Esztergom, négy rétegben
MúzeumCafé 3.
Az Állami Műemléki Restaurátori Központ 2000-ben hirdetett pályázatot az esztergomi királyi vár középkori és reneszánsz falképeinek restaurálására. A királyi vár az 1241. évi tatár támadásnak ellenállt, de 1543-ban a török haderő elfoglalta, és ettől kezdve hadszíntérré változott egészen az 1683. évi felszabadulásig. A vár központját képező lakótorony felsőbb emeletei az 1595. évi nagy ostrom során beomlottak az első emeletre, s teljes magasságában betöltötték azt. Csak 340 évvel később, 1934-35-ben, az 1938. évi Szent István-évre készülve tárták fel a vár fennmaradt részeit, a pompás gótikus várkápolnát és a lakótorony első emeleti termeit. A beomlott kváderkövek között több száz darab megőrizte az egykori freskó festésének töredékét. Az eredeti falak, amelyek a boltozat indításáig megmaradtak az in situ töredékes freskódísszel, gondos konzerválásban részesültek 1935-38-ban; a feltárást vezető Gerevich Tibor, európai hírű művészettörténész, egyetemi tanár, a Műemlékek Országos Bizottságának igazgatója, megszerezve a kormány jelentős anyagi támogatását, a falképek restaurálását a milánói Brera képtár jeles restaurátorára, Mauro Peliciolira bízta.
A II. világháború és az azt követő évek során jelentősen megrongálódott falképeket az 1970-es években az akkor használatos műanyagokkal konzerválták és több helyen átfestették. 2000-re a freskók állapota végveszélybe került. Az akkor kiírt pályázatot Wierdl Zsuzsanna ICCROM-diplomás festő-restaurátor, az ICOMOS Falkép bizottságának ügyvezetője nyerte meg, aki kitűnő referenciákkal rendelkezett – 15 éves itáliai tapasztalattal – római-, középkori és reneszánsz falkép-restaurátori munkáiról. Ezek között szerepelt a római Forum Romanum Santa Maria Antiquához tartozó Oratorium falképeinek restaurátori kutatása is.
2001-ben a középkori Vár területén a falképek számbavételével és állapotuk felmérésével indult meg a munka. A diagnózis megállapítása után elkészült az idegen anyagok és a kiegészítések eltávolítására kidolgozott eljárások menetrendje. A célkitűzés az eredeti, a hiteles művészi alkotások feltárása és természetes anyagokkal történő konzerválása volt. Az alábbiakban e munkának az egyik nagy eredményét, a Várkápolna szentélyében, az északi falon lévő oroszlános freskót kívánjuk bemutatni. (A művészettörténeti kutatással és a restaurátori munka művészettörténeti konzultációjával a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal e sorok íróját bízta meg, aki egyetemi szakdolgozata óta, negyven éve foglalkozik az esztergomi Vár falképeivel.)
A 2001-től folyó, és jelentős új eredményeket hozó kutatómunka a restaurátor-művész és a művészettörténész legszorosabb, folyamatos együttműködésére épül. Ez volt a záloga a palmetta-díszes, korongos keretbe foglalt, az Életfa előtt méltóságteljesen lépő oroszlánt ábrázoló freskó hiteles feltárásának és bemutatásának, valamint új művészettörténeti értékelésének. Első lépésként behatóan tanulmányoztuk az 1934-35 évi feltáráskor készült fényképeket, megállapítottuk a kiegészítéseket és az 1970-es évek átfestéseit. Munkánk során elsődleges szempont az „eredetihez való visszatérés” és annak bemutatása volt. Ez nemcsak „erkölcsi” kérdés, de kötelesség is, mert az egymásra halmozódó, különféle rossz anyagú tömítések, injektálások, konzerválószerek, ragasztások alatt az eredeti réteg folyamatos pusztulásnak van kitéve.
A nagy szakmai gyakorlattal rendelkező restaurátor eltávolította a cement-szélezéseket és tömítéseket, valamint az újkori átfestést, kiegészítést. Megerősítette a freskó szilárdságát; a szélezést és a kívánatos tömítéseket természetes anyaggal végezte. A legszükségesebb helyeken – közös megbeszélés alapján – akvarellpontozásos, megkülönböztető retussal biztosította az eredeti részek esztétikai élményét.
A munka közben mindketten meglepődve csodálkoztunk rá az ismeretlen freskófestő nagy művészi tehetségére és kiváló technikai felkészültségére.
A művészettörténeti kutatást közös megbeszélések alapján én végeztem, az általam felkutatott analógiákat is közösen értékeltük. Közösen vizsgáltuk – munkánkat svájci kollégák laboratóriumban készült analízisei és tanulmánya is segítette – a kápolna falain in situ, illetve a kőtár kvaderkövein lévő festett vakolatok egymás utáni rétegeit. A kápolnában öt egymás utáni kifestést állapítottunk meg. Az oroszlános freskó a második kifestéshez tartozik. Ez előtt az első réteg csak vörös-sárga, egyszerű, meszes színezés lehetett; figurális ábrázolásra nem utalnak a fennmaradt vakolat-töredékek.
Közösen kutattuk fel a kápolna és a palota további falain fellelhető, a letisztított oroszlános freskóval azonos méretű és formájú korongos festés maradványait is. Megállapítottuk, hogy a kápolna apszisának a falán két sorban egymás felett futottak körbe a palmetta-levélsorral keretezett korongba foglalt, vörös alapon, pompás zöld Életfa előtt, méltóságteljesen lépő oroszlánok. Ennek a motívumnak a töredékeit a diadalív oszloplábazatán is megtaláltuk. Továbbá a kápolnával azonos szinten, a palota bejáratát követő előtér déli falán, mintegy három méter magasságban, és ezen a szinten, a keleti terméből a felsőbb emeletre vezető csigalépcső falán is két-két korongos ábrázolás maradt fent in situ.
Főbb új kutatási eredmények
1. Az esztergomi várkápolna, amely Franciaországon kívül Európában a gótikus építészet legkorábbi és legjelentősebb építészeti emléke, minden valószínűség szerint 1172, vagyis III. Béla királyunk trónra lépése után közvetlenül, még az 1170-es években épült. Oldalfalain a sárga-vörös színezést selyem-szőttes textília boríthatta, a kortárs franciaországi leírásokból ismert példákhoz hasonlóan.
2. 1186-ra, III. Béla király Capet Margit francia királylánnyal kötött esküvőjére készülhetett az oroszlános díszítést is tartalmazó második kifestés. Ez kapcsolódott az új királyné hazájában, II. Fülöp Ágost párizsi udvarában ekkortájt bevezetett gyakorlathoz, amely freskófestéssel váltotta fel a gyúlékony selyem-szövet dekorációt a királyi épületek belső helyiségeiben. A freskó megőrizte a selyem-szövet ábrázolásait, így az Életfa előtt lépő oroszlán motívumát. Kutatásaink a kifestés további díszítőmotívumait is összegyűjtötték a töredékek alapján. Ezek jól illeszkednek III. Béla király udvari művészetének már eddig is ismert, magas színvonalú, Európában önálló kultúrkört képviselő alkotásaihoz, amelyek chef d’euvre-je a Porta Speciosa. Ennek a művészetnek legfőbb jellemzője a bizánci kultúra és a francia koragótika forma- és színvilágának sajátos művészi egysége. (Mindezek beható kifejtése és indoklása megjelenés alatt álló tanulmányunkban olvasható.)