ITÁLIAI MŰVÉSZEK A LEDERER-GYŰJTEMÉNYBEN

MúzeumCafé 65.

szerző: JUHÁSZ SÁNDOR

A gyűjtőként és művészeti íróként egyaránt ismert Lederer Sándor (1854–1924) a zürichi műszaki egyetemen mérnöki diplomát szerzett. „Belső hivatása azonban már korán a művészet felé terelte, s mivel szerencsés sorsa módot adott neki arra, hogy szabadon élhessen szenvedélyének, buzgó autodidaxis útján kiváló szakemberré képezte ki magát. Érdeklődése hamar határozott irányt vett: az olasz, főként a felső-olaszországi festészetet tette tanulmányának tárgyává.”1 E témában több értekezést írt a Szépművészeti Múzeum régi itáliai festményeiről, ezek a Lyka-féle Művészetben2 és a múzeum évkönyveiben3 jelentek meg. „Nagy szeretetében az olasz művészet iránt nem érte be a tudományos vizsgálódással, hanem szerezni is vágyott valamit annak a művészetnek emlékeiből, amelynek rokonszenve és tudományos érdeklődése szól. Így keletkezett olasz képgyűjteménye, melyet évtizedeken át gyűjtögetett, szerényen, de szeretettel és azzal a szolid kritikával, mely Lederert, a tudóst is jellemzi.”4

¶ A festmények számbavételénél abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nincs szükség hosszas kutakodásra, mivel maga a tulajdonos készítette el kollekciója katalógusát 1920-ban. A Szépművészeti Múzeum könyvtárában őrzött kézirat5 – néhány magyar és 17. századi holland alkotás mellett – harminckét itáliai festő képét sorolja fel. Utóbbi művek sorsának alakulását igyekszik nyomon követni az alábbi írás.

¶ A kollekcióról először Diner-Dénes József írt ismertetőt 1904-ben,6 majd két évvel később Giorgio Bernardini a L’Arte hasábjain.7 Az olasz képekből egy tucatot láthatott a közönség a budapesti orvosszövetség által rendezett kiállításon 1902-ben,8 s négy alkotást a köztulajdonba vett műkincsek 1919-es tárlatán a Műcsarnokban.9 Bár a gyűjtőtől ennél több képet foglaltak le a Forradalmi Kormányzótanács nevében.10

¶ A gyűjtemény krémjét azonban csak jóval Lederer halála után, 1937-ben mutatták be a Nemzeti Szalonban, ahol huszonnégy festményt állítottak ki.11 A művek ekkor már a gyűjtő három gyermeke tulajdonában voltak. Nem tudható, pontosan ki és mely képeket birtokolta, erre csak későbbi dokumentumok alapján következtethetünk. Hesser Andorné (Lederer Erzsébet) 1943 októberében ideiglenes letétként festményeket helyezett el a Szépművészeti Múzeumban, ezekből tizenkét kép származott apja olasz gyűjteményéből.12 Szintén így járt el testvére, Lederer Miklós 1944 áprilisában, akinek letétjében nyolc olasz festő munkája szerepelt.13 A maradék művek valószínűleg a harmadik testvér, Benes Imréné (Lederer Klára) birtokában lehettek, de erről nincs dokumentum.

¶ Amikor a második világháború vége felé a Szépművészeti Múzeum műkincseit Nyugat felé menekítették, az ott lévő magántulajdonú műtárgyak közül számos került be ezekbe a szállítmányokba. Az anyag nagy része Ausztriában a nyugati szövetségesek kezére került, de jó néhány ládányi műalkotás maradt a szentgotthárdi cisztercita kolostor pincéjében. Utóbbiak már 1945 júniusának elején visszakerültek a múzeumba, míg Nyugatról 1946 decemberében a „Műkincs­vonat” és 1947 áprilisában az „Ezüstvonat” hozta haza az értékeket.

¶ A Lederer Miklós letétjében lévő festmények valószínűleg a múzeum épületében vészelték át a főváros ostromát, mégpedig sértetlenül, mivel felesége hiánytalanul vehette át a képeket 1945. május 11-én.14 Hesserné letétjének olasz képei a külföldre induló szállítmányokba kerültek, de majd mindegyik túlélte a kalandot. A visszakerült ládák tartalmának jegyzőkönyveiből kiderül: Szentgotthárdból öt,15 a Műkincsvonat anyagából négy,16 az Ezüstvonatéból pedig egy17 kép került elő. Közülük két festmény szerepelt a Szépművészeti Múzeum 1946-ban megrendezett, „magántulajdonban lévő régi mesterek” kiállításán, amelyen összesen öt itáliai képet mutattak be a Lederer-gyűjteményből.18 Ferrari zenélő angyalainak (L. 20–21.) nincs nyomuk, talán a múzeumból vagy a szállítás során tűntek el.

¶ A letét sorsát bonyolította, hogy Hesser Andornét 1944 szeptemberében holttá nyilvánították, és meg kellett várni az örökösödési eljárás lefolytatását. A jogi procedúra végeredményeként az ági eredetű vagyontárgyakat, így a festményeket is, fele-fele részben Hesserné unokaöccsei, Lederer Miklós és Lederer András (az elhunyt Lederer Miklós gyermekei) örökölték. Sárkány Ferenc ügyvéd az ő megbízásukból vette át a képeket a Szépművészeti Múzeumtól 1949-ben, de a visszakerült tíz olasz festményből csak kilencet, mivel a Szent Katalin eljegyzése című Santacroce-képet (L. 4.) a múzeum tanulmányozásra magánál tartotta,19 amit az 1952-es letétraktári jegyzék is megerősít.20 Meglepő, de a festmény még ma is a Régi Képtárban lévő letétek között található. Szintén a háború végi zűrzavarban kallódott el Domenico Beccafumi festménye (L. 25.), mely Jakab Ödön festőművésznél volt restaurálásra, aki a Szálasi-éra idején lakásából elköltözni kényszerült, és visszatérése után a képet már nem találta.21 A fekete-fehér reprodukcióból ismert mű jelenleg lappang, ám színvilágáról fogalmat alkothatunk, mivel Beccafumi körének tulajdonított, csak méretben eltérő, de teljesen azonos kompozíciót árverezett a Sotheby’s pár éve Londonban.22

¶ Az elmúlt évtizedek alatt a harminckét festményből számos került hazai közgyűjteménybe. A Szépművészeti Múzeum egy művet BÁV-árverésen,23 hatot pedig magánszemélytől vásárolt meg.24 Ebből kettőt a magángyűjteményekből megrendezett 1981-es kiállítás anyagából, ahol három festmény volt látható Lederer olasz képgyűjteményéből.25

¶ A szekszárdi múzeumban lévő Rocco Marconi-festmény (L. 5.) története nem ilyen egyértelmű. Garas Klára már egy 1955-ben megjelent írásában26 a vidéki város gyűjteményében lévőként említi a képet, amely csak jóval később került az intézmény leltárába. Szentes András szerint a festmény évtizedekig a múzeum padlásán elfelejtve hevert, és csak a nyolcvanas évek elején került elő több más műtárggyal egyetemben.27 A képet 1949-ben a bonyhádi Perczel család ajándékozta a múzeumnak, de nem tudjuk, mikor és hogyan jutott a család birtokába.

¶ A Lederer-kollekció itáliai képei más árveréseken is feltűntek. Moroni festményének párdarabját (L. 13–14.) Londonban adták el 1979-ben,28 a művész egyik monográfusa szerint a képek az olaszországi Faroni gyűjteményébe kerültek.29 Andrea Previtali Szent Jeromosát (L. 3.) a müncheni Hampel cég árverezte néhány évvel ezelőtt.30 A kép a torontói Moos Galéria és egy olasz magángyűjtemény után került az aukciósházhoz. Egy másik Szent Jeromos-kompozíciót (L. 12.) Moretto da Brescia körébe tartozó művész munkájaként aukcionálta a Nagyházi Galéria 2008 decemberében.31 A kép védettségét a Kulturális Javak Bizottsága 2009 májusában megszüntette, így nem biztos, hogy ma is hazai tulajdonban van az alkotás. Ebből a szempontból kedvezőbben alakult a Nagyházi Galériában megfordult másik mű sorsa: Francesco Furini Veritas című alkotása (L. 29.) a 2013-as árverés32 után is megtartotta védett státusát, mivel szerepel a Forster Központ védett műtárgyakat nyilvántartó adatbázisában, ahogy még jó néhány magántulajdonban lévő festmény Lederer olasz képgyűjteményéből (L. 7., 15., 19., 23–24.).

¶ Tizenhárom képnek még nem sikerült a nyomára jutni, pedig két mű kivételével (L. 16. és 27.) mindegyikről ismerünk reprodukciót. Ezek felkutatása sem lehetetlen, mivel – a méretbeli adatokon túl – a két kompozíció szöveges leírása megtalálható Lederer gyűjteményi kéziratában. A lappangó művek között talán a legizgalmasabb a Szent Katalin eljegyzését ábrázoló festmény (L. 30.), amelyet Lederer Pietro da Cortona műveként jegyzett be katalógusába. A képet egy magánszemélytől vásárolta Milánóban 1901-ben. Megjegyzi, hogy Gustavo Frizzoni és Adolfo Venturi művészettörténészek eredetinek tartják a művet. Lederer mindkét olasz művészettörténésszel baráti viszonyt ápolt, akik bizonyára nem fénykép, hanem a festmény ismeretében alakították ki véleményüket. Teljesen azonos kompozíció ismert bécsi és római közgyűjteményben Ciro Ferri munkájaként,33 aki Cortona tanítványa és munkatársa volt. Lederer szerint: „Egyik replika sem érte el az eredetit az érzés intimitásában, a frissességben és a finomságban, a szín gazdagságában és varázsában, valamint a bravúros festői kivitelezésében.”34 Cortona egyik monográfusa, Giuliano Briganti a Lederer-gyűjtemény festményét téves meghatározásnak tartja, de csak Diner 1904-es ismertetőjében megjelent reprodukcióból ismeri a művet.35 Ez elég gyenge fotográfia, főleg a részleteket is jól mutató, Bécsben lévő, Ferri-féle kép fotója tükrében. Briganti még hivatkozik von Below 1932-ben megjelent katalógusára, aki inkább másolatnak, mint eredetinek gondolta a festményt.36 Egyszóval a kép akár Cortona munkája is lehet, de erre csak a mű részletes vizsgálata adhatna választ.

¶ Lederer Sándor nem hírnév vagy nagyravágyás reményében gyűjtött műalkotásokat. Katalógusa előszava alapján arra vágyott, hogy – megfelelő könyvtár és fotográfiák mellett – a művészettörténet őszinte példái vegyék körül mint tanulmányi inspirációk. Ezek a képek számára csak tájékozódási pontok voltak az általa oly szeretett itáliai művészet történetében.

Lederer Sándor olasz festménygyűjteménye

 

  1. 1. ID. GIROLAMO DA TREVISO (1450–1496): Mária az alvó gyermekkel

Olaj és tempera, fa, 65,8×48,9 cm Jelezve lent középen: HIERONYMUS TARVISIO P.

Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, Ltsz. 75.6

 

  1. 2. GIOVANNI BELLINI (1430–1516) után: Mária gyermekével

Olaj, fa, 53×55 cm

Lappang

 

  1. 3. ANDREA PREVITALI (1480–1528): Szent Jeromos a feszület előtt

Olaj, fa. 61×51 cm

Aukció: Hampel, München, 2015. márc. 25. No. 506.

 

  1. 4. GIROLAMO DA SANTACROCE (1490–1556): Alexandriai Szent Katalin eljegyzése

Olaj, nyárfa; 49×62 cm

Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, Letét

 

  1. 5. ROCCO MARCONI (1490–1529): Jézus és a házasságtörő nő

Olaj, fa. 137×173 cm Jelzése fent balra: ROCHVS DE MARCHONIB. P.

Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Képzőművészeti Gyűjtemény, Szekszárd, Ltsz. 1984.10.1

 

  1. 6. BONIFACIO DE’ PITATI (1487–1553) követője: Háromkirályok hódolása

Vászon, 120×160 cm

Lappang

 

  1. 7. VERONAI FESTŐ: Szent Péter

Olaj, fa, 50×37,5 cm

Magántulajdon. Forster védettségi szám: 79 484

 

  1. 8. GIOVANNI FRANCESCO CAROTO (1480–1555): Mária gyermekével

Olaj, vászon, 59×51 cm

Lappang

 

  1. 9. GIOVANNI FRANCESCO CAROTO (1480–1555): A gyermek Jézus imádása

Olaj, nyárfa, 28,3×58,5 cm

Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, Ltsz. 82.2

  1. 10. MICHELE DA VERONA (?) (1470–1540): Judit

Vászon, 82×65 cm

Lappang

 

  1. 11. GIROLAMO ROMANINO (1485–1566): Mária gyermekével

Olaj, fa, 55×46 cm

Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, Ltsz. 75.4

 

  1. 12. MORETTO DA BRESCIA (1498–1554) után: Szent Jeromos

Olaj, vászon, 112×92 cm

Aukció: Nagyházi Galéria, 150. árverés (2008), No. 21.

 

  1. 13. GIOVANNI BATTISTA MORONI (1520–1578): Szent Lucia

Olaj, fa, 27,9×15,3 cm

Aukció: Christie, Manson & Woods, London, 1979. márc. 30. No. 27.

 

  1. 14. GIOVANNI BATTISTA MORONI (1520–1578): Szent János evangélista

Olaj, fa, 27,9×15,3 cm

Aukció: Christie, Manson & Woods, London, 1979. márc. 30. No. 27.

 

  1. 15. MARCELLO FOGOLINO (1485–1558 k.): Mária a gyermekével

Olaj, fa; 47×37 cm

Magántulajdon. Forster védettségi szám: 66 021

 

  1. 16. PALMA GIOVANE (1544–1628): Egy ifjú felszentelése

Olaj, karton fán, 44,5×22,5 cm

Lappang

 

  1. 17. GIOVANNI DOMENICO TIEPOLO (1727–1804): Mária fej

Olaj, vászon; 39,5×31,5 cm

Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, Ltsz. 95.8

 

  1. 18. DEFENDENTE FERRARI (1490–1540): Zakariás nevet ad Keresztelő Szent Jánosnak

Olaj, nyárfa, 34,6×64,5 cm

Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, Ltsz. 82.1

 

 

  1. 19. ANDREA SOLARIO (1460–1524)?: Ecce Homo (Krisztus nádjogarral)

Olaj, fa, 46×34 cm

Magántulajdon. Forster védettségi szám: 83 158

 

  1. 20. GAUDENZIO FERRARI (1475–1546): Gitározó angyal

Olaj, fa, 44×20 cm

Lappang

 

  1. 21. GAUDENZIO FERRARI (1475–1546): Hegedülő angyal

Olaj, fa, 44×21 cm

Lappang

 

  1. 22. GIOVANNNI ANTONIO BAZZI, IL SODOMA (1477–1549): Lukrécia halála

Olaj, fa, 71×61 cm

Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, Ltsz. 77.16

 

  1. 23. GIAMPIETRINO (1495–1521): Szent Tekla

Olaj, fáról vászonra áttéve, 70×53 cm

Magántulajdon. Forster védettségi szám: 81 032

 

  1. 24. DOMENICO PANETTI (1460–1530): Jézus bemutatása a templomban

Olaj, fa, 55×43 cm

Magántulajdon. Forster védettségi szám: 79 416

 

  1. 25. DOMENICO BECCAFUMI (1486–1551): Mária gyermekével és Szent Katalinnal

Olaj, fa tondo, átmérő 21 cm

Lappang

 

  1. 26. ANDREA DEL BRESCIANINO (1487–1525): Egy vértanú mellképe (fragmentum)

Fa, 43×30 cm

Lappang

 

  1. 27. FIRENZEI FESTŐ: A Szent Család a kis Keresztelő Szent Jánossal

Fa, 97×68,5 cm

Lappang

 

 

  1. 28. DOMENICO PULIGO (1492–1527) után: Kleopátra halála

Olaj, fa, 71,5×55 cm

Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, Ltsz. 71.23

 

  1. 29. FRANCESCO FURINI (1600–1646): Veritas

Olaj, vászon, 75,5×59 cm

Aukció: Nagyházi Galéria, 191. aukció (2013), No. 49.

Magántulajdon. Forster védettségi szám: 83 157

 

L.30. PIETRO DA CORTONA (1596–1669): Alexandriai Szent Katalin eljegyzése

Olaj, vászon, 115×81 cm

Lappang

 

L.31. ELISABETTA SIRANI (1638–1665): Mária a gyermek Krisztussal a karjában

Vászon, 38,5×28 cm Jelölve a ruha mellrészén: ELISABETTA és a bal kar ruhaszegélyén

SIRANI. F. 1663.

Lappang

 

L.32. TEMPESTA, ifj. Pieter Mulier (1637–1701): Tengerparti táj állatokkal

Vászon, 25×34 cm

Lappang

Jegyzetek

[1]   Petrovics Elek: Lederer Sándor. Egy magyar művészettörténész hetvenedik születésnapjára. Budapesti Hírlap, 1924. máj. 7. 4.

[2]       Művészet, 1906/3. 4. 5. 6. és 1907/5. 6. sz.

[3]   Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum évkönyvei. Szerk.: Petrovics Elek. 1. sz., 1918;
2. sz., 1919; 3. sz., Budapest 1924.