A Habsburgok „Kunst- und Wunderkammere”

Százhuszonöt éves a Kunsthistorisches Museum

MúzeumCafé 52.

A Kunsthistorisches Museum nemcsak Ausztria legnagyobb, hanem egyben leglátogatottabb művészeti gyűjteménye is. A The Times magazin 2013. májusi felmérése alapján a világ tíz legjobb múzeumának egyike idén ünnepli megnyitásának százhuszonötödik évfordulóját. A múzeum monumentális épülete Bécs belvárosának központi terén, a Mária Terézia tér déli részén áll, szemben a Természettudományi Múzeummal (Naturhistorisches Museum). A múzeumhoz tartozik a Ringstraße túloldalán található Neue Burg, a Hofburgban látható Császári Kincstár (Schatzkammer), valamint a schönbrunni kastély parkjában található Császári Hintómúzeum (Wagenburg) is. A múzeum filiáléjaként működik az innsbrucki Ambras kastély.
A Kunsthistorisches Museumban ma is jól felismerhető az évszázadok alatt felhalmozott királyi, főúri gyűjtemények számos jellegzetessége. Az egyes műtárgyak a Habsburg-dinasztia tagjainak műveltségét és műértését tükrözik. A gyűjtemény szorosan összefügg a Habsburg-ház múltjával és sorsával, úgyszólván kiolvasható belőlük a család története. A korábban kialakult gazdag műgyűjteményeket a 19. század folyamán vonták össze a császárvárosban, azokból a távoli városokból, ahol a Habsburg-dinasztia jelenléte a legtartósabbnak bizonyult (Prága, Madrid, Brüsszel, Innsbruck). Ma ezek alkotják
a bécsi múzeum gyűjteményeinek magvát.

A középkori műkincsek gyűjtése IV. Rudolf osztrák herceg (1358–1365) idejére vezethető vissza. Az 1493-tól uralkodó I. Miksa császár idejében festményekkel, fegyverekkel, vértekkel, régi érmékkel bővült a gyűjtemény. II. Ferdinánd főherceg, tiroli fejedelem a 16. század egyik legjelentősebb műgyűjtője volt. Gyűjteménye legfontosabb részét festmények és páncélok alkották. A birtokába került portrékat olyan kitűnő mesterek készítették, mint ifj. Lucas Cranach, Bronzino vagy Clouet. Kollekciójának különleges egysége volt a természeti képződmények és ritkaságok tára. Az ilyen kabinet, amelyet „Kunst- und Wunderkammer”-nek (művészeti és ritkasággyűjtemény) neveztek, egyetlen korabeli gyűjteményből sem hiányozhatott. Gyűjteményeiből 1580 körül valóságos magánmúzeumot alakított ki az innsbrucki Ambras kastélyban. A 16. század végén Ernő főherceg, Németalföld helytartója elsősorban a kortárs flamand mesterek képeit gyűjtötte. Az alkotásokat halála után bátyja, II. Rudolf császár örökölte. Ezek a festmények ma a képtár legjelentősebb darabjai közé tartoznak, így például id. Pieter Bruegel évszakok sorozatának darabjai, valamint a Gyermekjátékok, a Szent Pál megtérése és a Parasztlakodalom. A különc Habsburg, II. Rudolf császár kora egyik legnagyobb műgyűjtője volt. A képzőművészetek nagy kedvelőjeként és értőjeként németalföldi és itáliai festők sorát gyűjtötte maga köré prágai udvarába. A különös Arcimboldót, Sprangert, a mitológiai jelenetek ravasz mesterét, portréfestőket, a tájkép- és csendéletfestészet jeles képviselőit. Nem takarékoskodott az anyagiakkal, hogy megvásárolja a reneszánsz és a manierizmus leghíresebb alkotásait. Dürer, Tiziano, Brueghel, Coreggio tartoztak a kedvenc festői közé. A császár utóda, II. Mátyás, amikor az 1610-es évek közepén átköltöztette a császári udvart Bécsbe, csak a műtárgyak egy részét szállíttatta át. Ami Prágában maradt, az 1648-ban a svédek zsákmánya lett. Ferdinánd Károly tiroli főherceg révén a 17. század közepén számos 16–17. századi itáliai mester alkotása került Firenzéből az innsbrucki rezidenciára. Legjelentősebb vásárlása Raffaello Belvederei Madonna című mesterműve volt. Szerzeményei közül kiemelendő még Moretto Szent Jusztina az egyszarvúval és az előtte térdeplő donátorral, Annibale Caracci Adonisz rátalál Venusra és Francesco Furini Mária Magdolna címet viselő munkái (a festményeket később Mária Terézia hozatta Bécsbe). III. Ferdinánd császársága idején (1637–1657) nagyszerű Velázquez-portrék kerültek a család birtokába. A Képtár tulajdonképpeni megalapítója Lipót Vilmos főherceg volt, aki Németalföld helytartójaként nagy számban vásárolt festményeket, s Brüsszelben kialakította a saját galériáját. A főherceg művészeti tanácsadója, ifj. David Teniers sok képet festett ura képgyűjteményéről, ezzel felbecsülhetetlen értékű képes leltárt hagyva az utókorra. A főherceg ügyesen használta ki azt a politikai zűrzavart, amelyet a harmincéves háború okozott. Értékes gyűjteményeket szerzett meg igen alacsony áron: így vásárolta meg I. Károly angol király és Buckingham herceg gyűjteményét is. 1656-ban tért vissza Bécsbe, magával hozva e gazdag gyűjteményt, amely a három évvel később készített leltár szerint 1397 festményt, 343 rajzot és 542 szobrot számlált. Halálát követően mindezeket I. Lipót császár örökölte meg. A családi képgyűjteményt a 18. század első felében VI. Károly császár szervezte újjá: díszes galériává alakíttatta át a Stallburg azon emeletét, amely a 17. század közepe óta a képtár székhelye volt. Lotaringiai Ferenc császár vásárlásainak köszönhető a felbecsülhetetlen értékű érem- és kárpitgyűjtemény jelentős része. 1759–60-ban Bernardo Bellotto tizenhárom bécsi vedutája gazdagította a gyűjteményt, amelyeket Mária Terézia megrendelésére készített. A királynő vásárolta meg Rubens öt nagyméretű festményét is, míg II. József uralkodása idején Rubens és Van Dyck hatalmas oltárképeivel bővült a kollekció. Helyszűke miatt ő költöztette át a képtárat a pompás Belvedere kastélyba, amely (több mint tíz évvel megelőzve a Louvre-t) 1781-ben megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. II. Ferenc császár
(1792–1806) és fivére, Ferdinánd toszkán nagyherceg vásárlásai elsősorban kortárs osztrák festők műveit célozták, megalapozva ezzel a modern festészeti gyűjteményt. A császár ezeken kívül több jelentős antik leletet is vásárolt. Több száz szobor és váza került így a gyűjteménybe. A császár parancsára ekkor – a napóleoni háborúk fenyegetései elől – szállították Bécsbe az Ambras kastély műtárgyait, Nürnbergből és Aachenből a birodalmi koronázási jelvényeket, míg Brüsszelből az „Aranygyapjú Lovagrendjé”-nek kincstárát (ezeket a tárgyakat azóta a Schatzkammer őrzi). A Habsburg-gyűjtemények az 1814–15-ös bécsi kongresszus idején már nagyobb részben megtekinthetők voltak.

Az 1860-as években Ferenc József császár szerette volna egy külön múzeumban egyesíteni a családi gyűjteményeket. A város bővítését célzó intézkedések, mint a régi városfal lebontása által a múzeum helye tulajdonképpen már adva volt: a Ring és a Hofburg szomszédságában elhelyezkedő császárfórum. A német származású Gottfried Semper kapott megbízást a múzeumépület megtervezésére, aki igazi mestere volt a historizmus építészeti stílusának. A Kunsthistorisches Museum épületét is ebben a szellemben tervezte meg, kivéve a kupolát, amelyet Carl von Hasenauer tervéből vett át – ő volt az egyetlen az eredetileg felkért négy építész közül, akinek a tervét nem vetették el teljesen. 1871-ben megkezdődhettek a múzeum építésének munkálatai. A kor ízlését jól tükrözi az épület neoreneszánsz stílusa, a belső kialakításában a gazdag dekorativitás és a túlburjánzó pompa. A két építész együttműködése azonban nem volt zökkenőmentes. 1877-ben Semper elhagyta Bécset, s két évvel később meghalt. Az építkezést így Hasenauer fejezte be. A múzeum belső berendezésének munkálatai, az ő irányításával, 1880-ban kezdődtek meg. A belépőt fogadó impozáns lépcsőházat Canova márványcsoportja, a mennyezetet Munkácsy Mihály A művészetek apoteózisa című freskója és Hans Makart tizenkét allegorikus festménye díszíti. Az épületen belül már a tervezéskor is a képtárnak szánták a központi helyet, amelynek első, tudományos igényű katalógusait első igazgatója, Eduard von Engerth készíttette el. A három kötet kétéves rendszerességgel jelent meg (1882, 1884 és 1886). A műtárgyak beköltöztetését 1885-ben kezdték meg, az ünnepélyes megnyitás 1891. október 17-én történt, Ferenc József császár jelenlétében. Az ünnepség sokkal több volt, mint egy hivatalos átadás, a császárváros különleges eseménye lett. A megnyitást követő napokban hatezer meghívott vendég léphetett be az épületbe. 1891. október 21-től a nagyközönség is díjtalanul tekinthette meg a múzeumot, naponta több ezren éltek a várva várt lehetőséggel. A múzeum művészeti gyűjteményei 1918-ban, a köztársaság kikiáltásakor kerültek állami tulajdonba. A második világháború idején – a gyűjtemény megóvása érdekében – a műtárgyakat elszállították Altaussee föld alatti sóbányájába, ahonnan a háború végén sértetlenül kerültek vissza. Az épületet azonban bombatalálat érte, így néhány évig zárva tartott. 1946-ban az újrakezdés határozott szándékát jelezte Vermeer A festőművészet című kivételes értékű alkotásának megvásárlása. 1952-ben már ideiglenesen megnyitottak a képtárat, a múzeum teljes újranyitására azonban egészen 1958-ig várni kellett. A Kunsthistorisches Museum művészeti gyűjteményei ma négy nagy egységre oszthatók: a Képtár, az Antik Gyűjtemény, az Egyiptomi- és Keleti Gyűjtemény, valamint a Kunstkammer, a világ egyik legjelentősebb kincseskamrája.

A Képtár gyűjteményébe több mint hétezer festmény tartozik, ezekből ezernégyszáz az állandó kiállításon tekinthető meg. Idősebb Peter Bruegheltől a híres Évszakok-sorozat darabjaival együtt tizenkét képet, fennmaradt műveinek mintegy harmadát őrzik, amely így a legjelentősebb Brueghel-gyűjtemény a világon. A múzeum régi mesterek alkotásait bemutató részlege Európa legrangosabb képtárainak egyike, méltó versenytársa a Louvre, illetve a Prado festménygyűjteményének. A leggazdagabb a régi flamand, a német mesterek és a velencei iskola festőinek gyűjteménye, rögtön hozzátéve, hogy nagyon nehéz egy ennyire kvalitásos gyűjteményből bizonyos mesterműveket kiemelni. A jelenlegi gyűjtemény jelentős darabjai származnak Lipót Vilmos főherceg tulajdonából, köztük Tiziano és Giorgone munkái, Palma Il Giovane és Palma Il Vecchio alkotásai, Veronese és Tintoretto festményei, akárcsak a korai németalföldi festők, mint Jan van Eyck, Hugo van der Goes és Rogier van der Weyden művei. A művészeti gyűjtemény állami kézbe kerülését követően a műtárgyak célzott vásárlásán fáradoztak. Így sikerült megszerezni például a dunai iskola mestereinek (Lucas Cranach, Albrecht Altdorfer és Wolfgang Huber) táblaképeit. Szintén így került a gyűjteménybe Dürer Egy fiatal velencei nő és Jan Vermeer A festészet allegóriája című alkotása is. Igen híres Rogier van der Weyden Keresztrefeszítés-oltára, amely 1445 körül keletkezett, így egyike a képtár legrégebbi darabjainak. A reneszánsz legjelentősebb munkái közé tartoznak Hieronymus Bosch, Albert Dürer, valamint Albrecht Altdorfer alkotásai. Idősebb Pieter Bruegel Parasztlakodalom és Paraszttánc című alkotásai a múzeum legtöbbször publikált festményei. A barokk művészek műveit Rubens, Antonis van Dyck, Rembrandt és Samuel van Hoogstraeten festményei reprezentálják. Az itáliai művészetet olyan csúcsdarabok képviselik, mint Andrea Mantegna, Antonello da Messina, Giovanni Vellini, Tiziano és Caravaggio alkotásai.

A bécsi udvarban már a 16. század óta gyűjtötték az antik emlékeket. Ezt a gyűjteményt gazdagították a birodalom különböző részein előkerülő régészeti leletek és a megvásárolt magángyűjtemények anyagai. A 19. században az érdeklődés ismét az antik tárgyak felé fordult, a gyűjtemény ekkor néhány nagyon különleges darabbal gyarapodott. A 19. század nagy nemzetközi expedícióiban és ásatásaiban osztrák tudósok is részt vettek. Ennek köszönhető, hogy a kelet-görög térségben végzett nagy ásatásokból sok érdekes tárgy került a gyűjteménybe, így például Szamothrakéből és Epheszoszból. Az antik vázagyűjtemény 1940-ben jelentős mértékben bővült az egykori Osztrák Iparművészeti Múzeum antik tárgyainak átvétele révén. Nem kevésbé jelentős az antik szoboranyag, amelynek kiemelkedő darabjai egy epheszoszi atléta bronzszobra, a pártus emlékmű reliefje, egy amazonszarkofág, valamint Arisztotelész portréja. Az aranyból, elefántcsonttal készített díszfibulák jól mutatják az előkelők mindenféle ékszer iránti érdeklődését. Különösen szemet gyönyörködtető az 1799-ben megtalált nagyszentmiklósi aranykincs, amely huszonhárom aranyedényből áll. A csaknem tíz kilogrammnyi aranytárgy Közép-Európa legfontosabb kora-középkori aranylelete.

A múzeum Egyiptomi-Keleti Gyűjteménye négyezer tárgyat számlál. Napóleon 1798-as egyiptomi expedíciója irányította az európaiak figyelmet a Nílus országa felé, ekkor jött divatba a királyi családoknál az egyiptomi tárgyak gyűjtése. A gyűjtemény legrégebbi darabja egy a késő egyiptomi korból származó szobor, amely bizonyíthatóan már a 16. században is a gyűjtemény része volt. Az egyiptomi-keleti tárgyak gyűjteménye 1878-ban, a Miramare-kollekció megszerzése által jelentősen bővült. A 20. században aztán az osztrák régészek egyiptomi ásatásai váltak az új szerzemények legfőbb forrásává. Az elsődleges gyűjtési terület a fáraók korából származó szobrok, különösen az Óbirodalom idejéből. A gyűjtemény azonban más alkotásokat is tartalmaz: reliefeket, épülettöredékeket, ékszereket, amuletteket, kisplasztikákat, valamint papiruszokat.

A 2013 márciusában újranyitott Kunstkammer termeiben több mint két-ezer-egyszáz, a Habsburgok által évszázadok alatt összegyűjtött értékes tárgyat láthatunk. Közülük sok kötődik az antik gyűjteményhez, de láthatunk különlegességeket a középkorból, a reneszánsz időszakából, s a barokkon át egészen a 19. századig. A legkülönlegesebbek a 16–17. századi tárgyak. Vannak ezüst- és aranytárgyak, kőfaragók munkái, bronz, valamint faragott elefántcsont tárgyak, s nem utolsósorban kárpitok. Lenyűgöző a tárgyak sokfélesége, amely képes közvetíteni azt a dolgot, amelyet a reneszánsz művészeti és csodakamrái (Kunst- und Wunderkammer) gyűjtöttek: a szokatlant, a csodálatra méltót, a nem mindennaposat állították a középpontba. A Kunstkammer minden bizonnyal legjelentősebb darabja a II. Ferdinánd tiroli gyűjteményéből származó sótartó (1540 k.), amelyet Benvenuto Cellini eredetileg I. Ferenc francia király számára készített. Az arany, zománc tárgy só- és borstartóként szolgált: Neptunus, a sót adó tenger istene ül szemben a fűszereket termő földistennővel, Gaiával. A hajó alakú ötvösremek szerepel az Ambras kastély 1596-os leltárában. Cellini becses munkáját 2003-ban ellopták, s csak mintegy három év múltán került vissza a múzeumba. A legrégebbi kiállítási tárgy egy elefántcsont tábla a 9. századból, míg a legújabb egy mennyezetkép a múzeum megnyitásának évéből, 1891-ből.

Az idei, jubileumi múzeumi év programjai tulajdonképpen a március 7-én megnyitott, ünnepi szokásokat és hagyományokat bemutató Feste Feiern című időszaki kiállítással kezdődtek, amelyen az ünnep tematikáját állították a középpontba. A különböző korok művészeti alkotásain keresztül azt kívánják bemutatni, hogy miként ünnepeltek az európai uralkodócsaládok, a városok polgárai, valamint a falusi emberek. A tárlaton ünnepi lakomákat, szabadtéri rendezvényeket, karneválokat, koronázás vagy esküvő alkalmából rendezett felvonulásokat, születésnapi összejöveteleket és azok kellékeit láthatjuk. Idősebb Pieter Bruegheltől két festmény is látható a kiállításon. A Farsang és a Böjt harca (1559) az első szignált és datált művei közé tartozik, míg a Paraszttánc (1568 körül) című alkotása egy falusi ünnepséget ábrázol, amelyen már az emberek a kép egyértelmű főszereplői. Az időszaki kiállításra kölcsöntárgyak is érkeztek, így például a Madridi Nemzeti Múzeum képtárából Francisco José de Goya Szembekötősdi című műve. A kiállításon az ünnep témaköréhez kapcsolódó tárgyakat, köztük számos ritkaságot is megtekinthetünk: így például egy a 16. században készült ivószéket, amely addig tartotta fogva vendégét, amíg az fenékig ki nem itta az érkező üdvözlésére emelt poharat. Igazi különlegesség, most először kerül a nagyközönség elé az a tizenhét méter hosszú óriási asztalterítő, amelyet V. Károly német-római császár rendelt meg 1527-ben, az Aranygyapjas Rend ünnepi lakomájára. A szeptember 11-ig nyitva tartó kiállításon szerepel I. Miksa német-római császár lovagi öltözete, továbbá Alexander McQueen brit divattervező darabjai, amelyek a londoni Viktória és Albert Múzeumból érkeztek.

Az időszaki kiállításon kívül számos program várja a látogatókat a jubileumi évben: augusztusig az elmúlt százhuszonöt esztendő plakátjaiból látható egy válogatás, míg ősszel Edmund de Waal angol kortárs képzőművész munkáiból nyílik kiállítás. Az intézmény a televízióban is népszerűsíti a gyűjteményét: a 100 mestermű(100 Meisterwerke) című sorozat március elejétől látható az ORF III osztrák tévécsatornán. Újdonság, hogy a múzeum tárlatainak anyaga az idei évtől, KHM-stories néven mobil applikáción is elérhető, a khm.at honlapon pedig az év elejétől, heti rendszerességgel mindig egy újabb érdekes történet olvasható a múzeum elmúlt százhuszonöt évének történetéből. A Kunsthistorisches Museum különleges születésnapi ajándékot is tartogat: 2016-ban minden látogató a saját születésnapján ingyenesen léphet be a múzeumba.