Fontos évfordulót ünnepel idén az ókori Közel-Kelet két nagy kultúrájának, Egyiptomnak és Mezopotámiának a kutatása: száz évvel ezelőtt nevezték ki egyetemi tanárrá Mahler Edét. Mindkét tudományágban munkássága úttörő és iskolateremtő volt Magyarországon: noha a mai magyar egyiptológusokat és assziriológusokat több tudósgeneráció is választja el tőle, mégis mindnyájan az általa megalkotott hagyomány folytatói. Mint ahogyan az ELTE Egyiptológiai Tanszékében is – többszörös átalakulás és névváltoztatás után – egy általa megalapított intézmény él tovább. Az alábbi írás Mahler Ede pályafutásának legfontosabb eseményeit tekinti át.

Mahler Ede (1857–1945) – a zeneszerző Gustav Mahler távoli rokona – huszonhárom éves volt, amikor a budapesti egyetemen matematikából ledoktorált. Disszertációját megismerve hívta meg Theodor von Oppolzer Bécsbe, hogy ottani csillagvizsgálójában munkatársa legyen.

A Bécsi Egyetemen fedezte fel Mahler az ókori Keletet: tanárai David Heinrich Müller nyelvész-orientalista és Leo Reinisch egyiptológus-afrikanista (az osztrák egyiptológia megalapítója) voltak – az előbbitől sémi nyelveket, köztük akkádot, az utóbbitól óegyiptomi nyelvet tanult. Első publikációi osztrák tudományos folyóiratokban jelentek meg, ezek témája ekkor még matematika és csillagászat. 1885-tól a bécsi Gradmessungskomission asszisztense, és ekkor kezdett bele az ókori keleti kronológia és naptárrendszerek kutatásába. Munkájával kivívta a nemzetközi tudomány elismerését, hiszen ehhez a témához a csillagászati-matematikai tudáson kívül az ókori szövegek alapos ismerete is szükséges. Cikkei a legrangosabb nemzetközi szaklapokban (Zeitschrift für ägyptische Sprache, Zeitschrift für Assyriologie) jelentek meg, monográfiáit a Császári Tudományos Akadémia adta ki; 1892-ben két előadást is tartott Londonban a IX. Orientalistakongresszuson.

Mahler 1896-ban Budapestre költözött, előbb a Háromszögméreti Számító Hivatal, majd két év múlva a Nemzeti Múzeum munkatársa lett. Szintén 1898-ban habilitált magántanárrá a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen: „az ókori keleti népek történetének és chronologiájának, valamint az egyiptológia és assyriológia magántanára”, írja az egyetem almanachja. Magántanárként előadásaiból nem vizsgáztathat ugyan, csak a hallgató megjelenését igazolhatja, és fizetést sem kap (Mahler továbbra is a Nemzeti Múzeum munkatársa ekkor), mégis ez a kinevezés jelenti az ókori Kelet első megjelenését a magyar felsőoktatásban. Noha a hieroglifák 1822-es Champollion általi megfejtéséről már ugyanabban az évben beszámolt olvasóinak a Hasznos Mulatságok, Mahler személyében csak most oktatott képzett egyiptológus-assziriológus Budapesten. Így az őszi félévben „A hieroglyph szövegek kibetűzése” és „Az assyriologiának elemei” előadások hallgatása révén először nyílt lehetőség az óegyiptomi, illetve az akkád nyelv elsajátítására. Tankönyvként írta meg Az egyiptomi nyelv alapelemeit (1899), majd két, nemrég újból kiadott kulturális-történeti összefoglalót (Babylonia és Assyria, 1906; Ókori Egyiptom, 1909). Előadásainak helyszíne előbb az Egyetem téri épület, majd 1905-től, a képviselőház parlamenti beköltözése után annak korábbi épülete, a mai Olasz Intézet; témájuk a nyelvi bevezetéseken kívül Egyiptom és Mezopotámia története, továbbá saját szakterülete, a kronológia.

Tudományos munkássága ezekben az években, az ókori naptárrendszerek kutatásán kívül az egyiptomi vallás történetét, sőt a régészetet is felölelte: 1904 és 1910 között a Nemzeti Múzeum duna-pen-telei ásatását irányította. Egyiptomi tanulmányútra csak 1910-ben nyílt lehetősége, de 1902-től a hazai múzeumokban lévő egyiptomi tárgyak katalogizálását végezte; többször javasolta ezek egyetlen gyűjteménybe való egyesítését.

A jelentős tudományos eredmények maguk után vonták az elismeréseket: 1905-től címzetes és jellegzetes rendkívüli egyetemi tanár, 1909-től pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, majd végül az 1910-ben az egyetemen megtörtént kinevezése „igazi”, nyilvános rendkívüli egyetemi tanárrá tette, ami maga után vonta egy tanszék felállítását is.

Talán kevésbé ismert tény, de 1950 előtt a tanszék elnevezés nem egy oktatási intézményt jelentett, mint ma, hanem – a katedra szó fordításaként – oktatási szintet. A tanszék birtokosa az egyetem alkalmazásában álló tudós, aki főtanszakot oktat, olyan tárgyat, amelyből a hallgatónak vizsgáznia kell. Az 1910. november 10-én felállított Keleti Népek Ókori Története Tanszék alapítása jelentős lemaradással történt ugyan a német egyetemek egyiptológiai szakjaihoz képest (Berlin 1846, Göttingen 1868, Heidelberg 1872, Lipcse 1875), azonban csupán néhány év választja el az angliaiaktól (London 1892, Oxford 1901, Liverpool 1906).

Az 1911-es év újabb jelentős eseményt hozott a hazai egyiptológiában: ekkor Beöthy Zsolt – a Kisfaludy Társaság elnöke és az MTA alelnöke – jelentős egyiptomi magángyűjteményét a budapesti egyetemen helyezte el letétbe.

Ennek következményeként 1912-ben az egyetemi intézetek sorában megalakult az Egyiptomi Gyűjtemény, évi 500 korona költségvetéssel. Mahler, mint a gyűjtemény vezetője, a pénzt gyarapításra és egy egyiptológiai könyvtár felállítására költötte. Az Egyiptomi Gyűjtemény, továbbá a tanszéki előadások helye a Bölcsészettudományi Kar által a Budára költözött Műegyetemtől átvett Múzeum körút 6–8. szám alatti épület lett.

Az új tanszéknek már saját hallgatói is lehettek: az egyik legelső Goldziher Károlyné Freudenberg Mária (a neves orientalista, Goldziher Ignác menye) volt. Az 1918-ban, csupán huszonnyolc évesen a spanyolnátha áldozatává vált fiatalasszony a Beöthy-gyűjtemény feldolgozásában volt munkatársa Mahlernak, és már posztumusz jelent meg tőle az egyiptomi irodalom első magyar fordításkötete (Ó-egyiptomi mesék, 1928).

Mahler publikációinak sora az egyetemi években is folytatódott: ekkor jelent meg a Beöthy-gyűjtemény általa összeállított katalógusa (1913) és főműve, a Handbuch der jüdischen Chronologie (1916). Az első kötettől kezdve a Révai Nagy Lexikona ókori keleti témájú szócikkeit is ő írta.

1914-ben kinevezték az egyetemi hierarchia legmagasabb fokát jelentő nyilvános rendes tanárrá.

1920-ban az egyetemen a „Classica-philologiai” és a Modern Filológiai Szeminárium mintájára Keleti Szeminárium alakult, így ettől kezdve az orientalisztikai tanszékek is rendelkeztek egy oktatási központtal. Az új szeminárium igazgatója Mahler Ede lett, első tanársegédei az a két tanítványa, akik négy évvel később maguk is magántanárok lettek: Dávid Antal és vitéz Pálfi János.

Dávid Antal teológiát végzett, mielőtt az ókori Kelettel kezdett volna foglalkozni. Miközben egyetemi magántanár, a Fővárosi (ma: Szabó Ervin) Könyvtár főkönyvtárosa, majd aligazgatója. Kutatásainak fókuszában az assziriológia (Hammurapi törvényei, majd a sumer írás eredete) állt; a budapesti egyetemen ő oktatott először sumer nyelvet (1927 tavaszán). Mezopotámia történetének és kultúrájának új, kétkötetes összefoglalása (Bábel és Assur, 1926–1928) és a Kerényi Károly által szerkesztett Egyetemes történet ókori keleti fejezetei (1935) fűződnek a nevéhez.

Vitéz Pálfi János latin–történelem szakos gimnáziumi tanár volt, később a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója. Publikációi főleg iskolai hivatásához kötődnek – gimnáziumi történelemtankönyv (1931), illetve pedagógiai cikkek (például a mozgókép oktatásbeli alkalmazásáról). Kevés ókori keleti témájú szakcikke alapján azonban nem kétséges, hogy kompetens egyiptológus volt; egyetemi előadásait Egyiptom gazdaságtörténetéből, illetve közel-keleti és görög külkapcsolataiból tartotta. Az addigi nyelv- és szövegközpontú órák mellett ő hirdetett meg először egyiptomi régészeti témájú órákat (1930 őszétől).

1923-ban a jeruzsálemi Héber Egyetem új folyóiratot indított. Az első szám felkért szerzői közt, Albert Einstein mellett, Mahler Ede is megtalálható. Két évvel később ugyanígy a gróf Klebelsberg Kunót köszöntő emlékkötet esetében volt természetes, hogy írással járuljon hozzá – mindkét cikk apropója az 1922-es év tudományos szenzációja, a Tutanhamon-sír felfedezése. Kronológiai kutatásainak mintegy betetőzése az 1926-ban második kiadásban kiadott, az iszlám és a keresztény évszámítást párhuzamos táblázatokban közlő referenciamű (a Wüstenfeld–Mahlersche Vergleichungstabellen), 1931-ben pedig a perzsa időszámítás hasonló táblázatát adta ki.

Mahler 1928-ban, hetvenévesen nyugdíjba vonult – mivel azonban a minisztérium vonakodott a tanszék újbóli betöltésétől, a tanszéki előadásokat továbbra is ő tartotta; 1934-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet utolsó tanítványai között Dobrovits Aladár és Wessetzky Vilmos. Nyugalmazott tanárként óraszáma nemhogy csökkent volna, hanem még növekedett is, hiszen amikor 1931-ben Kmoskó Mihály – aki Mahlert követte mind a Keleti Szeminárium, mind pedig az Egyiptomi Gyűjtemény igazgatójaként – meghalt, Mahler átvette a Sémi Filológiai Tanszéket is: ekkortól az ókori keleti történet és kronológia, illetve az óegyiptomi nyelv mellett már összehasonlító sémi nyelvészet, továbbá óhéber és óarámi feliratok elemzése is szerepelt előadásai közt.

Az Egyiptomi Gyűjtemény új igazgatója időközben Pröhle Vilmos sinológus-japanológus lett (1933-ban összevonták a Keleti Szemináriummal, amelyet addig Németh Gyula igazgatott, Keletázsiai Intézet és Egyiptomi Gyűjtemény néven). Pröhle sürgős feladata a gyűjtemény jogi helyzetének tisztázása volt, hiszen a letét csak Beöthy Zsolt életére szólt, ő pedig 1922-ben meghalt. Örökösei hajlandók lettek volna a tényleges érték negyedéért eladni a gyűjteményt, azonban az egyetem még ezt az árat is sokallta. A tárgyalások sikertelensége miatt a gyűjteményt végül 1936-ban az uppsalai egyetem vásárolta meg, ahol máig őrzik. Magyarországon csak a könyvtár maradt, és ez az intézmény névváltozásában is tükröződött: 1938-tól Keletázsiai Intézet és Egyiptomi Könyvtár.

1937-ben „barátai, tisztelői és tanítványai” emlékkönyvet adtak ki Mahler Ede nyolcvanadik születésnapjára. Londoni, párizsi, római, firenzei és jeruzsálemi kollégák köszöntötték őt, mint ahogy a magyar ókortudomány seregszemléje is ez a kötet. A következő évben visszavonult. Az egyetemi előadások két tanítványára maradtak – Dávid Antal akkád és sumer nyelvet oktatott, Pálfi János egyiptomi régészetet, és amióta 1934-ben félévenként egy szeminárium látogatása kötelező lett, az ókori keleti történeti proszemináriumot is ő tartotta. Az Egyiptomi Könyvtár, amely köré az oktatás szerveződött, ekkor továbbra is a Keletázsiai Intézet keretében működött.

1939-ben végre megnyílt a Szépművészeti Mú-zeumban az a kiállítás, amelynek felállítását Mahler évtizedek óta szorgalmazta: a korábban több múzeumban lévő tárgyakat egy helyen egyesítő Egyiptomi Gyűjtemény. Az öt évvel korábban megalapított gyűjtemény megszervezését Dobrovits Aladár és Wessetzky Vilmos végezte.

Több örömteli esemény nem adatott meg Mahler Edének. A háború alatt otthonába visszavonulva dolgozott; a deportálástól Pálfi János mentette meg. A háború utolsó napjaiban Széchenyi utcai lakását bombatalálat érte, és akkor úgy tűnt, hagyatéka teljesen megsemmisült (annál örvendetesebb hír, hogy idén külföldön felbukkant, ép állapotban). 1945 nyarán halt meg az a tudós, aki megalapította az egyiptológiát és az assziriológiát Magyarországon. Nagyságának ékes bizonyítéka, hogy olyan tanítványok követték, akik munkássága méltó folytatóinak bizonyultak.