és feladatlap).

A nyugati múzeumok nagy hangsúlyt fektetnek az épületen belüli foglalkoztatók kialakítására, amelyek gyakran közvetlen kapcsolatban – esetleg egy üvegfallal elválasztva – vannak a kiállítási térrel. Ilyen például a Koppenhága mellett található Louisiana Modern Művészeti Múzeum. Itt számos foglalkoztató-terem várja a gyermek, ifjúsági és felnőtt korú látogatókat, a programok, munkafüzetek, katalógusok szabadon elvihetők, külön termet biztosítanak a számítógépre írt feladatoknak, a filmes, vagy dramatikus játékoknak. Az ottawai Canadian Civilization Museum hatalmas gyerekfoglalkoztatója önálló múzeumi térként működik, kis kiállításokkal a múzeumi foglalkozásokon készített művekből.

Az interaktivitás, az interdiszciplináris megközelítés Nyugaton már természetes, a multifunkcionális bemutatótermek és anyagok velejárói a kiállítás-rendezésnek. Ugyanígy a sérült (mozgássérült, vak, értelmi fogyatékos) látogatók „kiszolgálása”. (Erre szép hazai kezdeményezéseket is látunk a Szépművészeti Múzeumban, illetve az Iparművészeti Múzeum kiadványában, amely a fogyatékosok kiállítási segítéséről szól). A berlini Zsidó Múzeum kiállítás-tervezésébe beépítette a látogatóbarát és családi vezetést is lehetővé tevő gyakorlatot. Minden kiállításrészt egy-egy foglalkoztató zár le, amelyben áttekinthetővé válik a kiállítás azon szakasza, s ahol akár csoportfoglalkozás is tartható.

Mindezek a példák természetesen még számtalannal lehetnének bővíthetőek. A londoni Tate Modern és holland múzeumok évek óta a kihelyezett múzeumi órákat, a kortárs művészek „iskolai bérbeadását”, alkotói munkájuknak az iskolai keretek között történő, élő bemutatását, azaz a nyitott múzeumot tekintik példaadónak. A chicagói és New York-i modern művészeti múzeumok – jórészt a Getty Alapítvány múzeumpedagógiai projektje részeként – dia- és CD-csomagokat adnak át állandó kiállításaikról – feladatlapokkal együtt – az iskoláknak. Ahogy a Ludwig Múzeum, vagy a debreceni MODEM egy-egy kiállítására iskolabuszokat indít, úgy a nyugat-európai és tengerentúli gyakorlatban ez már bevett szokás. Mint ahogy az is, hogy a kiállítások látogatottságából, a múzeumpedagógusok megfigyelései alapján átformálják az állandó kiállításokat, hogy azok minél élvezhetőbbek legyenek. A múzeumpedagógus, a kurátor, a kutató egymásnak fontos segítője egy nagyobb kiállítási koncepció létrehozásában. De elvárható, hogy a múzeumpedagógus ne csupán pedagógiai, hanem az adott terület tudományos ismereteivel is rendelkezzék, hiszen hitelességét a közönség felé és munkatársai felé is csak így képes biztosítani. Ehhez tartozik még jártassága a kiadványok, múzeumi vezetők, feladatlapok szerkesztésében, képanyagok összeállításában.

Így válhat teljessé az a múzeumpedagógiát jellemző komplex tevékenység, amely oly jellemző a német kifejezéssel múzeumi dolgozóknak (Museumarbeiter) nevezett alkotó és egyben szolgáló, oktató-nevelő, ugyanakkor szórakoztató múzeumpedagógusokra.

A múzeumok tehát – Keleten és Nyugaton egyaránt – egyre fontosabbnak tekintik annak a szemléletnek az eltörlését, amelyet egykoron egy vidéki múzeumigazgató úgy fogalmazott meg: „remek hely a múzeum, kiválóan lehet benne dolgozni, kutatni, csak látogatók ne lennének”. Ma már áldozatok hozatalára is készek a múzeumok és azok vezetői közönségük megtartására és gyarapítására. Jól kiképzett, szakmájukhoz értő múzeumpedagógusaik segítségével ez bizonyára sikerül is nekik.