A Salgótarjáni utcai zsidó temető reneszánsza

MúzeumCafé 57.

Történelmi bevezető

 

Az Ótestamentumban találkozhatunk először utalással a zsidó temetkezési kultúrára, amikor Ábrahám temeti feleségét, Sárát (Genezis 23:1-20. Ám ez nem jelöli a zsidó sírművészet kezdetét,1 mivel a judaizmus a vizualitástól való idegenkedése révén nem rendelkezik olyan eszmevilággal megtámogatott formakinccsel, mint más felekezetek szakrális művészete. Gustav Doré Sára temetésének ábrázolása nagy valószínűséggel téves; e vizuális megjelenítés a keresztény művészet nyomán jött létre. A zsidó képzőművészet – ha egyáltalán lehet ezt a kifejezést használni ebben az összefüggésben – a legtöbbször a környező népek, illetve kultúrák hatására születik, nem ritkán azok művészei teremtik meg, mint például Salamon templomát, amelynek „tervezője” Hirám volt, a föníciai „vendégmunkás”, bár vezetése alatt héberek is dolgoztak a nagy alkotáson.

¶ Idővel azonban ezek az eleinte külső hatásra létrejött művek fokozatosan kodifikálódnak, és a zsidó kultúra részévé válnak. Kicsit szabadabban fogalmazva azt lehet mondani, hogy a zsidónak tartott képzőművészet a zsidó–antik pogány, zsidó–keresztény és zsidó–muzulmán dialógus révén jött létre. E dialógus nemcsak átvételt jelentett, hanem választ és kiválasztást is: a judaizmus számára elfogadhatatlan idegen elemeket legtöbbször kiszűrték, megváltoztatták, a létrejövő műalkotások sajátságossá váltak, harmonizáltak a zsidó vallással. Mégis ezeket zsidó művészetnek nevezni túlzás, mert nem pozitív judaikus tartalmakat jelenítenek meg – ez a képtilalom mellett elfogadhatatlan lett volna – csak egy a judaizmus által életre hívott szelektáló és kodifikáló mechanizmus révén létrejött forma- és motívumkincset. Ezért tartom helyesebbnek inkább zsidó temetőkultúráról beszélni, mintsem funerális művészetről egészen a felvilágosodás utáni időkig. Ebben az összefüggésben a kultúra liberálisabb/szélesebb fogalom, mint a vallási művészet, mely a hittel szoros összefüggésben jön létre.

¶ Ahogy a zsidóságnak a környező kultúrákkal való viszonya, párbeszéde változott, úgy alakult a zsidók funerális kultúrája is. Az ókori zsidó sírok esetében a pogány elemek kiszűrése csekély volt: a Magyar Nemzeti Múzeumban található késő római zsidó síremlék éppúgy ábrázolja az elhunytakat dombormű formájában, mint a mellette látható pogány sztélék. Az ókori zsidó síremlékek sajátossága leginkább nem a forma, illetve az ábrázolásmód tekintetében nyilvánul meg, hanem a zsidó jelképek és a héber írás nyomán. Ám amikor a középkori Európában a zsidóság helyzete lényegesen rosszabbra fordult az ókorihoz viszonyítva, mind a zsinagógaépítészet, mind pedig a funerális kultúra jobban elhatárolódik keresztény megfelelőjétől. A zsinagógák elhagyják a háromosztású bazilikális elrendezést, a sírok pedig az emberalak-ábrázolást, bár a sírkő formája hasonló maradhat a keresztényekéhez, amint azt a prágai, frankfurti, wormsi középkori zsidó temető síremlékein láthatjuk. Az askenázi zsidóknál a középkorban emberalak csak elvétve jelenik meg a sírokon, mint például a frankfurti battonstrassei zsidó temetőben, és itt is csak néhány esetben. Az állatábrázolás (oroszlán, medve, madár, őz stb.) egészen a felvilágosodásig fontos eleme az igényes zsidó síroknak. A német/askenázi zsidó kultúrával ellentétben a spanyol vagy szefárd zsidó kultúra esetében a képtilalom hatása kisebb, amint azt például a hamburg-altonai zsidó temető szefárd oldalán láthatjuk.

¶ Az újabb zsidó–keresztény közeledést a sírművészetben részben a reneszánsz, de főképp a felvilágosodás hozta meg. Mindez azért fontos számunkra, hogy megértsük a 19. századi magyar zsinagógaépítészetet és zsidó sírművészetet, jelesül a Salgótarjáni úti izraelita temetőt. A fentiekből kiviláglik, hogy a csaknem négy évezredes múltra visszatekintő zsidó funerális kultúra története nem egységes, fordulatokkal teli, és a mindenkori környezeti hatások megtestesítője. Érdekes módon e négy évezred során a temetőművészet nemcsak a korával, hosszú folytonosságával tűnik ki, hanem ez a zsidó anyagi kultúra azon területe, mely az építészettel/festészettel és kismértékben a rituális tárgyakkal szemben is a leginkább mondható zsidónak, hiszen írást és vallási jelképeket vonultat fel. Így ebben a műfajban kellett a legkevesebbet kölcsönözni a szomszéd népektől, kultúráktól.

¶ Szemben a zsinagógákkal, amelyeket történelmük során, azaz az elmúlt két és fél évezred alatt módszeresen romboltak le a zsidóüldözések alkalmával, és így régészetileg viszonylag nehezen rekonstruálhatók, zsidó sírokból lényegesen több maradt, kisebb célpontot jelentettek (bár a sírokat is vandalizálták), és gyakran megóvta őket a talaj az utókor számára. A sírköveket gyakran a keresztények – a zsidók kiűzése után – építőanyagként használták fel, és ezzel akarva-akaratlanul megóvták őket az utókor számára a fennmaradt középkori falazatokban. Bizonyára ez történt a lerombolt zsinagógák köveinek egy részével is, de mivel ezeken nincs héber írás, útjuk-sorsuk nehezebben követhető. Amennyiben egy ókori, középkori vagy akár kora újkori zsidó temető fennmaradt az utókor számára, forrásértéke rendkívüli.

 

 

A 19. és 20. századi zsidó temetők – az aranykortól a vészkorszakig

 

¶ A hosszú 19. században a zsidó temetőkultúra gyökeresen megváltozott, az emancipáció és az asszimiláció önálló sírművészetet hozott létre, keresztény mintára, de ennek ellenére a zsidó elemek-tartalmak megmaradtak, és rendkívüli forrásértékkel bírnak. A 19. századi nagy zsidó temetők olyanok, mint egy hatalmas krónika lapjai, vagy akár az Írás kézzel rótt oldalai, amelyeken írásjelekként sorakoznak a síremlékek, a sor- és szóközöket pedig az utak, kiteresedések, bokrok és fák jelenítik meg. Ez az a kor, amikor a hagyományos zsidó sírok szűk és katonás egymásutánját felváltja egy differenciáltabb, lazább és beszédesebb, néha parkszerű elrendezés.

¶ E temetkezési helyek alaprajzi elrendezése, a síremlékek alakja és anyaga, egymáshoz való viszonya, a felirat nyelve, tartalma, tipográfiája, a tájépítészeti elemek – fák, bokrok, alacsony növényzet – és a terep topográfiájával való kisebb-nagyobb játék a zsidók keresztény társadalmon belüli megerősödésének hűséges megjelenítői. Ez az a „szöveg”, amely a leglátványosabban írja le, miként nyílt meg a zárt zsidó közösség, a communitas iudeorum, azaz hagyományos „kehila” a 19. században, és vált „hitközséggé.” Az organikus zsidó közösséget, mely egyként állt az Úr előtt, és melyben az Írás ismerete képviselte a legnagyobb értéket, felváltja egy szabadelvűbb, társadalmilag mobilisabb és differenciáltabb közösség, mely már új, a keresztényekkel közös értékek után is igazodik.2

¶ Ez a folyamat történelmi léptékben szemlélve hihetetlen gyorsan játszódott le, mindössze egy évszázad alatt – néhol akár gyorsabban is –, legfőképpen az európai nagyvárosokban és azok vonzáskörében, de a távolabbi vidéki városok zsidósága is fokozatosan modernizálódott.

 

 

A Salgótarjáni utcai zsidó temető – a magyar zsidóság „nemzeti sírkertje”

 

¶ A fenti összefüggésben a Salgótarjáni utcai zsidó temető jelentősége művészi értékeit, társadalomrajzi erejét, zsidó- és helytörténeti szerepét tekintve rendkívüli; ebben feltehetően a világon az elsők között van. Létrejöttének időpontja (1874) jelképes: egy évvel Pest, Buda és Óbuda egyesítése után, a születő metropolis első nagy izraelita temetkezési helye, amelyben a régi sírkövek előtt tornyosuló újabb, nagyobb síremlékek világosan jelenítik meg az emancipációt, annak vágyait, álmait és buktatóit is.

¶ A Salgótarjáni utcai zsidó temető további egyedülálló sajátossága, hogy itt az asszimiláció művészeti nyelve a visszájára fordult már a szecesszió korában. Nemcsak a zsidók vettek át keresztény formákat, hanem Lajta Béla és követői felfrissítették a zsidó sírművészet macevahagyományát (félköríves záródású egyszerű sírkövek), héber tipográfiáját és általában a 19. századi asszimiláció hevében feledésbe merült zsidó ikonográfiát.3 
Ez a részleges visszatérés4 ismét felbukkan az 1920-as évek németországi zsidó temetőiben, mint azt a berlini Weissensee temetőben Bin Chorin és Hermann Cohen síremlékei bizonyítják. Ekkor, az 1920-as numerus clausust követően a Magyar Királyságban a zsidóság már inkább visszavonul és elzárkózik.

¶ A Salgótarjáni utcai izraelita temetőben nyugszanak a magyar gründoláskori nagy iparmágnás családok, mint például Weiss Mandfréd, Báró Hatvany-Deutsch, Lovag Wechselmann Ignác és mások családjai. Ezen felül a magyar izraelita kulturális élet és rabbinikus tudományok kiemelkedő alakjainak földi maradványai is itt találhatók.

¶ A temető művészettörténeti jelentősége is rendkívüli. A magyar építészettörténet nagy alakjai terveztek itt síremléket, többek között Lajta Béla, Vidor Emil és Alpár Ignác. Lajta Béla a funerális építészet világtörténetének legjelentősebb építésze: negyvenöt síremléke az 1904-től 1918-ig terjedő időszak számos stílusirányzatát öleli fel és integrálja abba a magyaros formavilágot a művész rendkívül eredeti kombinációival és formaérzékével.

¶ A Salgótarjáni utcai izraelita temető műemlékvédelmi összefüggésben is különleges: azon kevés európai zsidó temetkezési helyek egyike, melyek majdnem tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat, miután az 1920-as évektől új síremlék kevés épült, csak a meglevőkbe temettek el további családtagokat. Az idő vasfogának hatását, a fosztogatásokat és rombolásokat leszámítva itt semmilyen építészeti, illetve jelentősebb kertészeti beavatkozás nem volt. A temető dús, jobbára spontán növényzettel rendelkezik, amely szintén hozzájárul rendkívüli esztétikai hatáshoz.

¶ A temető síremlékein felül különleges művészet- és kultúrtörténeti értéket képvisel a bejárati rész, a középkori várkaput idéző, alapvetően skandináv nemzeti romantikus hagyományt idéző keskeny és magas kőburkolatú kapuépület a gondnoklakással, valamint a korai modern, orientalizáló szertartási épület az előudvar és a díszsírhelyek szektora között, mindkettő Lajta Béla alkotása.5 A kapuépület architektúrája teljesen egyedálló a zsidó funerális építészet történetében, a szertartási épület viszont kötődik egyrészt a Szentföld, másrészt a korai modern és a modern orientalizáló építészetéhez.

 

Lajta Béla síremlékei

 

¶ A szecessziót és korai modernizmust összekötő korszak legjelentősebb magyar építészének több műve található itt. Ezek a síremlékek igen eredetiek és újítók kompozíciójukat, motívumaikat és tipográfiájukat tekintve. Ebben a temetőben egy rövid séta során Lajta egész életművének főbb állomásait be lehet járni, érzékelni a formanyelvi váltásokat és azok történelmi referenciapontjait, illetve a kortárs képzőművészettel való kapcsolatait.6

¶ Beimel Jakab és felesége, Sauer Cecília síremléke (1908 körül) az ősi triliton motívumából indul ki, két felfelé keskenyedő pillérből és egy középen enyhén vastagodó, élein lekerekített architrávból áll. A pillérek között található a tábla magyar nyelvű feliratokkal, amely azonban nem ér fel az architrávig, nyílást hozva létre az alatt. A tábla sötét kő, a triliton fehér. Az ősi hatást ellenpontozza a két karcsú, a szögletes és az íves formák áthatásával játszó váza a sír előtt.

¶ Bródy József és családja síremléke (1907) masszív, fekete, fényezett svéd gránitja formai/térképző szempontból antik körtemplomhoz hasonlítható. Ám, és ebben rejlik Lajta nagysága, nem másolásról vagy idézetről van szó, hanem kreatív átértelmezésről. A síremlék elhelyezése is rendkívüli: nem szabályos temetői „utcasoron” áll. Így nincs egy egyedüli, domináns irányú rálátás. A temető beosztása itt nem szabályos, ami ritka a korabeli izraelita temetők sorában. A Bródy-sírbolt csak délkelet felé zárt, a zárófalát viszont boltív töri át, közepén felfelé enyhén keskenyedő sztélével, miáltal két szabálytalan nyílás jön létre. Ez az osztás még visszautal a szecesszióra. A zárófalra merőlegesen helyezkedik el a jelképes szarkofág7 és az azt körüljáró körtemplomfragmentum, amelyet archaikusan ható zömök, enyhén sudarasodó, lábazat nélküli négy egész és két háromnegyed oszlop fog körül. A Lajta által jól ismert kora keresztény itáliai körtemplomok példája sem vethető el, hiszen a kör keresztmetszetű oszlopok fejezetei középkori kockafejezetre emlékeztetnek. Az őket díszítő magyaros rovásos ornamens jellege sem áll távol a kora keresztény geometrikus mintázatoktól. A fejezeteken hatágú csillag, illetve nap köré rendezett és a magyar népi faragásokból ismert motívumok láthatók.

¶ Lajta alapvetően felületérzékeny funerális művészetében fokozatosan lecseng a klasszicizáló közjáték, és megjelenik Charles Rennie Mackintosh és a Wiener Werkstätte dekoratív formavilága, azaz az ősiséget fokozatosan felváltja az elegancia. A klasszicizáló és a premodern korszak közötti átmenet nem olyan ugrásszerű, mint a szecessziós és a klasszicizáló közötti a mester életművében, de a tektonika mint fő kifejezőerő fokozatosan átadja helyét a felületeknek és azok díszítésének. E felületek ornamentikája azonban lényegileg különbözik a szecessziós korszakétól. A premodern korszakban az egyes motívumok stilizáltak, formai integritásuk is elveszett, alárendelődtek egy geometriának. E geometrizáció fokozatos, eleinte a kövek közötti osztásokra korlátozódik, utóbb a dekoráció rendezőelvévé válik.

¶ Dr. Guttmann Emil családi sírboltjának (1907–1908) alaprajza is félköríves, de nem egy fél körtemplom ölel körül egy szarkofágot, hanem a Wiener Werstätte ortogonális formavilága jelenik meg ívelt formában. A síremlék fél méter vastag és majdnem két méter magas ívelt kőfal, három lépcső magasságú posztamensre állítva. Kifejezőelemei nem annyira a hatalmas kövek tektonikája, mint a Bródy-sírboltnál, hanem a keskeny rések geometriája, az osztás művészete: a falat finom rések öt szakaszra tagolják. A két szélső szakasz ívelten art decós geometrizáló oroszlánokban végződik, sörényük ferde vonalai ellenpontozzák a három közbülső szakasz függőlegesét és vízszintesét. A középső keskenyebb és hangsúlyosabb, kövei felfelé fokozatosan előreugranak – napfényben ez a plasztika hangsúlyossá válik. A három szakaszt vak architrávként fogja át egy vízszintesen fektetett kősor, a melyen a „Dr. Guttmann Emil családi sírboltja” felirat olvasható, a bevésett, síkból kidomborodó betűkkel – Lajta korábbi betűi megnövekedtek és geometrizálódtak, kicsit emlékeztetve Mackintosh korabeli betűire.

¶ A vízszintes, feliratos kő és a táblák függőleges rései közötti feszültséget növeli a három rovátkolt felületű virágtartó és a középső szakasz visszafogott díszítése: a lépcsős emelvényből kiemelkedő sajátságos klónolt növények: magas törzsük pálma, koronájuk szomorúfűz – hasonló formával találkozunk a Wiener Werkstätte dekorációiban is. A Guttmann-síremléknél fokozatosan váltja le Adolf Loos hatását a Josef Hoffmannéra utaló szellemiség. E két bécsi építész, akiknek ügyfélköre javarészt a bécsi zsidó nagypolgárságból került ki, egymás ellenlábasai voltak, de Lajta képes volt szintetizálni vívmányaikat: a masszivitás Loosé, a dekorativizmus Hoffmanné és a Wiener Werkstättéé. Utóbb ez a masszivitás eltűnik, és marad a Hoffmannra jellemző, már-már manierizmusig hajtott elegancia, amelyet azonban Lajta ügyesen formált át számos saját ötletével, illetve a zsidó temetőművészet hagyományainak fokozatos kreatív újraértelmezésével.

¶ A Sváb Jakab fiai és családja síremlék (valószínűleg 1909) Lajta egyik leghangsúlyosabb, svéd fekete gránitból készült alkotása. A frízként elhelyezett magyar (középen), illetve héber (oldalt) felirat szerint Sváb Sándornak és testvéreinek, Imrének és Gyulának szánták a síremléket, de ők akkor még életben voltak. Az 1909-es építési dátumot valószínűsíti a Lajta Béla-aláírás jellege is.8 A sírbolt egyszerű geometriájú, tekinthető a Guttmann-síremlék derékszögesített változatának: az elegánsan ívelt, fehér Wiener Werkstätte „széke” szögletes fekete trónussá komorodott, de szélein megtartotta az állatábrázolást, a kerítőfal kétoldalt stilizált saskeselyűkben végződik. A síremlék vízszintesen három részre tagolódik: a posztamens négy lépcsőfok magas, a középső öv a kerítőfal, a felső öv a feliratokkal mintha a saskeselyűk hátán hordozott koporsó lenne. A hátfalon a magyar felirat ismét arany háttérből emelkedik ki, kétoldalt a héber betűk egyszerű, geometrikus díszítés motívumai közé illeszkednek, alig észrevehető a váltás az írás és minta között. A Guttmann-síremlékkel összehasonlítva Lajta betűi is megváltoztak, az U immár nem V, az ékezetek nem a betűk tetejére kerültek, hanem melléjük. Az oldalsó falak szigorát pedig két vízszintes üreg oldja.

¶ Szászbereki Kohner Alfréd és családja síremléke (1914) Sváb Sándor és fiai síremlékének alaprajzi kompozícióját követi, de felületképzése, díszítése a kései művekhez kötődik, a vízszintes és függőleges vonalak játéka határozza meg. A kerítőfalakat lizénák tagolják a két oldalon két-két, középen három mezőre. A középső mezőben van a magyar nyelvű felirat, a két szélső mezőben lévő faragott dísz szinte festményszerű az architektúra erőteljes környezetében és finoman kacskaringózó indái révén. Mindkét oldalon korsóból nő ki egy szár, amelyen magyar népies tulipánfejek és a zsidó hagyomány mákfejei és gránátalmái csüngenek. Alul a korsók mellett két-két szív. A feliratos mező fölötti reneszánsz pártaelemben van a virágdíszekkel övezett családi címer.

¶ A gavosdiai Sváb család zárt síremlékének (1914) külsőjéről teljesen hiányzik a népies dísz és a Wiener Werkstätte formavilága. Ehelyett megjelenik a reneszánsz, igen leleményes módon. A majdnem 2 × 3 méter alapterületű, nagyjából négy méter magas, kis hajlásszögű nyeregtetővel fedett síremlék klasszikus formájához nem társul a szerkezetet megjelenítő strukturális ornamens. Három oldala tüntetően dísztelen: déli és északi oldalán két-két, a falsík közepére ütött, üveg nélküli ablakpár található, keleti oldala teljesen zárt. Nyugati homlokzatának két szélét egy-egy háromnegyed kör keresztmetszetű lizéna zárja, felül egy dísztelen, kissé előreugró timpanon, középen a bejárattal. A bejáratot két díszes pilaszter övezi, felette keskeny architráv és széles fríz, és leszbikusra emlékeztető kymation, az egész felett egy lunéta. A reneszánsz formákat híven követő díszítés természeténél fogva eltér a Lajta-sírok stilizált formavilágától. A belső is meglepően egyszerű: teljesen dísztelen falak, kazettás mennyezet szintén márványból, közepén stilizált nap. A bejárattal szembeni tábla visszafogottan ismétli, de stílusában szigorúan követi a bejárat motívumát, két díszes pilaszter, fríz, valamint dísztelen timpanon. A felirat majdnem kizárólag magyar, csak középen található gavosdiai Sváb Sándor héber neve, Zálmán Kác ben Szárá, amelynek érdekessége, hogy itt sem az apa neve szerepel, hanem anyja, Sára. Alatta Sváb Sándorné, Báró Csetei Herzog Irén, aki 47 évvel élte túl férjét. A bejárat felett a belső oldalon, reneszánsz ízzel a korszakra jellemző formálású, virágedényből kibomló, indázó növényeket ábrázoló faragványt találunk.

¶ Bacher Vilmos síremléke (1918) a fehér márvány sztélé jellegű sírok utolsó állomása.9 A nemzetközi rabbinikus irodalomban dr. Wilhelm Bacherként ismert tudós síremléke Lajta temetői művészetének méltó hattyúdala. Egyértelmű visszatérés az emancipáció előtti korokban használt formához, a félköríves záródású sztéléhez, amely egy nagyobb talapzat nyugati végén emelkedik a rabbisírok sorában.10 A fehér márvány sztélét a korábbról már ismert, itt tovább finomított indás díszítés borítja, körüljárva az indákhoz hasonlóan félkörív keresztmetszetű profillal keretezett névtáblát. Díszes cserépből nő ki középen egy pálmaág, mellette két, az egész felületen végigkígyózó szár, amelynek befelé hajló elágazásain mákfejek és gránátalmák nőnek. A névtábla felett levelek rajzolják ki a Dávid-csillagot, ahogy a Schmidl-sírbolton11 ugyanezt mézeskalács szívekkel láttuk. Az eltelt tizenöt év során fejlődött és tisztult Lajta funerális művészete, a zsidó temetőhagyományhoz visszatérve fokozatosan alakult át a magyar folklórhoz való viszonya. A síremlék nyugati oldala teljesen a zsidó hagyományoknak megfelelő: az egész felületet kitölti a héber írás. A sorkizárás miatt jelentkező hézagokat azonban nem az egyes betűk felső zónájának meghosszabbításával éri el, mint azt a Tóránál megszoktuk, hanem érintetlenül hagyja a betűk szélességét és kitöltő elemeket – számára kedves stilizált bíborvég-motívumokat – iktat be. A szöveg a hagyományos zsidó sírfeliratok szellemében utal az elhunyt erényeire, rabbi és tudós voltára.

¶ Lajta nagyjából másfél évtizedes sírművészeti opusában szemiotikai szempontból a legfontosabb fejlődési tendenciát a képtől a jelképbe, majd a jelképből a jelbe történő transzformáció jelenti. Egyfajta rejudaizációról beszélhetünk, mely párhuzamos a modernizmus absztraháló szándékával. A Schmidl-sírbolton képek jelennek meg – kerubszárny, levitakorsó stb. –, utóbb a vizuális ábrázolás erősen stilizálódik, mint kehelyszerű tulipánforma, menóra–életfa–bokor; jelképek, gyakran több jelentéssel, illetve olvasattal. Az utolsó műveknél fokozatosan átveszi a vezető szerepet a jel, azaz az írásjel – esetenként az írásjelként szerepeltetett jelkép –, azaz az írás, magyar és héber azonos hangsúllyal.

¶ A zsidó hagyományok újjáélesztése mellett Lajta megmaradt magyarnak, és számára e kettős identitás volt az a kulturális alap, amely művészi pályafutásának éltető elemévé vált. Nagysága éppen e kettősség – nem felületes, frivol módon, mint egyes kortársainál, hanem mélységes hitben –, a kultúrák egymást gazdagító lehetőségének hirdetésében rejlik. Legtöbb alkotása modern is volt, a szónak a kortárs tendenciáknak való megfelelése értelmében. Lajta szintetizáló, identitásokat összekovácsoló képessége talán sehol sem jelent meg olyan ékesen, mint síremlékeiben, amelyek kiemelkedő állomásai a sok ezer éves zsidó funerális művészetnek.

 

 

A vészkorszak után

 

¶ A haláltáborok és a munkaszolgálat, a második világháborús atrocitások megtizedelték a magyar zsidóságot. Budapest zsidósága, amely a vidékihez hasonlítva kisebb veszteséget szenvedett a háború során, megcsappant, kisebb mértékben 1948-ban, amikor létrejött Izrael Állam, nagyobb mértékben az 1956-as forradalom után. Az egykor milliós lélekszámú kisebbség anyagi emlékét városi polgárházak, paloták, zsinagógák –, és legfőképpen az ezernél is több zsidó temető őrzi a Kárpát-medencében.

¶ A Salgótarjáni utcai izraelita temetőt a második világháború után az állam elvette a hitközségtől, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. (és jogelődei) volt a tulajdonosa 2016 májusáig, a Budapesti Zsidó Hitközség csak fenntartója, 2016 júniusától már az sem. Az erősen központosított „szocialista állam” nem volt jó gazda, a sírkert elképesztő károkat szenvedett, és csak az elmúlt években sikerült a Budapesti Zsidó Hitközségnek a helyzetet valamelyest enyhíteni: kipótolni az omladozó kerítést, szakavatott gondnokot alkalmazni, miután már számos sírt kifosztottak, sok síremlék ledőlt, illetve szétesett. A temető állapota siralmas: a terebélyesedő fák, ágak deformálják, illetve ledöntik a síremlékeket. Sok síremléket sürgősen meg kellene erősíteni, kijavítani, hogy megmenthető legyen az utókor számára.

¶ E temetővel majdnem mindmáig nemcsak a közigazgatás volt mostoha, hanem a műemlékvédelem is, amely nem foglalkozott vele a közelmúltig. A történészek is keveset, holott a Fiumei úti Nemzeti Sírkert falszomszédjáról van szó, amely korban, formavilágban és üzenetében is hasonló nagyobb szomszédjához, és egyben hirdeti a befogadó nemzet megértését és toleranciáját. A világörökségi benevezések sorra elkerülték ezt a csodálatos temetőt.

 

 

A temető várható újjászületése

 

¶ A 21. században a Salgótarjáni utcai zsidó temető a zsidóság körében és az építésztársadalomban is kezdett fokozatosan ismertté válni. A nemzetközi szakirodalomban Fredric Bedoire, svéd protestáns történész 1998-ban írt róla.12 E sorok szerzője számára úgy tűnt, hogy csak akkor lehet ezt a temetőt megfelelően promotálni, ha külföldi partnereket keresünk hozzá. A nyilvánosságtól remélte azt, hogy itthon is felébred a szakma, és a temető állagának további romlását megállítják. És nemcsak taktikai okok szóltak emellett. A zsidóság volt az európai modernizáció legmobilisabb eleme, mintegy egybefűzte az európai kultúrát nemcsak a modern művészetben és irodalomban, de a sírkertek világában is. Több ilyen nagyvárosi zsidó temető erősíti egymást, sokkal többet mond el a zsidóság és Európa történetéről.

¶ E próbálkozás sikerrel járt: a Berlin Tartomány Műemléki Hivatalának küldöttsége idelátogatott, és felvetette egy sorozatos (serial nomination) UNESCO világörökségi benevezés lehetőségeit a berlini Weißensee és a łódźi Wrocka utcai temetővel együtt.13 Tudományos konferenciákat szervezett a Német ICOMOS Bizottság is (Berlin, Fürth), ezek során összehívták a témában érintett európai szakembereket. 2014-ben kaptam meg a megbízást a Berlin Tartomány Műemlékfelügyelőségétől, hogy készítsek egy átfogó tanulmányt az UNESCO Világörökségi Bizottsága számára az Európában még meglévő tizenöt-húsz hasonló, gründoláskori nagy zsidó temetőről, ami segít majd abban, hogy a három legizgalmasabb 19. századi zsidó temető a világörökség részévé válhasson.14 (Kibővítve, könyv formájában az idén jelenik meg ez az anyag Berlinben.)

¶ Időközben itthon is megnőtt az érdeklődés. Nemcsak egyre több önkéntes látogatott a temetőbe és segített a gondnoknak az egyes sírok megtisztításában, de az építészszakma is kitüntetett figyelemben részesíti a temetőt. Két évvel ezelőtt vezettem először „hivatalosan” hazai látogatókat a temetőben, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építész doktoranduszait, oktatóit, és ennek egyik hozadéka egy rendkívül izgalmas diplomaterv lett a Lajta Béla tervezte szertartási épület újrafogalmazására, ampt Hüttl Sarolta készített Balázs Mihály professzor vezetése alatt. A másik hozadéka, hogy elindult egy felmérés 2015-ben, ennek gondolata hosszabb múltra tekint vissza. Már 2014-ben körvonalazódott egy egyelőre nem formális és csupán önkéntes alapú egyetemközi együttműködés a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, a Szent István Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, az ELTE, a Corvinus és a MOME között egy multidiszciplináris kutatás megfogalmazására. 2015 nyarán elvégezték a pilot kutatást az egyetemek hallgató és oktatói.

¶ 2015 szeptemberében a Nemzeti Örökségi Intézetben megszületett a szándék, hogy a temető tulajdonjogát megszerezze a Fővárosi Temetkezési Vállalattól, hogy felújíthassa – 2016 májusában siker koronázta e törekvését. 2016 őszén megtörtént egy átfogó geodéziai felmérés, és az idén várható a síremlékek fokozatos felújítása. A temető a kegyeleti szerepen felül ismeretterjesztő-kulturális és turisztikai célokat szolgál majd, együtt, de nem egybekötve a Nemzeti Sírkerttel. Ezzel sikerülhet behozni a hetvenéves lemaradást a művészettörténetileg nem ennyire kiemelkedő, de jobban feltárt és fenntartott hasonló európai zsidó temetőkkel szemben, amelyek jobbára felekezeti tulajdonban lévén könnyebben jutottak adományokhoz a családok, illetve nemzetközi támogatók részéről.

 

A felvételeket Klein Rudolf készítette 2006 és 2016 között

 

Jegyzetek

 

[1] A legrégebbi ma is működő zsidó köztemető viszont korábbi: az Olajfák Hegyén működőt i. e. 2400 körül alapították a jebusziták, és tőlük vették át i. e. 10. században a zsidók, miután Jeruzsálem lett a fővárosuk. Több mint ezer évvel később temetkeztek ide keresztények is, és Jeruzsálem első muszlim meghódítása óta (i. u. 637) mohamedánok is.

[2]  Rudolf Klein: The Emergence of Metropolitan Jewish Cemeteries in Europe as 
a Genre, In: Objekt und Schrift – Beiträge zur materiellen Kultur des Jüdischen, Ed.: Katrin Keßler, Alexander von Kienlin, Ulrich Knufinke und Sarah M. Ross (Jüdisches Kulturerbe, Band 1), Netzwerk jüdisches Kulturerbe, Technische Universität Braunschweig, 2016, 35–40.

[3] Klein Rudolf: Lajta építészete és a zsidó szellem, In: Lajta Béla, szerk.: Gerle János, Csáki Tamás, Holnap Kiadó, Budapest, 2013, 29–44.

[4] Hasonló próbálkozások itt-ott megjelennek más európai temetőkben is (Varsó, Prága).

[5] Ezek az együttes memoriális és információs pontjai lehetnek a sírkert felújítása után.

[6] Klein Rudolf: Lajta Béla funerális művészete, In: Lajta Béla, szerk.: Gerle János, Csáki Tamás, Holnap Kiadó, Budapest, 2013, 191–234.

[7] Zsidók végső nyugvóhelye nem lehet a föld felett.

[8] Az életmű során változott a művész logója, sőt neve is: 1907-ig Leitersdorfer, 
majd Lajta.

[9] 1921-es műkőmásolatát Lajta Henrik 1921-ben, azaz Lajta halála után készült sírján állíttatta fel a család.

[10] A talapzaton az 1921-ben elhunyt feleség, dr. Bacher Vilmosné Goldzieher Ilona neve olvasható egy címerszerűen elhelyezett tulipán és szívforma kíséretében, bizonytalan, hogy Lajtához köthető-e.

[11] A Schmidl-sírbolt a Kozma utcai Izraelita Temetőben található, Lajta első nagy léptékű funerális alkotása.

[12] Fredric Bedoir: Ett judiskt Europa: kring uppkomsten av en modern arkitektur 1830–1930. Stockholm: Carlsson bokförlag i samarbete med Kungliga Konsthögskolans arkitekturskola. Libris 7622243, angolul: The Jewish Contribution to Modern Architecture, 1830–1930, Ktav Publishing House, Jersey City, 2004.

[13] Rudolf Klein: Budapest’s Jewish Cemeteries / a Short Survey of their Art, Architecture and Historical Significance, In: Jüdische Friedhöfe und Bestattungskulture in Europa, ICOMOS, Heft des deutschen Nationalkomitees LIII, Berlin, 2011, 105–111.

[14] Rudolf Klein: Witnesses of Emancipation, Selected Metropolitan Jewish Cemeteries of Central And Eastern Europe, A comparative study and evaluation of cemeteries for the UNESCO World Heritage nomination, Landesdenkmalamt Berlin, 2015.