Gyűjt, feldolgoz, bemutat – köztudomásúlag így szól a klasszikus múzeumi „szentháromság”, ami szerint tehát a közgyűjtemények alapvető feladata tárgyak valamilyen úton-módon történő beszerzése, azok tudományos vizsgálata-kezelése és végül közülük az arra érdemeseknek ítéltek valamilyen kiállításban történő nyilvános közszemlére tétele. Ugyanakkor a közelmúltban egyre gyakrabban merül fel az a szakmai igény is, hogy egy-egy múzeum ne csak tárgyak (aktív) gyűjtő- és (passzív) bemutatóhelye legyen, hanem – úgy is, mint a társadalom, a kultúra egyik alapvető, egy adott népcsoport önazonosságának, az egyéni és a közösségi tudat formálásának egyik legfontosabb alapintézménye – egyúttal saját történetére is reflektáljon, vagyis annak is „gyűjtője, feldolgozója, bemutatója” legyen.

Amikor nagyjából három évvel ezelőtt a MúzeumCafé kiadója, szerkesztőbizottsága és szerkesztősége úgy döntött, hogy a kéthavonta megjelenő lap mellett elindít egy múzeumszakmai könyvsorozatot is, annak egyik oka és célja éppen az volt, hogy az ezen a területen ma még igencsak nagy kiterjedésű fehér foltokból lehetőség szerint minél többet el tudjunk tüntetni. Az ezen az úton megtett újabb lépés a sorozat most megjelent második kötete, Nagy Árpád Miklós művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye vezetőjének munkája, amely ha nem is egy egész intézménynek, de annak az általa vezetett részlegének első százévnyi történetét dolgozza fel példás alapossággal.

A szerző alapvető célja a gyűjtemény történetének lehetőleg legpontosabb rekonstruálása, egyrészt hogy pontosabban megértsük a jelenlegi helyzetét az intézményen belül, másrészt hogy a legapróbb részleteiben is láthassuk az idáig vezető hosszú tudományos utat. Nagy az „őstörténet”, tehát a múzeum 1896-os alapítása előtti időszak történéseinek összefoglalása után nyolc nagy korszakra osztva tárgyalja a gyűjtemény máig tartó fejlődésének folyamatát, és ezekben az általa hol „aranykor”-ként, hol „átmeneti”, hol meg „lassúdad évek”-ként aposztrofált korokat rendre a múzeum és benne a gyűjtemény történetét meghatározó jelentős személyiségek, Fejérváry Gábor, a két Pulszky, Hekler Antal, Petrovics Elek, Oroszlán Zoltán, Dobrovits Aladár, Genthon István, Kerényi Károly, Gönczi Éva, Castiglione László és – természetesen nem utolsósorban a szerző mestere – Szilágyi János György munkásságának bemutatásával fémjelzi. Meg persze tervekkel, szerzeményezésekkel, kiállításokkal. Vagyis röviden: az antik gyűjtemény százévnyi tudományos munkájával.

A kötetet Bárd Johanna tervezte; a kiadvány eleganciáját nagyban meghatározzák a Gáti György és Mátyus László által készített, hatalmasra nagyított antik műtárgyrészlet-fotók. A könyv tudományos értékét pedig a végére illesztett Függelék növeli, amelyben az Antik Gyűjtemény már lezárt életművű korábbi vezetőinek teljes szakmaicikk-bibliográfiáját állította össze Illés Eszter, a Szépművészeti Múzeum könyvtárának igazgatóhelyettese: a több mint félszáz oldalas irodalomjegyzék hatalmas segítség lehet mindazoknak, akik akár kutatóként, akár csak egyszerű érdeklődőként akarnak mélyebben elmerülni az antik tárgyak történetének és/vagy hazai muzeológiájának a vizsgálatában.

Nagy Árpád Miklós: Classica Hungarica – A Szépművészeti Múzeum

Antik Gyűjteményének első évszázada (1908–2008)

MúzeumCafé Könyvek 2. kötet; sorozatszerkesztő: Radványi Orsolya

Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2014