Holló, oroszlán, osztriga
A feleségül vett reneszánsz
MúzeumCafé 3.
A Mediciek protokolloroszlánokat, Leonardo da Vinci festményt küldött Hunyadi Mátyásnak, a csillagászok még a délköröket is átszámozták, hogy kedvében járjanak: a felsorolást a budai palotáján átívelő körtől indították. Az idén, királlyá választásának 550. évfordulóján rendezett Reneszánsz Év– 2008 kiállításai, konferenciái, akciói a múltidézés mellett a nevével jelzett haladó szellemiség mai megnyilvánulásait is keresik.
Ondolált hajú, márványmosolyú bölcs, aki az adóév java részében posztóköpenyben settenkedik és lépten-nyomon igazságot oszt. Mire Hunyadi Mátyást kizárólag így, a legnagyobb magyar királyként, mi több, a legmenőbb népmesei hősként emblematizálva értékeltük, jó pár jégtábla leúszott a Dunán. Hunyadi János fia, Mátyás, kétségtelenül különleges országirányitói rátermettségén kívül sokat köszönhetett a misztifikáló időnek is. Annyira sokat, hogy nemrégiben egy hetilap közvéleménykutatása szerint az ország harmadrésze ma is inkább neki szavazna bizalmat, mint bárki másnak (fittyet hányva például szorongató adópolitikájának). Aki így gondolja, személyében a haladó gondolkodás után áhítozik, az uralkodásának évtizedeire jellemző kulturális reneszánszra, amely az építészettől a diplomácián, a tudományos életen, a zenei ízlésen, az irodalmi műveken, a verseken, a viselkedéskultúrán át még az öltözködési és gasztronómiai szokásokra is jótékonyan hatott. És áhítozik az előrelátó reformer után, aki nyitottságának bizonyítékaként Budára hívott nyomdászt, építészt, kőfaragót, cukrászt, tűzmestert, muzsikust, csillagászt; itáliai mesterektől rendelt portrét, királyi öltözetéhez finom textíliát, ebédjéhez majolikaedényt, bort, de még fagylaltot is, meg parmezán sajtot, mézeskalácsot, fehér zsemlét és marcipánt. És nem utolsósorban a kulturált étkezés eszközének, a villának magyarországi elterjesztésében is szerepet játszott, akkor, amikor a katolikus egyház a piperkőcségért és a felesleges fényűzésért extraimákat mondatott villahasználó híveivel.
Mindezen, azaz a királyhoz kapcsolódó, rajta mégis túlmutató jelentéstartalom gazdagságán estek gondolkodóba a nemzeti emlékezet évadjainak szervezői: nem lehetne-e kivételesen megbontani az eddigi gyakorlatot, és a Bartók-, Kodály-, Batthyány-emlékév után komplexebb témát felölelő szezont hirdetni. Így lett Hunyadi Mátyás Év helyett az idei a reneszánszé.
Történészek, elemzők, társadalomkutatók és gondolkodók – mint például Jacques Barzun Hajnaltól alkonyatig című, nagyívű társadalom- és kultúrtörténeti munkájában – gyakran vonnak ívet a reneszánsz és a mai világ jelenségei közé. Barzun a 20. század végével a négyszázötven-ötszáz évvel ezelőtt indult nyugati kultúra végét látja, Hankiss Elemér viszont Proletár reneszánsz című kötetében a korábbi kultúrtörténeti korszak lehetőségeinek demokratizálódására, érvényességének kiterjedésére hívja fel a figyelmet. Kötetében azt fejtegeti, hogyan vált a korabeli hintó autó formájában közjóvá, vagy a privilégiumnak minősülő folyó- és melegvizes fürdőszoba, a finom anyagokból varrt ruha, a ritkaságszámba menő könyv a mindennapok részévé. Utolsó párhuzamként pedig a középkori udvarok mesemondóinak, zenészeinek, bohócainak hagyományát őrző szórakoztató-dömpinget hozza, amelynek mai változata megállás nélkül folyik a televízióból, a világhálóról, hogy aztán egyetlen kattintással – reneszánsz előkelőségek módjára – mazsolázhassunk belőle. Hankiss Elemér most új megvilágításba helyezi a reneszánszt, és annak apropóján mentalitásváltást sürget.
– Az országnak ki kellene találnia magát, ahogyan megtették azt a hollandok a 16., az angolok a 17., az amerikaiak a 18. században, a franciák meg a forradalmaikban – magyarázza az évadban rejlő társadalompolitikai lehetőséget az eseménysor egyik társadalmi védnöke. – Az előzőknél közelebbi példa is adódik, gondoljunk csak a finnekre, a spanyolokra, vagy a svédekre. Ha elfelejtjük végre eddig be nem vált szerepköreinket, a Kelet népe, a Kert-Magyarország, a Kelet-Európa Svájca, vagy a komp-ország típusúakat, megtalálhatjuk saját arculatunkat, amelynek alapvetése a tehetségre, a polgári tisztességre, a minőségre, az egymásba és önmagunkba vetett bizalomra épít.
Ez utóbbi mentén indulna el Hankiss, ha az évad mottóját kellene megfogalmaznia. A programokért felelős reneszánsz iroda, valamint a szervezésbe bevont majd’ hetven múzeum és többtucat kulturális intézmény, műhely is ezen felbátorodva szélesítette ki a reneszánsz értelmezésének lehetőségeit. A legmesszebbremenők a reneszánszra mint az újjászületés szinonimájára alapoznak: a Szépművészeti Múzeum őszi, Egyiptom-kiállításán az elődeik tudását saját koruk kultúrájába beillesztő fáraók világát mutatják be; a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Tokaj borvidékének újjászületési útjait szemlézi, a szentendrei Skanzen pedig a Játék reneszánsza cím alatt foglalta egybe idei programjait. Így a reneszánsz korabeli játékok – mint a malom, a kártya és a kocka – történetének felelevenítése mellett a kiállítások eljutnak egészen a 20. századra jellemző, különféle városi és népi gyermekjátékokig. (Talán még a múzeumi belépésnél bevezetett játékuk – miszerint aki hatost dob, ingyen mehet be – kiötlésekor is Mátyás járt az eszükben, aki szerencsés játékosként egyszer állítólag tízezer aranyat nyert a főuraktól. A király egyébként különösen kedvelte a kockavetést, ennek emlékét őrzi az egyik, Rómában található Corvin-kódex, miniatúráján a Jézus előtt három kocka társaságában térdeplő uralkodóval. A feljegyzések szerint Beatrix királyné az ostáblát és a sakkot kedvelte.)
Itt kell megemlíteni az évadnak néhány további programját, amelyek többnyire nem múzeumokhoz köthető események, de a tágan értelmezett reneszánsz-fogalomhoz tartoznak, és eredetiségük miatt megérdemlik, hogy szóljunk róluk. Az egyik ilyen csoport a korabeli lakomák nyomán szerveződik. Mátyásra utalva – aki igazi ínyenc lévén komoly konyhát tartott fenn udvarában, huszonnégy fogásos lakomákat rendezett, ahol legszívesebben pávahúst, rákot és éti csigát majszolt, a fésűskagylóról és az osztrigáról nem is beszélve (héjuk zsákszám bukkant elő a budai ásatásokon) – szeretnének a szervezők beszélni a minőségi alapanyagok és az azokból készített ételek kultúrájáról. A hagyományőrző reneszánsz fesztiválok és vásárok – mint a gyulai, a nagytétényi – mellett reneszánsz konyha nyílik a sárospataki várban, Budapestre hívják vendégül a gasztropápának címkézett szakácsmestert, Eckhardt Witzigmannt, a Millenáris háromnapos rendezvényén kóstolójeggyel kínálnak különleges ízeket, májusban pedig megrendezik a Budapest íze versenyt, amelyre a tizenkét legjobb fővárosi étterem nevezhet. )
A minőség jegyében vezetik be tavasszal a „mindenki annyit eszik, amennyit bír” filozófiáján nyugvó torkos csütörtök mellé az ínyenc pénteket, amelyen a mennyiség szerepét a minőség venné át.
Az évad másik izgalmas iránya a reneszánsz idején kiötlött, vagy közismertté vált találmányokból (csörlő, iránytű) merítette apropóját: a Kitchen Budapest elnevezésű multimédiás labor közreműködésével több megdöbbentő masinát is felállítanak majd a fővárosban. Az egyik egy ledekből összeszerelt, kulturális tércsináló automata, amely vetített képhálóvá rendeződik, a másik egy hőkút, amelynek vize – a hozzá kapcsolt meteorológiai állomásnak és a technikának köszönhetően – a járókelő által kiválasztott célpont, például az Adria hőmérsékletére melegszik. Ide sorolható még a Petőfi Irodalmi Múzeum vállalkozása is: az iwiw internetes kapcsolatkereső oldal mintájára reneszánsz hálót hoznak létre, rajta a parmezán sajttól Beatrixig minden korabeli jelenséggel és figurával.
További fontos és itthon úttörőnek számító témakör a divaté. Ezt – a reneszánsz bútorokkal is büszkélkedő Nagytétényi Kastélymúzeum hazai fiatal tervezőket bemutató divatshow-ja mellett – nem kisebb intézmény, mint a Műcsarnok választja programjai közé.
– A kortárs tendenciák megmutatása a küldetésünk, s a képzőművészet mellett elengedhetetlen, hogy végre a divatnak is megadjuk az őt megillető helyet – reagál a Műcsarnok főigazgatója, Petrányi Zsolt kérdésemre, nem rizikós vállalkozás-e itthon divattal foglalkozni, nem fogják-e őket ezért lesajnálni a „vájtlelkű” múzeumba járók. Az igazgató szándéka szerint több évre szóló programsorozat részeként lesznek jelen náluk a nagyobb külföldi divatházak. Az Itáliából induló reneszánsz tiszteletére az idén olasz tervezők vonulnak fel. Hatalmas kifutót, egyedi – egyelőre titkos – díszletet, haute couture-t és pret a porter-t ígérnek a Nation and fashion címen futó háromnapos divatparádé idejére. A Műcsarnok ezzel idézi meg a míves olasz textilek reneszánszban játszott szerepét. A lélegzetelállító kelmék, bársonyok, selymek világát, amit olyan művészek tábláiról ismerünk, mint Botticelli, Dürer, vagy Lucas Cranach. Ez a gesztus utal azokra az időkre, amikor Itáliában festőművészek, Michelangelo és Leonardo tervezett szövetmintákat. Mátyás pedig – aki hétköznapokon sárkányjelvényes ujjast, süvegén aranytollat és rubinköves ékszert hordott, újévkor piros nadrágot, esküvőjén cobolybélésű sárga atlaszköpenyt viselt – a textilközpontoknak számító velencei, firenzei mesterektől rendelt öltözéknek valót. )
Így pélául arannyal, ezüsttel gazdagon átszőtt, gránátalma-mintás bársonyt. Emellett a századvégen a budai szabóknak céhlevelet adományozott és meghonosította Magyarországon a gyász színeként a feketét.
A reneszánszt életre keltő Firenze gazdagon díszített textíliáiból és falikárpitjaiból már láthatunk különleges darabokat a Szépművészeti Múzeumban. A múlt előtt tisztelgő programok nyitányaként A Mediciek fénykora – élet és művészet a reneszánsz Firenzében címmel bemutatott anyag a bankár-kereskedő Mediciek környezetében, majd udvarában működő, a korabeli fejlett mecenatúra következtében virágzó kulturális élet megjelenítésére törekszik. A tárlat hatvan olasz gyűjteményből kölcsönzött, dúsgazdag anyaga páncélokat, korabeli viseleteket, féldrágakőből készült intarziákat, Botticelli-, Donatello-, Fra Angelico-, Leonardo-, Raffaello-, Verocchio-műveket mutat be, ráadásul elhoztak egy, a firenzei dóm kupoláját ábrázoló, 15. században faragott, két méter magas makettet is.
– Az építkezések végeredményét látniuk kellett a korabeli mecénásoknak, ezért komoly makett-ipar szerveződött a reneszánsz idején – meséli Vasáros Zsolt építész, és hozzáteszi, akkoriban így győzték meg a presztízsért a művészeti élet pártfogóit. (A dóm egyetlen kapuja huszonkétezer aranyforintba került, amikor egy jó lóért nyolc aranyat adtak.) Ezért is határozták el Vasárosék, hogy a törökök által, illetve a kiűzetésük után ténykedő barokk építészek munkája nyomán nagyrészt eltűntett reneszánsz épületeket háromdimenziós vetítéssel és makettekkel idézik fel a Magyar Nemzeti Múzeumban. A reneszánsz látványtárban így – eredeti kőfaragványok és a korbeli fegyverarzenál fölé tornyosodva – elevenedik meg többek között az esztergomi Bakócz-kápolna, a sárospataki vár, az érsekújvári erőd és a visegrádi királyi palota.
– Az épületeken sokhelyütt tettenérhető a gótika és az azt követő reneszánsz együttélése – mondja a palotában működő múzeum régésze, Buzás Gergely, aki szintén részt vett a látványtár koncepciójának kialakításában. Meséli, az évtizede folyó kutatások alapján számos tudományos eredményt is közhírré tesznek az évadban: olasz művészettörténészek megfejtették például a korábban csak a Márvány madonnák mestereként emlegetett szobrok alkotójának kilétét. Gregorio di Lorenzo – akinek magyarországi főműve Visegrádon látható – személyét illetően történelmi adatokból és a fiesolei apátság kézmosó-medencéjének fizetési papírjából nyertek bizonyosságot. Mint Buzás mondja, korábban nyitott Mátyás-kori kályhakiállításuk mellett a legszebb visegrádi későgótikus és reneszánsz szobrászati emlékekből nyílik náluk tárlat, szeptembertől pedig az 1400-as évek udvari enteriőrjét is felelevenítik. Berendeznek ebédlőt, hálót, dolgozószobát – fényűző sárgaréz csillárral, selyemkárpitokkal, az akkor divatossá vált faragott bútorokkal és majolikatányérokkal.
A Mátyás udvarában a Beatrixszal kötött házasság folyományaként megjelenő itáliai majolikaművészetről az Iparművészeti Múzeum rendez tematikus tárlatot, kapcsolódva a 4× a Reneszánszról elnevezésű kiállítási csoporthoz. Ehhez még a Magyarország Mátyás-korabeli életét reprezentáló tárlattal csatlakozik a Budapesti Történeti Múzeum, az azt követő, egészen a 17. század végéig terjedő időszak tárgyi emlékeinek – szobrok, ötvös- és fazekas-munkák, festmények, grafikák – vitrinbe-rendezését pedig a Magyar Nemzeti Galéria vállalta. (Korban a reneszánsztól legtávolabbra a Néprajzi Múzeum őszi kiállítása merészkedik: a népi művészetben csak a 18-19. században felbukkanó reneszánsz formakincset mutatja be, pelikánt, szarvast, sárkányt és egyszarvút ábrázoló szőtteseken, hímzéseken, edényeken, kazettás templommennyezeten.)
– Vitéz János, a humanista tudós, író, diplomata, mecénás, főpap személyét talán még mindig nem értékeli eléggé a történelem – mondja a négyesben szereplő Országos Széchényi Könyvtár kódexkiállításáért felelős Földesi Ferenc. – A Mátyást nevelő tudós munkája nélkül sok minden másképpen alakult volna. Elég, ha csak a király által gyűjtött több ezer – mára 216 darabossá soványodott – kódexgyűjtemény létrehozását kérdőjelezzük meg. Vitéznek köszönhetjük a báránybőrből készült, eleinte Itáliából rendelt példányok kultuszát, így tulajdonképpen azt is, hogy Mátyás másoló-, könyvkötő-, majd könyvnyomtató-mestereket hívott Budára, és hollóval díszített kötetivel megalapozta a könyv reneszánszát. Azokban az időkben, amikor egy nyomdász legfeljebb kétszáz potenciális vásárlóra számíthatott az egész országban.