EGY ARISZTOKRATA RÉGISÉGTÁR ÉS EGY KORSZERŰ MÚZEUM
BESZÉLGETÉS BARCZI GYULÁVAL KRASZNAHORKA SORSÁRÓL
MúzeumCafé 84.
Krasznahorka „büszke vára” a magyar irredentizmus egyik jelképe ifjabb Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra dalszövege nyomán, de a Rákóczi-kultusz egyik emlékhelye, Jókai Mór A lőcsei fehér asszony című regényének egyik helyszíne is. A 2012-es tűz kapcsán a magyarországi média is többször foglalkozott vele, azóta csak a híreket várjuk a felújításról, újranyitásról. Barczi Gyulával, a krasznahorkai vármúzeum kiállítását előkészítő munkacsoport vezetőjével felújításról, koncepcióról és a felvidéki vármúzeumok helyzetéről beszélgettünk.
Barczi Gyula jóvoltából
Legutóbb 2015-ben nyilatkoztál lapunknak. Akkor a Szlovák Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese és a betléri Andrássy-kastély vezetője voltál. Hogyan alakult
a pályád ezt követően?
¶ 2018-ban sok minden megváltozott, Jan Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolását követően a politikai helyzet elviselhetetlenné vált, ekkor a kulturális miniszter is lemondott. Ami utána jött, az elképzelés arról, hogy mi is a kultúra, és mit kellene vele kezdeni, nem egyezett az elképzeléseimmel. Ez érintette Krasznahorka sorsát is, hiszen az új vezetés a saját embereit akarta beültetni a legfontosabb pozíciókba. Felmondtam, ettől függetlenül a mai napig szoros szakmai együttműködésben dolgozom a betléri múzeummal. Ez vonatkozik a krasznahorkai vár felújítására és az oda tervezett kiállítás előkészületeire is.
A magánszektorban dolgozol, a pozsonyi SOGA aukciós házban.
¶ Igen. Már korábban is dolgoztam itt, és vártak vissza, de kitartottam amellett, hogy a múzeum az életem. Ám 2018-ban a politikai helyzet miatt elfogadtam az ajánlatot. Másképp gondolkodtam a múzeumról, mint a Szlovák Nemzeti Múzeum főigazgatója és vezetőségi tagjai. Tarthatatlanná vált, hogy évről évre arra korlátozódjon a feladatköröm, hogy ki fogja kaszálni a füvet a betléri parkban. Ez is fontos persze, de komolyabb feladatok is várhattak volna rám, az intézményen belül is lettek volna elképzeléseim az átalakításra. Nem mondom, hogy Betlérben már nem volt mit dolgoznom, de többre vágytam, mint ami adódott.
Vajda Zsigmond (1860–1931): Krasznahorka vára, 1885
Most milyen minőségben dolgozol Betlérben és Krasznahorkán?
¶ Egy bárki számára megismerhető, tehát nyilvános szerződésem van, ami szakmai együttműködésről szól. Úgy döntöttem, hogy pénzt nem kérek ezért.
Azt a munkacsoportot vezetem, amelyik a krasznahorkai kiállításokat tervezi.
A vár 2012-ben égett le, mi is döbbenten olvastunk a híradásokat a katasztrófáról.
Mi történt utána? Mi lett a műtárgyak és az épület sorsa? Hogyan szervezték, szerveztétek meg a rekonstrukció feladatait?
¶ A tűzesettel a betléri múzeum, de a szlovákiai múzeumi világ is nagyon furcsa helyzetbe került. Nem tudták ugyanis, mit kell ezzel az egésszel kezdeni.
Az épületet ki kellett üríteni, a megmaradt műtárgyakat elvinni. Nagyon szimpatikusan összefogtak a múzeumok, más intézményektől is jöttek segíteni. Közben forrtak az indulatok, és mérhetetlen szomorúság is uralkodott. Talán olvastátok, hogy két roma gyereket vádoltak gyújtogatással, ami nem igaz, de a politika tőkét akart ebből kovácsolni, és a Szlovák Nemzeti Múzeum is bebújt mögé. Pedig a probléma lényege, hogy hogyan gondozták a várat, hiszen nem volt minden rendben. A múzeum keretein belül elkezdődött egy beszélgetés, hogy mit kezdjünk a várral. Elindult egy szerintem rossz irányba tartó és a mai napig gondokat okozó gondolatmenet arról, hogy Krasznahorkát a tűz előtti állapotba kell visszahozni. Szerintem egy nagyobb szabású felújításra, újragondolásra van szükség. Más megközelítésre. Gyorsan felújították a tetőszerkezetet, amivel egyébként a mai napig baj van. Nem csatlakoznak egymáshoz a fázisok. Elkészült a tető, a többit pedig ettől függetlenül tervezik felújítani, pedig egy épület rekonstrukciójáról csak a teljes építmény figyelembevételével lehet gondolkodni. Amikor 2014-ben a múzeumba kerültem, az volt a legfontosabb, hogy a legalaposabb szakmai felkészültséggel álljunk neki a munkának. Hát ez se ment zökkenőmentesen.
Ludwig Rohbock (1824–1893): Krasznahorka látképe, 1859
Az említett, 2015-ben közölt interjúban még optimistán úgy nyilatkoztál, hogy minden feladatra pályázatot írnak ki.
¶ Így történt, de a Krasznahorkától elválaszthatatlan, hogy Betlér kihagyásával. Olyan közbeszerzést írtak ki, nem is pályázatot, amit az építészkamara sem hagyott jóvá. Gyorsan összeraktak valamit, és Peter Kucharovičot hozták ki győztesnek, ő lett a krasznahorkai vár felújításának projektvezetője. Ez rossz döntés volt.
Hangot adtál ennek a véleményednek?
¶ Igen, heves hangvételű levelekkel bombáztam a főigazgatót és a minisztériumot, ahonnan egyetlen választ sem kaptam. Mondok egy példát. Kucharovič úr összesen ha háromszor volt Betlérben és Krasznahorkán, ennyit tartott szükségesnek. Kijelentette, reméli, a vár nem hoz a nevére szégyent, és hogy az északkeleti bástyában egy gyönyörű kávézó lesz. Mi pedig mondtuk, hogy a terveink szerint ott egy tárlatnak kell lennie. Ránk nézett lesajnálón, hogy nem kár egy ilyen gyönyörű teret kiállításnak szánni? Erre elkezdődött egy hosszadalmas és sehová sem vezető levelezés köztünk. Létrehoztam egy szakmai bizottságot, amelyben benne volt a Szlovák Nemzeti Galéria főigazgatója, Alexandra Kusá,
a régi képtár főkurátora, Dušan Buran, Ilja Skoček építész, aki jelenleg az építészkamara elnöke, Michal Šimkovic és Ľuboš Kürthy, azok a kutatók, akik részt vettek a vár felmérésében, valamint a cseh ICOMOS elnöke, Václav Girsa professzor. Ők is megerősítették, hogy Kucharovičcsal nem szabad együtt dolgozni. Kezdeményeztem az eltávolítását, és sikerrel is jártam. Beperelte ugyan a Szlovák Nemzeti Múzeumot, de legalább megvan a lehetőségünk arra, hogy a felújítást a legjobb szakmai tudásunk szerint el tudjuk végezni.
Krasznahorka vára 1900 körül
Hogy találtatok új embert Kucharovič pótlására?
¶ Vannak szerencsés pillanatok is az életben. A minisztériumban dolgozott műemlékvédelmi területen Zuzana Ondrejková építész, aki Girsánál doktorált. Összeszedte az egyetemi társait, az egykori Girsa-tanítványokat. A folyamatban lévő per miatt nem lehetett még egy pályázatot, illetve közbeszerzést kiírni,
ám összejött egy nagyon jó csapat, amelyik a mai napig dolgozik a váron. Felmértek mindent, és nyugodtan mondhatom, az ilyen alapos műemléki felújítás egész Szlovákiában példaértékű.
Klösz György (1844–1913): Krasznahorka vára, fogadóterem, 1890-es évek
Ha nem a tűz előtti állapotra szeretnétek helyreállítani a várat, akkor mi most
az elképzelésetek?
¶ Krasznahorkán 1958-ban elindítottak egy hatalmas műemléki felújítást, és 1989-ig dolgoztak a váron. Úgy gondolták, hogy Krasznahorkából legyen egy középkori vár. Holott ez egy reneszánsz, még inkább 17. századi épület, nem sok köze van a középkorhoz. Ezért egyszerűen lehámozták, lebontották azokat a rétegeket, amelyek a 18. század után készültek. Például ablakokat tüntettek el. Krasznahorka legfontosabb időszaka a 19. század vége, 20. század eleje, amikor az Andrássyak múzeumot hoznak létre benne, hogy családi ereklyeként gondozzák, így nekünk is az a feladatunk, hogy ezt a fénykort, az 1903 körüli időszakot rögzítsük. Ezt próbálta eltörölni az 1958-as felújítás.
Mi semmisült meg a tűzben? Milyen épületrészek, műtárgyak estek áldozatul?
¶ Szimbolikus lesz a válaszom. Remélem, hogy megsemmisültek a buta szocialista építkezés és gondolkodás nyomai. Valóban, ez lényegében elégett, ez már nincs. Ami viszont borzasztó, hogy leégett az eredeti, az 1817-ből származó tetőszerkezet is. Nagy kár érte. Még vannak emlékeim arról, hogyan nézett ki. A gyűjteményből néhány fegyver semmisült meg, ami megrongálódott, de menthető volt, azt Brünnben restaurálták a kollégák. Félelmetes, milyen csodákat raktak össze szinte hamuból. Ezek már a betléri raktárban várnak arra, hogy a felújítást követően visszakerüljenek. Furcsán hangzik, de hozott jó dolgokat is a tűz, mert 2014 óta rengeteg új dolgot tudtunk meg a várról. Új összefüggésekre bukkantunk, az Andrássy család történetéből is. Hogyan állt össze a berendezés? Kinek a jóvoltából? Nem foglalkoztunk III. Andrássy Istvánnal, aki a grófi rangot szerezte a család ifjabbik ágának 1766-ban, az ő felesége volt Festetics Mária. Élénk társasági életet éltek, operaelőadásokat szerveztek, művészeket pártoltak, ők építették a monoki kastélyt. Így állt össze számunkra, hogy a krasznahorkai berendezés minden bizonnyal a monoki kastélyból származik: miután meghalt III. István, felesége visszatért Krasznahorkára, és ő rendezte be a középső vár palotáját azokkal a bútorokkal, amelyek a mai napig fennmaradtak.
Milyen kiállításokat terveztek ide?
¶ Krasznahorka szerencsés abból a szempontból, hogy 2012-ben az az óvár, vagyis
a felső vár rongálódott meg, amely már 1817-ben is leégett. Ebben a részben arról szól majd a kiállítás, hogyan kell múzeumot csinálni a 21. században. A középső várban és az alsóvárban a 19. századi múzeumokat fogjuk régi fényképek és korabeli leltárak segítségével rekonstruálni. Módszertani szempontból két megközelítés valósul meg: egy arisztokrata régiségtár és egy korszerű múzeum, ahol a műtárgyak kontextusára fókuszálunk. Tehát ha kiállítunk egy nürnbergi műtárgyat, nem azon lesz a hangsúly, hogy nürnbergi, hanem hogy miként került az Andrássyakhoz, és milyen célt szolgált, milyen helyet foglalt el az életükben. Az új kiállításon arról is szó lesz, kik voltak ezek az emberek. Gyűjteménytörténeti és családtörténeti tárlat lesz egyben.
Barczi Gyula jóvoltából
Mit gondolsz, mikor láthatjuk ezeket a kiállításokat?
¶ Erre a kérdésre sajnos nem tudok válaszolni. Tervek bőven akadnak. 2012 márciusában az akkori kultuszminiszter, Daniel Krajcer a füstölgő vár előtt tartott sajtótájékoztatón kijelentette, szeptemberben már látogatható lesz. 2021 nyarán járunk, és a helyreállítás lényege még hátravan. Egyelőre csak apró munkák fejeződtek be. Nem tartottam jó ötletnek, hogy egyetlen nyertes cég egy ilyen mértékű munkát egyedül végezzen. Azt mondtam, hogy szeleteljük fel. Erre néha rábólintanak, néha nem. Fontos szerepet játszik ebben a község, Krasznahorkaváralja. Amikor az ötvenes években hozzákezdtek a felújításhoz, a jegyzőkönyvekből kiderül, hogy akkor is komoly akadályokat állított a falu, mivel
a telkeit használni kell a munkákhoz. A testület, a polgármester pedig a saját
érdekeit képviseli.
Barczi Gyula jóvoltából
Honnan kerül pénz a felújításra? Kap például az állami költségvetésből?
¶ Onnan eddig egy cent sem jutott Krasznahorkára. Első körben egy jelentősebb összeget fizetett ki a biztosító, nyolcmillió eurót. Ami eddig elkészült, az ebből a pénzből ment. Ugyanakkor a kormány jóváhagyott egy szándéknyilatkozatot 35 millió euróról. Nagyjából ennyibe is fog kerülni.
Barczi Gyula jóvoltából
Több jelentősebb felvidéki vár is a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz tartozik, például Kékkő, Vöröskő, Bajmóc. Milyen állapotban vannak ezek? Szíved szerint ajánlanád megtekintésre?
¶ Mindent meg kell nézni, amíg nem fogják korszerűsíteni. Van egy jó kilencvenes évekbeli kiállítás Vöröskőn. Azért ezekkel az épületekkel nagy gond van. Főigazgató-helyettesként én feleltem a vár- és kastélymúzeumokért. Tele volt a fejem ötletekkel, analíziseket készítettünk a problémákról, hogy az egyes intézményekkel együttműködve orvosoljuk. Hát ebből nem lett semmi, mert az igazgatói pozíciókban ülőknek nem volt érdekük, hogy bármihez hozzányúljunk. Vöröskő igazgatója most megy nyugdíjba, nyolcvan év körüli. A bajmóci igazgató is a minap jelezte nyugdíjba vonulási szándékát, jóval hetven fölött van. Emberek, akik azt hiszik, hogy a dolog annyiból áll, hogy reggel ki kell nyitni, este bezárni, fogadni a csoportokat, és pénzt csinálni belőle. De sajnos hiányzik a tartalom. Pedig a szlovák társadalom, de a generációmba tartozó történészek, művészettörténészek is nagyon pozitívan közelítenek a témához. Az állami televízió évente többször is beszámol arról, ami Betlérben vagy az Andrássyak körül történik. Beszámoltak arról, hogy Andrássy Ilonának avattunk emléktáblát születésének századik évfordulóján, arról is, amikor Andrássy Erzsébetet temettük Krasznahorkán. Nyitottabbá váltak az emberek, ami nekem nagyon szimpatikus. A vöröskői új vezetéssel is elkezdődhet a közös gondolkodás arról, mit kezdjünk a Pálffyakkal, és nem csak a kilencvenes években összerakott bútorkiállítást lehet majd megnézni. Márpedig a vöröskői Pálffyak fontos família volt a 17. századtól kezdve. Bajmócon Pálffy János csak akkor volt érdekes, amikor a kilencvenes években valami folyni kezdett a szarkofágjából. E köré szerveztek fesztiválokat, kísértetekkel. Pálffy Jánost magát zárójelbe tették.
Barczi Gyula jóvoltából
Tulajdonképpen mi folyt a szarkofágból?
¶ A gróf úr maga. Amikor meghalt 1908-ban, bebalzsamozták, valamit befecskendeztek az ereibe. A koporsóját a szarkofágban négy konzol tartotta, ebből
az egyik letört, és ahogy megbillent, ez az anyag elkezdett szivárogni.
Térjünk vissza arra, amit az előbb mondtál! Mit értettél azon, hogy addig jó, amíg nem korszerűsítik a vármúzeumokat?
¶ Nem sok lehetőségünk lesz már ezeket a nyolcvanas, kilencvenes években összerakott tárlatokat látni, mi Betlérben meg is szüntettük. Szeretem elképzelni, végül is mit akartak az elődeink, a régebbi kurátorok, érdekes felfedezés némelyik kiállítás megértése, még ha nem is értek vele egyet. A vöröskői vár bútortörténeti tárlatát, remélem, le fogják bontani, de még meg kell nézni, amíg van. A vár az ötvenes években a nyugat-szlovákiai kolostorok, kastélyok és paloták berendezésének volt a gyűjtőhelye, ez egy hatalmas anyag, de ebből ki kell emelni a helyi Pálffy-anyagot és azt, amit az ötvenes években máshonnan hordtak oda. Az új kiállításon egyértelműen az eredeti anyagnak kell hangsúlyosabbnak lennie.
MC: Mi újság most Betléren? A közösségi oldalakon látható, hogy zajlik az élet.
¶ Andrássy Manó kétszázadik születésnapját ünneplik egy rendezvénysorozattal, de folytatódnak a restaurálások is. Folyton találunk valamit valamelyik fiókban. Több könyv is készül, az egyiket Basics Beatrixszal írom együtt, de írok egyet a négy és fél évem múzeumi tapasztalatairól is. Jókat mulatok közben. Készül egy szlovák változat is az Andrássyakról és Betlérről, mert az évek során rájöttem, hogy teljesen máshogy kell az Andrássyakról beszélni a magyaroknak és máshogy a szlovákoknak. Nagyon szimpatikus, ahogyan az utóbbi években a szlovák közönség befogadóvá és elfogadóvá vált az arisztokrata családok iránt. Minden nosztalgia és elfogultság nélkül tekintenek rájuk. Én még emlékszem az elutasításra, felháborodásra a Szlovák Nemzeti Múzeumban, amikor nem betléri, hanem Andrássy-kastélyról beszéltem. Ezek ma már nincsenek. És remélem, ez már így is marad.
BARCZI GYULA (Rozsnyó, 1985) művészettörténész, a pozsonyi SOGA aukciósház igazgatója. 2008-ban diplomázott a nagyszombati egyetemen. 2014 és 2018 között a Szlovák Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, a Betléri Múzeum (Andrássy betléri-kastély, Krasznahorka vára, krasznahorkaváráljai mauzóleum) igazgatója. Kutatási szakterülete a szlovákiai magángyűjtés története és a 19. és 20. század művészete.